Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-08 / 287. szám
CSÜTÖRTÖK, 2005. DECEMBER 8. •KÉPES JÁRMÚ BORZÉ* 7 Csapó kéri a tulajdonrészt és a kölcsönadott pénzt Mínuszban a Rádió Plusz bérlője Elmeritek a szerzetesek Szegedről, magukra maradtak a hívők Bezárt a Krisna-templom Állandó pap nélkül maradt a krisnás közösség Szegeden Illusztráció: Karnok Csaba Bezárták a Sándor utcai Krisna-templomot. A szerzetesek a pappal együtt elmentek Szegedről. A Krisna-közösség egyik hívője próbatételnek fogja fel a dolgot: életben tudnak-e maradni egyházi segítség nélkül. Idén valószínűleg nem osztanak meleg ételt, de még „rámát" sem a nagyáruház előtt karácsonykor. Pénze után fut Csapó Balázs, aki befektetési kölcsönt adott a Rádió Pluszt működtető FeS-Media 2004 Kft.-nek. Az összességében több mint tízmilliós őszszeget a Juventus rádió szegedi frekvenciájának négyéves bérbevételéhez adta Vass Imrének. MUNKATÁRSUNKTÓL Vass Imre, a Rádió 88 egykori programigazgatója július végén jelentette be, hogy cége bérleti szerződést kötött a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Rt.-vei. A megegyezés értelmében 2009-ig bérbe veszi a Juventus rádió szegedi frekvenciá|át. A Rádió Plusz néven működő adó július elején el is kezdte a műsorszolgáltatást, többek között a Rádió 88 tizenhat egykori munkatársa közreműködésével. Nyoma veszett a pénznek? Akkor még kevesen tudták, hogy az induláshoz szükséges összeg jelentős részét Csapó Balázs - aki a városi önkormányzat lakossági érdekvédelmi megbízottja - adta kölcsön Vass Imre cégének, a FeS-Média Kft.-nek. A jelentős, értesüléseink szerint többmilliós összeget majd másfél éve kapta Vass Imre, amikor még régi barátjával, Csapó Balázzsal együtt tervezték a Juventus rádió szegedi leányvállalatának megvásárlását. A budapesti központ az elővásárlási jog megtartására foglalót kért, és miután az adásvétel meghiúsult, a pénz elúszott. Csapó azonban nem kérte vissza, a kölcsönt, sőt amikor megszületett a szerződés a rádió bérbeadásáról, az induláshoz is ő biztosított további néhány millió forintot. „A pénzügyi segítségnek azonban az volt a feltétele, hogy ötvenszázalékos tulajdonosi részt kapok a FeS-Média Kft.-bői, ugyanakkor záros határidőn belül visszakapom a kérdéses összegeket - a kamatokkal együtt több mint tízmillió forintot. Eddig azonban se tulajdonrészt, se pénzt nem láttam" - panaszolta Csapó. „Megpróbáltam felmérni Vass Imre és a rádió anyagi helyzetét. Kiderült, hogy a kölcsön fedezete - Vass Imre háza - többszörös jelzáloggal van terhelve; induláskor a Juventus rádiótól is kapott csaknem tízmillió forint kölcsönt; több hónapos, többmilliós tartozása van a műsorszolgáltatás felé is, vagyis: nyoma veszett pár hónap alatt több tízmillió forintnak" - folytatta. Szalonképtelen szavak Csapó pert helyezett kilátásba, és ügyvédi felszólítást is küldött. „Megoldásként javasoltam, hogy Vass írassa át a többségi tulajdonrészt, ötvenegy százalékot a nevemre, és fizesse vissza tartozása jelentős részét. Válasz erre nem érkezett, sem a későbbi leveleimre, így léptem, a Megyei Bíróságra került az ügy. Bánt az egész történet, értetlenül állok előtte" - nyilatkozta a városi ombudsman. Csapó úgy gondolja, ő nem rádiós, hanem üzletember, aki a médiában dolgozott. „Viszont másfél évtizedes tapasztalatom alapján, korábbi baráti beszélgetésben kifogásoltam, hogy jobb lenne, ha a célközönség nem csak a tizenéves, bevételt nem jelentő réteg lenne, ha a műsorvezetők helyett a hallgatók szórakoznának, és ha a többeket bántó szalonképtelen szavak eltűnnének a rádió műsorából" - fejezte be nyilatkozatát Csapó Balázs. Nem igaz... Vass Imre az üggyel kapcsolatban elmondta: Nem igaz; hogy többszörös jelzálogot jegyeztek be a lakására. Egy jelzáloggal ugyan terhelték az ingatlant, amely 9 millió forintot jelent, ezzel azonban állítása szerint Csapó Balázs tisztában volt a kölcsönszerződés megkötésekor. Az ügyvezető azt is cáfolja, hogy a Rádió Juventus Rt.-tői kölcsönt kapott volna, így nem igaz, hogy a FeS-Média 2004 Kft. fizette volna be helyettük a frekvenciadíjat. Vass Imre azt is fontosnak tartja leszögezni, hogy egy ésszerű kompromisszumot ajánlott Csapónak a kölcsön viszszafizetésére, ami egy féléves haladékot jelentene. Vass Imre azt állítja, hogy amíg ő a bérleti szerződés feltételeiről tárgyalt a Juventus rádió vezetőivel, addig Csapó vételi ajánlatott tett a rádiót működtető Juventus Szeged Kft.-re, amit inkorrekt eljárásnak tart. Szegeden a rendszerváltás óta működik Krisna-tudatú közösség. A kilencvenes évek közepétől a Sándor utcában volt a templomuk, amit nemrégiben bezártak. Caitya-guru das tíz évig volt a közösség lelki vezetője. A pap szerint ötven-hatvan Krisna-tudatú hívő él Szegeden, szimpatizánsaik száma azonban megközelíti a háromszázat. A Sándor utcai központban tíz szerzetes lakott, köztük lányok is. - Innen azért kellett elköltöznünk - magyarázta Caitya-guru das -, mert a tulajdonosnak, akitől baráti áron béreltük a házat, tervei vannak az épülettel. A közösség egy, a Csongrádi sugárút elején álló házba tette át a székhelyét, de itt már nem laknak úgynevezett teljes idős szerzetesek. A közösség papja felköltözött menyasszonyával a budapesti központba, a többiek pedig elmentek a Krisna-völgybe - Somogyvámosra. A két nagy központon kívül Pécsett, Egerben és Kecskeméten élnek még krisnás szerzetesek. Szegedre ez utóbbi helyről jár egy pap a szertartásokra. Ő vállalt felelősséget lelkileg a szegedi közösségért mondta Caitya-guru das. Hozzátette: a Krisna-tudatú hívők magyarországi közössége szerkezetátalakításon ment, megy keresztül. Ennek az a lényege - magyarázta -, hogy a lelki életben ne legyen szakadék a papság, a szerzetesek és a hívők között. Mindenki részese legyen a missziónak. Szerinte így a hívők jobban magukénak érzik majd azt a munkát, amit eddig a szerzetesek végeztek. - Nem tudom, hogy idén osztunk-e ételt az Árpád téren. A Krisna-tudatot a hívők, családos emberek tartják fenn jelenleg Szegeden - fogalmazott Kiss Sándor. A Krisna-tudatú férfi szerint azért mentek el a szerzetesek, mert többen családalapításra adták a fejüket. A gyermeknevelés lehetőségei azonban csak Budapesten és Somogyvámoson biztosítottak. Kiss Sándor elmondta még, hogy a gyermekotthonba a mai napig rendszeresen visznek élelmiszert, s ha meleg ételt nem is osztanak, a nagycsaládosok biztosan kapnak csomagot az ünnepek előtt a krisnásoktól. Ha sikerül támogatókat szerezni, felvonulnak az Árpád téren is. Ez az egész olyan, mint egy próbatétel - magyarázta -, megnézzük, életben tudunk-e maradni önállóan, egyházi segítség nélkül. Kiss Sándor bízik abban, hogy nem hullik szét a közösség. sz. c. sz. ETELOSZTÓ AKCIÓK |U Milyen munkát végeztek eddig a szerzetesek Szegeden? A kilencvenes évek közepe óta a krisnások minden karácsonykor élelmiszercsomagot, illetve meleg ételt adtak a legrászorultabbaknak. 