Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-19 / 219. szám

HÉTFŐ, 2005. SZEPTEMBER 19. • A DÉL SPORTJA« IV Hrepka Ádám góljai LABDARUGÓ NB I Az MTK továbbra is veretlen a labdarúgó NB I-ben, vagyis a Borsodi Ligában. A kék-fehérek hétvégi idegenbeli sikeréből az exszegedi Hrepka Ádám két gól­lal vette ki a részét. Az NB 1 5. fordulója valóságos gólzáport hozott, a meccsekre ki­látogató szurkolók minimum két találatot láthattak a csapa­toktól. A Pécs és a Bp. Honvéd hazai környezetben aratott ki­ütéses győzelmet, a Diósgyőr, il­letve a Zalaegerszeg felett. A lis­tavezető MTK a Sopron vendége volt és „hűséges" maradt önma­gához, nyert és így továbbra is ve­retlen. Ez a siker a szegedi fociba­rátoknak különösen kedves le­het, hiszen a kék-fehérek három találatából kettőt az exszegedi Tisza Volán-nevelés, Hrepka Adám szerzett. A Fradi viszont továbbra is nyeretlen, sőt a 62. percig - ekkor egyenlített Laczkó - úgy tűnt, hogy a Kaposvár mindhárom pontot elviszi az Ül­lői útról. A Fehérvár legyőzte a Pápát, míg a REAC hazai kör­nyezetben szenvedett vereséget a Vasastól - utóbbi két „szenvedő fél" szurkolói is várnak még ked­venceik első 2005/2006-os sike­rére. A vasárnapi matinén izgalmas fordulatos meccset vívott egy­mással a Tatabánya és a Győr. A szünetben még a Rába-partiak­nak állt a zászló (2-1), de Márkus duplájával fordítottak a házigaz­dák. Ezen az összecsapáson az is kiderült, hogy tripla ugyanannyit ér, mint a már említett dupla ­vagyis döntetlent. A győri Priskin a 93. percben már harmadszor talált be a Tatabánya kapujába és ezzel egy pontot megkaparintott, megmentett együttesének. A hétvégi kört négy kiállítás, piros lap is színesítette, ebből kettőt a diósgyőriek jegyeztek. Eredmények: PÉCS-DIÓSGYŐR 5-0 (1-0) Pécs, 2000 néző. Vezette: Saskőy. Gólszerzők: Szekeres (9.), Schindler (51.), Horváth Gy. (57.), Kulcsár (65.), Balaskó (72.). Kiállítva: Vámosi (61.), Pintér Z. (90. - mindkettő Diósgyőr). FERENCVÁROS-KAPOSVÁR l-l (0-1) Budapest, Üllői úti stadion, 4700 néző. Vezette: Sápi. Gólszerzők: Laczkó (62.), ill. Nagypál (16.). Kiállítva: Balog Z. (90., Ferencvá­ros). SOPRON-MTK 0-3 (0-2) Sopron, 1800 néző. Vezette: Makai. Gólszerzők: Czvitkovics (15.), Hrepka (32., 52.). FC FEHÉRVÁR-LOMBARD-PÁPA 2-1 (2-0) Székesfehérvár, 4000 néző. Vezette: Kas­sai. Gólszerzők: Farkas (22), Vincze Z. (43.), ill. Kuttor (öngól, 90.). BR HONVÉD-ZALAEGERSZEG 4-0(1-0) Budapest, Bozsik-stadlon, 1500 néző. Vezette: Megyebíró. Gólszerzők: Dancs (44.), Miro (66.), Ta­kács Z. (69.), Alves (1 l-esből, 88.). REAC-VASAS 0-3 (0-1) Budapest, Budai II. László-stadion, 2500 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Salamon (15.), Gyánó (51.), Rósa (11-esből, 89). Kiállítva: Bárá­nyos (56., Vasas). TATABÁNYA-GYŐRI ETO FC 3-3 (1-2) Tatabánya, 1800 néző. Vezette: Arany. Gólszerzők: Tóth Z. (43.), Márkus (61., 77.), ill. Priskin (28,37., 93.). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. MTK Budapest 5 4 1 - 10- 3 13 2. FC Fehérvár 5 4-1 9-212 3. Újpest FC 4 3 1 - 11- 510 4. ZTE 5 3 - 2 8- 8 9 5. Bp. Honvéd • 5 2 2 1 10- 7 8 6 Győri ETO FC 5 2 2 1 9- 8 8 7. Debrecen 3 2 1 - 6-4 7 8. Vasas 5 2 1 2 8- 7 7 9. Pécsi MFC 5 2 - 3 8- 9 6 10. Diósgyőr 5 2 - 3 3- 8 6 11. Tatabánya 5 1 2 2 5- 8 5 12. Kaposvár 4 112 4-4 4 13. Sopron 5 113 3-8 4 14. Pápa 5 - 3 2 8- 10 3 15. Ferencváros 5 - 2 3 7- 11 2 16. REAC 5-14 5- 12 1 A Debrecen-Újpest mérkőzést ma 19 órakor rendezik meg. I.P. Már a hatodik percben kiállították Varga Róbertet Kevés volt a kétgólos előny Vereséggel tért haza Vecsésről a Makó NB Il-es labdarúgócsapa­ta. A vendégek a hatodik perctől emberhátrányban játszottak, és már 2-O-ra is vezettek, de végül 3-2-re fordított a hazai gárda. VECSÉS-MAKÓ 3-2 (2-2) Vecsés, 250 néző. Vezette: Szabó S. (Al­bert, Vári). Vecsés: Elbert - Ács, Hungler, Ferenc D„ Csirinyi - Pisont, Szabó L. - Búzás, Kiss K„ Menyhárt - Holló. Edző: Csábi József. Makó: Czirbus 6 - Kazán 5, Turján 6, Kis K. 6 - Kulacsik 4, Varga R. 1, Tóth Cs.5, Fülöp 6, Podonyl 5 - Kurucsai 5, Hadár 7. Edző: Takács Zoltán. Cserék: Holló helyett Czipper a 80., Sza­bó L. h. Csillag a 85., Kiss K. h. Lukács a 90., ill. Kurucsai h. Szélpál a 63., Tóth Cs. h. Nyúl a 72. percben. Gólszerzők: Csirinyi a 40., Hungler a 45., Szabó L. az 57., ill. Hadár a 23. és a 37. percben. Kiállítva: Varga R. a 6. percben. Négy alapemberét nélkülözve utazott el Vecsésre a Makó: Schreiber és Magyar sérülés, Mórocz és Bány eltiltás miatt nem léphetett pályára. így aztán mivel Takács Zoltánnak mind­össze három vérbeli védője ma­radt, ezért aztán a tréner a 3-5-2-es játékrendszert válasz­totta. Gyorsan szertefoszlani lát­szottak a vendégek pontszerzési reményei is, hiszen már a 6. percben Varga R. megkapta má­sodik sárgáját is, így csapata majdnem egy egész meccsen át emberhátrányban játszott. Am mindez mégsem látszott meg a makóiakon: előbb a 23. percben Hadár kapásból, húsz méterről bombagólt lőtt, majd a 37. perc­ben ismét ő volt eredményes: Fülöp szöglete után négy méter­ről a bal alsó sarokba fejelte a labdát, 0-2. Erre senki sem szá­mított, de mégsem mehetett előnnyel a szünetre a Makó. A 40. percben Pisont középre adá­sát Csirinyi hat méterről min­denkit megelőzve bólintotta a bal alsóba, 1-2. A 45. percben Menyhárt ívelését Hungler mellre vette, és még mielőtt a játékszer földet ért volna, egyből nyolc méterről a kimozduló Czirbus fölött a léc alá tüzelt, 2-2. A mozgalmas első félidő után tehát minden kezdődhetett elöl­ről a második negyvenöt perc­ben. Ez inkább a hazaiaknak kedvezett, akik kétgólos hátrány­ból fordítva mentették nyerhető­re a találkozót. És az 57. percben meg is szerezték a győztes gólt. Rövid felszabadítás után Szabó L. eszmélt először, és a lecsorgó labdát 18 méterről ballal a jobb alsóba lőtt, 3-2. Takács Zoltán: - föl küzdöt­tünk, de a ritkán látható részre­hajló játékvezetés és az egyéni hibák megakadályozták csapato­mat abban, hogy jó eredményt érjünk el. További eredmények: Bőcs­Baktalórántháza 1-4, Vác­ESMTK 6-0, Kecskemét-Karcag 0-2, Nyíregyháza-Orosháza 2-1, Szolnok-Kazincbarcika 3-0, Jászapáti-Soroksár 1-3. Szabadnapos: Budafok. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Vác 6 4 2 0 17- 5 14 2. Baktalóranthaza 6 3 3 0 10- 4 12 3. Makó 6 3 1 2 11- 710 4. Vecsés 6 3 12 12- 9 10 5. Bocs 6 3 1 2 9- 11 10 6. Szolnok 6 2 3 1 12- 8 9 7. Soroksár 5 2 2 1 9- 6 8 8. Kecskemét 6 2 2 2 11- 11 8 9. Nyíregyháza 6 2 2 2 6- 7 8 10. Budafok 5 2 1 2 7- 6 7 11. Jászapáti 6 2 0 4 10- 12 6 12. Kazincbarcika 5 1 2 2 4- 7 5 13. Orosháza 5 113 7- 11 4 14. Karcag 5 1 0 4 5- 14 3 15. ESMTK 5 0 1 4 4- 16 1 A következő forduló párosítá­sa: Soroksár-Nyíregyháza, Oros­háza-Szolnok, Kazincbarci­ka-Bőcs, Baktaiórántháza-Ve­csés, Karcag-Vác, ESMTK-Já­szapáti, Budafok-Kecskemét. Szabadnapos: Makó. M. J. Gólok futószalagon Fehér zsebkendőt lengettek a fradisták MTI-fotó Ipari méretű gólgyártásra ren­dezkedtek be a csatárok a lab­darúgó megyei III. osztály 5. fordulójában. A nézők nem unatkoztak, számolatlanul po­tyogtak a gólok. A Röszke II. idegenben gurított kettőt. Egy­előre még négy együttes nem szerzett pontot. Eredmények: A csoport: Csengele-Zsombó 6-2, gólszerzők: Várszegi R. (2), Kubát, Juhos, Wenner, Pálfi, ill. Laska, Molnár Z. Öttö­mös-Röszke II. 0-8, gsz.: Tari (3), Papp R., Simon A. (2-2), Herczeg. Ruzsa-Balástya-Lubic­ka II. 1-6, gsz.: Simon N., ill. Bárkányi, Jójárt (2-2), Fogas, Vá­mos. Pusztamérges-Domaszék 5-1, gsz.: Temesvári (3), Erdei (2), ill. Zádor A. A Zákány­szék-Üllés mérkőzést később játsszák le. Szabadnapos: Forrás­kút. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Csengele 4 4 - - 31- 712 2. Röszke II. 5 3 2 - 22- 8 11 3. Üllés 4 3 - 1 11- 8 9 4. Forráskút 4 3 - 1 13- 13 9 5. Pusztamérges 4 2 1 1 16- 10 7 6. Zákányszék 3 2 1 - 6-3 7 7. Balástya II. 5 2 - 3 12- 8 6 8. Zsombé 5 2 - 3 13- 15 6 9. Öttömös 3 - - 3 3- 16 0 10. Rúzsa 4 - - 4 3- 18 0 11. Domaszek 5 - - 5 5 - 29 0 B csoport: Szatymaz-IFCV-Al­sóváros 2-2, gólszerzők: Csontos (2), ill. Csehó B., Pipicz. Ópusz­taszer-Baks l-l, gsz.: Farkas Sz., ill. Somodi. Baktó-Épker-Sán­dorfalva II. 3-1, gsz.: Kapa (2), Sóti, ill. Péter A.; kiállítva: Tábo­rosi A. (Sándorfalva II.). Kübek­háza-Pázsit SE 0-2, gsz.: Lesz­nek, Lajos J. Tárkány Autó­ház-Tápé II.-Komlósi Baktó 1-0, gsz.: Márki. Szabadnapos: FK 1899 Szeged. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. PázsitSE 5 4 1 - 20- 9 13 2. Ópusztaszer 5 2 2 1 11- 8 8 3. Tápé II. 4 2 2 - 9- 6 8 4 Szatymaz 4 1 3 - 11- 8 6 5. Baks 5 13 1 12- 13 6 6. Sándorfalva II. 5 13 1 8-9 6 7. Kübekháza 5 2 - 3 7- 8 6 8. Komlési Baktó 4 112 8-6 4 9. Bakto-Epker 4 112 6- 10 4 10. IKV-Alséváros 5 113 9- 16 4 11. FK 1899 Szeged 4 0 13 1-9 1 C csoport: Ambrózfajva-Már­tély 0-5, gólszerzők: Tóth E. (2), Krizsán, Papp D., Zsadányi. Sző­reg Il.-Pitvaros 2-2, gsz.: Tóth T., Szabó T., ill. Trajer, Tánczos. Algyő II.-H. Astra FC 1-4, gsz.: Molnár G., ill. Kovács V. (2), Ko­vács G., Kis L.; kiállítva: Hajnal, Fejes (Algyő II.). Eperjes-Derek­ház 2-1, gsz.: Tóth Cs. (2), ill. Gyukics. Földeák-Ferencszállás l-l, gsz.: Fodor S., ill. Katkó A. Szabadnapos: Maroslele. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. H. Astra FC 2. Derekegyház 3. Eperjes 4. Széreg II. 5. Ferencszallas 6. Maroslele 7. Mártély 8. Földeák 9. Algyő II. 10. Pitvaros 11. Ambréztalva 5 4-1 4 3-1 5 3 5 2 2 1 4 2 11 4 2 11 5 12 2 5 12 2 4 112 5 113 4 7 12 7 9 22­11­2 11- 15 9 7- 6 8 8- 3 7 9- 5 7 9- 8 5 8- 12 5 8- 7 4 3- 9 4 - 4 2- 19 0 BOKORBÉLA A Charlton sem rúgott gólt a Chelseanek Gera pontot mentett Nagyüzem van az európai él­labdarúgó-bajnokságokban, meglepetés ezen a hét végén is akadt. MUNKATÁRSUNKTÓL Az európai focikör egyik legna­gyobb meglepetését az AC Milan szolgáltatta, amely 1-O-ról 2-1-re veszített a Sampdoria vendégeként. Angliában a szu­perrangadónak is titulálható Li­verpool-MU derbin nem bírtak egymással a csapatok, s még gólt sem láthatott a publikum. A West Bromwich Albion a 94. percben mentett pontot a Sun­derland vendégeként, a gólt Gera Zoltán (képünkön) szerezte. Eredmények: Anglia, 6. forduló: Balckburn Rovers-Newcastle United 0-3, FC Liverpool-Manchester Uni­ted 0-0, Aston Villa-Tottenham Hotspur l-l, Charlton-Chelsea 0-2, Sunderland-West Brom­wich Albion l-l, Fulham-West Ham United 1-2, Portsmo­uth-Birmungham City l-l, Wi­gan Athletic-Middlesbrough 0-2, Manchester City-Bolton Wanderers 0-1. Németország, 6. forduló: Ba­yern München-Hannover 1-0, 1. FC Köln-Borussia Möncheng­ladbach 2-1, FSV Mainz-VfB Stuttgart 1-2, Arminia Biele­feld-1. FC Kaiserslautern 0-0, Hamburger SV-Eintracht Frank­furt 1-1, VfL Wolfsburg-1. FC Nürnberg 1-1, Werder Bre­men-Borussia Dortmund 3-2, MSV Duisburg-Bayer Leverku­sen 1-3, Schalke 04-Hertha BSC 0-0. Az élcsoport: 1. Bayern München 15, 2. Werder Bremen 13, 3. Hamburger SV 11, 4. 1. FC Köln 9 ponttal. Olaszország, 3. forduló: Cag­liari-Messina 1-1, Fiorenti­na-Udinese 4-2, Juventus-As­coli 2-1, SS Lazio-Treviso 3-1, Reggina-Chievo 1-3, Sampdo­ria-AC Milan 2-1, Siena-Paler­mo 1-2, Internazionale-Lecce 3-0, AC Parma-Empoli 1-0. Az élcsoport: 1. Juventus 9, 2. Flo­rentina 7 (8-5), 3. Lazio 7 (5-2), 4. Palermo 7 (6-4) ponttal. Spanyolország, 3. forduló: FC Valencia-Deportivo La Coruna 2-2, Athletic Bilbao-Malaga 1-2, Cádiz-Villareal l-l, Celta Vigo-Racing Santander 0-1, Alavés-Getafe 3-4, Ossasu­na-Sevilla 1-0. NE MARADJON KI Ún sem! sKfaW regiszter Allianz ® Hungária Piacvezető részvénytársaságunk, az Allianz Hungária Biztosító Rt. olyan új munkatársakat vár, akik becsülik a tradíciókat az emberi méltóságot és készek egy sikeres csapat aktív tagjaként az ügyféligények professzionális szolgálatára. Most a Dél-alföldi Igazgatóságunk Gazdálkodó szervezetek biztosítási osztályára keresünk a vállalati ügyfélkapcsolatok ápolására értékesítési munkatársat. Ú) munkatársunk feladata lesz meglévő vállalatok önkormányzatok intézmények szerződéseinek kezelése, kapcsolattartás; új partnerek felkutatása, szerződéskötés. Olyan felsőfokú, elsősorban műszaki végzettségű pályázók jelentkezését várjuk, akik önálló munkavégzésre képesek Csongrád megyében működő helyi kapcsolatrendszerrel és felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkeznek A biztosítási szakmában szerzett értékesítési tapasztalatot, valamint az angolnyelv-tudást előnyként értékeljük Munkatársunknak versenyképes jövedelmet, nemzetközileg élenjáró Ismereteket a folyamatos fejlődés lehetőségét és egy piacvezető nagyvállalat stabilitását nyújtjuk Ha hirdetésünk felkeltette az érdeklődését fényképes szakmai önéletrajzát és bizonyítvány­másolatait szeptember 30-ig várjuk „Piacismeret" jeligével az alábbi cfmre: Allianz Hungária Biztosító Rt., Dél-alföldi Igazgatóság Gazdálkodó szervezetek biztosítási osztálya, Dr. Szekeres István osztályvezető részére 5600 Békéscsaba, Luther u. 2., e-mail: istvan.szekeres@allianz.hu (Mida \\ \ LAKCIO A KOPAONIKI SÍPARADICSOMBAN ! Szerbia-Montenegroban a magyar határtól 480 km (autópályán) a görög útvonalon. 24 sífelvonó, 40 pálya Október 31-ig-10% kedvezmény! H. Junior 42.000 Fi/tö/hét félpanzióval H. Putnik ** 51.000-74.000 Ft/fó/hétfélpanzióval H. Olga Dedijer *** 62.900 Ft/fö/hét svédasztalos félp. H. Club A Putnik **** 69300-117.000 Ft/fö/hét svédfélp. H. Grand **** 84.800-150.500 Ft/fö/hét svédasztalos télp. Konaci apartmanok 86.000-154.100 Ft/apartman/hét További ajánlataink: Tu nézia szeptemberben 54.900 -99.900 Ft/fő-től Egyiptom **** hotelben 64.900-99.900 Ft/fő-től Thaiföld **** hotelben 169.900 Ft/fő-től Egzotikus és belföldi szilveszteri ajánlatokat kérje irodánkban! Adria Tours Kft. Szeged, Kárász u.9, Tel/fax:540-044, -054 www.adriatours.hu; e-mail: adriatours@adriatours.hu ,,,, • , 1, VI' t > t" • SpBSsSlI üü BSSg 62/«71 06b www .kwtavooeüee I l ! , fp. már , fp. már fp már /főtől-7 éj /főtől - 7 éj /főtől - 7 éj ¡ I Ft/főtől - 7 éj Ft/főtől - 7 éj 3*,fp. már IMt>. már (^I INK A REPÜLŐJEGYET < ¿ptü/^isi Hamarosan megjelenik téli katalógusunk, keresse szegedi irodánkban! 6720 Szapéd, Oroszlán u. 1. Tel: ólis aiániatj: ' teáiptséK meg teletexten " RTL Klub áll. olHMüÉ/1 415. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom