Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-01 / 230. szám

Szombat, 2005. október 1. SZIESZTA 13 ERDŐ PÉTER: A PAPHIÁNY NEM MEGOLDHATATLAN FELADAT A szeged-csanádi egyházmegye lehetőségei Erdő Péter: Az élet szent, mert hiszünk az emberi méltóságban FOTÓ: KARNOK CSABA Múlt vasárnap emlékezett meg alapításának 975. jubi­leumáról a szeged-csanádi egyházmegye, az ünnepi szentmise főcelebránsának Erdő Péter bíborost, herceg­prímást, esztergom-budapesti érseket kérték fel. Szegedre látogatása alkalmából beszél­gettünk a főpásztorrai a te­rületi és a nemzeti egyház je­lenéről, jövőjéről, örömeiről, nehézségeiről és kihívásairól. Kérdeztük az abortuszról és a pápával való kapcsolatáról is. - Ma milyen lelkipásztori le­hetőségekkel rendelkezik a jubileumát ünneplő sze­ged-csanádi egyházmegye? -A nehézségek mellett óriási érték és lehetőség, hogy Sze­ged egyetemi város, európai jelentőségű kulturális köz­pont. Ez az egyházmegye így predesztinálva van arra, hogy a hit és a kultúra között pár­beszéd folytatásának otthont adjon. Az is számottevő, hogy az ökumenikus párbeszéd en­nek megfelelően szépen ala­kul a városban, a különböző felekezetű lelkészek között ugyanis jó az összhang. Na­gyon fontosnak érzem még, hogy a kisebb településeken a hit és a kultúra közös intéz­ményeit az egyházmegye tart­ja fent. Emellett úgy tűnik: az egyházmegye fejlődése a sta­tisztikai adatoknak megfele­lően az utóbbi években fel­lendülést mutat, és adja Isten, hogy ez tovább folytatódjék. A világiak aktivitása -A dél-magyarországi püs­pökség mellett a nemzeti egy­háznak is jelentős társadalmi és egyéb szellemi kihívások­kal kell ma szembenéznie. Ezek megoldásához köthető, hogy önt választották meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé? - Ezt azoknak kellene felten­ni, akik a szavazatukat rám ad­ták, a kérdés másik felével kap­csolatban azonban ki kell emelni: a magyar egyház ma sokféle kihívással néz szembe, különösen a jelenkor kiemelt­nek nevezhető társadalmi problémáiról van szó, azokról a jelenségekről, amelyek mindannyiunk élet- és gon­dolkodásmódját, mentalitását érintik. Ez lecsapódik az okta­tás területén, illetve abban, hogy az embereknek gyakran számos fontos kérdésben nincs határozott véleményük. A mai egyébként egy erősen audiovizuális kultúra, ez bi­zony az írott szó helyzetét is nagyon megnehezíti. A katoli­kus egyház az emberek problé­máira nemzetközi szinten igyekszik megkeresni a választ. - Jelentős teherként nehe­zedik a mai magyar katolikus egyházra a paphiány. Milyen alternatívát lát ennek meg­oldására főpásztorként? - Azt hiszem, nem elsősor­ban alternatívák keresése a fel­adatunk. A paphiány a világ­egyházban nem látszik re­ménytelen vagy megfordítha­tatlan folyamatnak, sőt az egész egyházra nézve létszám­emelkedés figyelhető meg, persze ez országonként más­ként és másként oszlik meg. Tudom azt is, hogy a klérus nemzetközi átcsoportosítása nehéz feladat, de ezt már a II. Vatikáni Zsinat is javasolja. Ma is tanulságos, hogy amikor Szent Gellért megérkezett a szerzetesekkel, számos, példá­jukat követő magyar fiatalt fel tudott szentelni. Ha ma körül­nézünk itt és az egész magyar egyházban, bizony sokfelé ta­lálkozhatunk külföldi szerzete­sekkel, misszionáriusokkal. Egy másik dolog, ami ugyan nem a papság alternatívája, hanem a papi munka kiegészí­tése: a világiak aktivitása, a pa­pi munka kiegészítése, amire szintén biztat a zsinat. Ez per­sze ebben az egyházmegyében sem újdonság, hiszen a török időkből tudjuk: licenciátusok járták a falvakat, és ahol nem volt pap, ott elvégezték a rájuk bízott feladatokat. Azt hiszem, sok olyan világi van, különö­sen a hitoktatók és a lelkipász­tori munkatársak, akik a kiste­lepüléseken el tudnak látni bi­zonyos egyházi feladatokat, erősíteni tudják a közösséget, vagy ott, ahol a pap egyedül van, sok munkát átvesznek. Azt látjuk, hogy például a csa­ládok segítésében, vagy bizo­nyos fajta karitatív munkák­ban, mint a betegek látogatá­sában leginkább azok eredmé­nyesek, akik ott élnek a közel­ben, ismerősek a plébániáról. Egy elevenebb, szorosabb em­beri közösség biztos, hogy töb­bet tud segíteni tagjainak, és a többieknek is, akik a környeze­tükben tartózkodnak. Nők - válságban - A püspökkar kiemelt tár­sadalmifeladatának tartja a család és a magzati élet vé­delmét, legutóbbi megnyilat­kozásuk is ebben a témában int, buzdít. Mennyire tartja központi problémának az abortuszkérdést? - Nemcsak egy konkrét mód­szerről, hanem az emberi élet egészének elfogadásáról tet­tünk nyilatkozatot. Az élet szent, mert hiszünk az emberi méltóságban, ezt a teljes bibliai hagyomány alátámasztja: Isten ugyanis a saját képére és ha­sonlatosságára teremtett min­ket. Egyébként a természetet, az emberen kívül álló élővilá­got is meg kell becsülnünk, azért is felelősek vagyunk. Nem egyszerűen arról van szó, hogy egy-egy fajt védelmezzünk, ha­nem arról, hogy az egyéni em­bert is megilleti a méltóság, az­zal mások nem gazdálkodhat­nak. Persze nekünk nemcsak ezt az igazságot kell védenünk, hanem törődnünk kell azokkal, akik elutasítják az életet, fél­nek, krízishelyzetben érzik ma­gukat. A szűkebb közösség, a rokonság, vagy a plébániai kö­zösség keretében szükség van arra, hogy konkrét segítséget nyújtsanak azoknak a nőknek, akik válsághelyzetben vannak, hogy el tudják fogadni a meg­fogant életet, és méltó módon nevelhessék fel gyermekeiket. Enélkül azt hiszem, hogy csak az elmélet síkján marad mind­az, amit tanítunk. -A püspökkara társadalom kérdéseivel kapcsolatban is luingot ad Imtározott vélemé­nyének, az Igazságosabb és Testvériesebb Világot! című körlevél kiadásának tizedik évfordulója közeledik. Meny­nyiben látja máig érvényesnek a körlevél problémafelvetése­it, esetleg indokoltnak tarta­ná-e egy újabb, luisonló témá­jú dokumentum kiadását? - Azt hiszem, hogy az átfogó körlevél ma is éppúgy érvé­nyes, mint annak idején, akár ma is változatlanul újra lehetne nyomtatni. De biztos, hogy szerepelnek benne olyan pon­tok, amiket a mindennapi élet egyik vagy másik esztendőben nyomatékosabbá tesz. Ma ilyen például az öreg és beteg emberekről, méltóságukról, egész életükben végzett mun­kájuk elismeréséről szóló taní­tás, hiszen életművük feljogo­sítja őket arra, hogy öregségük­ben, betegségükben megfelelő ellátást kapjanak. Ez egy na­gyon nagy probléma, hiszen ahogy az orvostudomány fejlő­dik, úgy jelentkeznek drága és még drágább technológiák, melyekkel bizonyos betegsége­ket gyógyítani lehet. Ez azon­ban még nyugaton is túlterheli a betegsegélyző pénztárakat. Az igazságosság nagyon erős kérdés, mert el kell dönteniük, hogy a társadalom rendelkezé­sére álló ilyesfajta költségeket kinek a javára használják fel. A pápa szava - Tavasszal részt vett a pá­paválasztó konklávé munká­jában. Milyen a személyes kapcsolata XVI. Benedekkel? - A Szentatyát a megválasztá­sa előtt mint bíborost ismer­tem, és nagyon nagyra becsül­tem, különböző szentségi bi­zottságokban dolgozhattam vele együtt, ott láttam, hogy az ő szavának mindig egészen egyedülálló tekintélye volt. Nemcsak a beosztásából faka­dóan, hanem azért, ahogyan érvelt. Nem kész, konzervvála­szokat hozott, hanem meghall­gatta mindannyiunk vélemé­nyét, a tények figyelembevéte­lével fogalmazta meg a saját ál­láspontját. Az pedig általában lehengerlően nagyszerű volt. - A megújult egyházi ve­zetéssel vajon új lendületet vehet-e a II. Vatikáni Zsinat határozatainak gyakorlatra váltása? -A II. Vatikáni Zsinat valóban egy korszakalkotó fórum volt. Ez azt jelenti, hogy azoknak a rendelkezéseknek és iránymu­tatásoknak a gyakorlatra váltá­sa, amelyek a dokumentumok­ban szerepelnek, hosszú időre feladatot jelentenek az egész egyháznak. Ez ránk, magyarok­ra is ugyanígy igaz: például 1993-ban, amikor kiigazították a szeged-csanádi egyházme­gye és más egyházmegyék ha­tárait, azon volt a hangsúly, hogy a Christus Dominus sze­rint átszervezzék, modernizál­ják az egyházmegyéket, az egy­háztartományokat. Ezt a Szentszék a magyar püspökök véleménye alapján végezte el. Mostanra a tapasztalat bizo­nyította, hogy lelkipásztori szempontból gyakorlatiasabb, a mai valósághoz jobban illesz­kedő helyzetet teremthettünk. Sok más, hasonló jelenséggel is találkozhatunk. Belső megújulás - A zsinat szellemiségének megfelelően a pápák az egy­ház reményeinek, a jövő zá­logának nevezik a belső meg­újulást. Mennyiben tartja fontosnak ezeknek a lelkisé­geknek, mozgalmaknak a tá­mogatását, propagálását? -A lelkiségi mozgalmak álta­lában nem kérik, hogy mások propagálják őket, többnyire maguk mutatkoznak meg a hí­vők és nem hívők előtt. Van bennük annyi erő, hogy olya­nokhoz is elérjen a szavuk, akikhez a legtöbb plébániai lelkipásztori módszer nem jut el. Ez az egyik legnagyobb elő­nyük. A másik, hogy szerves, egymást kiegészítő közössé­gekből, világiakból, családok­ból, papokból állnak, sőt olyan civilekből, akik az evangéliumi tanácsokat is vállalják. Valaho­gyan az egész egyház képét mutatják fel: a szeretetben és a közös lelkiségben működnek együtt. Ilyen szempontból na­gyon sokat segíthetnek. Ter­mészetesen nem egyformák, nem is mindegyik tökéletes, sok olyan van, amelyik még a saját gyermekbetegségeivel küszködik, de az már a plébá­nos és a püspök feladata, hogy azt koordinálja, és a plébánia, az egyházmegye közösségé­ben minden mozgalom tagjai, valamint a mozgalmon kívül álló katolikusok is otthon érezhessék benne magukat. ILLYÉS SZABOLCS Hírességek unokái újra találkoznak MTI Sztálin unokája ugyanazzal a borral örven­dezteti meg Franklin Delano Roosevelt és Winston Churchill unokáit, amellyel a híres nagypapák koccintottak 1945-ben a jaltai kon­ferencián. Több mint hatvan évvel a kon­ferencia után ismét találkozóra kerül sor, amelynek ezúttal Krim helyett a holland Maastricht ad helyett, ahol ma és holnap rendezik meg a Jalta - Múlt és jövő című tanácskozót. Jevgenyij Dzsugásvili, Sztálin unokája nem érkezik üres kézzel Hollandiába ­útipoggyászába bekerül néhány palack a Hvancskara márkájú, Grúziából származó bor­ból, amellyel megajándékozza majd Roosevelt és Churchill unokáit. Dzsingisz kánnak köszönhető a TBC? MTI Dzsingisz kán hordái a 13. században nemcsak félelmet és pusztulást zúdítottak Európára, ha­nem valószínűleg ők hurcolták be a földrészre a tuberkulózist is. Erre a következtetésre jutott Igor Mokrouszov, a szentpétervári Pasteur Intézet ku­tatója, amikor összehasonlította a népvándorlás adatait a tuberkulózist okozó baktériumok egy bizonyos törzsének genetikai mintáival. Mok­rouszov és munkatársai a Mycobacterium tuber­culosis összesen 300 törzsét vizsgálták meg. A kórokozó főként legyengült személyek légzőszer­veit támadja meg, majd utána a tuberkulózis (TBC) jellegzetes tüneteit idézi elő. Az Egészség­ügyi Világszervezet szerint a világon naponta öt­ezer ember hal meg ebben a betegségben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom