Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-22 / 195. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD* PÉNTEK, 2005. AUGUSZTUS 19. Augusztus 20-án ünnepelt az ország Sólyom: István művét folytatni kell A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődtek meg szombaton a Parlament előtti Kossuth téren az augusztus 20-ai központi állami ünnepségek. A zászlófelvonást megelőzően a téren a Díszzászlóalj, nrajd a Nemzeti Lovas Díszegység bevonulása után ünnepélycsen fogadták a Szent Korona másolatát és a történelmi lobogókat. BUDAPEST (MTI) A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A zászlófelvonáson ott volt az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a kormány több tagja, az országgyűlési bizottságok elnökei, alelnökei, megjelentek a pártok, a történelmi egyházak, valamint a diplomáciai testület képviselői. A zászlófelvonást követően fiatal tisztek eskütételére kerül sor. Idén a Parlament előtt 157 fiatalt, köztük hét nőt avatnak tisztté. A tisztavatást követően Sólyom László mondott ünnepi beszédet. „Új egyensúlyra van szükség egyrészt a megszokott mintákhoz való alkalmazkodás, másrészt pedig a jól megalapozott saját kezdeményezések között" fogalmazott az államalapítás ünnepének nyitórendezvényén, a Parlament épülete előtti tisztavaSólyom László ünnepi beszédét mondja a Kossuth Lajos téren. Mellette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Fotó: MTI/Illyés Tibor tön a köztársasági elnök, a hadsereg főparancsnoka. Sólyom László rámutatott arra, hogy jó döntés volt Magyarország uniós csatlakozása, ám az új helyzetben is érvényes Szent István példája. „Az ő igazi nagysága abban rejlik, hogy szuverén módon határozta meg Magyarország helyét az akkori világban. Halljuk meg, vegyük észre, tekintsük példának azt az öntudatot, azt az önbecsülést, ahogy István fellépett Európában!" hangsúlyozta az államfő beiktatását követő első nyilvános megszólalásán. „Miért kellene nekünk nemzetközi kérdésekben mindig csak alkalmazkodni, mintát követni?" - fogalmazott Sólyom László, aki szerint azt is meg kell tanulnunk az államalapítótól, hogy képesek vagyunk önálló hozzájárulásra, önálló teljesítményre a világ dolgaiban. Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke kifejtette: a jogban is vannak felfedezések, köztük olyanok, amelyek a magyar nemzet országhatárokkal szétszabdaltságára válaszul születtek. A nemzetközi elismerés útján vannak az anyaországnak a határon túli nemzetrészek azonosságának fenntartásához fűződő jogai. Az emberi jogok témájára áttérve a köztársasági elnök kijelentette: érvényesülésük Magyarországon olyan kincs, amelyet őrizni kell. Az államalapító szentté avatásának történetéről Sólyom László elmondta, hogy ezt úgy értelmezi: „István nagyságának felidézése felszabadította az emberekben rejlő jót". Az államfő szerint erre különösen időszerű emlékezni ma, amikor a médiában megjelenő politika negatívumoktól harsog, és sokan a rendszerváltás elkerülhetetlen gazdasági következményeitől szenvednek. „Az 1990 után ránk szabaduló fogyasztói értékrend, a pénz egyeduralma, az egyre taszítóbb stílusúvá váló politizálás azonban azt hiszem csak elfedte, csak eltakarta a bennünk lévő jót. Hiszen az ország él, s bár nem ez áll az újságok címlapjain, az emberek megállták a helyüket a nehéz időkben. Dolgoznak, boldogulnak, s - amit én különösen remélek egyre inkább megtalálják a saját életükben azokat az értékeket, amelyekért érdemes élni. István király művét folytatnunk kell!" jelentette ki az államalapítás ünnepén elmondott beszédében Sólyom László köztársasági elnök. Az ünnep programja a fővárosban a Szent jobb-körmenettel folytatódott, este pedig gyönyörű tűzijátékban gyönyörködhettek a budapestiek. A Dunántúlon is gondokat okoztak az esőzések Utak kerültek víz alá A megáradt Hernád vize hömpölyög a Sajólád-Bőcs közötti úton, amit le kellett zárni Fotó: MTI/Vajda János Főként a dunántúli megyékben okoznak gondot az esőzések, a víz sok helyen elárasztotta az utcákat, utakat és a pincéket, betört az udvarokba. BUDAPEST (MTI) A vasárnap reggelre lezúduló csapadék, valamint a délután újra kezdődött esőzések főként Vas, Veszprém, Somogy, Zala és Győrs-Moson-Sopron megyében okoznak gondokat. Az esőzóna várhatóan végigvonul az országon. Veszprémben a délutáni órákban rövid idő alatt öt településről 24 bejelentés érkezett, míg Somogyban négy településről hat esetben riasztották a tűzoltókat. Veszprémben Nemesgulácsra, Kisapátiba, Badacsonytomajra, Badacsonytördemitre, Lesencetomajra kellett leginkább szivárgásokhoz, kisebb vízbetörésekhez kivonulniuk a tűzoltóknak. A Somogy megyei Csurgón egy lakóépületet körbevett a víz, Lad településen pedig egy útszakaszt fenyeget elöntéssel. A megyében Balatonfenyves és Inke körzetében is szivattyúzással igyekeznek járhatóvá tenni több útszakaszt. A Vas megyei Rábatótfalun is sikerült elhárítani a belvizet, ami a délelőtt még a házakat és a határhoz vezető egyik utat is veszélyeztette. Árvizekkel küzdenek Romániában BUKAREST (MTI) Tizenhatra emelkedett a romániai árvizek halálos áldozatainak száma, az elöntött területeket, lerombolt házakat illetően a vasárnapi hivatalos adatok további romlást mutatnak az előző napokhoz képest. Vasile Blaga belügyminiszter vasárnapi tájékoztatójából kiderült, hogy immár tizenhatan haltak meg a viharok, esőzések és áradások nyomán, az áldozatok vagy vízbe fúltak, vagy villámcsapás érte őket. Két embert eltűntnek nyilvánítottak. A természeti csapás immár Románia harmincegy megyéjét érinti, szombaton még csak harmincról adtak tájékoztatást. Augusztus 14. óta 1473 ember kényszerült lakhelyének elhagyására. Az árvíz eddig 5729 házat öntött el. Brit készültségcsökkentés LONDON (MTI/AFP) A kritikusról az alapvetően súlyosra csökkentette a terrorfenyegetettség szintjét az országban a brit titkosszolgálat - írta vasárnapi számában a The Sunday Telegraph. A tekintélyes újság szerint a július 7-i terrortámadások óta első ízben került sor a fenyegetettségi szint csökkentésére. Mindazonáltal az úgynevezett riadókészültségi szint a korábbi, legmagasabb fokozatú maradt. Ez egyebek között magában foglalja a hivatalos épületek és a tömegközlekedési eszközök felügyeletét. Folytatódik Gáza kiürítése Az izraeli kormány engedélyt adott vasárnapi ülésén a még felszámolandó gázai övezeti és ciszjordániai zsidó telepek kiürítésére. JERUZSÁLEM, GÁZA (MTI/REUTERS/ANSA/AP/AFP/DPA) Az Ariel Sáron kormányfő nevéhez fűződő kivonulási - hivatalos szóhasználatban szétválasztási - terv összesen 21 gázai övezeti és négy kis ciszjordániai telep felszámolását irányozza elő. Gázában 18, Ciszjordániában két telepet ürítettek ki eddig. Sáron „huligán magatartásnak" minősítette a kabinet ülésén a gázai övezeti zsidó telepek kiürítésével szemben tanúsított erőszakos szembeszegülést. Izraeli erők benyomultak vasárnap két gázai övezeti zsidó telepre. Égő barikádok megkerülésével jutottak be Katiiba. Több száz radikális fiatal és a kitelepülésre vonatkozó rendelettel dacoló tucatnyi telepescsalád nézett farkasszemet a katonákkal és a rendőrökkel. » A Hamász szélsőséges palesztin szervezet számos fegyverese vonult fel szombaton Gázában a palesztin törvényhozás épülete elé, hogy megerősítse: tovább folytatják a harcot Izrael ellen. A mintegy negyven álarcos rövid időre megszállta az épület előtti teret, lezárta az oda vezető utcákat. „Ez a visszavonulás nem harcunk végét jelzi, hanem a kezdetét" - mondta a Hamász fegyveres szárnyának szóvivője a fegyveresek előtt a 21 gázai övezeti és négy ciszjordániai zsidó telep folyamatban lévő kiürítésére utalva. A kivonulással Izrael először ad fel 1967 óta megszállt területeket. A palesztinok a Gázai övezetet, a Jordán folyó nyugati partját és Kelet-Jeruzsálemet jövendő államuk területeként követelik. Ariel Sáron izraeli miniszterelnök azonban a napokban jelezte: nem tervezi újabb területek kiürítését. Fiatalok között járt a pápa BERLIN (MTI) XVI. Benedek vasárnap óvott attól, hogy „a vallást piaci terméknek tekintsék". A katolikus egyházfő szavai Köln közelében, a katolikus ifjúsági világtalálkozót lezáró szabadtéri misén, a rendezvény liturgiái csúcspontján, mintegy egymillió ember, köztük főpapok és vezető német politikusok jelenlétében hangzott el. A pápa bejelentette, hogy a legközelebbi világtalálkozó színhelye 2008-ban az ausztráliai Sydneylesz. A pápa szentbeszédében egyebek között arra figyelmeztetett, hogy manapság világunk nagy részein megfeledkeznek Istenről. Ez az oka annak, hogy sok ember elégedetlen és frusztrált, s azt mondja: „Az élet nem lehet ilyen". jéH • I mm' ü I - BE/OB XVI. Benedek Maricnfelden elköszön a több százezer hívőtől az esti virrasztas utan Fotó: MTl/AP/Michael Probst Az amerikai csapatok még sokáig maradnak Irakban WASHINGTON (MTI/AP/REUTERS) Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy az elkövetkező négy évben is a jelenlegi magas szinten tartja Irakban állomásozó katonáinak létszámát - jelentette ki helyi idő szerint szombat este Washingtonban Peter Schoomaker vezérezredes, az amerikai szárazföldi haderő vezérkari főnöke. Hangoztatta, hogy országa „a legroszszabb esetre" készül fel, ezért a jelenlegi tervezés értelmében az elkövetkező négy évben Irakban tartja katonáit. VALUTAVALTO Vételi Eladási euró 237.77 249,97 USAdollár 193,60 203,52 angol font 349,51 367,43 cseh korona 7,89 8.72 horvát kuna 31,50 34,82 svájci frank 152,74 162,18 szlovák korona 6,00 6,64 Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Fószcrktsztó-hcfyettcs ÖRF1 FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztik: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport! • Délvilág szerkesztöeégvezetö: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: wwwtlelmagyar.hu • E-mail: szerkesztőse*«drltnagyir.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szeglű u. I-3. TEL/íax: 62/241-905. Hirdetést tel./f«X: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-1.1. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth tl 8. Tel 6.1/401-024. Tel /la* 61/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 91 i. Ttl./fax: 6.1/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA tel 167-842, lax .67-887, Hirdctcstclvétel: 62/.667-83S. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884. Ierjesztési vezető KÓTI ZOLTÁN Teri esz lés 62/567 864 Előfizetés: 1)6/80/821-821 (ingyen hívhátój. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhir Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.