Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-23 / 223. szám

6 • MEGYEI TÜKÖR­PÉNTEK, 2005. SZEPTEMBER 23. Átalakul az egyetemi képzés A csillagászat nem romantikus Szeptemberben utoljára indí­tott ötéves csillagász szakot a Szegedi Tudományegyetem. Azoknak a gimnazistáknak, akik asztronómusok szeretné­nek lenni - az oktatási reform­nak megfelelően - jövőre már fizika alapszakra kell jelentkez­niük. A végzettek az élet sok területén lehetnek sikeresek. Ebben az évben indította utoljára tíz féléves csillagász képzését az SZTE Természettudományi Kara. A bolognai folyamatnak megfele­lően jövőre a fizikus tanszékcso­port eddigi hat szakja helyett csak egyet indít, ahol a jelentkezők há­rom év alatt elsajátíthatják a fizi­ka alapjait. Az ezt követő mester­képzés során specializálódhatnak majd - ha minden jól megy, akár csillagász szakirányba is. Első volt az országban A szegcdi képzés 1999-ben in­dult, akkor az országban cz volt az első ötéves csillagász szak. Egy évre rá az ELTE is átalakította asztronómus kiegészítő képzését tíz félévessé, azóta is csak ezen a két helyen képeznek csillagászo­kat. Szegeden idén 20 hallgatót vettek fel, dc az évek során akár 50 százalékos is lehet a lemor­zsolódás. " A csillagászat megtanít gondolkodni, kifejleszti a probléma­megoldó képességet. Dr. Szatmáry Károly - A csillagászat romantikus­nak tűnő tudomány, de ez egy nagyon kemény képzés - mond­ta dr. Szatmáry Károly egyetemi docens, szakgazda. - A fizika minden ágát használja, jelentős matematikai, számítástechnikai tudást és angol nyelvismeretet is igényel. A versenyszférában is megállják a helyüket A csillagászok elhelyezkedési lehetőségei saját szakterület­ükön szűkösek. A legjobbak kö­zül néhányan felvételt nyernek a doktori képzésre, majd á PhD-fo­kozat megszerzése után fizilcuso­kat vagy földrajz szakosokat ta­nítanak csillagászatra. Tudomá­nyos fokozattal már megpróbál­kozhatnak azzal is, hogy bekerül­jenek egy hazai kutatóintézetbe. Ezek közül a legnagyobb a Ma­gyar Tudományos Akadémiáé 30 kutatóval, de van néhány kisebb, 4-5 fős laboratórium is. Külföl­dön nagyobbak a lehetőségek: je­lenleg öt Szegeden végzett aszt­ronómus dolgozik az USA-ban, ketten pedig ausztrál obszervató­riumokban. Dr. Szatmáry Károly szerint a csillagászok többsége, akik nem a szakmájukban, ha­nem a versenyszférában helyez­kednek el, igen jól megállják he­lyüket az élet bármely területén. - A csillagászat megtanít gondol­kodni, kifejleszti a probléma­megoldó képességet - mondta a szak vezetője. Számítógépen a dandárja A csillagászatban rengeteg ku­tatni és felfedezni való van még ma iá. A Plútóhoz hasonló mé­retű kisbolygókat sorra fedezik fel, különféle űrszondák napról napra küldik elemzésre váró ké­peiket. - Reggelente két órám csak azzal telik el, hogy átné­zem az internetes címemre ér­kező hírleveleket - meséli a szakgazda. Ha valamelyik hall­gató olyan kutatásban vesz részt, amelyben jelentős ered­ményeket tud felmutatni, pá­lyázhat arra, hogy külföldi ob­szervatóriumok legjobb távcsö­veit használhassa. Ott akár négy éjszaka alatt annyi kutatá­si anyagot gyűjthet, ami egy év­re elegendő munkát ad a számá­ra. A csillagászatban az éjszakai munkaórák száma elenyésző, a munka dandárját a számítógé­pek előtt, az adatok feldolgozása során kell elvégezni. Az asztronómus hallgatók se­gítségével működik a Szegedi Csillagvizsgáló, amely az újsze­gedi Kertész utcában péntek es­ténként várja látogatóit. Itt de­rűs időben bárki megfigyelheti távcsővel a Holdat, naprendsze­rünk néhány bolygóját és még sok más érdekességet. Ezenkí­vül kiselőadásokat is tartanak a látogatóknak a csillagászat új­donságairól. FAZEKAS GÁBOR Nyomdakarbantartók találkozója a Forrásban Az első internetes szegedi rádió Interneten szórja műsorát a fiatal szegcdi rádió, a radioe.hu. Egyetemistákhoz szól­nak, fiatal művészeket karolnak fel, fesz­tiválokat szerveznek. FM-frekvenciát nem is kívánnak maguknak, szerintük a jövő az internetes rádiózásé. Fiatal tehetségeket kutat, ugyanakkor profi műsort ígér hallgatóinak