2001 óta nagyszabású akció keretében több száz embernek - hajléktalanoknak, időseknek és nagycsaládosoknak - osztottak ingyen meleg ételt, vegetáriánus székelykáposztát, halavát (indiai édességet) és teát a nagyáruház előtt, az Árpád téren. Egész évben, heti rendszerességgel 20-30 családnak vittek élelmiszercsomagot (almát, krumplit, lisztet, rizst). A JUVENTUSNAK NINCS INFORMÁCIÓJA Csornai Kamilla, a Rádió Juventus Rt. vezérigazgatója szűkszavúan nyilatkozott a kialakult helyzetről. Annyit leszögezett, hogy hivatalosan nincs információja arról, hogy a Csapó Balázs és Vass Imre között fennálló vita érdemben befolyásolná a szegedi rádió működését. Nem adományt, kölcsönt kémek a csongrádi Pusztaiék Róbert betegsége miatt nélkülöz a család tegség azonban az anyagi ellehetetlenülés szélére juttatta a családot. Róbert 19 ezer 760 forintos rendszeres szociális segélyt kap, van közgyógyellátási igazolványa, s mentő viszi minden másnap a szentesi kórházba, a kezelésekre. Tehát nem a gyógyszer, a kezelés jelent gondot, hanem az, hogy egyelőre a szülei sem kapnak olyan munkát, ami mellett ápolni tudnák őt. - Egyik embernek sem kívánom, hogy szülőként és családfőként átélje azt, amit én - mondja Pusztai György, Róbert rokkantnyugdíjas édesapja. Ahogy súlyosbodott a fiam betegsége, egyre jobban rászorult a segítségünkre. A feleségem harminckilenc évig dolgozott a háziiparban, de most neki sincs állása. Az én nyugdíjam 36 ezer 500 forint, ha a fiam és a feleségem pénzét ehhez hozzárakjuk, elég lenne valamire. De hát vesztünkreiOTP-tartozásünk is jr van, ez az, ami igazán nagy problémát okoz. Hónapról hónapra egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültünk, most gond van a tüzelővel, az ennivalóval - a számlákkal pedig már régóta. Az édesapa azt mondja, igazából nem örökbe kérnének segítséget: egy áthidaló kölcsönre gondoltak, amiből ki tudnák fizetni az OTP-t, s a fölhalmozódott közműtartozásokat. Aztán a nyugdíjból törlesztenék a kölcsönt. A kérdésre, hogy ezt ki tudnák-e fizetni, határozott, elkeseredett igen volt a válasz. Pusztai György, amellett, hogy az interneten megjelentette a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet Csongrádi Fiókjánál vezetett 57200048-1003644 számlaszámot, több helyre is fordult, írt levelet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, aztán a válasz nyomán Rácz fenő egészségügyi miniszternek. Fordult - többek között - Csányi Sándor OTP-igazgató alapítványához is, de sikertelenül. Senki sem akar kölcsönt adni nekik. Egyedül az önkormányzat segíti őket. Csongrád jegyzője, Berkes István azt mondta: valóban, a város rendszeresen ad szociális segélyt, többször adott támogatást más formában, és egyébként is, minden lehetséges módon próbál segíteni. Legutóbb azzal, hogy a honlapra föltették a hirdetést. B.A. Pusztai Róbert művesekezelésen Fotó: Tésik Attila Egy embernek se kívánom, hogy szülőként, családfőként átélje azt, amit én - mondja a csongrádi Pusztai György. Fia, a 32 éves Róbert folyamatos ápolásra szorul, nem tudja ellátni magát. A helyzet az anyagi ellehetetlenülés szélére juttatta a családot. Az önkormányzat segít rajtuk, s most az interneten tették közzé fölhívásukat: kölcsönből szeretnék letudni a legnyomasztóbb terhet, az OTP-tartozást. „32 éves vagyok. Gyermekkorom óta súlyos vesebetegségben szenvedek. 1988-tól állandó orvosi kezelés alatt állok. 2002. április 23-án veseátültetésem volt. 2005 nyarán gyomorvérzésem volt, megműtöttek, fél oldalam 90 százalékban lebénult, szinte magatehetetlen vagyok. Ez év őszén veseműködésem leállt, két hónapja másnaponként művesekezelést kapok." Ez a hirdetés jelent meg nemrég Csongrád város internetes oldalán, a csongrad.hu-n. A fiatal ember, a Szív utca 157. alatt lakó Pusztai Róbert segítséget kér családja számára. Miután képtelen ellátni önmagát, szülei gondoskodnak róla. A be-