Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-12 / 213. szám
8 •MEGYEI TÜKÖR" HÉTFŐ, 2005. SZEPTEMBER 12. Csongrád megye lakosságának 9 százaléka él külterületen Megmentendő hungaricum a tanya Tüntetés, felniérés, javaslatok. E három lépéssel elindult a tanyán élők helyzetének rendezése - legalábbis az optimisták szerint. Magyarországon 2001-ben 180 ezer ember élt külterületen, jórészt az Európai Unió alapelveit sértő körülmények között. Ugyanakkor a tanya az EU-ban unikumnak számító településforma, s megmentése átgondolt tanyapolitikával és uniós támogatással talán lehetséges. A villany nélkül élők demonstrációja, illetve a Duna-Tisza közi Homokhátság vízpótlásáról szóló országgyűlési határozat következményeként gyorsfénykép készült a tanyák mai állapotáról. A tanyarendszer mára átalakult. Ezt Csatári Bálint geográfus úgy jellemzi, hogy egymás mellett élnek a gazdagságukat a tanyán elrejtő milliomosok és a városból kiszorult szegények, illetve az elnéptelenedő térségek öregjei és a városkörnyéki fejlődő lakótanyák fiataljai. A tanyavilág XXI. századi fenntarthatóságának feltételeit az egyik kutató, Kovács András csokorba kötötte. Szerinte a tanyák vízfelhasználását korszerűsíteni kell, azokat a tájrendezéssel együtt be kell vonni a természetvédelembe, meg kell oldani a hulladék- és a szennyvízkezelést - alternatív megoldásokkal. Hasonló szemlélet alapján, azaz megújuló energiaforrások felhasználásával teljessé tenni a villamosítást. Az is sürgető, hogy a tanyák fizikai megközelíthetősége javuljon az úthálózat és a közlekedés korszerűsítésével, s erősödjön a települések és a tanyás terek összefogása. Ugyanakkor a pályázati rendszernek támogatnia kellene a tanyasi gazdálkodást, kiemelten a mezőgazdasági munkát, azon belül is a hagyományos technológiák, a biotermékek, a környezetbarát eljárások alkalmazását, miközben a turizmus lehetőségeit is meg kell teremteni. Mindezt ki kell egészíteni a tanyai emberek szociális ellátásával, a tanyás települések iskolarendszerének a helyi tudáshoz igazításával és a felnőttképzéssel. Ez az összetett feltételrendszer teljesülése, így a tanyavilág jövője is bizonytalan. Maguk a kutatók három lehetséges jövőképként a pozitív, a lassan fejlődó és a negatív területi fejlődés alternatíváját látják. Meg kell újítani a tanyás térségeket véli a felmérést vezetó Csatári Bálint. Már csak azért is, mert a tanyai népesség rossz helyzetű, de létszáma az utóbbi időben nó. Míg például Csongrád megye népessége 1990-2001 között 1,3 A villany nélkül tanyán élők demonstrációja is segített a fölmérés elindításában Fotó: Karnok Csaba PILLANATFELVETEL A májusban kezdődött tanyafelmérés eredménye egy alapos és javaslatokkal tűzdelt tanulmány, amely az interneten a www.alfoldinfo.hu címen is elérhető. Az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézete Tanyakutatás 2005 című, öt füzetbe foglalt információhalmaza alapja lehet egy párbeszédnek, aminek eredménye a tanyavilág európai léptékű fejlesztése, fölzárkóztatása a XXI. század színvonalára. százalékkal fogyott, addig a külterületen élőké 4,6 százalékkal nőtt. Szegeden például megduplázódott a külterületiek száma. A legutóbbi népszámlálás idején a több mint 43 ezer megyebeli 9 százaléka élt tanyán, közülük a döntő többség, közel 68 százalék a községekhez tartozó külterületeken. A Homokhátság természetföldrajzi egységének 104 tanyás települését a közigazgatás több megyéhez sorolja. Az itteni külterületi népességnek csak 25 százaléka él Csongrád megyében. Ugyanakkor a falvak térségünk homokhátsági részén maradtak meg a leginkább tanyásodott településnek, s közben itt a legerőteljesebb a tanyai népesség elöregedése. A Homokhátság egészére pillantva fejlődő tanyás „sziget" például Mórahalom és környéke. A lakosság iskolai végzettségétől kezdve a 100 négyzetméternél nagyobb lakások arányán át a fürdőszobák számáig húsz szempont alapján összehasonlították a tanyás térségeket. A legtöbb korszerű külterületi lakás megyénkben Baks, Balástya, Rúzsa, Zsombó környékén található. Szuburbán jellegű tanyás térségnek minősül például Domaszék, Balástya és Szatymaz. A hagyományos és a megújuló mezőgazdaságot jelölik meg kitörési pontként a legtradicionálisabb tanyás-kertkultúrával rendelkező települések esetében, így például Zákányszék, Csongrád, Opusztaszer, Üllés, Tömörkény környékén. A vizsgálatok Csatári Bálint szerint igazolták, hogy a Homorkhátság felzárkózásának kulcsfontosságú tájeleme a tanya. Fenntartása mellett szerinte a legfontosabb érv, hogy a külterületen élők munkája nélkül a táj elvadul. Sürgős tennivaló a kutatók szerint a tanyai fejkvóta emelése, a külterületi infrastruktúra (a villany, ivóvíz és úthálózat) fejlesztése, a tanyás térségek komplex programjának elindítása, az ehhez szükséges speciális szervezet létrehozása és törvény megalkotása. ÚJSZÁSZI ILONA PROBLÉMAHALMAZ m Környezeti problémák is hozzájárultak a tanyák negatív funkcióváltozásához. így például az aszályosodás, a szélsőséges időjárású időszakok megjelenése. Ezt tetézte a mezőgazdaság válsága, a környezetszennyezés és az életkörülmények romlása. Ugyanakkor a tipikusan alföldi tanyás külterületek érdekképviselete megszűnt, a tanyák érdemi támogatottsága minimális, a tanyás térségek területhasználata és építési szabályozása kaotikus. QyâEûi ÜÁNFAT: A Quami Siemélviili Tanácsadó munkatársat keres építőipari, kereskedelmi profilú megbízója szániára TERÜLETI KÉPVISELŐ | pozícióba. kapcsolattartás, értékesítés, új partnerek felkutatása dinamikus, önálló munkavégzésre képes, kereskedelmi tapasztalattal és felsőfokú végzettséggel rendelkezik (Építőipari területen szerzett gyakorlat előny, de nem feltétele a jelentkezésnek ) versenyképes jövedelem (fix+j utalók). Pályázati anyagát a 6726 Szeged. Szent-Györgyi Albert u. 2. vagy a uwimi ülisztuívl.hu e-mail t inire várjuk Feladat Idvtilisjdált VARJUK 06-30/30-30-443 mms9delmagyar.hu Kérjük, írja meg nevét és lakhelyét! megmutatjuk mindenkinek! i /^w,«/ m^vi^Mj«/.•/ Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJÉK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! Kedies Ohui! A mtgieltnéshu i bekulde egretírteién kmil i képen lélketé neméit (kiskorúéból a lönéirt» képiiselci iiouéiéniléu uiAuépn DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG "A DÉLMAGYARORSZÁG és a DÉLVILÁG kommunikációs partnere a T-Mobile Rt. •T • -Mobile Part 1101" BUREK PÉKSÉG Petőfi Sándor sgt. 27. A Dugonics tértől 2 percre! BUREK: húsos, meggyes, káposztás, sonkás-sajtos, túrós, almás ízben HÁZIAS KELT KALÁCSOK, PÉKSÜTEMÉNYEK JÓT, OLCSÓN, GYORSAN! Nyitva tartás: hétfő-péntek: 6-20-ig szombat: 6-15-ig vasárnap: zárva HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! Kóstolja meg szült levelest észta-kiilönlegesságünket, a burekot! Fogadjon örökbe * a Tappancstól I egy hűséges társat! Kidobott kutyák várják befogadóikat, hogy életük jóra fordulását meghálálhassák. Érdeklődni: 70/380-9922 (8-20 között). Számlaszám: HVB Bank 10918001-0000001948600008 FM954 Rádió NTUMZIMXZJC ntailac CUKRÁSZDA Fényképes torták hozott képről ostyára 1 nap alatt Kicsi (A5): 800 Ft Nagy (A4): 1200 Ft Kálvária tér 32. Tel.: 443-884 Károlyi u. 4., Vám tér 3.