a Szegeden megala­kult rádió, a radioe.hu. Közönségét az inter­neten keresztül éri el. De a választás nem a frekvenciahiánnyal magyarázható: Kovács Gergely, a rádió ügyvezetője szerint az inter­net és a diákok, fiatal diplomások elválaszt­hatatlanok - így célcsoportjukat könnyebb ezen a módon megszólítani. Ezenkívül: nem­csak szegedieknek szólnak, hallgatóik között már most akadnak Erdélyben, Angliában, Amerikában élők is. A rádiót szegedi egyetemisták hozták létre, hogy teret biztosítsanak az önmagukat ki­próbálni akaró zenekaroknak, DJ-knek, mű­sorvezetőknek. Hogy mindezt finanszírozni tudják, életre hívták a'Kultimedia Alapít­ványt, amely pályázatok, adományok segít­ségével üzemelteti a rádiót. A cél - összefogni a fiatal művészeket, gra­fikusokat, írókat, zenészeket, a legtehetsége­sebbeket támogatni, a hallgatókat szórakoz­tatni - fél éve ugyanaz, a struktúra hamaro­san változik. A sűrű cigarettafüstbe burkoló­zó ügyvezető és a Kultimedia Alapítvány el­nöke, Tóth Gergely elmondta: eddig bárki ki­próbálhatta magát a rádióban, a műsorveze; tők szabad kezet kaptak. Októbertől több sávban adnak, egy-egy sávban chili out, prog­resszív, illetve underground zenét játszanak, később még két sávban dzsesszt és rockot. Ja­nuártól fő sávjukban az eddig a rádióban megfordult 50-60 fiatal legjava, 10-20 mű­sorvezető, szakember marad, ők hétköznap reggel 6-tól este 10-ig élő műsorban beszél­getnek művészetekről, aktualitásokról. A hétvége továbbra is az amatőröké. S hogy érdekli-e a fiatalokat a művészet? A „Gergelyeknek" efelől nincs kétsége: termé­szetesen, de csak akkor, ha színesen tálalják számukra, és ha a témához ők is hozzá tud­nak szólni. Az interaktivitás az internetes rá­dió hatalmas előnye. - Csak Szegeden 50-60 DJ van, ők eleinte kénytelenek saját zsebből finanszírozni a fel­lépéseiket,! elfogyj pénzük, elmegy a kedvük. A mi lemezlovasaink a rádió révén ismertté váltak, már Pestre is hívják őket zenélni - be­széltek eddigi eredményeikről. A radio.hu törzsközönsége 300-400 fő, de előfordul, hogy óránként ezernél is többen kattintanak rájuk. A műsort jelenleg a Her­mann Ottó Kollégiumból, egy pici stúdióból közvetítik. G. ZS. GÓLYAFESZTIVAL A radlo.hu a nála jelentkező DJ-ket, zenekarokat nem csak az Interneten keresztül teszi hallható­vá. Nyáron két Dugonics téri rendezvényen zenél­tek, a hét végén a RadióE Gólyafesztiválon lépnek fel. Pénteken és szombaton a Kálvária sugárút 14. szám alatt hét szegedi zenekar és tíz lemez­lovas muzsikál mindenféle stílusban. Fogadja el meghívásunkat és lépjen be a színfalak mögé szeptember 24-25-én délután 3 és 5 óra között! A McDonald's Nyílt Hétvége rendezvény keretében Európa 6000 McDonald's étterme, köztük mind a 89 hazai éttermünk megnyitja konyháit az érdeklődök előtt. A konyhába lépve személyesen győződhet meg arról, hogy a minőségi termékek mögött minőségi alapanyagok és az élelmiszerbiztonság szempontjait messzemenően figyelembe vevő elkészítési folyamatok állnak. A McDonald's élelmiszerbiztonsági rendszere (HACCP), amelyet a világ létező legjobb élelmiszerbiztonsági rendszereként ismernek el, a gazdaságoktól kezdve a beszerzési és a gyártási folyamaton keresztül a vendégeknek történő felszolgálásig követi nyomon az ételeket. A látogatás során a hűtőkbe és a raktárakba is bepillantást nyerhet, valamint megfigyelheti azt is, hogy az éttermekben hogyan kezelik a hulladékokat annak érdekében, hogy azok minél nagyobb arányban újrahasznosíthatok legyenek. Kérdéseire az étterem vezetői válaszolnak. A McDonald's Nyílt Hétvége programról az éttermeinkben, vagy weboldalunkon (www.mcdonalds.hu) talál további információt. Szeretettel várjuk! Szegeden, a Forrás Szállóban rendeztek meg tegnap a magyar­országi nyomdák karbantartóinak szakmai konferenciáját, amelyre mintegy hetvenen érkeztek az ország különböző pont­jairól. A résztvevők ellátogattak a Délmagyarország Kiadó nyomdájába Fotó: Gyenes Kálmán Radek Janalík / ügyvezető igazgató Csak a McDonald'sban! nézze meg közelebbről m i'm tovin'it

Next

/
Oldalképek
Tartalom