Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-15 / 293. szám
22 •SPORT" CSÜTÖRTÖK, 2005. DECEMBER 15. Vécsi szerint Vajda és Joób három hónap előnyben van az előző évhez képest Ami másnak fáj, nekik az a jó Három hónappal korábban, ráadásul nyugodtabb körülmények közepette kezdte meg a 2006-os eseményekre, így az augusztusi szegedi világbajnokságra a felkészülést a Démász-Szcgedi VE két, olimpiát megjárt kenusa. Vajda és |oőb. Edzőjük, Vécsi Viktor szerint így aztán elvárható a dobogós helyezés. A tavalyi Európa- és világbajnokságról egyaránt érem nélkül tért haza a Démász-Szegedi VE két kenusa, Vajda Attila és Joób Márton. Ez pedig, főleg azok után, hogy mindketten ott voltak Athénban az olimpián, sőt Vajda bronzérmes lett, kicsit csalódásnak is nevezhető. Tlidja ezt Vécsi Viktor, a duó trénere is, aki azzal is tisztában van: az újabb idényre sokkal jobb alapokkal kezdték meg a felkészülést. - Örülünk, hogy nem január elsején, hanem már október első napján belevághattunk a munkába. Volt egy szponzori megbeszélésünk, amelyen a komoly támogatók előtt elmondtuk, hogy az elmúlt versenyévadhoz képest három hónap előnyben vagyunk. Most alapból adottak a feltételek, míg korábban zömében saját magunk igyekeztük mindezt előteremteni - utalt arra Vécsi, bizony nagyságrendekkel kedvezőbb helyzetben vannak. - Szegeden lesz a vb, így nem akarunk, de kár is lenne bármire hivatkozni, amikor majd az idei esztendőt értékeljük. Számunkra hazai pálya a Maty-ér, nem kell utaznunk, akklimatizálódnunk. Az elvárás az olimpikonokkal szemben nem is lehet más, mint a dobogó. Ami pedig az elvégzett munkát illeti, kevés idő telt el azóta, hogy bármit is mondani lehessen (oóbekra. Ám az biztos, hogy októVajda három hónapja gyűri a kilométereket Fotó: Kantok Csaba MINDIG AZ ÉLBOLYBAN Az év végén hagyományosan kihirdetik az MKB által szponzorált versenyzői egyéni ranglistát. Ezen - és akár ezt is nevezhetjük hagyománynak - az első tízben több Démász-Szegedi VE-versenyzőt is találhatunk. Nézzük részleteiben! Férfiak, felnőttek, kajak: 1. Vereckei Ákos (Honvéd), 6. Sík Márton és Csamangó Attila (mindkettő Démász-Szeged). Kenu: 1. Kolonics György (Csepel). 2. Vajda Attila, 7. Joób Márton, 9. Fürdők Gábor, 10. Hüttner Csaba (mind Démász-Szeged). Nők, kajak: 1. Kovács Katalin (MTK), 2. Janics Natasa, 10. Keresztesi Alexandra (mindkettő Démász-Szeged). Az egész éves teljesítmények alapján a klub a szakágakban a következő helyezéseket érte el. Kenu: 1. Démász-Szeged: férfi kajak: 5. Démász-Szeged; női kajak: 3. Démász-Szeged. Összetett: 1. KSI, 2. Démász-Szeged. ber l-jétől minden szerepel a programjukban, csak a pihenés nem. - Majdnem november végéig tartott a vízi meló, ami napi kb. harminc kilométer lapátolást jelentett. Azóta pedig kondizunk, futunk, úszunk, a teremben kötelet mászunk. Minden rossz, ami csak lehet, ami másnak fáj, az nekünk jó - fogalmazta meg röviden a munka lényegét Vécsi. A trió mellett két fiatal is kőkeményen gyűjti az erőt: Dunaújvárosból Volein Viktor, valamint Horváth Gábor egyaránt a tehetséges fiatalok közé tartozik. Mindketten szerepeltek a 2003-as ifjúsági vb-n Japánban. - A hozzáállással nincs gond, a bizalommal sincs, az ifjak pedig angyali módon állnak a munkához a „rutinos" versenyzők mellett - értékelte a tanítványokat Vécsi. - Jó lenne eljutni majd egy meleg vízi edzőtáborba is, ami szóba jöhet, az Portugália, Spanyolország, vagy Dél-Afrika. Elsőre Portugália tűnik szimpatikusnak, elég távol van, de azért egy chartergéppel elérhető meszszeségben - árulta el végül Vécsi, mik a közeljövő tervei. És zárszónak a következőket mondta: Nem győzöm a fiúknak hangsúlyozni: ez a világbajnokság nekünk az olimpiával ér fel! MÁDIIÓZSEF Veszelka László a roncstrónon Az Ullési Veszelka László nyerte az országos gyorsasági roncsderbibajnokság l-es géposztályának aranyérmét. A kecskeméti Kiss György visszavonult, így megüresedett a roncsderbi l-es géposztályának trónja. A bajnoki címre többen is pályáztak, köztük volt a 41 éves üllési Veszelka László is, aki nem mindennapi körülmények között jutott győztes járgányához, a duplamotoros, 470 lóerős Volkswagenhez. - Korábban egy Porschéval versenyeztem, amelynek a nagyjavítása nem készült el időre - elevenítette fel Veszelka a történteket -, így a kecskeméti nyitófutam előtti napon még nem volt autóm. Azt viszont tudtam, hogy Kiss György abbahagyta a versenyzést és árulja az autóját, elmentem hozzá, megkérdeztem, hogy még mindig eladó-e a kocsi, igennel válaszolt és kisvártatva egymás tenyerébe csaptunk. Ezzel a bivalyerős géppel reális eséllyel szállhattam harcba a bajnoki címért. De természetesen nem egyedül voltam a „ringben", ott volt a zsombói Farkas Zsolt is, aki szintén esélyesnek számított a végső győzelemre. De végül Veszelka reményei, vágyai váltak valóra, az ob hét futamából négyet megnyert, így magabiztosan hódította el a címet. Az autó jól „muzsikált", a motorral semmi gond nem volt, a futómű, a féltengely azonban olykor rakoncátlankodott - nem mindig bírta a 470 lovas motor által leadott terhelést, erőt. Ez főként akkor következett be, amikor Veszelka a látványosságra is törekedve, az autót nem kímélve már a közönségnek produkálta magát. Az idei sorozatban ezt is megtehette - nem volt ez mindig így: - Először amatőrben indultam, abban heccből próbáltam ki magam, majd három esztendeje csatlakoztam a roncsderbi profi mezőnyéhez. Az első évben öszszesítésben negyedik, tavaly harmadik lettem, idén pedig megnyertem a bajnokságot. Éppen ideje volt... Ez nem olcsó sport, rengeteget áldoztam már rá, nagyon komoly autókkal kell viaskodni, ráadásul a rúzsai pályánkon ob-futamot is rendeztünk. De megéri, mert nagyon népszerű a szakág, legalább kétezren állták körbe a ringet. A 2006-os célom? Azt hiszem, nem lehet más, mint a bajnoki cím megvédése, nem lesz könnyű, az biztos... Optimizmusra az ad okot, hogy a kocsim legalább 150 lóerővel erősebb mindegyik járgánynál, és talán végre elkészül a Porsche is, amely tartalékgépként funkcionálhat. Amikor erről az évről beszélek, mindig eszembe jut Darázs Tóni bátyám, aki a rúzsai pálya tesztelésében is segített - sajnos már nem lehet közöttünk, soha sem fogjuk elfelejteni... I.P. Schuster hosszabbított Bernd Schuster további két évvel meghosszabbította 2006. június 30-án lejáró szerződését a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Getafe együttesénél. A 45 éves német tréner idén júniusban került a madridi csapathoz. 4 LEPEST MEGER A TELE2 ...hogy kevesebbért telefonálhasson az Invitel területén is. Az árak 2005. december 15-18 között, a készlet erejéig érvényesek. Legalább -5% ? HoppyDoy December 9-től minden nagyháztartási gép* 5% kedvezménnyel kapható. például: índesit Wl 120 etöltőltős A kedvezmény értéke a blokkvégósszegból kerül levonásra kasszaáthaladáskor. ': hűtőgépek, fagyasztók, gáztűzhelyek, tűzhelyek, mosó-és mosogatógépek, beépíthető háztartási gépek A Belvárostól 12 percnyire mosógép 59900 Ft helyett 56900 Ft hraertqfl SS fjtWl ins Ria Î -J Egy mosollyal több