Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-08 / 236. szám

10 SZIESZTA-REJTVENY 2005. október 8., szombat 9 SZEMKÖZT Nyomás a bíróságon? Szerda esténként fél 8-tól látható a Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ezen a héten Krajkó Zoltán ügyvédet, a Kumbor-per harmadrendű vádlottjának védőjét lapunk főmunka­társa, Oláh Zoltán, és a televízió szerkesztő-riportere, Márok Tamás többek között arról kérdezte, hogy mire számít(anak) a fellebbviteli tárgyaláson, hiszen a bí­róság egyetlen ponton sem kérdőjelezte meg a vádat, aszerint ítélkezett. Szerintem nem derült ki az igazság! - jelentette kí Krajkó Zoltán, a Kumbor-per harmadrendű vádlott­jának védője. A szegedi ügyvéd szerint a vádlottak azért kaptak súlyos, hat és kilenc évig tartó bör­tönbüntetést, mert egyikük, Kumbor Tibor egykori rendőrtiszt miatt, rendkívül nagy volt az érdeklődés a tárgyalás, sőt az egész eljárás iránt. Mint ismert, hétfőn, első fokon, befejeződött Kum­bor Tibor és társai ellen 2003. július elején indított büntetőügy. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádlottak bűnszövetségben, hivatalos személyként, folytatólagosan, üzletszerűen több bűncselekményt is elkövettek. Az ügyész az első-, másod- és harmad­rendű vádlott esetében súlyosítás, az érintettek meg­alapozatlanságra és bizonyítottság hiányára hivat­kozva felmentésért fellebbeztek. Krajkó Zoltán azt mondta, azért nyújtottak be fel­lebbezést az ítélet ellen, mert meggyőződésük, Kum­borék nem követték el azokat a bűncselekményeket, amikkel vádolták őket. Az ügyvéd szerint csak köz­vetett bizonyítékok és a sértettek vallomásai szóltak a vád mellett. Egyébként a bíróság több mint száz tanút hallgatott meg, és többek között titkosszolgálati eszközökkel gyűjtött bizonyítékokat mérlegelve döntött. Krajkó erre azzal reagált, hogy az ő védence ellen nem, akit ő képviselt, nem követte el azokat a bűncselekmé­nyeket. - Az ügyvédek mindig ezt mondják - hangzott el, erre Krajkó azzal reagált, hogy ő azt mondja, amit védence. A védő határozott véleménye, hogy a bíróságot az ítélet meghozatalában jelentősen befolyásolta a közvélemény elvárása. Krajkó azt mondta, ha nincs ekkora nyomás a bíróságon, akkor nem születik ilyen súlyos ítélet. Arra a közbevetésre, hogy „a nagy figyelem ellenére" született már enyhe, akár felmentő ítélet is, például a Tocsik-perben, a védő azzal tért ki, hogy ő meg tudna mondani ellenpél­dákat. - Mire számítunk másodfokon? - kérdezett vissza a beszélgetés végén Krajkó Zoltán. - Remélem, a tár­gyalást fél éven belül kitűzik, és védencem büntetését mérséklik és szabadlábra kerül. AMERIKÁBAN IS FÖLFIGYELTEK A SOMOGYI-KÖNYVTÁR M0H0LY-NAGY-KIÁLLÍTÁSÁRA Szegedi diákból világhírű művész Szegeden járt középiskolába Moholy-Nagy László. A világhí­rűvé vált univerzális képzőmű­vész az első világháború előtt a mai Radnóti gimnázium elődjé­nek növendéke volt. A művész életének szegedi szakaszáról a Somogyi-könyvtár rendezett ki­állítást, a jeles alkotóról a kö­zelmúltban nevezték el a fővá­rosi iparművészeti egyetemet. Amikor a tízesztendős Weisz László 1905-ben beült a mai Radnóti gimnázium (akkori ne­vén: Szegedi Magyar Királyi Ál­lami Főgimnázium) I. b. osz­tályának padjába, még senki sem sejthette, hogy néhány évvel később a modern művészet egyik megújítójaként és Mo­holy-Nagy László néven ünnepli majd a világ. Vándorévek Az apa nélkül maradt család éppen az iskolakezdés évében költözött Szegedre. Weisz Lipót­né fiaival, Lászlóval és Ákossal a Pusztaszeri utca 4.-ben lakott (a házat azóta lebontották). A csa­ládfő, Weisz Lipót nyomtalanul eltűnt Amerikában, amely ké­sőbb fiának már valóban meg­hozta a szerencsét és az elis­merést, A Baja és Bácsalmás között meghúzódó Bácsborsód község­ből való Weisz család a Szegedtől mintegy 50 kilométerre délre fek­vő Moholra költözött. A magya­rok és szerbek lakta Tisza-parti település központjában élt magá­nyosan a fiúk nagybátyja, Nagy Gusztáv ügyvéd, aki szárnyai alá vette a támasz nélkül maradt ro­konokat. Iskoláztatta is a gyereke­ket. A fiúk később jótevőjük iránti hálájuk jeléül fölvették az ügyvéd családnevét. László 1905-től 1913-ig tanult a Szegedi Magyar Királyi Állami Moholy-Nagy László 1913-ban, szegedi gimnazistaként, fivérével, Ákossal Főgimnáziumban. Az érettségi „kimutatás" (vagyis a vizsga­eredményeket rögzítő doku­mentum) szerint - már mint Nagy Lászlóként vizsgázó nö­vendék - minden tárgyból jelest kapott. Színjeles érettségi Magyar, latin, görög és német nyelvből, történelemből, meny­nyiség-, természet- és vallástan­ból, földrajzból és természetrajz­ból, rajzoló geometriából, gö­rögpótló irodalomból és filozó­fiai propedeutikából, valamint görög nyelv- és verstanból is ki­tűnőre tudta az anyagot. Ma­gánszorgalomból franciát és gyorsírást is tanult. Kiváló ta­nulóként a gimnáziumi évek alatt tandíjmentességet élvezett. (A jeles növendék tiszteletére, 1975. szeptember l-jén a Rad­nóti gimnázium rajztermét (II. em. 50.) az iskolának világhír­nevet szerző Moholy-Nagy Lász­lóról nevezték el.) Moholy-Nagy szegedi korszaka az érettségivel átmenetileg meg­szakadt. A fiatalember édesany­jával Budapestre költözött, s itt kezdte meg jogi egyetemi ta­nulmányait. Másodéves hallga­tóként vitték ki az orosz frontra, ahol sebesült, elesett bajtársairól készített drámai erejű rajzokat. A bronz vitézségi éremmel és Ká­roly csapatkereszttel kitüntetett, tüzér főhadnaggyá előléptetett művész súlyosan megsebesült. Előbb Odesszában ápolták, on­nan tért vissza Szegedre, s itt gyógyult tovább. A művész 1919-ben rendezte első és egyetlen szegedi kiállí­tását. A kiállítást Juhász Gyula méltatta, aki szinte mindenna­pos vendége volt az udvari mű­teremnek. Móra Ferenc és a mú­zeum munkatársai is elmentek a megnyitóra. Életmű-kiállítás Moholy-Nagy László művé­szettörténeti értékelése hosszú oldalakat foglalna el. A Bauhaus tanára, rövid bécsi tartózkodás után élt és alkotott Berlinben,^ Amszterdamban, Londonban és Chicagóban is, itt hunyt el 1946. november 24-én. A szegedi So­mogyi-könyvtár Moholy-Nagy­kiállításának internetes anyagá­ra az Egyesült Államokban is föl­figyeltek. Hattula Moholy-Nagy, a művész Chicago mellett élő leánya nem tudott eljönni a ki­állításra, de az alkotó 84 esz­tendős unokaöccse, Nagy Leven­te megnézte - tette hozzá Szer­dahelyi Péterné tájékoztató könyvtáros, a tárlat rendezője. Jelentkezett Moholy-Nagy élet­rajzírója, Lloyd C. Engelbrecht, az Ohio állambeli Cincinnati Egye­tem művészettörténet-profesz­szora és Steven A. Yates, az Új-Mexikói Szépművészeti Mú­zeum fotókurátora is, akinek ter­vei szerint jövőre az Egyesült Államokban retrospektív kiállí­tást rendeznek a művész élet­művéről. NY. P. P0DMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (őszi napló) Nem messze innen van egy patak, neve nincs, a várostérképen se jelölik, de ha kinyitom az ablakot, hallom a csobogását. Sok patak jön le a hegyről, de az építkezések miatt mindet föld alatti csatornákba terelve vezetik a tóba. Ez a nagyobb patak is néha eltűnik, aztán pár métert szabadon fut, ahol a két part szintkülönbsége miatt nem volt értelme kicsövezni. Fönt a hegyoldalon kis fémgombák bukkannak elő a fűből, közelebbről hallgatva bennük víz csobog. Amikor a négynapos esőzésben fél Svájc vízben úszott, a patak is folyóvá dagadt, mocskos, sárga víz zúgott le rajta napokig. Ennyi esőt még nem láttam lehullani. De nem úgy, hogy időnként esett, hanem napokig egyhuzamban verte a tetőt a víz, a zaj burkot növelt tetőtéri szobám köré. Akkor még föl nem fogtam, miféle következménye lesz ennek, csak mikor a tévében megláttam a sártól elmosott, megcsúszott házakat, s egyik kedvenc tavam, a Walensee völgyében tetőig úszó istállókat. Szépsége lett veszte: a tó kétezer méter magas, meredek hegyek közé zárva áll, néhol függőlegesen zuhan ezer métert a csupasz hegyoldal a tóba. Az autópályák a tó déli részén, alagutakon át futnak, de a vasút közvetlenül a tó szélén. Ez még hónapokkal később is járhatatlan, teljesen elmosta a víz. Pedig ezen a sínen fut a Budapest-Zürich vonal, ami így ötórás késéssel München felé kényszerült. Itt a Zugersee is kilépett medréből, nem nagyon, csak épp annyira, hogy a hattyúk kimászhattak a parkok virágjait legelni. A Zugersee északi partjának másik városkája Cham, amit itt „ham"-nak ejtenek, én meg evésnek hallom. Nincs messzebb 5 kilométernél, tornya még ködös időben is idelátszik, a vadítóan szép naplementékhez házai és a mögötte húzódó dombos magaslat ad árnyakat. Ugyan már jártunk ott biciklivel, volt annyira vonzó a hely, hogy visszajárjunk. Pár nappal a nagy esők után az út alatt áthúzó Lorze éppen csak elfért a híd alatt, két kilométerrel arrébb viszont már a tó vize öntötte el a bicikliutat, egészen a vasúti töltésig húzódott. A két város közötti lőtér kapujában piros szalag feszült, elzárva az utat, táblán szöveg, nyilván az, itt csak az biciklizzen, aki úszni tud. Jött szemből egy idős asszony, ruháján nem látszott, hogy nagyobbat úszhatott volna, maga után vonszolva biciklijét. Igy aztán a tiltás ellenére nekivágtunk, s mikor az utat borító illatos vízbe hajtottam, a gyerekkori vadócság kapott el. Gondoltam is, szóval megint eljutottam oda. Cham szép, ligetes kikötőjében is kijött a víz, madarak, hattyúk és gyerekek sétáltak benne. A hídon túli sziget egy része víz alatt, de az embereket látszólag nem zavarta mindez. Talán tíz centi tartotta, hogy a víz elöntse a házat, de a család vígan grillezett a fűzfa alatt. A tóból kiömlő Lorze csak lassan bírta elszállítani a fölös vizet, mert a Reuss folyó, amibe belefut, az egyik legelárasztottabb terület. A város belsejében lassan, de dudálás nélkül halad a forgalom, mindenütt átengedik a sétáló gyalogosokat. • Volt már itt a főtéren cirkusz, vándorszínház, bolondos piac, úszófesztivál, de ez a zenész mindnél érdekesebb. Vándorhárfás Alacsony, zömök férfi pengeti a húrokat, a hárfa közel egy magas vele, a hangszer itt különösnek ható hangja betölti az egész teret. Az éttermek teraszán lehalkítva a tucatzene, és mintha minden vendég többet rágna azon a pizzafalaton. A következő „dalhoz" a Ritz étterem teraszához araszol. S alig telik bele fél óra, már a város másik végén pönget görög dallamokat. Nem