Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-26 / 199. szám
SZOMBAT, 2005. AUGUSZTUS 27. •AKTUÁLIS3 Oxigénhiány okozhatta a pusztulást - Gyászolnak a szentesi horgászok Haltetemek a Kurcában Folytatás az 1. oldalról Világ és virág MOLNÁR B. IMRE Lehet átkozni a globalizációt, és befelé fordulni, a magyar termékeket éltetni, és a külföldi kizárását követelni. A helyzet most az, hogy a boltban szerelmünknek vásárolható rózsa nőhetett Afrikában is, meg Szeged mellett is. Megjárhatta a pesti virágpiacot, vagy több ország repülőterét, de lehet, hogy csak egy kis kerülővel jutott el valamelyik szomszéd faluból a virágboltba. A drága Hollandiában egyre kevesebb virágot termelnek: „kiszervezték" olcsóbb országokba. Náluk a kereskedelem, a logisztika, a virágtózsde, a nemesítés maradt, aminek magas a hozzáadott értéke. Ottani kereskedők ajánlották a balástyai Bozsóéknak is: csomagolják kartondobozba a virágot, majd tonnára megveszik, elröpítik, aztán ők válogatják, csomagolják külföldön. A család más utat választott: sok tízmillió forintért vettek gépeket, saját maguk szortírozzák, fóliázzák a rózsát, ez értéktöbblet náluk. A kertész azt mondja, inkább nem is figyeli, mennyiért adják a csokrot a boltban. A termelő és a fogyasztó között óriási a távolság. Nemcsak térben, árban is. Ahogy minden mezőgazdasági termékre, úgy a vágott virágra is igaz: meglepően alacsony árat fizetnek a termelőnek. A verseny pedig egyre nagyobb: örülhet a fogyasztó. Az egyenlítő környékén nem kell gázt égetni, télen villannyal pótolni a napfényt, az afrikai dolgozó munkaereje is kevesebbet ér. A katonai célokra készült, ki nem használt repülök olcsón elhozzák Európába a vágott virágot. Szóval lehet szidni a kereskedőket, de ők is csak a fogyasztót szolgálják ki. Gazdag országokban létrejött egy mozgalom, amely a tisztességes kereskedelmet népszerűsíti. Néhány tényfeltáró riport egy banánültetvényről elég ahhoz, hogy a finnyás meg szociálisan érzékeny polgár elforduljon a természet és az ember kizsákmányolásával létrejött terméktől. Inkább „tisztességesen" termesztett és behozott kávét keresnek az erre szakosodott boltban. A kereskedelemben a fogyasztóé a döntés. Ahogy a zsombói kertészmérnök mondta: a saját nagykerben ugyan ők állapítják meg az árakat, de hogy mit és mennyit visz, azt a vevő dönti el. Egyelőre a Kurca 5 kilométeres szakaszáról gyűjtik a tetemeket, de a horgászok szerint hamarosan megjelennek majd a városi részeken is. Az egyesület tízmillió forintot költ évente a telepítésre, de a most elveszített állományt tíz-húsz esztendő alatt lehet pótolni. Először a süllők, csukák kezdtek dögleni - tudtuk meg a halőröktől, Darabos fónostól, és a fiától, ifi. Darabos fánostól, Berezvai fánostól és Gyukics Józseftől. Emlékezetük szerint még nem volt ilyen tömeges halpusztulás a Kurcán. A mostani esetet a tiszai ciánszennyezéshez hasonlították a horgászok. Úgy vélik: megelőzhették volna a nagyobb bajt, ha a vízügyesek hígították volna a vizet, amikor még csak néhány tetemet találtak. Ehhez ki kellett volna nyitni a zsilipeket. Azt mondták a halőrök, hogy még az elpusztult halakból is loptak el jó párat. Várdai Béla horgászmester azt is említette a parton sorakozó méteres halakra - amelyekből 30 mázsányit szedtek össze - mutatva, hogy életre szóló élményt jelenthetett volna egy horgász számára csak egyetlen példányt kifogni közülük. Az egyesület feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Azt is sérelmesnek tartják: a tetemeket nekik kell elszállíttatniuk nem kis költségért a dögtelepre. Az Atikövizig szentesi tanácsosa, Herczeg Zoltán arról tájékoztatott, hogy ők a bejelentést követően azonnal értesítették a környezetvédelmi felügyelőséget, hogy vízmintát vegyenek, és vizsgálják meg annak összetételét. A Kurcán