Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-19 / 271. szám

10 SZIESZTA - REJTVÉNY 2005. november 19., szombat Fejlesztés számokban 130 ÉVE SZÜLETETT SZEGED ÚJJÁTEREMTŐJE Velünk élő Klebelsberg Donibormii is emlékeztet arra, hogy Klebelsberg alapította az egyetemet, „hozatta" Kolozsvárról Szegedre FOTÓK: GYENES KÁLMÁN A két világháború közötti idő­szak legnevesebb kultúrpolití­kusa, a Tisza-parti városunkat régióközponttá erősítő Kle­belsberg Kunó 130 éve szü­letett. Szeged egykori ország­gyűlési képviselője a fogadal­mi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat. Klebelsberg Kunó széles körű műveltsége rendkívüli mun­kaintenzitással párosult. A hatalmas áldozatokat kö­vetelő vesztes világháború, az azt követő megosztó forradal­mak, majd az ezeket lezáró igazságtalan párizsi békedik­tátum történelmünk legsúlyo­sabb időszakát hozta el. A re­ménytelen helyzetben, mely­ben a nemzet puszta léte for­gott kockán, Klebelsberg zse­niális kiutat talált: „ma, ami­kor kezünk annyi téren meg van kötve, a szellem régióiban korlátlanul cselekedhetünk... Hazaszeretet „Mi a kötelessége az ide­gen nevű magyarnak? Az, hogy hazáját jobban szeres­se, és többet dolgozzon ér­te... Mert háromféle magyar hazafiság van: szónokló, ke­sergő és alkotó hazaszeretet" - válaszolta Klebelsberg Ku­nó az őt félig német szár­mazása miatt támadóknak. Lehet egy nemzetet szegény­nyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elvesz­ve, és mindent vissza lehet szerezni". A tudomány, az oktatás, a kultúra és a sport felvirágoz­tatására a nemzeti termelés P0DMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (őszi napló) A hazaindulás előtti utolsó napok ugyanolyan lassan telnek, mint fél évvel ezelőtt, a kiutazás előtti napok. Minden mozdulat és mozdítás az indulás pillanatába fókuszálja, hajtja a dolgokat, az időt. Másik élet volt ez, egy olyan másik, amire gondolni se mertem volna. És most vé­ge, lepergett. Fél év elég nagy idő ahhoz, hogy megszokja új életét az ember, főleg, ha jó. De vajon mire fogom cserélni? Mert hiába vár ugyanaz, ami volt, nem ugyanaz az ember megy vissza, aki volt. Ferdi­nandy György barátom, az örök hazatérő és örök idegenbe vágyd kérdezte már itthon a telefonban: És milyen volt hazajönni? Nem tu­dom még pontosan, válaszoltam, csak azt, ha valakinek negyvenéve­sen fél évre mégmutatják a teljes szabadságot, megmutatják, miféle más minőségű élet élhető innen 1200 kilométerre, majd ismét a régit kell élnie, ebből még nagy zűrök is támadhatnak. Egyet tehetek, mondtam, valahogy megpróbálom magammal hozni azt. De mit? Va­lamit, amiről csak hetek, hónapok múlva tudom meg, hogy mi. Az indulás előtti napon, majd szétpattantak az idegeim a feszültség­től. Délután hatkor fekvés, háromkor ébresztő, és addig csak pakolni és pakolni, itteni életem minden nyomát saját kézzel eltüntetni. Dél­után kettőkor levittem a hegyről a szétválogatott szemetet a városba. Az alternatív hulladékgyűjtőben üveg színenként, műanyag palackok és papír külön, elemek egy kis tartóba, és persze más helyre karton- és más helyre az újságpapír. Útban hazafelé egyszer csak meglátom a ko­csimat, a feleségem vezeti, megáll, a kocsi lefullad. Próbálja újra indí­tani, nem indul. Na, ne! Az utolsó napon, eddig egy pöccre indult, és most a hazaút előtt megadja magát? Bekapcsolja a sárga vészvillogót, és akkor látom, hogy az ugyanolyan típusú és színű kocsinak zugi rend­száma van. Mi