Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-26 / 199. szám

•MEGYEI TÜKÖR« PENTEK, 2005. AUGUSZTUS 26. Feketemunkások Csongrád megyében Az építőipar helyett a földekre mennek a külföldiek Bár Csongrád megyében évről évre csökken az úgynevezett fe­ketemunkások száma, a mun­kaügyi felügyelőség az idén ed­dig mintegy 25 millió forint bírságot szabott ki különböző szabálytalanságok miatt. MUNKATÁRSUNKTÓL - Csongrád megyében fokozato­san csökken a szabálytalanul, illegálisan, például érvényes munkaszerződés és/vagy beje­lentés nélkül foglalkoztatott munkavállalók száma - nyilat­kozta lapunknak az Országos Munkabiztonsági és Munka­ügyi Főfelügyelőség Csongrád Megyei Felügyelőségének igaz­gatója. Maróti Gyula hozzátet­te: szándékosan nem használta a „feketemunka" kifejezést, nem tartja szakszerűnek ezt az elnevezést. Szegeden január l-jétől július 31-éig tizennégyszer ellenőrzött különböző önkormányzati be­ruházásokat a felügyelőség. 3227 munkavállaló foglalkozta­tását érintő különböző hiányos­ságok vagy szabálytalanságok miatt összesen 3 millió 30 ezer forint munkaügyi bírságot rót­tak ki, egy személyt, egy külföl­di állampolgárt pedig eltiltottak a munkavégzéstől. A büntetése­ket többek között külföldiek foglalkoztatására, munkavi­szony létesítésére, és tájékozta­tási kötelezettségre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt szabták ki. A Csongrád megyei felügye­lőség igazgatója elmondta, az alvállalkozók különböző ön­kormányzati beruházásoknál ­csatornázásnál, kórház-re­konstrukciónál, útépítésnél ­foglalkoztatott dolgozókat elő­szeretettel alkalmazzák érvé­nyes munkaszerződés nélkül, vagy ha volt is megállapodás, nem volt rajtuk például dá­tum, vagy nem jelentették be óket. Az is előfordul, hogy bár van a dolgozónak munkaszer­ződése, de mivel nem felelt meg a formai előírásoknak, ér­vénytelen. A hivatal a fenti időszak alatt ~3 A 2005-BEN KISZABOTT MUNKAÜGYI BÍRSÁGOK MEGOSZLÁSA CSONGRÁD MEGYÉBEN (ezer Ft) 8000 6000 4000 2000 A foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésével összefüggő igazolások kiállításának és kiadásának elmulasztása A munkabér védelmére vonatkozó szabályok megszegése A munkaidőre vonatkozó szabályok megszegése A munkáltató nyilvántartási kötelezettségének megszegése A munkaviszony bejelentésével (EMMA) kapcsolatos egyéb kötelezettség megszegése • A munkaviszony bejelentésével kapcsolatos kötelezettség megszegése B Alaki hibás munkaszerződés Átminősített munkaszerződéssel történő foglalkoztatás EMMA-rendszerbe történő bejelentés elmulasztása B Munkaszerződés nélküli foglalkoztatás MUNKAVÉDELMI KIFOGÁSOK Csongrád megyében az idén munkavédelmi hiányosságok miatt 41 személyt tiltottak el a munkavégzéstől és bizton­sági okokból 21 munkagép használatát függesztették fel. A munkavállalók általában nem viseltek védőfelszerelést, sisakot, szemüveget, munká­jukat az előírások ellenére megfelelő biztosítás nélkül végezték. Voltak, akik az adott munkagép használatához nem rendelkeztek a szüksé­ges képzettséggel. A gépek többségének használatát fő­leg biztonsági okokból kellett ideiglenesen felfüggeszteni. Forrás: Munkabiztonsági és Munkaugyi Felügyelőség egyéb beruházásoknál százöt­venegy esetben állapított meg különböző szabálysértéseket, összesen 21 millió 425 ezer fo­rint bírságot szabott ki. Hétszáz­huszonhét munkavállalóval szemben jártak el, köztük har­mincnégyen külföldiek voltak. Többségüket csatornázásnál, il­letve földmunkán és épületbon­tásnál foglalkoztatták. Csongrád megyében a külföldieket koráb­ban főleg az építőiparban és ven­déglátóhelyeken alkalmazták en­gedély, nélkül. Mára ez megválto­zott, a főleg a szomszédos Romá­niából érkezőknek jobbára a föl­deken, a mezőgazdaságban ad­nak munkát. Sokat segít a legális foglalkoztatás területén augusz­DM-grafika tus l-jétől a külföldiek részére bevezetett alkalmi munkaválla­lói könyv, mellyel mezőgazdasá­gi idénymunkán 60 napot dol­gozhatnak törvényes keretek kö­zött. - Számtalanszor előfordul, hogy a fővállalkozó alvállalko­zót bíz meg a munka elvégzésé­vel, aki szintén megállapodik egy alvállalkozóval. Volt olyan, hogy az adott területen dolgozó munkavállalók a sor végén álló kilencedik alvállalkozóval kö­töttek szerződést, sőt akadt olyan munkaterület, ahol már nem is cég dolgozott, hanem egyéni munkavállalók ásták az árkot - mondta Maróti Gyula. Az igazgató megjegyezte, egy jú­lius közepén életbe lépett jog­szabály - a korábbiaktól eltérő­en - nem ad kibúvót a munka­vállalókat szabálytalanul foglal­koztató cégeknek, a különböző jogcímen kiszabott bírságot mindenképpen „behajtják", végső esetben a fővállalkozóval fizettetik meg. Ráadásul min­den építkezést be kell jelenteni. Maróti Gyula elzárkózott konk­rét cégek említésétől, amit az­zal magyarázott, hogy határoza­tuk többsége még nem emelke­dett jogerőre. - Azt hiszem, az önmagáért beszél, hogy a megbírságolt munkaadók csak az esetek 10 százalékában élnek a fellebbe­zés lehetőségével, és mindösz­sze alig 1-2 százalékuk jár si­kerrel. A kiszabott bírság 70 százalékát a határozatot köve­tően befizetik - hangsúlyozta az igazgató. Az Opel Cort akár 778 7« már ,2 299 C antaiy Cool megtakarítjással, Ft-ért* az óné lehet! \ L f£i Urr iilömmttúmk tffif atMrté-yc www.sottleather.hu * E-mail: butor@sottleather.hu EfrrKn'ato bőrgarnitúra 5 év garanciával! I Felejthetetlen meglepetés a nyárra! Igen, az Opel Corsa Fantasy Cool akár 778 700 Ft megtokaritássol, mór 2 299 000 Ft-ért az öné lehet! Sőt, ehhez a hihetetlen árhoz most a következő extrákat is Önnek adjuk: légkondicionáló ABS központi zár állítható kormányoszlop állítható magasságú vezetőülés első elektromos ablakemelők. Egy tökéletes autó, tökéletes felszereltséggel, tökéletes áron Opel Rupesky 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4., Tel.: (62) 558-400, Fax: (62) 558-401, opel@rupesky.hu, www.rupesky.hu Opel Corsa fogyasztás (vegyes): 4,4-4,3 1/100 km, C02 kibocsátás (vegyes): 119-149 g/km. "Ajánlatunk pénzügyi llzing-hltelkonstrukciő igénybevétele esetén 2005. július 15-töl augusztus 31-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. További részletekről érdeklődjön márka­kereskedésünkben. A képen látható autó illusztráció VERONA ^ fixes: 386.500 Ft ágyazható: 436.900 Ft sarok ai|| ResdetflUUsi Metósej 4 Cetelem Bankon kettőtől eideklotfjon mntabsltjuitkban! A készleten lévő garnitúráinkra 10-20-30% engedmény! Megrendelés esetén ülőkét adunk ajándékba! A HÁZHOZSZÁLLÍTÁS CSONGRÁD MEGYEBEN DÍJTALAN! SOFT LEATHER Plusz Kft. Nyitva: H.-R: 10-13,14-18, Szo.: 912 Szeged, Vásárhelyi Pal ut 13, TsaWár-reM T.: 62 540-748, Fax: 62 540-749 Kecskemet, Batthyany u. 39-41. T.: 76 413-413, Fax: 76 506-385 KERJE INGYENES KATALÓGUSUNKAT ÉS ARLISTÁNKAT! Ellenőrzés a multiknál Az ÁNTSZ Pest megyében nem­régiben milliókra bírságolt egy bevásárlóközpontot a fölfede­zett minőségi problémák miatt. Csongrád megyében nem ter­veznek akciót, az ellenőrzést folyamatosan végzik. Nagyszabású élelmiszer-ellenőr­zési akciót hajtott végre a múlt héten az ÁNTSZ fővárosi intéze­te, amelynek során az egyik Pest megyei bevásárlóközpontban nagy mennyiségű romlott árut és takarítási hiányosságokat is fel­fedeztek. Csongrád megyében vajon számíthatnak-e a multik hasonló akcióra? Dr. Kiss Edit, az ÁNTSZ me­gyei intézetének közegészségügyi osztályvezetője elmondta, hogy a nagy áruházláncok üzleteit ­csakúgy, mint a kiskereskedőket - folyamatosan ellenőrzik, a kampányszerű, a szokásosnál gyakoribb látogatásokat azonban nem indokolják az eddigi tapasz­talataik. Előfordulnak ugyan ki­sebb szabálytalanságok, főként a takarítás terén, de az idei évben még semmi kirívó egészségügyi kockázatot jelentő termékre, hi­giéniai problémára nem bukkan­tak. Az osztályvezető hozzátette, eszközeik bizonyos fokig korlá­tozottak: noha hatféle bírságot szabhatnak ki a kereskedőkre, visszatartó hatása ezeknek ­nagyságrendjük miatt - főként a kisebb üzletek esetében van. A szabálysértő multikat egyedül a minőségvédelmi bírság érinti ér­zékenyen, ami a lejárt szavatos­ságú termékek után darabonként legalább ötvenezer forint mí­nuszt jelent a nagy áruházaknak. Idén eddig hatvanhat ellenőrzést végeztek a megyei multiknál, akikre majd az összes létező bír­ságot kiszabták: a legmagasabb ezek közt a hat esetben megálla­pított minőségvédelmi volt, ösz­szesen egymillió-háromszázezer forintértékben. Az osztályvezető kiemelte, mi­'re kellene figyelniük a vásárlók­nak a boltokban. A fogyasztható­sági és a minőségmegőrzési ha­táridőkön kívül érdemes meg­nézni "azt is, hogy külön légtér­ben tartják-e a különféle nyers­húsokat valamint a húskészít­ményeket, és a hőmérő higany­szála nulla és öt fok között áll-e a hűtendő, mínusz tizennyolc alatt a fagyasztott termékek ese­tében. T.R. vii,tii'iiis <;\si\o S/r«i*il l*t«i/.tt S/f«c(|. Kossuth I., Hitt. I l!l. /lM'|ára! a/ étHuilvai h-lül Szeged legszebb játéktermében, a Szeged Plazában lévő Memphis Casinóba keresünk állandó munkaviszonyra PÉNZTÁROS HOSZTESZ munkakörbe fiatal, dekoratív lányokat. F • érettségi • jó kommunikációs készség • alapfokú számítástechnikai ismeret Amll ml kínálunk: • versenyképes jövedelem • színvonalas munkahely • jó csapat Nyitva: 10—02-ig, mindennap Érdeklődni: személyesen, Szeged, Kossuth L. sgt. 119 MEMPHIS CASINÓ vagy tel.: 06-20/314-3664 on újra velünk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom