Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-25 / 276. szám
56 • KAPCSOLATOK" PENTEK, 2005. NOVEMBER 25. Ha Katalin kopog.., „Katalin kopog, karácsony locsog", tartja a regula, és fordítva. A szakember szerint az esetek nagy részében beválik ez a népi előrejelzés. Egyik szélsőségből a másikba csúszik az idei november. Sokáig kora őszt idéző volt a időjárás aztán pedig jött a hideg és a havazás. - Tavaly-tavalyelőtt ilyenkor a fiatalok nyári öltözékben napoztak a szegedi Tisza-parton; az utóbbi néhány év során egyébként többször előfordult húsz fok fölötti maximumhőmérséklet novemberben' - mondja Makra László, az SZTE éghajlattani és tájföldrajzi tanszékének docense. A hetvenes évek elején azonban akadt tél, amikor mínusz 10-16 fok közötti hideget hozott november - egyébként a hideg akkor szárazsággal párosult, egész télen nem esett hó. Ezerkilencszázhetvennyolc novemberében pedig egyetlen pillanatra sem sütött ki a nap, folyamatosan felhő ülte meg a Kárpát-medencét. Ez, függetlenül attól, hogy november alapvetően szürke hónap, szintén nem tekinthető szokványosnak. Beválik-e közismert népi regula, mely szerint, „ha Katalin kopog, karácsony locsog" - illetve megfordítva? - Statisztikailag elemeztük az időjárással kapcsolatos, különféle népi regulákat, s a Katalin-nappal és karácsonnyal kapcsolatos megfigyelés az esetek nagyobb részében beválik mondja a szakember. A novemberi hó egyébként nem ritkaság, de nem szokott megmaradni - nem marad meg az idei sem. A szokásosnál több karambolt nem okozott a novemberi tél; a gépjárművezetők, a jelek szerint, a megváltozott útviszonyoknak megfelelően vezettek, s legtöbben a téli gumit is fölszereltették - tudtuk meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályától. A mentőket sem kellett az átlagosnál többször kihívni. F.CS. NOVEMBERI KATASZTRÓFÁK Régi novemberek is okoztak nem várt időjárási eseményeket. Időszámításunk előtt 280 novemberében Görögországban akkora hóvihar kerekedett, hogy a gallok nem tudták Delfi városát elfoglalni. 1099 novemberében pedig mintegy százezer ember vesztette életét Angliában és Hollandiában a rendkívüli viharok okozta hatalmas áradások miatt. Stockholmot 1407-ben villámcsapás okozta tűzvész pusztította el - holott novemberben egyáltalán nem szokásos a villámlás. S az sem tekinthető szokványosnak, hogy 1915-ben mínusz 27 fokot is mértek egy novemberi napon a Kárpát-medence egyes területein. A szegedi Baila Sándor Roland készítette a legszebb férfiékszert Olvadó jég gyöngyből, aranyból Nemcsak első lett, hanem új típusú ékszert is alkotott a TV. tahiti gyöngytrófea versenyen férfiékszer kategóriában a szegedi Balla Sándor Roland ötvösmester. A fehér cs sárga aranyból, briliánsokból és tahiti gyöngyökből készített zakózsebdísz neve: olvadó jcg. Szegedi ékszerész érte el a legjobb helyezést néhány nappal ezelőtt a IV. tahiti gyöngytrófea verseny férfiékszer kategóriájában. Halla Sándor Roland olvadó jég című munkája hamarosan nemzetközi zsűri előtt is bemutatkozik. A szegedi ékszerész sosem indult még versenyen, debütálásakor pedig nemcsak nyert, hanem új típusú ékszert is alkotott: a zakózsebdíszt. A Nemesfémművesek Országos Ipartestülete és a Perlcs de Tahiti által szervezett megmérettetésen szigorú feltételeknek kellett megfelelni: a felhasznált tahiti gyöngyöknek az ékszer értékének több mint felét kellet képviselnie, és a dísztárgynak a következő témában kellett készülnie: tűz a jég alatt. A versenyt kétévente rendezik, idén negyvennégy versenyző ötvenöt darabbal nevezett. Balla Sándor elmondta: a zakózsebdísz ötlete már régóta érlelődött benne, papíron többször megrajzolta, tervezgette az alkotást. Úgy képzelte: a dísz olyan hatást kelt majd, mintha kifolyna a zsebből. Ez a verseny jó alkalom volt arra, hogy kidolgozza és formába öntse ötletét. Az 55 grammos fehér és sárga aranyból készült ékszeren hat kis briliáns szikrázik és két tahiti gyöngy - egy gömbölyű és egy csepp alakú - csillog. A fő különlegessége azonban mégis a domború, kék a' jour zománc. - Az a' jour olyan tűzzománc, amely mögött nincs fém, ezért a fény áttetszik rajta. Ezt domború formában készítem el, s ennek titkára sokan kíváncsiak - magyarázta Balla Sándor, és persze nem árulta el módszerét. Az ötvösmester az olvadó jég értékét nem kívánta felbecsülni, hiszen - mint mondta - nem eladó. Ha valaki mégis ilyet szeretne, annak készít egy másikat, de az eredetit nem értékesíti. Egy ideig nem is tudná, hiszen az ékszert a következő egy évben az ország több pontján kiállítják, illetve, ha a nemzetközi zsűri ügy dönt, külföldön is bemutatják. A mester egyébként nem hord és sosem hordott ékszert, s szerinte ez megkönnyíti munkáját: így nem elfogult egy-egy darabbal, nem a saját ízlését, hanem a megrendelő kívánságát tartja szem előtt. Arról, hogy milyen láncokat, gyűrűket, brossokat vásárolunk manapság, elmondta: egyetért egyik mesterével, aki a mai ékszerdivatot csíkosnak nevezte. Ma ugyanis minden megy, az egyszerűtől a túldíszítettig. Sándor egyedül az üreges ékszerekről beszélné le a vásárlókat, ezek ugyanis nem időtállók. G. ZS. Balla Sándor Roland titka a domború a' jour zománc Fotó: Schmidt Andrea TERMÉKMENEDZSER KERESKEDŐT (mélyépítő-ipari anyagok, rendszerek) LCD televíziók már 29 990 Ft-tól! www.lcdtvshop.hu se VER 'ÑVITVATÁRTÁS: h'.-p 9-20, szo.: 8.30-20, vas.: 9 19_ Szeged, Vásárhelyi Pal u 5. • Tel.: 62/451-455 CENTER ÁRUHÁZ 1 *; -, Óriási nyereményakció a Sever Center Ruházati Áruházban 2005. október 1-jétől december 21-ig Aki 5000 Ft felett vásárol, mellyel megnyerheti a sok értékes nyeremény egyikét. Főnyeremény: 1 db Peugeot 1007 típusú mm^^B I vfs.tzr személygépkocsi Sorsol; 2005. december 22-én, 14 órakor t JHI^ í A nyereményakció mellett nagyon sok termék hatalmas engedménnyel vásárolható meg. Ne feledjék! Mindennap új áruval várja minden kedves vásárlóját a Sever Center Ruházati Áruház! keresünk európai központú nemzetközi cégcsoport, műanyag csőrendszerek gyártója megbízásából az alábbi területre: Dél-Alföld Ideális pályázónk 30 év körüli, ambiciózus műszaki - esetleg építőipari - diplomás, német- III. angolnyelvtudással, aki képes kapcsolatokat kiépíteni területén, főként beruházókkal, építőipari, tervező'-"és közüzemi társaságokkal. Megbízónk színvonalas szakmai felkészítést biztosít. Kérjük, önéletrajzát - amelyet bizalmasan kezelünk fényképpel, a 15225. pályázati számra hivatkozva az alábbi címre küldje: PSP Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft. 1051. Budapest, József nádor tér 8.1. 2. Tel.: 266-5235 www.psp-siklossy.hupsp@psp-siklossy.hu