Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-04 / 258. szám

2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD­\ PÉNTEK, 2005. NOVEMBER 4. 1956-ban ezen a napon vonult be a szovjet hadsereg Ma néhányan közösen emlékeznek Az 1956-os forradalomra em­lékezett Mécs Imre csütörtö­kön a parlamentben napirend előtt, a szabad demokrata po­litikus közös megemlékezésre hívta a képviselőtársait a 301 -es parcellába. BUDAPEST (MTI) Mécs Imre arra kérte a képviselő­ket, hogy ma délután, a 30l-es parcellában vegyenek részt azon a megemlékezésen, amelyen kezdeményezésére Horváth Já­nos (Fidesz), Csapody Miklós (MDF), Donáth László (MSZP) és ő maga közös koszorút helyez el az emlékhelyen. Hangsúlyoz­ta: ezzel a közös tisztelgéssel egy­fajta előképet szeretnének adni a jövő évi megemlékezésekhez, ahol véleménye szerint a „kon­szenzust, 56 legnagyobb erejét kell bemutatni". A politikus felidézte, hogy 1956. november 4-én vonult be a szovjet hadsereg Budapestre, de a magyar fegyveres ellenállás csak néhány napig tarthatott. Ugyan­akkor hozzátette: még sokáig folytatódott a titkos ellenállás, amelynek egyik legfőbb erejét a munkástanácsok jelentették. Már tegnap sokan helyeztek el virágot, koszorút Malétcr Pál, az 1956-os forradalom és szabadságharc honvédelmi miniszterének tiszteletére Tökölön, a a laktanya előtti emlékkopjafánál Fotó: MTI A Human Rights Watch Lengyelországra és Romániára mutogat CIA-börtön Kelet-Európában? A The Washington Post tegnapi számában megismételte az ál­lítólagos kelet-európai, vala­mint a világ más térségeiben létesített titkos CIA-börtönök­kel kapcsolatos állításait. A Fi­nancial Times az egyik legna­gyobb emberi jogi csoport ér­tesülését idézve, Lengyelország­ra és Romániára fókuszál. Va­lamennyi ország visszautasítja a gyanúsítást. WASHINGTON, LONDON, BRÜSSZEL (MTI) Hallgatásba burkolódzott az amerikai kormányzat azokkal az állítólagos kelet-európai, vala­mint a világ más térségeiben lé­tesített titkos börtönökkel kap­csolatban, amelyekben washing­toni lapjelentés szerint az ameri­kai Központi Hírszerző Ügynök­ség (CIA) a fogságába került leg­fontosabb al-Kaida-terroristák egy részét őrzi és hallgatja ki. Nyolc országban A The Washington Post című napilap beszámolója szerint e fegyintézetek kiépítését négy éve nyolc országban kezdték meg. A fegyintézetek hálózata kiterjed Thaiföldre, Afganisztánra, a Kuba területébe ékelődött guantána­mói amerikai haditengerészeti tá­maszpontra, és néhány kelet-eu­rópai demokratikus államra. A szóba jöhető országok, Magyaror­szág, Románia, Lengyelország, Oroszország, Bulgária, Csehor­szág, Szlovákia és Thaiföld is szinte azonnal cáfolta, hogy a te­rületén ilyen titkos börtön lenne. Száz foglyot rejtettek el A washingtoni napilap tegnapi szerkesztőségi kommentárban folytatta az ügyet. A nemzetközi jogot, de feltehetően saját orszá­guk törvényeit is megsértik azok a kormányok, amelyek lehetővé teszik az amerikai Központi Hír­szerző Ügynökségnek (CIA), hogy területükön terrorizmussal gyanúsított foglyokat őrizzenek titkos börtönökben - írta a The Washington Post. A lap a terro­rizmussal gyanúsított foglyok el­leni visszaéléseket ostorozva ki­emelte a CIA külföldi titkos bör­tönhálózatát, amelyben több mint száz foglyot rejtettek el a vi­lág szeme elől. A 30 legfontosabb fogoly közül többet kelet-európai új demokráciákban őriznek, ami szégyen az illető országok kor­mányaira nézve. Erős bizonyítékok Lengyelországban és Romániá­ban is vannak titkos CLA-bör­töntáborok - írta a tegnapi Fi­nancial Times az egyik legna­gyobb embert jogi csoport értesü­lését idézve. Az amerikai köz­pontú Humán Rights Watch em­beri jogi szervezet washingtoni igazgatója azt mondta: a szerve­zet „nagy biztonsággal" megálla­pította, hogy „legalábbis Len­gyelországban és Romániában" léteznek ilyen CIA-táborok. Tom Malinowski a londoni üzleti na­pilapnak kijelentette, hogy erős bizonyítékok - egyebek mellett őrizeteseket szállító CIA-repúlő­gépek repülési naplói - utalnak arra, hogy Lengyelország és Ro­mánia szerepel az amerikai hír­szerző szolgálat titkos őrizetes központjait üzemeltető országok között. A Financial Times kom­mentárja szerint, ha ez bebizo­nyosodik, az súlyos aggályokat kelthet az Európai Unión belül, és a közvélemény tiltakozásához vezethet Lengyelországban és Romániában. Az EU vizsgálódik Az Európai Bizottság csütörtö­kön közölte: utánajár azoknak a jelentéseknek, amelyek szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönö­ket működtet Kelet-Európában. GYURCSÁNY CÁFOL Magyarország nem Kapott felké­rést az Amerikai Egyesült Álla­moktól titkos börtönök létesítésé­re, de ha kapott volna, visszauta­sította volna - nyilatkozta tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A testület informálisan tudako­zódni fog a kérdésről az EU-ta­gállamok kormányainál - mond­ta Friso Roscam Abbing bel- és igazságügyi szóvivő. Hozzátette, az uniónak nincs illetékessége a kérdésben, emberi jogi ügyekben kompetenciája csupán arra ter­jed ki, hogy ellenőrizze, átúltet­ték-e és betartják-e a tagországok a vonatkozó nemzetközi jogsza­bályokat. Ha vannak is ilyen lé­tesítmények, azokról kétoldalú alapon kellett, hogy megállapo­dás szúlessék az érintett állam és a Egyesült Államok között - mu­tatott rá. A szymanyi repülőtér irányítótornya Lengyelországban - állítólag 2003-ban itt szállt le a CIA által hasz­nált Boeing 737-es gép, terrorizmussal gyanúsított afganisztáni foglyokkal a fedélzetén Fotó: MTI/AP Termelői csoportok tulajdonlását tervezik a bor- és sertéságazatban is Magyar gazdáké lett a Parmalat Hungária Rt. Magyar tejtermelő csoport - a 150 agrárvállalko­zót és vállalkozást tömörítő, a hazai tejtermelés 18-20 százalékát előállító Alföldi Tfcjértékesítő és Beszerző Kft. - tulajdonába került a Parmalat Hungária Rt. SZÉKESFEHÉRVÁR (MTI) Az agrárágazatban az igazi privatizáció az, amikor a feldolgozó üzem, gyár az alapanyagot előállító ter­melök birtokába kerül - hangsúlyozta Gráf József a tejfeldolgozó üzemben tartott átadási ünnepségen csütörtökön tartották Székesfehérváron. A földmű­velésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint a Parmalatnál példaértékű kezdeményezés valósult meg, s ennek amelynek az agrárágazat más terüle­tein is lesz folytatása. Tervezik ugyanis egy bor­územ termelői csoportosulások tulajdonába való átadását és hasonló módon akarnak lépni a sertés­feldolgozásban is - mondta a miniszter. Véget kell vetni annak a feldolgozói magatartás­nak, - és ez nem feldolgozó ellenesség -, hogy min­den piaci gondra, problémára egyetlen egy reakciót ismernek, a felvásárlási árak azonnali csökkentését - hangsúlyozta Gráf József. Információk szerint az Alföldi Tej Kft. termelői csoport a tavaly április óta felszámolás alatt álló Parmalat Hungária Rt. vagyonelemeinek megvá­sárlásához szükséges pénzügyi tranzakciók önré­szének előteremtésére 500 millió forint tőkeeme­lést hajtott végre. Az agrártárca vezetője elmondta, hogy a termelői csoport az üzemeltetésre 15 éves futamidőre 4 milliárd forintos hitelt vett fel a Ma­gyar Fejlesztési Banktól, a hitelek visszafizetésére a kormány garanciát vállalt. A 300 dolgozót foglalkoztató székesfehérvári gyár jelenleg évi 60-70 millió liter tejet dolgoz fel, kapa­citása ennek dupláját is lehetővé teszi. Az üzem fej­lesztését a piaci viszonyoktól teszik függővé. A vál­lalkozás szeretné megtartani a Parmalat márkane­vet. Ezzel kapcsolatban az olasz céggel megkezdőd­tek a tárgyalások. A csempészáru természetvédelmi értéke tízmillió forint Ezer madárral érkeztek Óriási madárszállítmányra csaptak le a határőrök tegnap hajnalban Rédicsen. Több mint ezer különböző fajtájú hűtött énckesmadarat csempésztek át egy román rendszámú buszban. ZALAEGERSZEG (MTI) Tizenkét román állampolgárságú utassal és négy sofőrrel Bukarest­ből Spanyolországba tartott az a menetrend szerinti autóbusz, amelynek ellenőrzésekor két sporttáskában összesen 1080, műanyag zacskókba csomagolt védett madarat találtak a rédicsi határőrök: 1047 mezei és öt ka­landra pacsirtát, 26 réti pityert és két barázdabillegetőt rejtettek a táskák. Feltehetően olasz terüle­ten, éttermeknek kívánták érté­kesíteni az énekesmadár-szállít­mányt, amelynek természetvé­delmi értéke 10,8 millió forint. Állatorvos vizsgálja a madártetemeket Fotó: MTI/Varga György VALUTAVÁLTÓ I Vételi Eladási USA­dollár angol font cseh korona horvát kuna svájci frank szlovák korona 243,56 256,05 201,77 212,11 358,19 376,55 8,05 8,89 32,10 35,48 156,98 166,68 6,08 6,72 délmagyarorszAg PRESZTÍZS DÍJ Az elismerések. estje nap ' RADIO § ¡NYERJEN! Főszerkesztő: SZEILY ANDRÁS* Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HECEDÚS SZABOLCS (mellékleteki, KARNOK CSABA (totó), SULYOK ERZSÉBET (hlr és mli.un.mc>' SU1I KOIIIRI ,s|t.nt' • j VK llag szerkesztosegvezetó BAKI >s ANDRÁS |Csongrad. Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hodmezftvásárhelv'• Kiadó tN szerkesztőség 6721} Szened. Slelania III Saitohaz Leveleim: 6+4(1 Szened, PL: ISA lelett >n AJ/sOT xsx litkárság 61 567-800 Fax. 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882 Interneteim: www delntasyar.hu • E mail: szerkesztőség«! dclnuRyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. TEL: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TH./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 3 Tel : 63/401-024. TH/fsx: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadótgazgalő: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telelőn: 62/466 847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-384.Tericsztési vezető. KÓTI ZOLTÁN. Tenesztés 02/567-864 Előfizetés: 06/80/821 -821 (ingyen hívható). Példányszámunkat áMatesz hitelesiti. Előfizetési dii egy hónapra 1455 Ft IDélmagyarországl, 1355 Ft (Délvilágl • Árus terjesztés: Délhfr Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133 02 SX |Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 IDélvtlágl • A Délmagyarország Kiadó a Lapeoin Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom