Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-21 / 221. szám
SZERDA, 2005. SZEPTEMBER 21. • MEGYEI TŰKOR" 23 Ma 18 órakor: PLER-Airport-Pick Szeged Öten bizonyítanának Bakos (kapura lő) egy évvel ezelőtt hétszer vette be a szegedi kaput Magyar sportévkönyv MUNKATÁRSUNKTÓL Újabb színes és érdekes kiadvánnyal jelentkezett Ládonyi László szerkesztésében a fővárosi Aréna 2000 kiadó. Magyar sportévkönyv 2005 - ez a legfrissebb könyvük címe, amelyben rengeteg fontos hazai és nemzetközi eseményről kaphat felvilágosítást, visszatekintést az olvasó. A könyvet hat fejezetre osztották: az elsőben 2004 eseményeit találhatjuk összetömörítve, aztán a másodikban a 2004-es év sztorijaiból válogatottak a szerkesztők. A harmadikban olyanokra emlékeznek, akik tavaly hunytak el. Hernandez, Fehér Miklós, Sainct, Pantani - világsztárok, akik már nincsenek köztünk. A negyedik fejezet öszszefoglalja a 28. nyári olimpiai játékokat, az ötödik pedig a sportágak 2004-es eredményei következnek. A hatodik részben versenynaptár, az év sportemberei és a hazai szakszövetségek listája lelhető fel. A kiadvány a könyvesboltokban kereshető, illetve megvásárolható kedvezményes áron a kiadótól: Aréna 2000 Kiadó, 1149, Budapest, Angol utca 38. Fehérvári siker Az élvonalbeli Fehérvár FC kedden bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé. Csertői Aurél együttese az NB Il-es Baktalórántházát győzte le két góllal. Baktalórántháza (NB II)-Fehérvár FC 0-2, gólszerzők: Schwarcz, Alumona. MUNKATÁRSUNKTÓL LEGRAND-SZENTES-VASAS-DUPONT 8-3 (3-1) Szentes, dr. Papp László sportcsarnok, 300 néző. Szentes: Kajtár - Szabó Á„ Kerepeczky, Szarvas, Koncz. Csere: Jerney, Labádi, Kellet Ábel, Dékány. Játékos-edző: Koncz Zsolt. A szentesi gólszerzők: Koncz (4). Ábel, Kerepeczky, Szarvas (2). A hazaiak kétgólos vezetésénél tudtak szépíteni a vendégek, aztán a szünetig újabb találattal nőtt a különbség, a szünet után pedig már 5—l-re is vezetett a Szentes. A Vasas-Dupont góljára megint hárommal válaszoltak a Legrand játékosai. Nem ment úgy a játék a hazai gárdának, mint legutóbb, de a három pont megszerzése így sem okozott gondot. KÉZILABDA Rangadónak ígérkezik a ma 18 órakor kezdődő PLER-Airport-Pick Szeged bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. Mellé még presztízscsatának is felfogható abból a szempontból, hogy a két csapat között volt a legnagyobb (öten cseréltek klubot) a játékosáramlás. A játékosmozgás tekintetében 3:2 a Pickkel szemben a PLER-Airport javára, hiszen a Tisza-parti csapattól eltávozott Bajusz, Kotormán és Szabó, míg a fővárosiaktól érkezett Lendvay és Bakos. Már ez is ok arra, hogy jó mérkőzésre legyen kilátás ma 18 órától a pestszentlőrinci sportcsarnokban. Bajusz jó formában Nagyon jó formában vannak a Picktől eltávozott átlövők, hiszen Kotormán 22, míg Bajusz 12 gólt lőtt az elmúlt három fordulóban. - Ha még a gólpasszokat is beleszámítanánk, akkor talán én lennék a legjobb - mondta nevetve Bajusz Sándor, akivel Szegeden beszélgettünk. - Általában itthon intézem a munkámat, csak akkor edzek, ha az időm engedi. Különösebben nem izgulok, szerintem az a lényeg, hogy jó mérkőzést lássanak a szurkolók. Eddig hoztuk azt, amit a vezetés elvárt tőlünk, most nem kötelező a győzelem, de nem sértődünk meg, ha sikerülne a Pick ellen nyernünk. Koncz Zsolt: - Megérdemelt győzelmet arattunk, hiszen végig irányítottuk a játékot. Remélem, folytatjuk ezt a sorozatot. További eredmények: Cső-Montage-Abony 10-3, Kanárik-Aramis 3-3, a 19. percben félbeszakadt, Gödöllő-Csömör 5-5, Miskolc-Siklós 4-3, Első Beton-Berettyóújfalu 6-6. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Cso-Montage 2 2 19-4 6 2. Legrand-Szentes 2 2 126 6 3. Csömör 2 1 1 21-9 4 4. Gödöllő 2 1 1 10-6 4 S. Első Beton Szeged 2 1 1 11-8 4 6. Kanárik 1 1 -138 3 7. Miskolc 2 1 1 8-19 3 8. Berettyóújfalu 2 1 1 9-10 1 9. Siklós 2 -2 5-9 0 10. Aramis 1 -1 1-5 0 11.Abony 2 2 1123 0 12. Vasas-Dupont 2 --2 4-17 0 Bakos Dávid a szinte napra megegyező (akkor 22-én játszottak) egy évvel ezelőtti mérkőzésen a PLER-Airport színeiben hétszer vette be a szegedi kaput, s csapata második legeredményesebb játékosa volt. Az átlövő elárulta, hogy gondolatban már foglalkozik a mérkőzéssel. Bakos hetet vállalna - Most is megelégednék azzal, ha hétszer bevenném a volt csapatom kapuját. Nehéz percek várnak ránk, hiszen a nagy különbségű biztos győzelmek megfelelő önbizalmat adtak a PLER-játékosoknak. Továbbá nincs győzelmi kényszerük, s ezért felszabadultan játszhatnak. Mellé még a belső hármaATLÉTIKA MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban rendezték meg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye fiatal sportolóinak a részvételével a regionális atlétabajnokságot. Az eseménynek a rekortánvagyis műanyag borítású pályával gazdagodott Békéscsaba adott otthont. A Szegedi VSE versenyzőinek eredményei: Fiúk, 13 évesek, 600 m: 2. Szabó Bence, 2000 m: 1. Szabó; 14 évesek, 100 m: 3. Lengyel Roland, 300 m: 2. Frányó Gábor, 800 m: 1. Lengyel Attila, 5. Frányó Gábor, 3000 m: 1. Lengyel A., távolugrás: 5. Lengyel R.; 15 suk nagyon jó formában játszik, így a mi védelmünknek nagyon oda kell figyelnie. Nagyon bízom abban, hogy Kovács Péter sok játéklehetőséget ad - mondta a hatszoros magyar válogatott. Kovács Péter edző most vett egy DVD-készüléket, s elárulta, hogy azon nézi meg a PLER legutóbbi mérkőzését. - A három volt szegedi egészen biztosan motiváltan játszik, tehát nekünk mindhármukra nagyon oda kell figyelni. Fizikálisan mi jobbak vagyunk. A jobbszélső Harsányi sérülése is érzékenyen érintheti őket, ezért bízom abban, hogy egy jobbkezes jobbszélső nem tréfálja meg a védőinket, sem pedig a kapusainévesek, 100 m: 4. Bővíz István, 200 m: 4. Bővíz, 400 m: 1. Kreininger Csaba, 2. Bővíz, 800 m: 1. Kreininger, 1500 m: 2. Tűhegyi Boldizsár, 3000 m: 1. Tűhegyi. Lányok, 13 évesek, 80 m: 3. Fóris Katalin, 6. Muhel Brigitta, 300 m: 1. Fóris 41.91 mp (korosztályát tekintve kiemelkedő eredmény!), 3. Muhel, 600m: 3. Fóris,- 14 évesek, 800 m: 3. Gregus Zita, diszkoszvetés: 3. Nagy Enikő, súlylökés: 1. Nagy, kalapácsvetés: 1. Nagy,- 15 évesek, 100 m: 1. Szlatárovics Orsolya, 200 m: 1. Szlatárovics, 2. Széles Flóra, 400 m: 1. Széles. Az SZVSE sportolói összesen 23 érmet (12 arany, 5 ezüst és 6 bronz) szereztek a viharsarki erőfelmérőn. Az országos döntőt szeptember 24-én és 25-én Debrecenben rendezik meg. Fotó: Gyenes Kálmán kat. A védekezésünkkel eddig aránylag meg voltam elégedve. A támadásban azonban rengeteget hibáztunk. Sajnos átlövésből alig született gólunk. Abban is bízom, hogy a szlovák kapust, Melust nem tesszük naggyá. Krivokapics fogadkozik Milorad Krivokapics is igen keveset vállalkozott az ellenfél védőfalának átlövésére. - Tudjuk, hogy eddig nem nagyon jeleskedtünk a támadásokban. Bízom azonban abban, hogy most ez változni fog. Remélem azt is, hogy most elmarad a pestszentlőrinciek meglepetése, s nem döntetlen eredmény születik. SÜLI JÓZSEF Rajt, két vereséggel FLOORBALL MUNKATÁRSUNKTÓL Az OB III keleti csoportjában szereplő Szeged FE Floorball 5+l-es teremcsapata két vereséggel kezdte az első ízben kiírt országos bajnokságot. Az első meccsen sokáig jól tartották magukat a szegediek, az utolsó harmadot azonban nem bírták. Eredmények, 1. forduló: Mőbiusz Triton, Budapest-Szeged FE 7-3 (3-1, 1-2, 3-0), a szegedi gólszerzők: Baksa, Bozsó, Papp Z.; Tüskés Vérmókusok, Szolnok-Szeged FE 11-5 (3-1, 4-2, 4-2), a szegedi gólszerzők: Papp Z. (2), Kothencz, Tari, Bozsó. Oszlánczy klasszisa A kézilabda NB I/B-ben mindkét megyei férficsapat győztesen hagyta el a játékteret hazai pályán. A nők már nem mondhatják el magukról mindezt, hiszen csak a Szeged-Dorozsma győzött, a Makó és a Szeged-Algyő kikapott. MUNKATÁRSUNKTÓL SZEGED-D0R0ZSMA-VÁC 29-19 (14-8) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Kiskundorozsma, 150 néző. Vezette: Kiss, Kóbor. Szeged-Dorozsma: KISS-Avar 1, Valaczkai 2, MENDEBABA 4, Major 5, Szepesi 1, OSZLÁNCZY 11. Cserék: Mikus (kapus), Szepes 3, Bessenyei, NAGY 1, Czirják, Fekete Szabó, Weress 1. Edző: Bella Árpád. Bella Árpád: - Oszlánczi teljesítményére még nem láttam példát: U lövésből 11 gólt lőtt. Emellett a védekezés kiváló volt, az együttes pedig igazi csapatként működött. MAKÓ KC-SALGÓTARJAN 34-29 (18-14) NB l/B-s férfimérkőzés. Makó, 200 néző. Vezette: Korcsmáros. Nagy. Makó: Simó - Balda 3, Katona 1, VÖRÖS 5, MINIK 6, POLGÁR 7, Kovács A. Csere: Avramov (kapus), GÁLIK 7, Pusztaszeri 2, Madár 2, Szabó Rl.Ulics. Edző: Kander László. Kander László: - Az első féhdö tizedik percétől átvettük a vezetést, és lelkes játékkal végig meg is tartottuk előnyünket. SZEGED-KISKUND0R0ZSMA KSEBŐCS 29-17 (15-7) NB l/B-s női találkozó. Kiskundorozsma, 100 néző. Vezette: Szikszay, Szilágyi. Szeged-Kiskundorozsma: DR. B0ROS-GYEVINÉ - Horváth K.. Takács 8, Fülöp 3, CSÁKI 3, JANCSAR0VA 8/4, Deák 2. Csere: Tóth 0. (kapus), Szénási, Grandjean 2, Horváth Z„ Szögi 3/1, Pocsai. Edző: Grandjean Gábor. Grandjean Gábor: - Kezd formába lendülni a csapat, egyre jobban egymásra találunk a lányokkal, akik lassan játékba lendülnek. A következő. Derecske elleni meccs nagyon fontos lesz. Ifjúságiak: Szeged-Kiskundorozsma-Bőcs 31-26 DERECSKE-SZEGED-ALGYÓ 33-22 (16-12) NB l/B-s női mérkőzés. Derecske, 400 néző. Szeged-Algyő: PIGNICZKI - Bodor, Bodóczky 4, NAGY N. 7, TÓTH SZ. 4, Tóth Á. 2, Baksa 1. Csere: Paulik, Horváth 1, Homai, Arany 3, Nagy G., Farkas, Dékány. Edző: Dankó Ervin. Dankó Ervin: - A tavalyi másodikat rengeteg néző biztatta, mi pedig kapkodva és sok hibával játszottunk. A Derecske megérdemelten nyert. Ifjúságiak: Derecske-Szeged-Algyő 22-34 CSÖMÖR-ASS-MAKÓ 33-31 (16-10) NBI/B-s női mérkőzés. Csömör, 100 néző. Vezette: Hargitai, Marké. ASS-MNKSE: Ajtonyné - Kürti, BARTUCZ 8, CSENDES 8, FEKETE 8, Erdei, Hegyi. Cserék: Baunok 3, Nagy G. 4. Edző: Ajtony Ákos. Ajtony Ákos: - Újoncként a döntetlenre rászolgáltunk volna, már csak a minket elkísérő lelkes B közép miatt is. Korrekt játékvezetés mellett óriási szívvel és akarattal küzdöttünk, ám már nem tudtunk pontot menteni. Az NB II délkeleti csoportjában, felnőttek: Szentesi KinizsiTörökszentmiklós 27-37. A bajnokság állása: 1. Túri KK4 (45-30), 2. Újkígyós 4 (66-54), 3. Tiszakécske 2 (39-20), 4. Törökszentmiklós 2 (37-27), 5. Martfű 2 (61-55), 6. Kiskunmajsa 2 (56-57), 7. Békéscsaba 0 (27-37), 8. Berettyó 0 (22-33), 9. Gyula 0 (48-74), 10. Szentes 0 (47-76) ponttal. Ifjúságiak: Szentesi KinizsiTörökszentmiklós 21-22. A szentesi fiatalok két meccsen szerzett egy pontjukkal jelenleg hatodik helyen állnak a bajnokságban. Ma: Makó FC-Győr MUNKATÁRSUNKTÓL Ma 15.30 órai kezdettel a labdarúgó Magyar Kupában aló közé jutásért lépnek pályára a csapatok. Csongrád megyét egyedül az NB Il-es Makó FC képviseli. A zöld-sárgák az országos főtáblán eddig két, alacsonyabb osztályban szereplő együttest, a Battonyát és az Izsákot búcsúztatta. Ezek kötelező feladatok voltak, ma viszont már bravúrra, méghozzá hatalmasra van szükség. Nem akárki ugyanis a vetélytárs, az élvonalbeli Győr. A klubtól kapott tájékoztatás szerint, a bérletek erre a találkozóra nem érvényesek, az ilyennel rendelkezők kedvezményes, 400 forintos áron (ennyibe kerülnek a nyugdíjas- és a diákjegyek is) vásárolhatnak belépőt. A felnőttjegy ezúttal is 600 forintba kerül. A holnap győztesei A Szegedi Korcsolyázó Diáksport Egyesület és a Cora Kölyök Klub rendezi meg szeptember 24-én 15 órától az I. KDE-kupa amatőr görkorcsolyaversenyt. A szervezők várják az áruház hátsó parkolójába az alábbi korosztályokba tartozó fiúkat és lányokat: minimanó korcsoport (7 év alatt), gyerek I. és II. (7-9 évesek), serdülők (10-12 évesek) kadet korcsoport (12-14 évesek). Akinek van, az védőfelszerelést feltétlenül vigyen magával. Taroltak a Tigers SE-sek A közelmúltban rendezték meg Makón, az Erdei Ferenc Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola sportcsarnokában a III. fokhagymakupa nyílt kick-box- és budoversenyt, melyen a házigazda Makó Budo Klub sportolóin kívül még tizenöt egyesület közel 120 versenyzője vett részt. MUNKATÁRSUNKTÓL Eredmények: Kick-box, semi contact. Gyerek korcsoport, -28 kg, fiúk: 1. Sziráczki Róbert, 3. Takó Roland (mindkettő Szeged Tigers SE); -32 kg: 2. Ördögh Trisztán (Tigers); 28 kg, lányok: 2. Makó Evelin (Makó Budo Klub), abszolút kategória: 1. Oláh Tamás, 2. Mohos Norbert, 3. Nacsa Bence (mind Tigers). Serdülők, 32 kg: 1. Tápai Márk, 3. Németh Dávid (mindkettő Tigers); 37 kg: 2. Pesti Benedek (Tigers), 42 kg, fiúk: 1. Kovács Ádám (Tigers), 42 kg, lányok: 2. Tombácz Tímea, 3. Tatár Réka (Tigers); 47 kg: 1. Iványi Gábor, 2. Hartyányi Péter, 3. Czene Gábor (mind Tigers); +55 kg: 1. Kóti László (Makó Budo Klub). Ifjúságiak, -50 kg: 2. Gránási Bettina (Tigers); -55 kg: 1. Hajzer Márkó, 2. Csányi Tivadar, 3. Malkocs Tamás (mind Tigers); -57 kg: 1. Tarkó Flóra (Tigers); -60kg: 1. Rácz András, 2. Haska Szabolcs, 3. Sziráczki Tamás (mind Tigers). Juniorok, -60kg: 1. Gránási Andrea, 2. Kocsis Márta (mindkettő Tigers), +80 kg: 1. Temesy László (ESSE Szeged), abszolút kategória: 1. Lóth Péter (Tigers), 2. Papp Vilmos (ESSE Szeged). Kick-box, light contact. Ifjúságiak, -42 kg: 1. Almási Bence (Tigers); 50 kg: 1. Gránási Bettina (Tigers); 60 kg: 1. Haska Szabolcs, 2. Sziráczki Tamás (mindkettő Tigers). luniorok, -80 kg: 1. Lóth Péter (Tigers), 3. Papp Vilmos (ESSE Szeged). Budo Kumite. Gyerek korcsoport, -30 kg: 1. Székács Ádám (MBK, Szeged), 2. Katona Gábor (Nagymágocsi Budo SE ). Serdülők, -35 kg: 1. Hatvani István (MBK, Öttömös), 2. Herczeg Máté (Makó Budo Klub ),-40kg: 1. Földesi Roland (Makó Budo Klub), 2. Kósa Gábor (Nagymágocsi Budo SE), 3. Sipka Norbert (MBK, Szeged); -46 kg: 1. Sipka Dániel (MBK, Szeged), 2. Nagy Dániel (Makó Budo Klub|, 3. Magyar Olivér (Nagymágocsi Budo SE). Ifjúságiak, -45 kg: 1. Hatvani Zoltán (MBK, Öttömös ), 2. Almási Bence (Tigers); -59 kg: 1. laskó Gábor, 2. Széli Gábor (mindkettő Makó Budó Klub). Juniorok, -67 kg: 1. Polgár Zsolt (Makó Budo Klub), 2. Szenti Endre (Nagymágocsi Budo SE); -75 kg: 1. Veres Csaba (MBK, Öttömös), 2. Szirbik Bálint (Makó Budo Klub). Különdíjasok, legtechnikásabb versenyző: Bálint Nikolett (Battonyai TSE), legeredményesebb makói versenyző: Földesi Roland (Makó Budo Klub), legeredményesebb csapat: Szeged Tigers SE. Második a Szentes Igaz, még csak két forduló ment le a futsal NB I-ből, de a sorozatban csak két pontveszteség nélküli csapat van, és az egyik a jelenleg második Legrand-Szentes, amely a Vasas-Dupont-t' verte a legutóbbi fordulóban. Atlétaérmek Csabáról