Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-16 / 268. szám

14 • SPORT« SZERDA, 2005. NOVEMBER 16. Csak egy gólra futotta Ali. fordulóban elvesztett első helyét a 15.-ben visszaszerezte a Csongrádi Tiszapart SE lab­darúgócsapata a megyei I. osz­tályban. Reményeik szerint azt az évad végéig már nem is en­gedik ki a kezükből. Ha meg­nyernék a bajnokságot, vállal­nák az NB HI-as szereplést. A 38 pontja úgy jött össze, hogy a tizenöt mérkőzéséből tizenkettőt megnyert, kétszer döntetlent ért el, és mindössze egyszer kapott ki. A fentiekből egyenesen követ­kezik, hogy a gólkülönbsége is imponáló: 36-16. A felsorolt sta­tisztika gazdája nem más, mint a labdarúgó megyei I. osztály je­lenlegi listavezetője, a Csongrádi Tiszapart SE. - Nem tagadom, jó érzéssel tölt el, ha rápillantok a tabellára - jelentette ki Kurucz István edzó. - Hogy mi a titkunk? Sze­rintem olyan nincs. Hacsak az nem, hogy folyamatosan és ke­ményen dolgozunk. Az agresszív támadójátékot erőltetjük, míg a többiek inkább védekező taktiká­val rukkolnak ki. Mi keményen letámadunk, ez itt, ebben az osz­tályban nem „divat". Rajtunk kí­vül a Balástya-Lubicka és a Sán­dorfalva vállalja fel a nyílt táma­dójátékot, a Tisza Volán SC-Sze­viép pedig leginkább a letáma­dást forszírozza. Bátraké a szerencse, a Csong­rád egyelőre a hátát mutatja a többieknek. Amennyiben az évad végén is így lesz, most végre nem kell attól tartani, hogy Csongrád megye bajnoka, mint a múltban annyiszor, nem kér majdazNBIII-ból. - Ha bajnokok leszünk, bene­vezünk a harmadik vonalba ­mondta határozottan a tréner. ­A legutóbbi pontvadászatban harmadik helyen végeztünk, el­tökélt szándékunk a javítás. Ti­pográfiailag kedvező Csongrád fekvése, utazási költségeink az osztályváltással nem szöknének az égbe. A város támogat ben­nünket, gondolom, a szurkoló­ink sem ágálnának az NB III-as szereplés ellen. De ez még a jövő „zenéje", a jelenlegi első öt he­lyezett (a Csongrád, a Balástya, a Tisza Volán SC, a Sándorfaíva és a Kiszombor) mindegyike meg­kaparinthatja az aranyérmet. Mi állunk a kihívás elé, addig is az összes meccsünkön úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk. Gólérzékeny támadónk, Ru­zsinszki Ferenc visszaigazolásá­val erősödtünk, de ez nem jelenti azt, hogy mi lennénk a bajnok­ság elsó számú esélyese. Szűk a játékosállományunk, viszont az a 14-15 futballista, aki a kere­tünket alkotja, közel azonos ké­pességű, bárki, bármikor bevet­hető. SZÉLPÁL LÁSZLÓ 38 PONT - SZÁMOKBAN gtg A Csongrádi Tiszapart SE eddigi eredményei: -Csanádpalota 3-1 (idegenben), -Sándorfalva 1-0 (otthon), -Kistelek 2-1 CL), -Ásotthalom 2-2 (o.), -Újszent­iván 4-3 (i.), -Röszke 1-0 (o.), -Gyálarét 3-1 (i.), -Tápé 3-0 (o.), -Kiskundorozsma 5-1 (i.), -SZVSE 2-1 (o.), -Balástya 3-5 (i.), -Tisza Volán SC 0-0 (o.), -Szőreg 3-0 (1., - fegyelmi hatá­rozat alapján), -Bordány 2-0 (o.), -Deszk 2-1 (U. A futsal NB I-ben súlyos ve­reséget szenvedett Gödöllőn a szegedi Első Beton, míg a Leg­rand-Szentes a Kanáriktól ka­pott ki három góllal. KANÁRIK—LEGRAND-SZENTES 4-1 (l-l) Legrand-Szentes: Kovács K. - Koncz, Tóth Cs., Kerepeczky, Szarvas. Csere: Kis K„ Ábel, Jerney, Szabó Á„ Keller, Szűcs D., Geleta. Játékos-edző: Koncz Zsolt. A szentesi gólszerző: Koncz. Koncz találatával a Szentes szer­zett vezetést. A találkozó nem volt nagy iramú, hiszen a hazai­ak visszaálltak. A Legrand türel­metlenebb volt, a Kanárik gárdá­ja pedig szerencsés gólokkal, va­lamint az ellenfél hibáit kihasz­nálva nemcsak egyenlített, ha­nem növelte is az előnyét. A máskor oly biztos lábú Szarvas még egy hatméteres büntetőt is elhibázott. GÖDÖLLŐ-ELSŐ BETON 8-0 (4-0) Első Beton: Tihanyi - Csúri, Németh L., Szentágotai, Brinszky. Csere: Kovács, Fekete, Puskás, K. Tóth, Halász (kapus). Edző: Szabó Zsolt. Amilyen jól játszott az elmúlt hé­ten a Csömör ellen a Beton, olyan rosszul teljesített ezen a találko­zón. A vendégeknek semmi sem sikerült, akik enerváltak, tom­pák, dekoncentráltak voltak. A hazaiak már a 41. másodpercben vezetéshez jutottak, ám ezután még Csúri kihagyott egy ziccert. Aztán a szünetig még háromszor betaláltak a gödöllőiek, akik végül teljesen megérdemelten nyertek. A különbség reális, ráadásul futó­sebességben is nagy differencia volt a két gárda között. Tbvábbi eredmények: Ara­mis-Berettyóújfalu 7-0, Csö­mör-Siklós 3-4, Abony-Vasas­Dupont 3-4, Miskolc-Cső­Montage 3-10. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Aramis 7 5 1 1 32- 14 16 2. Kanárik 7 5 - 2 49- 32 15 3. Csömör 7 4 1 2 46 - 30 13 4. Gödöllő 7 4 1 2 40­24 13 5. Berettyóújfalu 7 4 1 2 49­36 13 6. Elsó Beton Szeged 1 4 1 2 33-29 13 7. Legrand-Szentes 7 4 1 2 31-28 13 8. Cso-Montage 7 3 ­4 38­24 9 9. Siklós 7 1 2 4 41-47 5 10. Vasas-Dupont 6 1 1 4 19­37 4 11. Miskolc 6 1 ­5 16­58 3 12. Abony 7 -1 i 24-51 1 M. J­CSAK KIS KRISZTIÁN Mindössze egyetlen gólra futot­ta a megyei NB l-es futsalcsa­patoknak. Az Első Beton szak­vezetője, Szabó Zsolt a 8-0-s kudarc után - érthetően - nem jelölt meg az együtteséből leg­jobb játékost. A Legrand-Szentesből ezt a címet a korábbi válogatott játékos, Kis Krisztián érdemelte ki. - A gyors kontra az erősségünk, de ezúttal valahogy enerváltak voltunk. Jól éreztem magam a pályán, csak a gél, no meg a győzelem hiányzott, de nagyon - mondta a védő. Kurucz edzővel az aranyéremre hajt a Csongrádi Tiszapart SE Vállalnák az NB Ill-at Kurucz István, a csongrádi sikeredző Fotó: Vidovics Ferenc Hetedik helyen a Makói SVSE MUNKATÁRSUNKTÓL Az NB l-es sakkbajnokság harmadik fordulójá­ban mindössze egyetlen ponttal (5,5:6,5) kapott ki a kitűnő erőkből álló Bp. Postástól a Makói SVSE. MAKÓI SVSE-BR POSTÁS MATÁV SE 5,5:6.5 Az MSVS-ből győztek: Szalai Kornél, Balog Imre. Döntetlent ját­szottak: Erdős Viktor, Farkas Tibor, Emődi Gyula, Kovács Zsolt, Nagy Dániel, Ifj. Balázs Tibor és Tatár Kiss Szabolcs. A harmadik fordulót játszották az első osztályú sakkcsapatbajnokságban. A Makói SVSE hazai pá­lyán a négy nemzetközi nagymesterrel és nemzet­közi és FIDE-mesterrel felálló Bp. Postás gárdáját fogadta. A Maros-partiak ritkán tapasztalható nagy küzdelemben egy ponttal maradtak alul neves el­lenfelükkel szemben. Balázs Tibor szakosztályveze­tő szerint amennyiben Tatár Kiss Szabolcs a biztos győzelmét nem rontja döntetlenre, akkor a 6-6-os eredmény reális lett volna. A további eredmények: Nagykanizsa-Hajdúbö­szörmény 10:2, Szombathely-Bp. Láng 4:8, Nyíregyháza-Tabán 4:8, Bp. Statisztika-Bp. Hon­véd 6:6. A bajnokság állása: 1. Nagykanizsa 24, 2. Bp. Láng 22,5, 3. Bp. Statisztika 20, 4. Bp. Honvéd 19,5, 5. Tabán 17, 6. Csuti Zalaegerszeg 16,5, 7. Makói SVSE 16,5, Bp. Postás 16,5, 9. Nyíregyháza 14,5, 10. Hajdúböszörmény 13, 11. Paks 12, 12. Szombathely 12 ponttal. NB Il-es eredmények: Makói SVSE IL-Vásárhe­lyi Pákozdi 8:4, Szegedi Maróczi-Tákisz Kecske­mét 5,5:6,5, Gyula-Karcag 8,5:3,5, Kunszentmik­lós-Szentesi Spartacus 3,5:8,5, Orosháza-Szolnok 6,5:5,5, Békés-Battonya 6,5:5,5. A bajnokság állása: 1. MSVSE II. 25,5, 2. Gyula 24,5, 3. Maróczi 24,5, 4. Orosháza 22,5, 5. Tákisz Kecskemét 22,5, 6. Békés 15,5, 7. Hódmezővásár­hely 15,5, 8. Szentesi Spartacus 14,5, 9. Szolnok 14,5, 10. Karcag 13, 11. Kunszentmiklós 12, 12. Battonya 11,5 ponttal. Építkezzen LIMIT Kft* ­az inqatlantái Deszken 4,8 millió I Szeged, József A. sgt. 2.1/4. Telefon: 30/9 400 400 www.limit.hu | Délmagyarország J s ONLINE 1 f SZEGEDI KI KICSODA? 1 • www.delmagyar.hu J Y SZEVIÉP SZEGED ­ARVI MARIJAMPOLE női kosárlabda mérkőzés közvetítése felvételről november 13-án, 21.40 órakor /(Jti TELIN TV a TELIN TV műsorán! •»ff. v; MELLEKLET MEGJELENÉS: 2005. NOVEMBER 29. ÖSSZEFOGLALÓ ÉS LEGFRISSEBB AJÁNLATOK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁTÓL A FELNŐTT SZAKKÉPZÉSIG, NEM CSAK CSONGRÁD MEGYÉBŐL Hasznos tanácsok diákoknak és szüleiknek Várjuk iskolák és más oktatási intézmények aktuális ajánlatairól szóló hirdetését, amelyet kedvezményes áron közölhetnek. Információ: KOVÁCS EMMA, 62/567-843,30/9784-339. Anyagleadási határidő: 2005. november 25. Akció csak előrendelésre 2005. november 19-én (szombaton) KEMENCÉBEN SÜLT CSÜLÖK PÁROLT KÁPOSZTÁVÁI I 1000 FT/ADAG, Előrendel« nov. 16-ig! Aranylabda Szálloda-étterem Szeged-Tápé. Budai Nagy Antal u. 27. Tel.: 62/495-400 50 %-os kedvezmény az étlapunkról választott, 24 órával előre megrendelt szombati és vasárnapi ebéd ételeinek árából, 5 fö felett Abigél Hotel 594-510, www.abigelhotel.hu •hhM Chevrolet plusz irigykedő Darátnők A szezon legdivatosabb modeilje különltf;^kiegészítőkkel. Chevrolet Spark Plus magas felszereltséggel 2 089 000 Ft-ett .^s wsm •n A Chevrolet Spark egy igazi városi kisautó, amely stílusos, divatos külsejével vonzza a tekinteteket. Válassza most a Chevrolet Spark Plus változatot légkondicionálóval, szervokormánnyal, ABS-szel, dupla légzsákkal, már 2 089 000 Ft-ért! A feltüntetett ár tájékoztató jefegú. Az ajánlat csak a programban részt vevő Chevrolet-forgalmazóknál érhető el, és korlátozott darabszámra érvényes, 2005. 11. 01-től 2005. 12. 31-ig. étetve a készlet ereiéig CHEVROLET. AZ IGAZI PLUSZ. Infovonal: 06 40 91 88 88 www.chevrolet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom