Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-17 / 243. szám

6 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2005. OKTÓBER 15. Az elnök szerint a Magyar Televízióban rend van „A helyemen akarok maradni" Rudi Zoltán: Iszonyatos körülmények között dolgoznak a munka­társaim. Egy olyan múzeumban, ahol naponta füstöl valami a ve­zérlőben. Fotó: SchmiJt Andrea Botrányokról és anyagi nehéz­ségekről érkeznek hírek a Ma­gyar Télevízió háza tájáról. Ami­kor egy örömteli esemény - a szegedi körzeti stúdióban át­adták a vidék első szinkron­stúdióját - miatt a tévéelnök Rudi Zoltán Szegeden járt, mi is ezekről kérdeztük. - A Magyar Televízióban rend van, és nincsenek botrányok sem, csu­pán olyan emberek, akik ennek a látszatát igyekeznek kelteni - fog­lalta össze véleményét Rudi Zol­tán. Mondta mindezt annak elle­nére, hogy egy hete nyilvános há­boní folyik közte és Friderikusz Sándor között. Az október 2-i Szó­lás szabadságában a műsorvezető önhatalmúlag jelölte ki helyette­sét, amelyet a tévéelnök megvétó­zott. Ezután indult el a nyilatko­zatháború, melyben előbb Frideri­kusz Rudi eltávolítását szorgal­mazta, majd a tévéelnök legazem­berezte az interjúnak helyt adó új­ság munkatársait, egy másik lap­ban pedig azt mondta, Fridi inter­júja egy sértődött, több elnöki pá­lyázaton kudarcot vallott ember vádirata volt. - Friderikusz Sándor a Magyar Télevízió egyik műsorvezetője. Se több, se kevesebb - nyilatkozta a tévéelnök pénteki, szegedi látoga­tásán. - Hibát követett el, ezért a Magyar Televízió megvált tőle. Amit nyilatkozik, az a magánvéle­ménye, ami abban hamis, azért majd bíróság előtt kell felelnie, amivel megsérti a munkatársai­mat, a televíziót és a médiatör­vényt, azzal kapcsolatban pedig saját lekiismeretével kell elszá­molnia. IX' még egyszer mon­dom: nincs botrány a tévében. A tévéelnök szerint csupán ar­ról van szó, hogy néhányaknak érdeke a botránykeltés. Ennek okát abban látja, hogy a vezető­ség az eltelt 20 hónapban szá­mos érdeket sértett. - Jó néhány olyan produkciót nem gyártunk ma már, amely többe terült, mint amit ért. Éves szinten 2 milliárd forintot spó­Mrozek-darabbal vendégszerepel a Bárka Színház Mulatság a Bartókban Mrozek Mulatság cíinű darab­ját játssza ma 19 órától a Bárka Színház három színésze a sze­gcdi Bartók Béla Művelődési Központban az őszi kulturális fesztivál keretében. MUNKATÁRSUNKTÓL Három legény elindul a bálba. Úgy hallották, mulatság.lesz. Ki­öltöznek: öltöny, új cipő, lenyalt haj, virág. A bálterem zárva. Be­törik, mert bentről hangokat hal­lanak. A terem üres. Most akkor lesz mulatság vagy nem lesz? És ha lesz, kitol lesz? Másoktól? Mdguktól? Mit kell tenni, hogy mulatság legyen? Hogy muzsika legyen. Hogy igazi legyen. Ez a kérdés. Egy életen át. „A rendező, Bérezés László ­akárcsak eddigi, jobbára úgy­Három tanév félezer oldalon Egyetemi évkönyv Először jelentetett meg évkönyvet az integráció óta a Szegedi Tlido­mányegyetem. A tanév adatait összefoglaló kiadványok elsősorban a jövő kutatói számára nyújtanak majd nélkülözhetetlen segítséget. A szegedi egyetemen 1921-től, a kolozsvári Ferencz József Tudo­mányegyetem Szegedre költözésé­től folyamatosan jelentek meg az intézmény egy-egy évének adatait összegyűjtő kiadványok. Az 50-es évek zavaros időszakában ugyan szünetelt néhány évig az évkönyv­kiadás, de 1967-ben pótolták a hiányosságokat egy 19 évet felöle­lő összefoglaló kötettel. A 2000-es integrációval Szege­di Tudományegyetemmé egye­sült intézmény az idén jelentke­zett először évkönyvvel, ezúttal a 2000-től 2003-ig terjedő három tanévet öleli fel a kiadvány. A munkálatokat Ráczné Mojzes Katalin főkönyvtáros fogta össze. - Nagy munka egy egyetemi év­könyv elkészítése, kiváltképp, ha az összefoglaló kötet - mondta el a szerkesztő. - Jövőre két tanévet összegzőnk majd, aztán utolér­jük magunkat, és visszatérünk a rendes kerékvágásba, évente jele­nik majd meg az összefoglaló. Az évkönyv legterjedelmesebb része a három évben diplomát szerzettek lajstroma, ami majd­nem a kötet felét, 228 oldalt tesz ki. A kötetben helyet kaptak az év­nyitó rektori beszédek és egy rövid áttekintés a szegedi felsőoktatás történetéről. Természetesen az egyetem vezetőit, az egyetemi ta­nács tagjait és a kitüntetetteket is dokumentálja a kötet. Megtalá­lunk benne néhány fontos statisz­tikai adatot a dolgozói és hallgatói létszámról, az intézmény költség­vetéséről. Az intézmény hatalmas méretét jól szemlélteti, hogy dol­gozóinak felsorolásához 163 ol­dalra volt szükség. - Az évkönyv gyakorlati hasz­na igen nagy, mert az aktuális ál­lapotokról sok mindent meg le­het nézni az interneten, de 40-50 év múlva ezek az adatok valószí­nűleg már nem lesznek rajta a vi­lághálón, biztosabb, ha hagyo­mányos, nyomtatott formában adjuk közre az információkat ­hívta fel a figyelmet a főkönyvtá­ros a gyűjteményes munkák fon­tosságára. F.G. Bármi lehet Bőrfejű fiú utazik az algyői buszon. Fekete dzsekit vi­sel, bakancsot, ahogy illik, a vállán szimatszatyor. Az ember önkéntelenül együt­tesek neveit keresi rajta, ez régi beidegződés. De nincs arra más írva, csak két gót S betű. A fiú odasodródik egy lány mellé, aki ül; egészen közeli ismerősök lehetnek, nevetve beszélgetnek. • Ak­kor a kislány szelíd erő­szakkal leveszi a fiú vállá­ról a táskát, az ölébe fogja, a saját hátizsákja mellé. Meg is nézi, aztán a tenyerével­ujjain sötétkékre vannak festve a körmök - letakarja az SS jelét. Ahogy mondani szokás: ebből még bármi lehet. BAKOS ANDRÁS roltunk ezzel, viszont ez az ösz­szeg hiányzik vállalatok, vállal­kozások, emberek zsebéből. Még szép, hogy utálnak - mondta. 99 Friderikusz Sándor a Magyar Televízió egyik műsorvezetője. Se több, se kevesebb Rudi Zoltán, az MTV elnöke A tévéelnök elismerte: vannak dolgok, amelyekben Friderikusz­nak igaza van. - Iszonyatos kö­rülmények között dolgoznak a munkatársaim. Egy olyan múze­umban, ahol naponta füstöl va­lami a vezérlőben. Ebben igaza van Friderikusznak, sőt: az Élet és Irodalomnak is, ami azt írta: a Magyar Televízió még kupleráj­nak se jó. Rossz anyagi helyzet­ben vagyunk, tény. Nem azért, mert munkatársaimmal rosszul gazdálkodunk, hanem mert az előirányzott 19 milliárd forint forrásból 5,3 milliárdhoz a mai napig nem jutottunk hozzá. De annak ellenére, hogy a költségve­tésünk negyede hiányzik, ez az első év, amikor nem kértünk töb­bet, mint amit előirányoztak számunkra: addig nyújtózkod­tunk, amíg a takarónk ért. Kérdésünkre, miért kell a tele­vízió belső ügyeit a nyilvánosság elé vinni, Rudi úgy válaszolt: ne­ki semmi szüksége erre, hiszen békében, nyugalomban szeretne dolgozni. - Azoknak viszont, akiknek az érdekei sérültek, azért van szükségük rá, hogy megpróbáljanak engem elmozdí­tani a helyemről - mondta. - De az én megbízatásom 2008. már­cius 5-éig tart, és addig a helye­men is akarok maradni. TÍMÁR KRISZTA szintén kamarajellegű munkái­ban - hajszálpontos szöveg­elemzőnek és a színészekkel tö­kéletesen összehangolt játék­mesternek bizonyul. Irdatlan sok és véresen komoly apró­munkát gyaníthatunk a készter­mék mögött. Pár másodperces monodrámák, duettek, tercet­tek bomlanak ki összetett szín­házi nyelven, s csomózzák hoz­zá magukat a következő röpke képhez" - írta Mrozek Mulatság című darabjának Bárka színházi előadásáról Tarján Tamás a Kri­tikában. A ma este a Bartók Béla Művelődési Központban látható produkció szereplői: Szikszai Rémusz |B Legény), Mucsi Zol­tán (S Legény) és Scherer Péter (N Legény). A díszlet Sárkány Sándor, a jelmez Kárpáti Enikő tervei alapján készült. estreszabott pénzügyé A GRIFF GENTLEMEN'S RT. AZ EGYIK LEGNAGYOBB férfi konfekciót gyártó- és forgalmazó cég Magyaror­szágon. Az igényes ruhaneműk előállításához rengeteg alapanyagot és készárut szerzünk be külföldről is, amit eltérő deviza'nemekben kell kifizetnünk. A megfelelő pénzforgalom és az árfolyamkockázat optimalizálásának biztosítására az Erste Bank rövid lejáratú Multicurrency Hitelét választottuk, ami a különböző devizanemek között bármikor átjárható. Ez a tökéletes megol­dás garantálja számunkra azt a rugalmasságot, hogy a teljes futamidő alatt mi döntsünk afelől, mikor, mennyi időre, milyen devizában vesszük igénybe és törlesztjük a hitelt. Ezzel optimalizálhatjuk a kamatfizetést, sőt még ár­folyamnyereséget is realizálhatunk. Pontosan ez az, amire szükségem van! A szolgáltatást a Bank a 200 millió Ft éves nettó árbevételt meghaladó vállalatok részére nyújtja. ERSTE Értjük egymást. BANK

Next

/
Oldalképek
Tartalom