Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-17 / 243. szám
TŐZSDE SIKER, ERTEK ES GAZDASAG MINDEN HÉTFON A PÉNZ BESZEL SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS, FÁBIÁN GYÖRGY • 2005. OKTÓBER 17. NAPI MELLEKLETEK Kedd GYÓGY-ÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA ÉÉWWMMBMillMBiailliaii; •fűül WWW.DELMAGYAR.HU KISGÉPEK A KERTI MUNKÁHOZ: R0TÁT0R MÁR 84 EZERÉRT, LOMBSZÍVÓ 60 EZER FORINT ALATT KAPHATÓ Tőkekivonás a térségből A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 8,08 százalékot, 1794 pontot esett, 20 ezer 406 ponton zárt pénteken. MTI A múlt hét elején vegyes ármozgások mellett még enyhén emelkedett az index, de a kereskedők már ekkor is a vevők hiányára figyelmeztettek. A szerdai gyengülés a hét utolsó két napján zuhanásba csapot át, és nagy forgalom mellett szinte valamennyi részvény árfolyama erőteljesen visszaesett. Piaci szakértők globális trendfordulónak értékelték az egész térségre jellemző tőkekivonást, amit elsősorban az amerikai inflációs nyomás és az ennek nyomán kialakult kamatemelési várakozások váltottak ki. A részvénypiac heti forgalma 126,1 milliárd forint volt, míg az előző héten 134,36 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények veszteséggel zárták a hetet. A legnagyobb veszteséget az OTP szenvedte el, a bankpapír árfolyama 10,3 százalékkal 7250 forintra esett vissza. Forgalma meghaladta az 54 milliárd forintot, ami az összforgalom csaknem 43 százaléka. A Mol 7,3 százalékot veszített értékéből, 19 ezer 920 forintra csökkent az árfolyama, az olajrészvényre 41,3 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, ez az összforgalom 32,7 százaléka. A Richter árfolyama 34 ezer 200 forintra esett vissza, ez több mint 8 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróáránál. A papír forgalma 12,1 milliárd forintot ért el, ami az összforgalom 9,6 százaléka. A Magyar Telekom 6,7 százalékos visszaeséssel, 932 forinton zárta a hetet. A papír 8,8 milliárd forintos adásvétele az összforgalom 7 százalékáttette ki. Láncfűrész az ősz slágerszerszáma Láncfűrészek és rotátorok egy szegedi barkácsáruházban. Sok fajta közül választhatunk Sokan vásárolnak láncfűrészt az ősz beköszöntével, de a kapálógépek, a lombszívók, vagy a gereblyék is keresettek a szaküzletekben. A kerti munkához például már 84 ezer forintért találtunk rotátort, igaz, a nagyobb teljesítményt jobban meg kell fizetni. De a homokos talajon élők olcsóbban megússzák. A kert- és földtulajdonosok leginkább a láncfűrészt viszik ilyenkor bőséges a kínálat a zömében olasz gépekből. A kapálógép (rotátor) nélkülözhetetlen eszköz, ha valaki szépen rendbe akarja tenni a kertjét. Az egyik szegedi barkácsáruházban mindjárt négyfajta közül választhatunk. Mint azt Gilicze Károly osztályvezető elmondta, az árak a motorerősség alapján változnak. Négy lóerős - akciós áron - már 84 ezer forintért elvihető. Öt és hat lóerőseknél azonban már mélyebben kell a zsebbe nyúlni. Ilyen gépeket 100 ezer forint alatt nem tudunk vásárolni. A legjobb - hat lőerős - típus például 143 ezerbe kerül. Mégis ezeket viszik leginkább, ugyanis Szegeden és környékén kötött földeket találhatunk, amelyek megforgatásához nagyobb teljesítményű gép kell. Homokos talajra olcsóbb gép - Sokan jönnek vásárolni Balástyáról, Zákányszékről és Ópusztaszerről is, nekik a kisebb és olcsóbb rotátorokat ajánljuk, ugyanis ezeken a településeken homokos a talaj, felesleges a nagyobb teljesítményű gépeket megvenniük mondta az osztályvezető. A kapálógépeket Magyarországon szerelik össze, csak motorjuk érkezik külföldről. A bolt egyéves garanciát vállal rájuk, de eddig még egyet sem kellett kicserélniük. Az ősz beköszöntével a láncfűrészeket viszik a legjobban. Az áruház hatalmas kínálattal rendelkezik e téren. A vásárló kilenc benzines és tizenkét fajta elektromos fűrész közül válogathat, amelyek zömében olasz gyártásúak. Az előbbi könnyebben mozgatható, erősebb - az utóbbi olcsóbb. Az elektromos fajtából a legdrágább 40 ezer forintba kerül, míg a benzinesnél itt kezdődFOTÓ: GYENES KÁLMÁN nek az árak és 90 ezer forint körül állnak meg. A körültekintő vevőnek érdemes tartalék láncot is vennie - egy fában megbújó szög ugyanis kicsorbíthatja a szerszámot. Persze ha homokmentes fát vágunk vele, és nem akad a fűrész útjába egyetlen szög sem, évekig nem kell gondolnunk a lánccserére. Fúj, szív és aprít A lombszívó őszi szeles napokon a fákat is nevelő kerttulajdonosok hasznos munkaeszköze. A legtöbb modell már szív és fúj is, tehát nem kell sokat bíbelődnünk, hogy egy sarokba szedjük össze a lehullott avart: elég a fújás gombot megnyomni. A barkácsáruházban tíz modell közül választhatunk - ezek közül mindöszsze egy működik benzinnel, a többi elektromos. Az olasz és német gyártmányú lombszívók mindegyike aprít, így kisebb helyet foglal el a felszívott levéltömeg. A legnagyobb teljesítményű a benzines modell - a hozzá tartozó legmagasabb árral: 60 ezer forintért a miénk lehet. Lombszívó esetében tehát érdemesebb az elektromos változatot vásárolnunk. A gereblye sem a régi A gereblye sem az, ami régen volt. Persze megtalálhatók a polcokon a hagyományos eszközök, de az áttörést a Gardena Combisystem fantázianévre hallgató gereblye jelenti. A cserélhető fejű szerszámhoz 2199 forintba kerül a nyél, és újabb ezrekbe a hozzá tartozó tizennyolc fajta fej. - Ha a vevő minőséget szeretne, ezt a gereblyét vásárolja. A fejek közül pedig a kerthez kapcsolódó kiegészítők a népszerűek - mondta Gilicze Károly. A 3099 forintba kerülő partvisfej nem is kapós: sima változata jóval olcsóbb. Ellátogattunk egy kizárólag kertészeti eszközöket kínáló áruházba is, ahol rotátorból négy darab,ot találtunk: a másfél lóerőset 63 ezerért, a három darab öt lóerőset 100 és 167 ezer forint közötti áron kínálták. Ez utóbbi amerikai, a többi kínai motorral rója a köröket. - A kínai gyártmányokban nem nagyon bíznak az emberek - mondta Nagy György eladó. Az áruházban lombszívót nem is tartanak, ugyanis mint mondták - nincs rá igény. Ezeket a vásárlók - tapasztalataik szerint - a nagyobb áruházakból szerzik be. Láncfűrészből azonban három típust is tudtak mutatni. Az Olaszországból érkezett gépek közül kettő elektromos, egy pedig benzinnel működik. Raktáron egyikből sincs, de ha valaki több darabot szeretne vásárolni, egy-két órán belül beszerzik a kívánt mennyiséget. KISS GÁBOR GERGŐ Jelentősen drágul a kenyér Novemberben mintegy 10 százalékos áremelésre kell felkészülni a kenyérféleségeknél, és a péksüteményeknél. A kereskedők nagy része ugyanis megegyezett erről a pékekkel. November első két hetében előreláthatólag tíz százalékkal drágulnak a péktermékek, a kereskedők ugyanis elfogadták, hogy az ágazat súlyos helyzetbe kerülne e nélkül - nyilatkozta a Világgazdaságnak Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A pékek egyébként az idén már kétszer megpróbálták emelni áraikat, ezek a törekvések azonban sikertelenek maradtak. Teljes mértékben azonban most sem örülhetnek a pékek, hiszen 20 százalékos áremelési terük helyett sikerült 10 százalékot elérni. Mindezek alapján a péksütemények nettó átadási ára darabonként 1-1,30 forinttal emelkedhet a 10-13 forintos jelenlegi szinthez képest. A fehér kenyérnél novembertől 13 forinttal magasabb árakat várhatunk kilogrammonként, ami 105 és 135 forint közötti átadási árat jelent majd, erre még rárakodik az általános forgalmi adó, és az üzletek árrése. Az áremelkedést a gáz drágulása kényszeríti ki, de egyéb költségtényezők is hozzájárulnak. Az ágazat nehéz helyzetét jellemzi, hogy az első félévben 34 pékség szűnt meg, a tavalyi 54 után. Él a vonal A Pannon GSM véleményalkotó SMS-rovata írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06-20/554-2444-es telefonszámra! Tudatosan készül fel a télre? (Ruha-, tüzelővásárlás, hőszigetelés?) A hét kérdése: Ön szerint a karácsonyi ^ bevásárlást már novemberben el keil kezdeni? 32% igen izmpffi ,„ A* élwanai. Várjuk olvasóink SMS-szavazatalt! Küldjenek frappáns választ vagy egy egyszerű igent, nemet a kérdésre! A legjobb válaszokat megjelentetjük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak, miről tudjuk meg a köz véleményét? A 15 éves Barát Papír ajánlata Megérkeztek a 2006-os színes naptárak és határidőnaplók A Barát Papír Kft. Kis- és nagykereskedelmi vállalkozás ebben az esztendőben jubilál: immár 15. éve szolgálják Szeged és a régió lakosságát! Nagykereskedelmi raktáruk (6727 Szeged, Irinyi J. u. 1., tel.: 62424-777, e-mail: papir@barat.hu) a kereskedőket újabban saját szerkesztésű, 8 oldalas újság révén informálja a kínálatról, valamint további információt találnak a forgalmazott termékekről a www.barat.hu weboldalon. Kovács Zoltán, a cég egyik ügyvezetője elmondta: a Barát Papír Kft. immár 70 embernek ad munkát. A jelenleg évi 1,5 milliárd forint forgalmat lebonyolító cég két kiskereskedelmi üzletben kezdte a tevékenységét - ma már négy szegedi kiskerüzlet és a kereskedők kiszolgálására szakosodott Irinyi utcai nagykereskedelmi raktár jelzi szegedi jelenlétüket. Az elmúlt években jelentős beruházásokat valósítottak meg: a már őt éve működő békéscsabai lerakat mellett megnyitották a budapesti és tatabányai kirendeltségüket is. Miért érdemes az udvarias kiszolgálókkal, tanácsadásra mindig kész szakemberekkel a vásárlók rendelkezésére álló Barát Papír-üzletekbe betérni? (Csongrádi sgt. 78., Budapesti krt. 37., Dózsa u. 5. és Bartók tér 9.) Jelenleg 2006-ra több mint 120-léle színes asztali és falinaptárt, valamint határidőnaplókat forgalmaznak. Amennyiben Te, kedves iskolás barátunk cicákat, kutyákat, madarakat vagy mesefigurákat ábrázoló naptárt akarsz az asztalodon vagy a falodon látni, térj be az üzletünkbe és válaszd ki a neked tetszőt! Amennyiben Ön, kedves horgász, lókedvelő avagy világjáró barátunk kedvenc időtöltéséhez méltó naptár mellett dönt. a Barát Papírnál megtalálja! Minden korosztály az ízlése, kedvtelése és szokása szerinti választékban gyönyörködhet - miközben a cég minden dolgozója segít és tanácsot ad a választás megkönnyítésére! (x)