Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-02 / 153. szám
Szombat, 2005. július 2. SZIESZTA 13 CSONGRÁD MEGYÉBEN IS TÖMEGSPORT LEHET AZ ELITNEK TARTOTT JATEK Golfpálya épül Szeged mellett Az Alföld települései közül eséllyel Szegeden épül fel elsőként szabványos, „nagy" golfpálya. A tulajdonosok célja, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is tömegsporttá válhasson a téves előítéletekkel kezelt sportág. Csehországban és Horvátországban már központi támogatást is nyerhetnek ilyen beruházások, hiszen jelentős a turisztikai vonzerejük. Kilenclyukú és a pusztában található, de mégsem a Hortobágy nevezetessége: jövő tavaszra teljesen elkészül Szeged térségének első szabványos golfpályája Szentmihály tőszomszédságában. A beruházást az Alföld Golf Klub vállalta, Szentmihály és Röszke, valamint Domaszék mezsgyéjén egy harmincnyolc hektáros területet sikerült megszerezniük, ahol már hónapok óta megfeszített munkával dolgoznak a környéken eddig csak tévéképernyőről és filmekből ismert dombocskák (greenek), homokcsapdák (bunkerek), kis tavak és erdősávok telepítésén, kialakításán. A pálya teljes hossza meghaladja az öt kilométert, és a kilenc lyuk „végigjátszása" két-három órás játékot jelenthet a sportolóknak. - Sajnos a szegedi még mindig kicsi lesz a világversenyek megrendezéséhez, hiszen a nemzetközi golfszövetség által elfogadott pályák tizennyolc lyukasak, ami legkevesebb hatvanhektárnyi területen valósítható meg. Am a szegedi is a tuPROGRÄM PONT E-mail címünk: ajanlo(" delmagyar.hu SZEGED SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK ma 21 órakor: Boldogasszony vendégség. XXI. szegedi nemzetközi néptáncfesztivál gálaestje. ANNA FÜRDŐ Ma és holnap 21 órakor: Arthur Miller: Lefelé a hegyről. Tragikomédia két részben. A VÁROSHÁZA UDVARÁN Ma 20 órakor: Pozsgai Zsolt: Szerelem bolondulásig című darabja Szécsi Pálról. A SÁGVÁRI GIMNÁZIUMBAN Ma 20.30 órakor: Kellér-Horváth-Szenes: A szabin nők elrablása. Zenés bohózat. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Ma és holnap 15, 17.30 és 20 óra: Világok harca. Színes, m.b. amerikai sci-fi. BALÁZS BÉLA TEREM Ma és holnap 16.15 óra: A miskolci boniésklájd., Színes magyar film; 18.30 óra: Állítsátok meg Terézanyut! Színes magyar film; 20.45 óra: Sorstalanság. Színes magyar film, CSÖKE JÓZSEF TEREM Ma és holnap 16 és 20.30 óra: Világszám - Dodó és Naftalin. Színes magyar film; 18.30 óra: A miskolci boniésklájd. Színes magyar film. GRAND CAEÉ Ma 17 óra: Egy hulla, egy falafel és a többiek. 19 óra: Egy mukkot se! 21 óra: Kávé és cigaretta. PLAZA CINEMA CITY Ma és holnap Vdágok harca: 11, 13.15, 15.30, 17.45, 20 és ma 22.15 órakor risztikai szempontból lényeges játékterek közé sorolható, hiszen a tavalyi golfévkönyv szerint öt tizennyolcas és egy kilences működött Magyarországon, de minden bizonnyal több hasonló beruházás most is épül. Ezzel fellendülhet a golfélet és az ehhez kapcsolódó turizmus Szegeden és térségében is - fogalmazott a cég egyik vezetője, Jakusné Csamangó Gabriella, aki mindenekelőtt fontosnak tartotta kiemelni: a sztereotípiákkal szemben a golf egyáltalán nem a milliárdosok hóbortja, hanem egyrészt komoly és kemény sport, másrészt igen sokak által elérhető szabadidős tevékenység. Megtudtuk: a golfozáshoz szükséges készségek költségei a tizennégy ütő és tartozékai nem haladják meg egy átlagos horgászfelszerelés árát (persze aki luxusra vágyik, milliókat is költhet a kézzel munkált ütőkre, de olcsóbb készletek akár tíz-húszezerért is beszerezhetők a hipermarketekben, bár ez utóbbiak inkább csak gyakorlásra, semmint komoly játékra Szeged-Szentmihály mellett most még csak gyakorolhatnak a játék kedvelői használhatók). Természetesen minden klubban elérhető áron kölcsönözhető is mindaz, ami szükséges. Az előírt ruházat: galléros póló, angol zsebes nadrág és sportcipő, ami szintén nem egy vagyon, és a pályabérlés sem drágább, mint egy-egy igényesebb konditeremre érvényes, vagy fallabdabérlet. A vezetőnő szerint az igazi kihívást inkább a golfozásra szánt idő jelenti, hiszen a heti többszöri edzések, még inkább a versenyek alkalmanként három-öt órát is igénybe vesznek, inkább ez az, amit kevesebben engedhetnek meg maguknak. Jelenleg komplex gyakorlópályát üzemeltet az Alföld Golf Klub, itt sajátíthatják el az alapismereteket az érdeklődők, hiszen az említett, „komoly" pályákra csak érvényes vizsgával léphetnek a golfozók. A szakoktatók előtt a versenypályán elméleti és gyakorlati felkészültségről is számot kell adni, ám a bizonyítvány belépő a világ valamenynyi, nemzetközi golfszövetséghez tartozó létesítményébe. Már most is hétről hétre több mint százan fognak golfütőt a kezükbe a szegedi klubban, de a sport szerelmesei NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ Mórahalmi ERZSEBET GY0GYFURD0IG j GABRIEL TAXIVAL CSűk 2900 Ft! Ma és holnap A pofonok földje: 13.45, 18.30, 20.30 és ma 22.30 órakor is. Ma és holnap A csajom apja ideges: 13.15, 15.30, 17.45, 20 és ma 22.15 órakor is. Ma és holnap Galaxis útikalauz stopposoknak: 11.15, 13.30, 15.45, 18, 20.15 és ma 22.30 órakor is. Ma és holnap Madagaszkár: 10, 12, 14, 16, 18, 20.15 és ma 22.15 órakor is. Ma és holnap Sin City - A bűn városa: 12.15, 14.45, 17.15, 19.45 és ma 22.15 órakor is. Ma és holnap Szerelem sokadik látásra: 13.30, 15.45, 18, 20.15 és ma 22.30 órakor is. Ma és holnap Carter edző: 15.45 és ma 21.45 órakor is. Ma és holnap Star Wars III. - A Sith-ek bosszúja: 11.15, 14, 16.45, 19.30 és ma 22.15 órakor is. Ma és holnap Pata-csata: 11, 13, 15 óra. Ma és holnap Mennyei királyság: 17 óra. Ma és holnap Gorilla bácsi: 19.45 óra. Ma és holnap Robotok: 11.45 óra. Ma és holnap Lemony Snicket - A balszerencse áradása: 11.30 óra. Ma és holnap Micimackó és a Zelefánt: 11.15 óra. Ma és holnap Garfield: 10.15 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI Ma és holnap 17.45 és 20 óra: Mennyei királyság. Színes, m. b. amerikai film. MAKÓ Ma és holnap Star Wars III. rész - A Sith-ek bosszúja. Színes amerikai film. SZENTES Ma és holnap 15.30 óra: Bonbon, a kutya. Színes argentin-spanyol film; 17.30 óra: Oldboy. Színes dél-koreai thriller; 20 óra: Elektra. Színes akciófilm. KISZOMBOR Ma 18 óra: Aviator. Színes amerikai film. MINDSZENT Ma 18 óra: Arséne Lupin. Színes francia film. RÚZSA Holnap 18 óra: Penge Szentháromság. Színes amerikai film. SZEGVÁR Holnap 19 óra: Arséne Lupin. Színes francia film. ÜLLÉS: 62/555-555 Holnap 18 óra: Sorstalanság. Színes magyar film. KQZÉLEI SZEGED A szegedi gitártáborhoz kapcsolódva ma és holnap 17 órakor a Pro Musica Zeneiskola nagytermében (Fő fasor 68.) gitárkoncerteket tartanak. Utcai vigasságok (folklórműsorok) ma 18 órától a Dugonics téri szökőkútnál és a Belvárosi híd alatt. A Várkertben ma-20.30 órakor a Kecskés együttes ad koncertet. Az új zsinagógában holnap 19 órakor Réti Attila és Cseh Antal operaénekes ária- és dalestje. Zongorán közreműködik: Grünfelder Csaba és Kerényi Mariann. Rókusi orgonaesték - a Rókusi templomban vasárnap 19 órakor Márffy Gabriella hegedűestje. Műsoron: Bach-, Prokofjev-, Ysayeművek szerepelnek. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 19 óráig várja látogatóit. SÁNDORFALVA A streetklubban ma Red Bull Konga Party, a Red Bullhoz ajándékba Ballantinest kapsz. A kongáknál Ramirez. Dancearéna: DJ Nacsa nosztalgiaudvar: dr. Vári KIÁLLÍTÁS SZEGED A SZTE JGYTFK rajz tanszék galériájában (Brüsszeli krt. 37.) ma 14 órakor a IV évfolyam zárókiállítását dr. Galambos Gábor egyetemi tanár, főigazgató nyitja meg. Megtekinthető augusztus 3-ig 9-től 17 óráig. A Somogyi-könyvtárban: március l-jétől elindult útjára A Nagy Könyv országos program, mely december 17-éig tart, s Magyarország kedvenc regényét keressük. A földszinten A Nagy Könyv címmel kiállítás látható december 31-éig. A Somogyi-könyvtár Csillag téri fiókkönyvtárában (Kereszttöltés u. 29.) megír állam' nyílt: Szeged vá idó kiállítás. város helytörténete G Ő <R T Gőrjt Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. /:'.... t //ÍZ.. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! Asztalfoglalás: (62) 422-157 A Móra Ferenc Múzeumban (Roosevelt tér 1-3.) látható: Úton-útfélen... Múzeumi kutatások az M5-ös autópálya Csongrád megyei szakaszán. Nyitva: december 31 -éig; a Bäck Manci - Az elfeledett fotográfusnő című kiállítás, valamint Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök 75. születésnapja alkalmából rendezett Egy püspöki szolgálat emlékei című kiállítás. A tárlat szeptember 30áig tekinthető meg, Aktok a művészetben - művészet az aktokban című kiállítás. Látható: augusztus 21-éig. Hétfő szünnap. A Fekete Házban (Somogyi u. 13.) megnyílt: Rajta! Rajta! című I. világháborús jelvény- és kitüntetéskiállítás. Nyitva: augusztus 28-áig, valamint a Nemzeti öntudat, nemzeti önérzet - relikviák az I. és a II. világháború idejéből című kiállítás. A tárlat látható: augusztus 29-éig. Hétfő szünnap. A várban (Stefánia sétány) megnyílt: az Eszmélet című multimédiás, interaktív kiállítás. Megtekinthető: július 3-áig. A Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmarty u. 3.) megnyílt: Oroján István kiállítása. A tárlat megtekinthető: július 29-éig. A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) az alábbi kiállítások nyíltak: „Újszeged - Múlt és jelen" - fotó- és dokumentum-kiállítás; Bálint Sándor-emlékszoba,- „A világosság fiai" - szemelvények a szegedi szabadkőművesség 135 éves történetéből. Mindhárom kiállítás állandó. Nyitva: vasárnap és hétfő kivételével naponta 10 órától 18 óráig. A Szegedi Ifjúsági Házban (Felső Tisza part 2.) megnyílt: Miklós Anikó festőművész kiállítása. Megtekinthető: július 3-áig. A Novotel Szállóban (Maros u. 1). megnyílt: Dávid Júlia üvegfestészeti kiállítása. Megtekinthető: július 10-éig. A megyeháza aulájában (Rákóczi tér 1.) megnyílt: Csongrád megye kortárs fotóművészete 2005 című kiállítás. A tárlat megtekinthető: július 8-áig, hétköznap 8 órától 18 óráig, szombaton 8 órától 12 óráig. remélik, hogy az eredetileg skót pásztorok által kitalált játék hamarosan igazi tömegeket mozgat meg. Merthogy nincs ez másképp a nyugati országokban sem, ahol a lakóparkok, kertvárosok és szállodák természetes „tartozékai" a szépen munkált gyeppel ékeskedő és a zászlóval jelzett lyukakról felismerhető területek, sőt közvetlen szomszédainknál komoly kormányzati támogatásban is részesülnek a hasonló beruházások. Prága mellett több mint egy tucat szabványos pálya üzemel, és országszerte FOTÓ: SCHMIDT ANDREA most is számos épül, Horvátországban pedig tíz évre huszonkét nagy golfberuházást ütemeztek, derült ki a KPMG gazdasági auditor cég által a múlt héten szervezett golfbiznisz fórumon. A jelentős turisztikai vonzerő miatt egyébként az Európai Unió strukturális alapja is számottevő támogatást biztosít a golfipar fejlesztéséhez. Az elemző cég vezetője, Andrea Sartori rámutatott: kívánatos lenne, ha a magyar közszféra is felfedezné a golffejlesztésekben rejlő lehetőségeket. ILLYÉS SZABOLCS A lottómilliárdos története „Szombat este az MTV-ben, a késő esti híradó beharangozójában hallottam először, hogy van öttalálatos a lottón. Az embernek óhatatlanul is megdobban a szíve, de inkább keserűség fogott el, hogy biztos nem én vagyok az a szerencsés, így teljes lelki nyugalommal ültem végig a szokásosnál is unalmasabb műsort, míg végre eljutottunk a nyerőszámokig. A képernyőn egyszerre jelentek meg a számok, de a műsorvezető emelkedő sorrendben olvasta fel őket. Először csak a női hangra koncentráltam, bár éreztem, hogy a képernyőn megjelenő számok nagyon ismerősek, nem látok egyeden »idegen« számot sem, mindegyikhez van közöm. Néhány másodperc alatt tudatosul bennem, hogy ezek az én számaim. Nyertem. A tévé elé rogytam, és zúgni kezdett a fejem, sírtam hörögtem, nevettem és jajveszékeltem. Ez leírhatatlan érzés, ijesztően súlyos és fullasztó." Magyarország egyik - azóta rákban elhunyt lottómilliárdosa így írta le nemrég megjelent könyvében azt a néhány pillanatot, amelyben kiderült: övé az álomnyeremény. A Lottón nyertem című kötet szerzőjéről csupán annyi derül ki, hogy az ország egyik déli megyéjében szüle* * tett 1950ben, a végzettsége pedig gépészmérnök, s tizenöt évig lottózott, mielőtt milliárdos lett, és a nyeremény pontos őszszege is homályban marad. Persze, mondhatjuk, ez alapján bárki megírhatta a könyvet, annak valóságtartalmát nehéz ellenőrizni. Mindenesetre ha igaz a történet, akkor az valóban nem mindennapi. Milyen érzés új életet kezdeni egy nyertes lottószelvénnyel? Erről szól ez a könyv, amelyet a nyertes - állítása szerint - saját maga írt. Valamint fantasztikus vásárlásokról, viszontagságokról, meglepetésekről és személyes tragédiáról. A szerző ugyanis kórházi ágyában írta meg tizenöt hónapon keresztül saját történetét, az utolsó sorokat már más vetette helyette papírra: „...megjártam a végtelennek tűnő pénz mámorát, és aztán váratlanul a halál karnyújtásnyira került hozzám." (... István: Lottón nyertem, Athenaeum 2000 Kiadó, 2005, 128 oldal, 1790forint) kiínyváruiiáz TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA 7% KEDVEZMÉNY! H-6720 Szeged, Tisza L. krt. 34. www.fokuszonline.hu Telefon: (+36 62) 420-624 Fax: (+36 62) 424-789 e-mail: fokusz.szeged@lira.hu