történik? Hirtelen megfordul a fejemben, hogy csak ál­modtam az egész ösztöndíjat, és mi valójában itt élünk, Svájcban. Nem kell hazamenni. És most, az utolsó pillanatban fölébredek és he­lyére kerül minden. De ahogy közelebb érek a kocsihoz, már látom, nem a feleségem vezeti. Közben indítani próbálja. Zavaromban nem tudom, melyik érzés az erősebb. A csalódás, vagy a megnyugvás, hogy nem romlott el a kocsi. A lefulladt autón nem tudok segíteni, emlékeim letei, a fogadalmi templom vi­lághírű orgonájával, a szabad­téri játékok ma is élő kultu­rális-tudományos öröksége, melyet szeretett városának adott. Több tucat iskolája Sze­geden - például a főiskolai gyakorló, a rókusi - és kör­nyékén (Mórahalom, Doma­szék, Rúzsa, Röszke) ma is az oktatás, a kultúra fellegvára. Klebelsberg Szegedet mező­városból az egész világra ki­sugárzó egyetemi tudomá­nyos és diákvárossá, egyházi és régióközponttá tette. HENCZ PÉTER szerint a számítógép-vezérlésűt már nem lehet betolni. Fújtatva indulok fölfelé, „haza". Alig, hogy fölérek a kolostor udvarába, jön szembe a fe­leségem, kocsikulcs a kezében, azt mondja, föláll a bejárathoz, hogy könnyebb legyen a bőröndöket pakolni. Jól van, mondom, a sztorit majd később elmesélem. Beül, becsukja az ajtót, beteszi a kulcsot, in­dít. Ugyanaz a hörgő hang, mint tíz perccel ezelőtt az utcán. A kocsi ugyanúgy nem indul. Fogom a fejem és kis híján kiabálok. Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Mi ez? Egyazon színű és típusú kocsik összeesküvé­se? Elromlott bennük az időkód? Apácák figyelnek az ablakból. Pró­báld újra, mondom. Az indítómotor pörög, de nem kapja el. Hagyjuk, beköpi a gyertyát. Be kéne lökni, gondolom, de hát nem lehet belökni. Aztán mégis, az idegtől erőre kapva kitolom a parkolóból az egytonnás kocsit, és ezzel a lendülettel föltolom egy enyhe ívű emelkedőn, de to­vább már nem bírom. Jön az olasz-svájci szobrásznő, Clnzia, csupa por, az előbb tette le a márványpolírt. Hófehér kézzel ő is nekifekszik a motorháztetőnek, az én erőm megtartja a tonnát, az övé lassan tolja föl az emelkedőn, hogy ki tudjunk fordulni az udvari parkolóból. Sikerül. A kocsit megtoljuk, a lejtőn egyesben fut, az indítómotor hörög, nem kapja el. Talán a magyar szentségelést nem értik itt. Már az utcán já­runk, újra nekifeszülünk, hátha, de a kormányzár nem nyílik, majdnem beletolom egy várakozó autóba. A szobrásznő szerint a kolostor kerté­sze mindenhez ért, és az előbb kint gyomlált a kertben. Elmegy érte, de hiába, fölszívódott. Mindenképp szerelő kell, nem ússzuk meg, pedig az ilyesmi nem csekélység. És az utolsó napon! Végre jön a kertész, ő spanyol, angolul egyáltalán, németül alig ért. Széttárja a karját, szerviz, szerviz, Ismételgeti. Kösz, mondom, astala vista, ez magamtól is meg­volt. Még egy utolsó próba, ebben megegyezünk, kis ima, könyörgés az autóhoz, de ha nem megy, jöpn a szerviz. Nekirugaszkodunk, már csak egyedül tolom, most másfajta hangot ad, hurutol, mintha kiköpne valamit, és fölzúg a motor. A kocsi egy kanyarral kifordul a főútra, és úgy eltűnik, mintha hazaindult volna. • ­Egy egész hét csak búcsúzkodással telt. Búcsúreggelin fogadott az alapítvány, kávék, sajtok, szalámik, teák, de nekem csak egy gyümölcslé ment le a torkomon. Valahogy továbbra se tudom ér­zelmileg földolgozni az egészet. Értem én, hogy lejárt az ösztöndíj, csakhogy ez nem egyszerű ösztöndíj volt, hanem egy másik élet, A művelődés fejlesztését a politikai felemelkedés elő­készítőjének tartotta Klebelsberg Kunó. De tevékenysé­gében hangsúlyt kapott a népegészségügy és a tudatos sportpolitika is. Magyarországon először Klebelsberg dolgozott ki tudomány­politikai koncepciót, s 1934-ben létrehozta az Országos Ter­mészettudományi Tanácsot, az anyagi támogatás biztosítására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi Tu­dományos Társaság 1927-es megalapításával az üzleti világ befolyásos embereit hozta kapcsolatba a tudósokkal, a ku­tatások támogatása érdekében. Nagy súlyt helyezett a Po­zsonyról Pécsre költözött Erzsébet Tudományegyetem, a Ko­lozsvárról Szegedre telepített Ferenc József Tudományegyetem, valamint a debreceni Tisza István Tudományegyetem fejlesz­tésére. Felépíttetett továbbá 21 klinikát és három főiskolát - a testnevelésit Budapesten, a szegedit és a soproni erdészetit -, valamint a Tihanyi Biológiai Intézetet. Az 1926. évi VII. törvénycikk alapján három év alatt 5784 tantermet és 2278 tanítói lakást építtetett. Az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére 1555 népkönyvtárat, 1500 iskola­könyvtárat és 500 óvodát is felállíttatott. Ezzel párhuzamosan végezte el a polgári iskolák és a középiskolák reformját, a középiskolák tananyagának korszerűsítését, a tankötelezett­séget 16 éves korra emelte. Nagy hangsúlyt helyezett a népegészségügyre, az egész­ségügy legsürgetőbb feladatá­nak a gyermekbetegségek el­leni harcot tartotta. Törvény­nyel szabályozta a tehetséges falusi gyermekek felkutatását. Klebelsberg valósította meg először hazánkban a tudatos sportpolitikát és sportdiplo­máciát, létrehozta a már em­lített Testnevelési Főiskolát, a Magyar Olimpiai Bizottságot, megépíttette a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát. S. Á. egy jobb. És most itt ülnek körülöttem a jótevők, eszegetnek, iszo­gatnak, és nagy valószínűséggel ilyen formában már soha többé nem találkozunk. Ez engem megrendít. Ők itt maradnak, a munká­jukat végzik, a sokadik vagyok, akitől elköszönnek. Csakhogy az én munkám: megélni a világot. És egy kézfogás nem egyszerű bú­csú, hanem egyfajta vég. Tudta a fene, hogy ez ilyen érzelmekkel jár. A fél év alatt több mint száz rajzom készült el, átadom az ala­pítványnak. Csodálkoznak. Másolatok, kérdezik. Nem, ezekből csak egy van, ebben a dossziéban, mondom. Még erősebben cso­dálkoznak. Talán sikerül bennük is érzelmeket ébresztenem, nem mindennap kapnak ilyen ajándékot. Hm, olyan voltam, mint a gye­rekét remegve, nyugatra juttató apa. Legalább a rajzaimat tudjam biztos helyen. Aztán elbúcsúztunk az utolsó két hétben szerzett váratlan, idős, de annál kedvesebb barátoktól, Margrettől és Jean-Frederic Schnydertől. Margret kis könyveket készít, 50-100 példányban. Ha csak pár oldalas a könyv, maga fűzi össze a lapokra nyomtatott szöveget, és idővel minden barátnak ajándékoz, boltba soha nem viszi. Néhány regényét saját pénzén nyomtatta ki, kiadó nélkül, azok is a barátok könyvszekrényén végezték. Szokatlan és szép ez a hívság és kivagyiság nélküli írói világ, amely önmagából merítve erőt nem a sikert hajszolja, s nem azt tartja fokmérőül. Örök példa marad. Jean-Frederic fest, és méghozzá nem is akárhogyan. Üssék csak be a nevét a Google-ba, meglátják a mester műveit. Mert mester, öntörvényű, nem magyarázkodó, de éles szemű és kritikus ember, aki egyik könyvében csak autópályákat fest, a másikban leporellón kihajtható, folyamatos fotóutat mutat Zug és Baar között. És sorolhatnám elképesztő ötletekből táplálkozó munkáit, melyek ér­telmére néha rákérdeztem, de ő csak a vállát rántotta, as you like it, ahogy tetszik. Elbúcsúztunk az apácáktól, Anna nővértől, elköszöntünk a farmer házaspártól, akik fél évig elláttak zöldséggel és gyümölccsel. Fréni lába épp bekötve, alig megy rá a papucs, belerúgott az ajtóba. Kell is a burleszk, a búcsúzást nehéz megúszni pusztán hidegvérrel. 10-15 százalékát fordította, mely nemzetközi viszonylat­ban is párját ritkító. Csodálatos érzékkel ismerte fel a természettudományok, a biológia fejlesztésének fontos­ságát. így született meg Szege­den az első hazai Nobel-díj, mellyel Szent-Györgyi Albert ajándékozta meg egyetemét, városát. Ez realizálódott Jan­csó kapszaicin-, Rusznyák P-vitamin-, flavonoid-kutatá­saiban. Ezen koncepció szü­lötte lett - Péter László szerint ­a Szegedi Biológiai Központ, napjainkban pedig a Dudits Magyarpécskától Szegedig Gróf Klebelsberg Kunó 1875. november 13-án látott napvilágot Magyarpécskán, Arad vármegyében. Apai ágon tiroli ősei katonák voltak a XVI. század óta, a grófi címet egyikőjük Buda visszafoglalásakor szerezte. Édesanyja dunántúli középne­mesek leszármazottja volt. Édesapját ko­rán elvesztette, s Székesfehérvárra költöz­tek, ahol a ciszterci rend iskolájában ta­nult. Katolikus hite és erkölcsi elkötele­zettsége egész életét meghatározta. Bár őt is katonának szánták, mégis jogot tanult Budapesten, Bécsben, Münchenben, a Sorbonne-on államtudományokat. Tör­ténelmet és közgazdaságtant is hallgatott. Végigjárta a közigazgatási ranglétrát: pél­dául 1898-ban a miniszterelnökség mun­katársa, 1910-től a Közigazgatási Bíróság bírája, Tisza István második kormányá­ban 1914-től a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, 1917-18-ban a Nemzeti Munkapárt, 1920 és 1931 kö­zött a Keresztény Nemzeti Párt, 1922-től az Egységes Párt képviselőjeként az or­szággyűlés munkájában vett részt. 1926-tól ismét Szeged országgyűlési kép­viselője volt. A Bethlen-kormányban 1921-ben belügyminiszterként, majd 1922 és 1931 között vallás- és közoktatás­ügyi miniszterként dolgozott. Alkotóereje teljében 1932-ben váratlanul paratí­fusz-fertözésben halt meg. Kossuth bú­csúztatása óta gyászszertartáson nem vett részt annyi ember, mint Klebelsberg Kunó temetésekor. A szegedi fogadalmi temp­lom kriptájában nyert örök nyugodalmat. Felesége 32 évvel élte túl, a kommunista önkényuralom mindenétől megfosztotta és a félig vak asszonyt a Hortobágyra in­ternálta. Hamvas püspök vette magához a szegedi püspökségre, 1964-ben halt meg, férje mellett nyugszik. Dénes akadémikus által megál­modott, nagy reményű Biopo­lisz. Nem kevesebb dicsőséget hoztak a szegedi matematiku­sok (például Haar, Kerékjártő, Riesz, majd Szőkefalvi, Kal­már), vagy Bay Zoltán fizikus. Klebelsberg építtette ki a ko­rábban nem létező állami szintű amerikai (mint a Ro­ckefeller Alapítvány), angol, francia kapcsolatokat. A Nyu­gaton létesített magyar inté­zetekben, Collegium Hunga­ricumokban ösztöndíjasaink ezrei tanultak. A szegedi Dóm tér és épü­Emlékdíjak Az SZTE Klebelsberg Kunó-dí­ját azok kaphatják meg, akik a szegedi egyetemen jelentőset alkottak és a tudományos ered­mények, kulturális értékek nem­zetközi megismertetéséhez nagymértékben hozzájárultak. A Gróf Klebelsberg Kunó Ala­pítvány 2002-ben alapította a Klebelsberg-díjat tudományos, egyházi és közéleti személyi­ségek elismerésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom