Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-25 / 276. szám

12 "MEGYEI TÜKÖR" PÉNTEK, 2005. NOVEMBER 25. Iskolamúzeum nyílt a vásárhelyi Gregusban Diákok újították fel a gyűjteményt Látványos és érdekes gyűjte­ményt bemutató iskolamúze­um nyílt tegnap a vásárhelyi Gregus Mátc Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola Mária Valéria utcai épületében. A természetrajzi és a néprajzi gyűjtemény közelebb hozza a diákokat a múlthoz és tágabb környezetünkhöz. Sok áldozat és munka árán jött létre annak idején az a kitömött madarakból, rókákból, preparált halakból és más állatokból össze­állított természetrajzi gyűjte­mény, mely az egyik része a vásár­helyi Gregus Máté Mezőgazdasá­gi Szakközépiskola és Szakiskola Mária Valéria utcai épületében megnyílt iskolamúzeumnak. Az itt látható állatok jelentős hánya­da védett, így tilos lelövésük és ki­tömésük is. Az iskola a bemutató egy részét saját, évtizedek óta meglévő anyagából, illetve Mucsi Sándor vadász gyűjteményéből ál­lította össze. így kerültek az anyagba afrikai trófeák is. A természetrajzi tárlat a gyere­kek közreműködésével, Esztero Lajos irányításával készült el, míg az iskola történelem szakkö­re által évtizedek alatt összegyűj­tött, néprajzi szempontból érté­kes tárgyak egy részét szintén a diákok újították fel. Dani Imre, a történelem szakkör vezetője el­mondta, e holmik egy részét ó vásárolta az ócskapiacokon. Az iskolaműzcum anyagát több adományozó is gyarapította, így az említetteken kívül a Csordás család, Tárkány Szűcs Imre, Ba­kó Ferenc és Szekeres Éva, aki Diamant Rezső száz évnél is idő­sebb állatorvosi műszereit aján­dékozta az iskolának. A múzeumalapítók, azaz Mu­csi Sándor, Dani Imre és Láng A diákok rajzórán is hasznosíthatják a látottakat Fotó: Tésik Attila István igazgató jóvoltából elké­szült múzeum egyik különleges­sége, az az 1898-ból származó mosógép, mely alá még tüzelni kellett, s dobját kézzel hajtották. Ez és a paraszti, polgári élethez tartozó tárgyak azonban csak ki­sebb részét teszik ki a néprajzi gyűjteménynek. Az iskolamúzeumot bárki meglátogathatja előzetes beje­lentés után, s számítanak is a di­ákcsoportok jelentkezésére ­tudtuk meg Láng Istvántól. A természetrajzi részt máris hasz­nálják, ottjártunkkor Bányai Bé­la festőművész vezetésével ép­pen az állatokat, madarakat raj­zolták a diákok. B. K. A. Tanösvényt avattak Mártélyon MUNKATÁRSUNKTÓL Ártéri tanösvényt avattak szer­dán a mártélyi üdülőterületen. A vásárhelyi önkormányzat pá­lyázaton közel 5 millió forintot nyert, melyhez 50 ezer forintos önrészt biztosított. A Bodnár Bertalan Természet- és Környe­zetvédelmi Oktatóközponthoz tartozó tanösvény 2,6 kilométe­res szakaszon a tájvédelmi kör­zet északi, Korhány elnevezésű területrészét mutatja be. Nyolc állomást alakítottak ki az ösvé­nyen, mely két, két és fél óra alatt járható be. Az érdeklődők megismerhetik a mártélyi holt­ág kialakulását, a Tisza-szabá­lyozás korabeli munkálatainak maradványait, valamint az erdő gazdag élővilágát. A mintegy öt és fél millió forin­tot egyébként nemcsak a tanös­vényre fordították, hanem az ok­tatóközpont eszköztárát is gyara­pították, mégpedig terepvizsgála­tokra alkalmas felszerelésekkel. Ezeket csütörtökön ki is próbál­hatták a vásárhelyi diákok. Hansági­napok Tegnap kezdődött és ma zárul a Hansági-napok programja Sze­geden a Hansági Ferenc Vendég­látó-ipari és Idegenforgalmi Szakközépiskolában. Közisme­ret és szakma: kulcs az idegen nyelv - új eszközök és módsze­rek a középfokú oktatásban címmel tegnap konferenciát rendeztek, ma pedig a Hansá­gi-emlékversennyel és szakmai bemutatóval fejeződik be a program. Novemberben MEGSPÓROLUNK ÖNNEK 2000 Ft-ot Keres vagy eladni szeretne? Segítünk! Hirdetése csupán 925 Ft-ba kemi * Ajánlatunk napilapunk apróbörze oldalán megjelenő lakossági apróhirdetések keres-kínál rovataira vonatkozik, amely max. 15 szóból állhat. Érvényes 2005. november30-ig! ^ vg»gggBr A Délmügyaronzág és a Délvilág kozbmégdíja is imwmrmi éj sDortDióiara! Töltse k! a szavazószelvényt, és küldje vissza címünkre! W»H A szavazók között 1 5 db negyedéves ™ VASÁRNAPI DÉLMAGYARORSZÁG-eMjfjzetést sorsolunk ki. - Az év sportolója ­Beküldési határidd: j Ki legyen a Oélmagyarország és a Oélvilág közönségdíjas sportolója 2005. december 12.. j 2005-ben? 10.00 óra | Cím: I Délmagyarország Kiadó Név: 6720 Szeged. Stefánia 10. ' | Cím: A boritékra kérjük írja rá: Az év sportolója J Telefonszám:

Next

/
Oldalképek
Tartalom