Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-19 / 194. szám
PÉNTEK, 2005. AUGUSZTUS 19. • SPORT« 23 Vereséggel kezdtek Az olaszok együttműködést szeretnének a Szedeákkal Kosártornát szerveznének Tóth Irén (középen), Tóth Erika és Kocsis Miklós az olasz-magyar kosárlabda-kapcsolat elmélyítésén dolgozik Fotó: Frank Yvette VÍZILABDA A görögöktől elszenvedett kétgólos vereséggel mutatkozott be a Világliga oroszországi szuperdöntőjének nyitónapján a világbajnok magyar női vízilabda-válogatott. KIRISI (MTI) GÖRÖGORSZÁG-MAGYARORSZÁG 6-4 (3-2, l-l, l-l, 1-0) A magyar góldobók: Stieber 2, Drávucz, Zantleitner. Faragó Tamás újdonsült vbaranyérmes együttese a múlt havi montreali világbajnokságon ötödikként, a tavalyi athéni olimpián másodikként végzett görögök ellen a Vl-finálé első csoportmeccsére nem tudta átmenteni kanadai vb-formáját. Az elején még lépést tartott a gárda a görögökkel, az egygólos különbség ledolgozhatónak tetszett, ám amikor az összesen ötször(!) eredményes Rumpeszi a harmadik negyedben már másodszor talált 8 méterről a magyar kapuba, 5-3-ra alakítva az állást, gyakorlatilag eldőlt a meccs. Stieber ugyan szépített még, de Rumpeszi megadta a kegyelemdöfést a befejező nyolc percben, amire már nem született magyar válasz. Ma az olimpiai bajnok, bár a júliusi vb-hez képest gyökeresen átalakított olaszokkal találkoznak a Hungerit-Szentesi VK két játékosát, Tóth Andreát és Győri Esztert is soraiban tudó magyarok. Az itáliai gárda amúgy még csúnyább nyitányt produkált, a szuperfinálé első összecsapásán 9-2-re(!) kikapott a kanadai válogatottól, amellyel a Faragó-csapat szombaton játszik. Tüdósítók, figyelem! A hét végén folytatódik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, emellett pedig megkezdődik a megyei II. osztály küzdelemsorozata is. A sportrovat vasárnap a megszokott rend szerint dolgozik, ezért kérjük tudósítóinkat, hogy a szombati meccsekről másnap már 15 órától, a vasárnapi találkozókról pedig amint lehet, rögtön a mérkőzés után adják le pontos és részletes beszámolóikat. A már jól ismert telefonszámok a következők: 06-62-567-882 (egyben fax is!), 06-62-567-809, 06-62-567-809. Péntek Kézilabda Előkészületi mérkőzés, férfiak: SZKKSE-MCA (algériai), Kiskundorozsma, Orczy-csarnok, 19.15. Vasárnap 16 órakor Makón játszik az MCA. Kispályás labdarúgás Villanyfényes torna, Szentes, sportközpont pályája, 20. Szombat Lovassport Díjugrató verseny, Szeri Derby Nomád-kupa és Skoda Ikesz-kupa akadályhajtó verseny, Ópusztaszer, Nemzeti Emlékpark, 9.30. Labdarúgás A/e///; Algyő-HFC, Algyő, 17. Megyei I. osztály: Csongrádi Tisza-Part SE—Sándorfalva, Csongrád. Tisza Volán SC-Újszentiván, Szeged, Felső Tisza-parti stadion. SZVSE-Gyálarét, Szeged, Vasutas-stadion. Tápé-Kiskundorozsma, Tápé. Makói Spartacus-Oeszk, Makó, MAK- pálya. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést 15 órától az ifik játszanak. Megyei II. osztály: Mindszent-CsanyteA szegedi Tóth Irén húsz éve Olaszországban él, s arra törekszik, hogy az általa irányított fiú kosárlabdás utánpótláscsapat és szülővárosának hasonló korú gárdájával szoros kapcsolat alakuljon ki. Az első lépést már megtette, hiszen a Szedeák fiataljai részt vettek egy olasz tornán. A család pedig elhatározta, hogy mindent elkövet a vendégség decemberi viszonzásáért. Bizonyára többen emlékeznek még az 1985-ös szegedi kosárlabdacsapat volt játékosára, Tóth Irénre. A Szeol AK volt kosarasa immáron húsz éve Olaszországban él és dolgozik. Az év edzője Tegnapi szegedi beszélgetésünkkor kiderült, hogy 18 éves korában választott új hazát, tizenhárom évig úszóedzőként kereste kenyerét, hét éve pedig kosaras múltját próbálja kamatoztatni. Hogy nem is akárhogyan, azt bizonyítja, hogy az elmúlt bajnokság végén megválasztották Toscana megye év trénerének. Montespestoli után az új idényben már Castellfiorentinóban irányítja a 94-96-os korosztály foglalkozásait. Közben egy első osztályú férfiklubnál erőnléti edző. Húgát, Erikát legalább évente kétszer meglátogatja, s így merült fel az az ötlet, hogy a kitűnően megszervezett olasz kosárlabdából a szegediek is tanulhatnának, s hasznos tapasztalatot szerezhetnének. Ezért aztán az idén meghívták a Szedeák fiataljait egy tornára. Jó utánpótlás-nevelés - Nem lehet összehasonlítani a két utánpótlás-nevelést. Nálunk Olaszországban egy teljesen LOVASSPORT MUNKATÁRSUNKTÓL Színvonalas lovasnapnak ígérkezik a szombat az ópusztaszeri emlékparkban. A megyei szövetség rendezésében, a megyei önkormányzat és a helyi emlékpark védnökségével egész napos programmal várják a szervezők a sportág kedvelőit. Fél tíztől indulnak a kezdő lovak és lovasok versenyszámai. Az ebéd után 13 órától következik a Szeri Derby Nomád-kupa, amelyen 16 természetes és verhető épített akalek, Mindszent. Székkutas—Apátfalva, Székkutas. Szegvár-Tömörkény, Szegvár. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést 15 órától az ifik játszanak. Megyei III. osztály, A csoport: Balástya ll.-Domaszék, Balástya. Röszke II.—Pusztamérges, Röszke. Csengele—Üllés, Szeged, Hunyadi tér. Mindhárom meccs 17 órakor kezdődik. 6 csoport: IKV-Alsóváros-Baks, Szeged, Szabadság tér. Sándorfalva IIÓpusztaszer, Sándorfalva. Komlósi Baktó— Szatymaz, Szeged, Felső Tisza-parti stadion. A mérkőzések 17 órakor kezdődnek. C csoport: Maroslele—Szőreg II., Maroslele, 17. Utánpótlás-bajnokság: Tisza Volán SC—Kazincbarcika, Szeged, Hunyadi tér, U13: 12, U15: 14. Vasárnap íjászat Bemutató és verseny, Hódmezővásárhely, városi stadion, 10. Kerékpár Országúti egyenkénti utánpótlás és amatőr időfutam országos bajnokság, Szeged, algyői ipartelep, 9. jól működő minikosárlabda-baj nokság van. A csapatom szinte minden hétvégén mérkőzést játszik. De senki nem nézte le a szegedieket. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, de hát mi előrébb járunk ezen a téren. Ezért is szorgalmazza a mi utánpótlás-vezetőnk, Piero Venterini, aki korábban a női kosárlabda-válogatott másodedzője volt, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki a két klub között. Ebből az együttműködésből, azt hiszem, elsősorban a szülővárosom kosárlabdája profitálhatna a legtöbbet. Hiszen Olaszországban nagyon jól szervezett és magas dály vár a sportolókra az ezer méter hosszú pályán. Délután fél négytől lesz a Skoda Ikesz-kupa tizenegy akadályon. Az ugrószámok szünetében lovas íjász, voltige, gyermek hobbi ügyességi, dámalovas és westernbemutatók szórakoztatják a közönséget. Opusztaszerén négy esztendeje nem volt ehhez hasonló viadal, és a szervezők ezzel igyekeznek hagyományt teremteni. A viadalra a dél-magyarországi régió (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) mintegy száz lova és hatvan lovasa indul, közte például a legutóbbi ifjúsági Európa-bajnokság hatodikja, a szegedi Kovács Henri. Kispályás labdarúgás Maros-kupa, Makó, Erdei Ferenc tér, 9. Labdarúgás Megyei I. osztály: Kiszombor-Csanádpalota, Kiszombor. Bordány—Kistelek, Bordány. Szőreg—Ásotthalom, Szőreg. Balástya—Röszke, Balástya. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést 15 órától az ifik játszanak. Megyei II. osztály: Nagymágocs-Szentesi Kinizsi, Nagymágocs. Szentmihály—Fábiánsebestyén, Szentmihály. Károlyi DSE-Mórahalom, Tiszasziget. Mindhárom találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést az utóbbi meccs kivételével 15 órától az ifik játszanak. Megyei III. osztály, A csoport: Zsombó-Ruzsa, Zsombó. Forráskút—Öttömös, Forráskút. Mindkét meccs 17 órakor kezdődik. 8 csoport.- FK 1899 Szeged-Kübekháza, Szeged, Postás-pálya. A találkozó 17 órakor kezdődik. C csoport: Pitvaros-Ferencszállás, Pitvaros. Mártély-Földeák, Mártély. H. Astra-Eperjes, Hódmezővásárhely, városi stadion. Algyő ll.-Ambrózfalva, Algyő. Az összes mérkőzés 17 órakor kezdődik. szintű utánpótlás-nevelő munka folyik. Csak egyet mondanék, ott a gyerekeknek kötelező a nagycsapat mérkőzéseit megtekinteni - mégpedig az egyenmelegítőben - mondta Tóth Irén. Tornát szerveznének Tóth Irén húga és sógora, Kocsis Miklós hallva és tapasztalva azt a törődést, amivel a szegedi gyerekeket elhalmozták az olasz vendéglátók, elhatározták, hogy megszervezik a visszahívást. Azt eleve tudják, hogy a Szedeák költségvetése eléggé ki van számítva, ezért azon dolgoznak, hogy előteremtsék decemberre KAJAK-KENU A Démász-Szegedi VE két kajakosa, Janics Natasa és Keresztesi Alexandra is három-három aranyérmet szerzett az U23-as ob-n. MUNKATÁRSUNKTÓL Újabb korosztályos országos bajnokság, újabb nagyszerű Démász-Szegedi VE-sikerek. A klub 23 éven aluli és ifjúsági korú sportolói legutóbb Szolnokon, a Holt-Tiszán szerepeltek, és kilenc arany-, hét ezüst-, valamint öt bronzérmet szereztek. A viadalon szegedi színekben elindult két olimpiai érmes is: a kétszeres ötkarikás első, Janics Natasa három számban végzett az élen csakúgy, mint Keresztesi Alexandra -, az olimpiai bronzzal büszkélkedő Vajda Attila pedig minden medálból begyűjtött egyet. A Démász-Szegedi VE eredményei. Aranyérmesek, U23: Janics Natasa (KI 200 és 500 m), Keresztesi Alexandra (KI 1000 és 4000 m), Janics, Keresztesi (K2 200, 500 és 1000 m|, Vajda Attila (Cl 500 m). Ifik: Ződi László, Lédeczi Péter (C2 4000 m). Ezüstérmesek, U23: Orosz A Szegedi Kerékpáros Sport Club és a Magyar Kerékpáros-szövetség rendezésében vasárnap a Szeged-Algyő Mol Rt. ipartelepen bonyolítják le az idei országúti egyenkénti időfutam országos bajnokságát. A helyszín megközelíthető: a 47-es útról Szegedtől Vásárhely felé haladva a Shell kút utáni első leágazást követően jobbra, majd az egy négyes torna rendezésének a költségeit. - Amilyen színvonalon Olaszországban a kosárlabda utánpótlás-neveléssel foglalkoznak, abból csak tanulni lehet. Ezért is határoztuk el, hogy az év végére összehozunk Szegeden is egy tornát, amelynek egyik résztvevője az olasz Castellfiorentino lenne, amely olyan kedvesen fogadta a mieinket. Hátha egy példaértékű klubkapcsolat alakul ki. Ehhez azonban Szegeden összefogásra lenne szükség, még úgy is, hogy az olaszok még a költségeiket is magukra vállalják mondta Kocsis Miklós. SÜLI JÓZSEF Tamás, Molnár Tamás, Horváth Gábor, Frank Tamás (C4 200 m), Keresztesi (KI 500 m), Vajda (Cl 1000 m), Janics (KI 1000 és 4000 m). Ifik: Kovács Ádám, Kiss Gergő, Juhász Norbert, Kiss István (C4 500 m), Juhász, Kiss (C2 4000 m). Bronzérmesek, U23: Vajda (Cl 200 m), Horváth G., Orosz (C2 200 m), Batka Zsolt, Molnár T., Horváth G., Orosz (C4 500 m). Ifik: Ződi L., Lédeczi (C2 1000 m), Laudisz Petra, Nagyela Krisztina (K2 4000 m). Negyedikek, U23: Makai Tibor (Cl 4000 m). Ifik: Ződi L., Lédeczi (C2 500 m), Szabó Bernadett, Szélpál Tímea, Viczián Zsuzsa, Savanya Zita (K4 1000 m), Petrovics Máté (KI 4000 m), Boruzs Gábor, Batki Zsolt, Márton Tamás, Baumann Ádám (K4 4000 m). Ötödikek, U23: Németh Tamás, Lajkó Gergely |K2 200 m), Németh T., Lajkó, Varga Máté, Petrovics (K4 200 m), Makai Tibor (Cl 1000 m), Molnár T., Orosz, Tóth Csaba, Gara Mihály (C4 1000 m). Ifik: Laudisz, Nagyela (K2 500 m), Laudisz, Nagyela, Viczián, Szabó Bernadett (K4 500 m), Petrovics (KI 1000 m), Juhász, Kiss I. (C2 1000 m), Szegedi Zsolt, Kristóf Ervin, Juhász, Csűri Attila (C4 1000 m), Szabó B., Szélpál, Viczián, Savanya (K4 4000 m). azt követő első leágazásnál ismét jobbra kell fordulni. Az utánpótlásban a férfi kezdő, haladó, serdülő és ifjúsági, valamint a női serdülő és ifjúsági kuniak vasárnap 10 órakor, míg az amatőröknél a férfi-, valamint a női serdülő, ifjúsági, felnőtt és szenior korúak pedig 16 órakor startolnak. REFLEKTOR NBI-ES FORDULÓ Két hét szünet után szombaton és vasárnap a harmadik fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I . A rangadót Debrecenben vívják, ahol a Manchester United elleni BL-selejtező-visszavágóra készülő hazaiak a százszázalékos teljesítménnyel listavezető MTK-t fogadják. Pikáns összecsapásnak ígérkezik a REAC-Újpest csata, hiszen a házigazdák szakvezetője az ősújpestinek számító Urbán Flórián. A sereghajtó Ferencváros a Pápa ellen próbálja megszerezni az első bajnoki pontjait. A program, szombat: REAC-Újpest (17), Tatabánya-Kaposvár (17), .Debrecen-MTK (19), Sopron-Zalaegerszeg (19), Pécs-Győr (19). Vasárnap: Ferencváros-Pápa (11.30 - RTL Klub), Fehérvár-Honvéd (19), Vasas-Diósgyőr (19). 165 MILLIÓ FORINTOS SZERZŐDÉS A Magyar Labdarúgó Liga és a Magyar Labdarúgó-szövetség három évre szóló, összesen 165 millió forintos szerződést kötött a Sport Televízióval a Magyar Kupa, az NB II és az Amatőr-kupa mérkőzéseinek közvetítésére. MÁSODIK A VESZPRÉM A második helyen végzett az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a németországi 11. Pfalz-kupán, miután a döntőben 36-35-re kikapott a német HSV Hamburgtól. A harmadik helyet a francia Montpellier szerezte meg a szegedi Laluska Balázs új együttese, a spanyol Ademar Leon elleni 35-30-as sikerével. ANGLIÁBAN BOKSZOL Kótai Mihály, a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nagyváltósúlyú világbajnoka szeptember 23-án Angliában teszi kockára első alkalommal az övét. A profibox.hu internetes szaklap információi szerint a magyar öklöző Manchesterben, vagy Londonban léphet kötelek közé, ellenfele nem ismert. SZIGORODÓ INTÉZKEDÉSEK Minden eddiginél szigorúbb fellépést terveznek a futballhuliganizmus ellen Svájcban a 2008-as, Ausztriával közösen rendezendő Európa-bajnokság kapcsán. A legújabb törvényjavaslat szerint a renitens hazai szurkolókat ezentúl kitilthatják a stadionokból, megakadályozhatják külföldre utazásukat, rendszeres bejelentkezésre kötelezhetik, illetve 24 órára le is csukhatják őket. A garázdák nyilvántartásáról külön adatbank gondoskodik. FOCITOBORZÓ A Tápé ESK kedden és csütörtökön 17 órától focitoborzót tart az egyesület pályáján az 1990. január 1. után született fiúk részére. A fiatalok Török József edzőt keressék. PICK-RELIKVIÁK Mától Szegeden, a Kárász utcai adidas-márkaboltban megkezdik a Pick-relikviák - szurkolói mez, sál, zászló - árusítását. JEGYEK SZEGEDEN IS A DVSC Futball Rt. az óriási érdeklődésre való tekintettel kiszélesítette a futballszurkolók jegyvásárlási lehetőségeit a szerdán 20.30-tól a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő Debrecen-Manchester labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóra. A Quaestor irodái (Budapest, Eger, Gyöngyös, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Sopron, Szeged, Szombathely, Veszprém) mellett immár 52 IBUSZ irodában is lehet belépőt vásárolni. A hét vége sportműsora Holnap Ópusztaszeren Színvonalas lovasnap Háziverseny a nőknél Algyőn kerékpároznak