és a Vekeren három helyen vettek mintát a felügyelőség szakemberei. Gombos A halőrök csónakból szedik ki a Kurcából a tetemeket Fotó. Vidovics Ferenc András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szentesi politikai államtitkára lapunk érdeklődésére azt nyilatkozta: a vizsgálat még tart, de az előzetes adatok alapján úgy tűnik, hogy az oldott oxigén hiánya okozta a pusztulást. Ez azért fordulhatott elő, mert a nagy esőzések miatt a belvízzel együtt rengeteg szerves anyag került a mederbe. Ezek aztán bomlásnak indultak, így mérgező anyagok, szulfidok keletkeztek. Az államtitkár elmondása szerint a csongrádi út menti szivattyúzást azért indították el, hogy a szennyezett vizet a Tiszába vezessék, a magas vízállás miatt ott nem jelent veszélyt. Egyébként pedig az elmúlt hetekben gravitációs úton többször került friss víz a Tiszából a Kurcába, de azóta is érkezik az utánpótlás. A halpusztulásra tekintettel tegnap utasította az államtitkár a vízügyi szolgálatot annak kivizsgálására, hogy az állattartó telepekről kerülhetett-e szennyező anyag a csatornákba. Gombos András azt is elmondta, hogy a Veker és a Kurca kettős hasznosítású: a belvíz elvezetésére és öntözővíz szolgáltatására használatos. A horgászegyesület úgy kapott vízjogi engedélyt a haltelepítésre, hogy az esetleges veszélyeket tudomásul vette. Ebből adódóan a mostani károknak is e civil szervezet a költségviselője. BALÁZSI IRÉN Nyomoznak a nyomda ügyében A Nemzeti Nyomozóiroda eljárást indított a szegedi Kossuth nyomda ellen - a cég nem fizette dolgozói magánnyugdíj-pénztári járulékát. MUNKATÁRSUNKTÓL Eljárás indult a szegedi Kossuth Nyomda Kft.-vei kapcsolatban, mert a rendőrséghez érkezett feljelentés szerint a cég nem fizette dolgozói magánnyugdíj-pénztári járulékát - közölte a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője. Ezzel a cég társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjpénztár-járulék fizetési kötelezettségét megsérthette. A Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A cég dolgozói elmaradt bérük és más juttatásaik miatt már két alkalommal sztrájkoltak. A vállalkozás jelenleg a munkavállalóknak kéthavi bérrel, illetve a már kilépett dolgozóknak elmaradt járandóságukkal és végkielégítésükkel adós - mondta Haári Ferenc, a sztrájkbizottság vezetője. A cégvezetéstől azt az ígéretet kapták, hogy szeptember végéig mindenki megkapja elmaradt bérét. Névery Tibor, a cég ügyvezető igazgatója kérdésünkre megerősítette: eljárást indított a nyomozó hivatal a céggel kapcsolatban, de annak lezárultáig nem kíván nyilatkozni. Korábbi ígéreteit azonban a cég tartja - tette hozzá. Értékesítenék a telephelyet, ebből az összes dolgozó megkapja járandóságát és konszolidálják a céget. Szerinte ez nem azt jelenti, hogy megszűnik a szegedi Kossuth Nyomda Kft., csupán azt, hogy a telephely zár be. A cég és a telephely megszüntetése között óriási különbség van, hisz a vállalkozás jogfolytonos működése a garancia arra, hogy a kifizetéseket teljesítsük - hangsúlyozta. A piac szeszélye fölkap és eldob egy virágot néhány hónap alatt Versenyben az afrikai rózsával Afrikai virágokat röpítenek Európába, az alacsony energia- és munkaerőköltség miatt a Csongrád megyei rózsatermelőknek kemény versenyben kell talpon maradniuk. Szeszélyes a piac is: egy fajtát egy év alatt fölkap és eldob, olyankor teljesen formát és színt, új szaporítóanyagot kell Hollandiából vásárolni a balástyai, zsombói kertészeknek. Naponta kétszer szedik az üvegházakban a rózsát, az elegáns virág nagyon gyorsan nyílik, de nagyon gyorsan el is nyílik. Az automata rózsaválogató gép pedig azonnal kidobja a nyílt virágot. A lehető leggyorsabban a piacra kell vinni, hűteni kell az utaztatás előtt, alatt és jó esetben azután is. Miután a szárat elvágták, 48 óra marad, hogy a rózsa a vázába kerüljön. A divatcikk A vevő bordó, sárga vagy fehér rózsát keres a virágboltban, de a kereskedő fajtákat vásárol. Óriási a termelő kockázata: csak bordóból sok százat nemesítettek ki. - Ha nem azt a fajtát visszük a piacra, amit a kereskedők vennének, hiába hasonlít megszólalásig rá, nem lehet eladni - mondja Bozsó Gábor. A balástyai kertész főleg bordó rózsát termeszt, heti négyszer szállít saját hűtőkocsijával friss virágot a nagykereskedésekbe és a nagybani virágpiacokra. A rózsa divatcikk, egy-egy fajtát fölkapnak, vásárolnak a kereskedők, aztán néhány év alatt elfelejti a szakma. A kertésznek úgy kell válogatnia a szaporítóanyagot, hogy a következő években el is tudja adni. Mindig Hollandiában vásárolják a magyar termelők a növényeket, az onnan érkeBozsó Gábor majdnem 200 ezer tő rózsát gondoz üvegházaiban Fotó: Schmidt Andrea ző szaporítóanyag „a biztos", a hazai nem versenyképes, kockázatosabb vele foglalkozni. A jog drága A zsombói Gyuris Attila hangsúlyozza: a virágok esetében a szellemi termék ára ma már magasabb, mint a ténylegesen megvett növényeké. A termelőknek jogdijat kell fizetni a szaporítóanyag után, a nemesítő pedig ellenőrzi őket. Az üvegházi növényeket folyamatosan gondozni kell, nincs nyaralás, nincs telelés. Gyuris úgy fogalmaz, a növényt mindennap ki kell szolgálni, a legmagasabb színvonalon. A költségeket le kell szorítani, hiszen a versenytársak ma már az afrikai kertészetek, ahol télen sem pörög a gázóra. A teherszállító repülők rövid idő alatt, és meglepően olcsón áthozzák Európába az Afrikában lemetszett virágot. Itthon a szőregi rózsát ismerik az emberek, de azt parkokba, kertekbe ültetik. Vágott virágban is erős azonban Csongrád megye. Az erre szakosodott kertészek birkóznak a magas energiaárakkal, a külföldi versenytársakkal és a piac szeszélyeivel. A kertészetekben nem tudnak többféle növénnyel foglalkozni, egy virágra kell összpontosítani. Ha viszont az a termék nem megy, akkor gyorsan váltani kell, nehogy összeomoljon a családi vállalkozás. A termelők összefogtak Bozsóék hat éve átálltak gerberáról a rózsára. Az ország egyik legjobb termelői voltak, minden évben az ő virágaikkal díszítették a televízióban is közvetített Interoperett gálát. A gerbera azonban egyre kevésbé fogyott, így rózsatövekre cserélték a gerberát üvegházaikban. - Összefogtunk, és értékesítő szervezetet alakítottunk, csak így tudunk a piacon maradni. Nagykereskedelmi hálózatot hoztunk létre, oda szállítjuk a virágokat. Az ország húsz nagyvárosában veszik át az árut tőlünk, az árat is mi határozzuk meg - magyarázza Gyuris Attila. A zsombói kertészmérnök azért hozzáfűzi: végül mégis a fogyasztó, azaz a kereskedő dönt, ő mondja meg, melyik rózsát vegyék ki a hűtőkamrából. M. B. I. Medvebőr az ágynemű között MUNKATÁRSUNKTÓL Kikészített medvebőrt akart átcsempészni a határon egy román férfi a nagylaki átkelőnél. Mikrobuszával - a hivatalos papírok szerint - különböző női ruhaneműket szállított Spanyolországba. A pénzügyörök a nyilatkozatot elfogadták, de tételes vámvizsgálatot tartottak, és ennek során a mikrobusz kabinjában, az ülésen lévő felcsavart ágyneműben egy kikészített barnamedvebőrt találtak elrejtve. Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkatársának helyszíni szakértői vizsgálata alapján - mivel a barnamedve védett, nemzetközi szerződés hatálya alá tartozik - természetkárosítás miatt tettek feljelentést a Makói Rendőrkapitányságon, az ötvenezer forintos eszmei értéket képviselő medvebőrt pedig lefoglalta a vámhivatal. MIÉRT FIZETNÉL ALBÉRLETET? Minőségi lakások kedvező áron! 1,5 szobás lakások 5 990 000 Ft CENTRAL ESTATE KFT. 6720 SZEGED, VICTOR HUGÓ U. 5. TEL.: 62/550-550 • WWW.CENTRALESTATE.HU 195/65 R15 91V Matador MP42 g Bnms 9.900,- Ft i