látom, pénzt adnak-e neki, bár elég elegánsan öltözött ahhoz, hogy ilyesmire rászorulna. Talán csak játszani akart, megmutatni, amit tud. * Hónapok óta támadnak furcsábbnál furcsább gondolatok, ez a mérhetetlen sok élmény az érem másik oldalára is fényt vetett. Azt már tudom, hogy a nyugat művészete azért gazdagabb, mint a kelet-európai, mert metafizikája nem a szegénységből fakad. Művészei nem feltétlenül voltak dúsgazdag emberek, de láttam számos nagyszerű festőt, életrajzukban nem szerepelt pénz, ke­nyérkereset, s a létezés alapvető feltételeinek hiányától való szen­vedés. Nem teher alatt nőtt a pálma, vagyis más teher alatt, ez pedig maga az önmegvalósító tehetség, s a megvalósítás iránti szenvedély. Nem a kín, hanem gondolat mutat utat. Őszintén mondom, nekem ez otthonosabb. Volt már ezerféle tervem és el­határozásom, most végre köztük eljutottam oda, hogy semmi más szándék ne vezesse a kezet, csakis az önmegvalósítás szenvedé­lye táplálta gondolat. Nipcs díj, nincs nyilvánosság, nincs siker, ami a műre érvényes feleletet, minősítést ad. Vándorhárfás leszek vagy olyasmi. • Alig hogy kijön belőlem ez a gondolat, alapítványi ebéd vár egy ősi svájci család fogadójában. A menü hal, grillcsirke és sült kolbász, előtte hagymás, barna marhahúskrémleves, amihez ropogós cipó jár tunkolni. De hagyjuk az evést, mást volt kedvem mesélni, az új tervet. Basel mellett Riehenben a Magritte-kiállításon jártam. Kedvenc régi festőm, a klasszikusok közül az egyetlen. Elsőre olyan izgalommal jártam a termeket, ahogy festményre nézni nem szabad. Idő kellett, mire fölépült bennem újra a régről ismert csoda, amit egyedül Magritte világa ad. Ő a nyelvben gondolkodó festő, így lesz szürrealizmusa számomra valóságos, a szép álmok szépségéhez hasonló másik világ, de a képen már tapintható a közelség, s az álom helyett ébrenlétben látjuk ugyanazt. Mindezt nem mondtam így az alapítványtól senkinek, csak az új projektet, amit egy négyszáz képet tartalmazó Magritte kompakt című könyv inspirált. A képek címe németül van, lefordítom, tanulok valamit ezzel is, és aztán módszeresen nekilátok Magritte világához a képek alapján szavakat keresni. Egy kép, egy vers. Látszólag kudarcra ítélt vállalkozás, mert a szó a képek címe után elakad. De ha valami kihívás, akkor ez az. Észre se vettem, elkezdtem németül beszélni. Nem tanulom, vagyis a tanulás életközeli folyamat. Hetente megyek a szomszéd gaz­daságba zöldségért, és amíg a gazdasszony húzgálja a répát, csipkedi a brokkolit, darabolja a zeller gyökerét meg a póréhagymát, lemossa a káposztát és a karfiolt, paradicsomot és paprikát mérlegel, málnát és körtét szed, elmegy a spájzba egy üveg cseresznyepálinkáért, addig van idő kigondolni egy mondatot. Ügyetlenül, persze, semmi ragozás, de már nem fordítva ülöm meg a lovat, nem akarok feltétlenül angolul beszélni. Minek is, nem értené! Igazán most jöttem rá, miért nevezik az én nyelvtudásom konyhanyelvnek. Aztán már föl-fölütöm a szótárt, igét, főnevet keresve, a jelzőkkel ráérünk cikornyálnl. Az egy kicsit visszavetett, mikor azt mondta, hogy elkezdett angolul tanulni. Na, gondoltam, lőttek a bimbódzd konyhanyelvnek.De a gyerekkel tanul, és még egy szót sem mondott angolul, csak azt, hogy Heló, én meg erre azt, hogy Grüezi. Már úgy megszoktam. Nem tudom, otthon majd hány hétig fogok „Grüezi"-vel köszönni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom