Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-14 / 266. szám

12 •KAPCSOLATOK" HÉTFŐ, 2005. NOVEMBER 14. MEGKERDEZTÜK A SZEGEDI OLVASOT Esküdött-e templomban ¡ SELMECZI JUDIT közalkalmazott: - Nem. Oktatásra kellett volna előtte járni és ezt nem akartuk. Voltam első áldozó - ez nem volt elég. A férjemmel döntöttünk: ki­hagyjuk az egyházi szertartást. Egy házasság különben sem attól lesz tartós, hogy az igen egy templomban vagy az anyakönyv­vezető előtt hangzik-e el. H0R0SZK0P KOS: Előfordulhat, hogy kedvesével i más véleményen vannak a pénzügyek tekintetében. Kérjék ki szakérté véleményét! így a parázs vitákat is okosan kikerülhetik. BIKA: Az együttműködés, a csapat­* ! munka kerülhetnek előtérbe Ered­ményt csak kollégái támogatásával, segítségé­vel éihet el. Kezdeményezzen csapatépítést! IKREK: A munkatársai körében (terjengő szóbeszédre ne hallgas­son! Bizonyára zavarja, hogy összesúgnak a háta mögött, mégse ajánlatos odafigyelnie. RÁK: Ma önre mosolyoghat a sze­^^Irencse, kedves Rák! Bátran vállalja a kockázatokat, lépjen végre az üzleti élet­ben! Aki mer. az nyer, ne felejtse el! Aré OROSZLÁN: Ma szigorúan tartsa Imagát tervezett időbeosztásához! Energiával telve kezdi a hetet, úgy érzi, ma mindenre képes! Adjon azért időt magának a világ megváltására! SZŰZ: Ismételten nem mondható, 'hogy pozitív energiák híján lenne! Kollégái is csodálkozhatnak munka- és te­herbírásán. Mutassa meg, mit tud! MÉRLEG: A Fortuna ajándékozta ww í szerencse jelentős szerepet kap. Ma szinte minden a Mérleg kezére játszik. Gördülékeny, kellemes, boldog órák várják. W SKORPIÓ: A média jelentős szere­lv pet kaphat életében. Szemfülessé­gével, nyitottságával eddig nem tapasztalt eredményeket érhet el. jl . nyilas: Meghitt hangulatban telik A* I délelőttje. Csalja el párját vagy barát­nőjét egy kiadós bevásárló körútra! Este men­jenek el színházba, moziba, szórakozzanak! BAK: Családi problémái miatt visz­ZMA. 1 szafogott, kimért lehet a délelőtt fo­lyamán. Az esti összejövetelen azonban minden kibukhat önből. vízöntő: Esetleges magánéleti 4flk l problémái csupán időlegesek. Oko­san kezelje a konfliktushelyzeteket! Külön­ben kapcsolata is rámehet a mai napon halak: Figyeljen az emberek ^^ 1 mondanivalójára, a mögöttük rejlő üzenetekre! Hallgasson a szívére! Csele­kedjen legjobb belátása szerint minden helyzetben! TISZTELT OLVASOINK! Szerkesztőségünk továbbra Is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tük­rözik. amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A jövő­ben leveleiket csak teljes névvel, lakcím­mel/telelonszámmal fogadjuk. A lapban ezentúl azon levelek, e-mail üzenetek jelen­nek meg, amelyeknek írói nem kérik anoni­mitásukat. Kéziratot továbbra sem őrzünk meg és nem adunk vissza. MARTON ISTVÁN szobafestő: - Nem. Ezt a leendő felesé­gemmel annak idején így be­széltük meg, ezért egyikünk sem sajnálkozik azon, hogy ez az esemény kimaradt az életé­ből. Nem tartom jó ötletnek, hogy az állam hivatalosan nem ismeri el a templomi há­zasságot. MÉSZÁROS IMRE nyugdíjas: - Igen, igaz, nem násznép, hanem csak két tanú előtt. Én a Ráko­si-rendszerben nősültem, abban az időben még templomba sem volt nagyon szabad járni. A felesé­gemmel azért fontosnak tartottuk az egyházi esküvőt, amiért Buda­pestre utaztunk: ott adott össze minket a pap. Nem bántam meg. BIRO FERENCNE ügyintéző: - Az első házasságomnál volt templomi esküvő, a másodiknál nem. Vallásos családban nevel­kedtem, így nem volt kérdés, hogy tartsunk-e egyházi esküvőt. A polgári házasság mindig is kö­telező volt, ha nem lett volna, le­hetséges, hogy csak templomi esküvőt tartottunk volna. POSTABONTAS Válasz a Fidesz sajtótájékoztatójára Felelős demokratának meg kell szólalnia akkor, ha a város ér­dekét szolgáló, reális progra­mok versenyén alapuló vitát el­lehetetleníti, hogy a Fidesz szélkakas módjára összevissza beszél. Példák az elmúlt néhány nap szegedi eseményeiből: - A Fidesz frakcióvezetője beje­lentette, hogy ők is támogatták az M5-ös megépítését, miközben a parlamentben nem szavazták meg. - A Fidesz az oktatás támoga­tásának csökkenése miatt tilta­kozott és gyűjtött aláírásokat, miközben az elmúlt három év­ben 65%-kal nőtt az oktatási normatíva és a pedagógusbér. - A pénteki szegedi közgyűlé­sen a kórházi fejlesztések kap­csán privatizációs szándékot em­legettek, és kevesellték a most folyó beruházást, miközben ők akarták eladni a kórházat, amit nem fejlesztettek. Szeged érdekében szépen ké­rem, hogy döntsék el végre, mit képviselnek, mert ezzel a maga­tartással ártanak a városnak. Szeged, 2005. november 13. BOTKA LÁSZLÓ Egy világháború utáni emlékek Miután az utolsó döglött ló húsa is elfogyott, há­rom hónapos éhezés után elhagytam az ostromlott fővárost, hogy végre egyszer jóllakhassak. A lerom­bolt, holt város apokaliptikus képét hordozva, meg­látogattam az országút melletti megszállt falvakat, de nem sok sikerrel jártam: a gazdák igyekeztek mindent eltüntetni az orosz katonaság elől. A kato­nák mindent megittak, aminek alkohol íze volt. Továbbvándorolva, egy út menti erdószélen két orosz katonába ütköztem. Fegyvertelenek voltak. A dokumentumomat kérték, de nem ez érdekelte őket, hanem zsebeim tartalma. Mivel semmit sem találtak, oldalzsákomat kutatták át. Arcuk felde­rült, amikor egy spulni fekete cérnát találtak ben­ne. Továbbengedtek. A sok gyaloglás után Ceglédbercel környékén sikerült feljutnom egy szovjet teherautóra. Talál­koztam ugyanis egy fiatal pesti házaspárral, akik a valuták valutájával, egy üveg rummal rendel­keztek. Velük együtt helyezkedtem el a raktér­ben. Nem tudtuk, hová jutunk, de végre nem kellett róni a hideg, havas utakat. Jövőnk re­ménységének látszott, hogy amikor hosszú, gya­logos hadifogoly-transzportok közeledtek, a ru­mot szopogató katonák ránk borították a vitorla­vásznat. Végül Szegeden, a Kossuth Lajos sugár­úton raktak le minket. Mindjárt a szemben lévő kis cukrászdába men­tem, ahol maradék pénzemből két pitét vettem. A központ felé haladva, egy élelmes atyafi meglátta zsákomból kilógó tartalékingemet, és 40 pengőért azonnal megvette. Boldogan mentem tovább, és egy mellékutcában betértem egy kiskocsmába, ha­talmas adag paprikás csirkét rendeltem és 10 pen­gőért úgy belaktam, hogy a füleim is kettéálltak. Ezután és a következő hetekben jártam be a vá­rost, ahol még soha nem voltam. Azt hittem, hogy a szemem káprázik, minden épnek tűnt, voltak működő üzletek és műhelyek, állami és egyházi is­kolák, egyetem. A mozik zsúfoltak voltak, az elő­adások előtt artisták és komikusok, köztük Alfon­zó és Salamon Béla szórakoztatta a nézőket, a kor­zó hét végén tömve volt sétálókkal. A legmeghatározóbb benyomást, a későbbiekben is, a színház tette rám, virágkorát élte. Vaszy Viktor csodát tett: valamennyi tagozaton előadás előadást követett, pedig nemhogy állami büdzséről, de jófor­mán még államról sem volt szó. A zene, a színpad és az illúziók világa elkábította a nézőket. Kezdet­ben, mint hallottam, híres színészek (Beregi Osz­kár, Pataki )enő) is felléptek, de gyorsan kialakult a „Vaszy-társulat", amely később az ország színházait művészekkel látta el. Volt olyan előadás, amelyet fél tucatszor is láttam, a diákokat fillérekért enged­ték be a kakasülőre. A városról maradt kezdeti benyomásaim: egy An­na-kúti kioszk, ahol friss tejet, kakaót és pékárut lehe­tett fogyasztani; a törökfürdő számomra luxusnak tű­nő kádmedence-szolgáltatásai; a Széchenyi téri, ott­honos Z. Nagy kávézó, és egy Déligyümölcs feliratú üzlet, amelyben, ki tudja honnan, volt is áru; a Kárász utcában már messziről érezni lehetett a Meinl-bolt kávé-csokoládé illatát, és megbámultam a birkózó Kurucz testvérek utcára nyíló kis boltját, ahol a tejter­mékek oly széles választéka virított, amit ma is meg­irigyelnénk; a Dóm teret a skandináv építészet reme­kének képzeltem el. Sorolhatnék persze többeket is, amelyeket később ismertem meg. Beiratkoztam a Szegedi Egyetem Orvosi Karára. Leckekönyvem címé­ben még Horthy Miklós Tudományegyetem szere­pelt, az előadók között pedig Szent-Györgyi Albert. O már nem tartózkodott Szegeden. Az egyetemi oktatást kicsiny, lelkes gárda vál­lalta, amely a városban maradt fiatal assziszten­sekből, és idősebb hallgatókból állt. A Törvény­széki Orvostani Intézet vezetője, Incze Gyula professzor három tárgyat is előadott, többek kö­zött anatómiát. Ez volt életem első egyetemi órá­ja. Az orvosegyetem „dékánja Purjesz professzor volt, akit még az elmúlt év júniusában, az egyete­mi kar közbenjárására, a neves papköltővel, Sík Sándorral együtt sikerült a szegedi és délvidéki zsidókat deportáló vagonokból a határon kimen­teni. Halálukig hívő katolikusok maradtak. Is­meretes, hogy hazánkban tízezernél is több ke­resztény került az üldözöttek közé. Közöttük olyanok is, akik akkor döbbentek rá, hogy vala­melyik ősük zsidó volt. Mint megtudtam, 1944 októberében a németek saját és kényszerített híveikkel, a belvárosi híd fel­robbantása után, a Dunántúlra vonultak vissza. A vasúti hidat korábban az amerikaiak bombázták le, a légitámadásokban több alsó- és felsővárosi épület is megrongálódott vagy elpusztult. Ezektől eltekint­ve Szeged viszonylag kevés károsodást szenvedett. Akik ismerik a múltat, és az akkori lehetősége Szeged végül is nyugalma révén, bár sok lakosa várta még vissza szeretteit, teljesítette feladatát: befogadta az éhezőket és az újra elvesztett magyar­lakta területek menekültjeit. A kispolgári élet 1944 őszétől 1945 nyaráig tartott. Ekkor már részben hazatértek a nyugatra távozottak. A földuzzadt la­kosság az élelmiszer-tartalékokat felélte, a környé­ki tanyavilág parasztságának köszönhető, hogy az élelmiszerellátás mérsékelt szinten megmaradt. Erősödtek a pártpolitikai viták, mivel a megszállás ellenére polgári demokrácia volt kialakulóban. Fo­kozódott az infláció, és végül a piacon a legkelen­dőbb áru a kukoricamálé lett, melasszal leöntve. Szeged városát 1945 februárjában a béke szigeté­nek láttam. Voltak azonban akik más utat válasz­tottak és a háború folytatásához csatlakoztak. Kál­váriájukat illetően Németh András kollégám or­szágos hírű könyvét (Tétova esztendő, 1988) aján­lom olvasásra. Különben egy világháború után mindenkinek megvan a maga története, a veszte­seknek az alábbi kérdések egyike dukál: hogy bírtad ki? Hogy úsztad meg?. DR. BARA DÉNES NYUG. EGYETEMI TANÁR CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasz­talataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. SZENT-GYÖRGYI VILLA A pénteken megjelent olvasói le­vélben közölt információt szeret­ném helyesbíteni: A Szent-Györ­gyi Albert utcában lévő villán van emléktábla. Legalább 15 év óta naponta kétszer látom, kül­földi vendégeimnek is meg szok­tam mutatni. A T. Szerzők erről egyszerű módszerrel maguk is meggyőződhetnek, jelezte üze­netében dr. Erdei László. Ugyan­erre hívta fel a figyelmet Móritz Miklós, az épületben működő jogvédő egyesület kirendeltség­vezetője is. Tőle azt is megtud­tuk, hogy a felújított épület helyi védelem alatt áll. FELELŐSSÉG A pókautóval elvitt kislány ügyé­vel kapcsolatosan a 20/434­3200-ról egy hölgy, valamint Fü­löp István szőregi olvasónk is fel­veti a szülő felelősségét, aki a ko­csiban hagyta a kisgyermeket, bár ez nem jelenti a parkolótár­saság embereinek egyértelmű felmentését. ASZFALTOZÁS Tápéról, a 70/311-7891-ről a Rá­ba utcában, míg a 30/312­2643-ról a Beszterce utcában fo­lyó útépítést kifogásolják a tele­fonálók. Mindkét utcában az út­test korábbinál lényegesen kes­kenyebb darabját fedik le bitu­mennel, az út szélét pedig földdel töltik fel. Az ott lakók szerint így két autó csak úgy fér el egymás mellett, ha az egyik lehúzódik az út szélére, de mi lesz, ha esős időben megcsúszik a sáros sza­kaszon? Nem azért fizettek hoz­zájárulást, hogy autóikat tönkre­tegyék a logikátlanul helyreállí­tott utakon! Mira kérdeztük: Esküdött-e templomban? Köveiltező kérdésünk: Szereti-e a dzsesszt? IGEN NEM Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS - ben! (IGEN vagy NEM) ! Ar SMS sjámlárása normál tarja íjennt tórténá. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu MEGJÖTTÜNK VASÁRHELY MOLNÁR VIKTOR November 10., 5 óra 10 perc, 3620 g. Sz.: Török Tímea és Molnár Tamás (Vásárhely). makó RESTÁS RAMÓN November 10., 15 óra 0 perc, 2700 g. Sz.: Kovács Szandra és Restás József (Makó). KÁDÁR GITTA IMOLA November 10., 16 óra 45 perc, 2700 g. Sz.: Gyenes Gabriella és Kádár Sándor (Makó). SZENTES PÁDÁR GÁBOR November 10., 6 óra 35 perc, 3530 g. Sz.: Kiss Andrea és Pádár Zsolt Szabolcs (Szen­tes). SÁNTHAÁDÁM November 10., 12 óra 33 perc, 3660 g. Sz.: Deim Aliz és Sántha Zsolt Sándor (Szentes). KOM1ÁTI BENCE November 10., 14 óra 17 perc, 3260 g. Sz.: Táczi-Szabó Anikó és Komjáti László (Szen­tes). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6.) veszi tel és látja el, sebészeti (nem balese­ti!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kór­ház (Kálvária sgt. 57.) tart, valamint a sür­gősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sür­gős ellátást Igénylő, felnőtt betegeket. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti bete­gek ellátása a gyermekklinikán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye; Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca fe­lől). Tel.; 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszü­neti napokon pedig reggel 7.30 órától más­nap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kos­suth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. s. o. s. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig; 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.; 62/547-174. Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszámot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Délmagyarország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesztésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a telefonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom