Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-26 / 173. szám
CSÜTÖRTÖK, 2005. JÚLIUS 28. • AKTUÁLIS* 221 A Tisza visszavonulása utáni csendélet i Fotó: Gyenes Kálmán REFORMKONYHA, VIDEOVETITES, GEBINES KORSZAK A hetvenes években a Partfürdőn 1200 fős férfi-női öltöző, strandétterem épült. A Tisza Gyöngye volt az első vendéglátóhely a városban, amelyet „gebinbe" adtak. Kiss Eszter szerint, aki évekig üzemeltette a Tisza Gyöngyét, a videovetítések különösen népszerűek voltak akkoriban. A „JATE, Hajó, Gyöngye" nagy hármas állt az ifjúság rendelkezésére. Utóbbi kánikulában-fagyban kényelmes volt. időnként hosszú sorokban vártak bebocsátásra a fiatalok. Itt nyílt meg Szeged első reformkonyhája, ahol kétfajta menüvel szolgáltak. Az egyik teljesen vegetáriánus volt, Etka anyó elmélete szerint nem is főzött levessel indult, hanem gyümölcslével. A másik menüben könnyebb húsételek is előfordultak. Üzenet a Hágiról A néhány éve még városképi jelentőségű vendéglátó hely felé nagyon sok régebben Szegeden járt veszi az irányt. Elámulván a régi-új belvároson lelkendezik, dicsér, ám nosztalgiázni akar, felidézni korábbi szegedi nyári esték hangulatát, ízeit. A Hágiban. Besétál a Kelemen utcába - akárha „mediterrán sikátorba" tévedne. A virágpompás terek, a multikulti reklámernyős teraszok, a (néha nem is) szökőkutak, meg az egymást kerékbilincsnél jobban fogva tartó autókkal zsúfolt környező kis utcák látványától tikkadva vágyakozik az emlékeiben élő „igazi szegedire ". - S megkapja: máló vakolatú épület, rozsdás, sérült, zárt vaskapu. Utóbbiban - vendégköszöntő virágcsokor gyanánt - aszfaltból felnövő nagy gaz. A vasrács mögött az enyészet üzenete: a tavaly (talán még tavalyelőtt) a valahai sörkertbe hullott falevelek. Nem. nem a közelmúltban Szeged városát felbecsülő Európa Nostra-díj van reájuk írva. Nem is az új vendéglőtulajdonos „Bocsánat, hogy évek óta zárva vagyunk" sorai olvashatók rajtuk. Valami egészen más. Ezt így, itt és most lehet. Nesze neked európai fesztiválváros lakója címre áhítozó, városodra már-már büszke szegedi és vendége! Bele a képedbe. És magyarázgathatod. Meg ágálhatsz is ellene - megtették már e lap hasábjain is még takarító tavaszidőn a lokálpatrióták - de minek. Nincs szem, nincs fül, nincs seprű, nincs gazda, nincs illetékes. Csak a szégyen van. Meg tudná mondani valaki, hogy az kié ? S mikor és ki söpri el? SZABÓ MAGDOLNA Alig akarták beengedni a nyomdászokat az üzembe Busszal mennek tüntetni Budapestre Nein zsarolni akart a nyom- válaszában kijelentette, ő a daigazgató, hanem garanciát kompromisszumot kereste, és kapni: nem lesz több sztrájk, garanciát szeretett volna kapni Némi huzavona után felvették arra, hogy nem lesz több sztrájk, ugyan a munkát tegnap a Sze- Szerinte nem szabad cserben gedi Kossuth Nyomda Kft. egy hagyni azokat a fizető partnerehétig sztrájkolt dolgozói, de ket, akik várják a kinyomtatott pénteken buszt bérelnek és-Bu- könyveket. Információink szédapestre, a tulajdonos székháza rint jogtalan azt kérni a dolgoelé mennek tüntetni. zóktól, hogy ne legyen „határidős követelésük", a munkabéA Szegedi Kossuth Nyomda rükről ugyanis nem mondhatKft. sztrájkbizottsága még az nak le. Diszkrimináció az is, elmúlt pénteken eredményte- hogy egyedül a nagycsaládosok lennek minősítette a több mint kapták meg az elmaradt családi egyhetes munkabeszüntetést, a pótlékot. dolgozók tegnap újra felvették A dolgozók még tegnap déla munkát. A sztrájkot - ame- előtt jogi tanácsért fordultak Bályet az váltott ki, hogy a nyom- lint János ügyvédhez, aki az ápridászok nem kapták meg májusi lisban rendkívüli felmondással és júniusi munkabérüket - bi- távozott Gábor Csaba kollégájuzonytalan időre felfüggesztet- kat képviselte, mivel az nem ték. kapta meg munkabérét. Az ügyHétfőn reggel 6-kor azonban véd elmondta, meglepve tapaszújabb meglepetés érte őket: ami- talta, hogy a szegedi nyomda kor a dolgozók be szerettek volna székhelye időközben Budapestre, menni az üzembe, a biztonsági a Jászberényi útra költözött, szolgálat útjukat állta. A percek- A szegediek elhatározták, pénkel később megérkező Névery Ti- teken bérelt busszal mennek Bubor ügyvezető igazgató azt közöl- dapestre és tüntetnek a Kossuth te velük, egy nyilatkozatot kelle- Nyomda Rt. székháza előtt. Úgy ne aláírniuk: december 31-éig tudják, múlt héten hasonló lénem sztrájkolnak, és nem lehet pést terveztek a fővárosi nyomhatáridős követelésük. A felzú- dászok is, de a demonstráció eldulás hatására azonban a vezető maradt, mivel előtte a vezetés kielállt a kéréstől, miközben a fizette a munkabéreket, munkabér kifizetésre továbbra F. K. sem vállalt garanciát (eddig egyszer, a munkabeszüntetés második napján utaltak fejenként 17 MEG NINCS FELSZÁMOLÁS ezer forintot). Információink szerint még nincs Az ügy a tárgyalóasztalnál foly- jogerős felszámolási eljárás a tatódott: Névery Tibor és a dol- szegedi nyomda ellen. Ezt Névery gozók küldöttei a gyártás folyta- Tibor is megerősítette, aki kisebb tásában állapodtak meg, a meg- összegű felszámolási követelésekrendelőktől péntekig várható 5-6 ről beszélt, amelyeket egyelőre millió forintot pedig a vezetés a kezelni tudnak. Tegnap megint simunkabérek kifizetésére fordít- kertelenül próbáltuk elérni Szája. Az ügyvezetőt megkérdeztük, kely Károlyt, a Kossuth Nyomda nem érzi-e úgy, hogy zsarolni Rt. elnök-vezérigazgatóját, a szepróbáka a dolgozókat. Névery gedi nyomda tulajdonosát. Várhatóan októberben nyílik Benzinkutat épít Vásárhelyen a Tesco MUNKATÁRSUNKTÓL Tizenhatodik benzinkútját építi a Tesco-Globál Rt.: hamarosan a vásárhelyi hipermarket parkolójában nyílik töltőállomás. Az áruházlánc a jelenleg meglévő kútjainál az átlagos piaci árnál kedvezőbben kínálja a 95-ös és 98-as oktánszámú benzint, illetve a gázolajat - az üzemanyagok minősége megfelel a magyar és az uniós szabványoknak is. Az olcsóbb tescós árakat jelenleg a Dél-Alföldön csak Kiskunhalason élvezhetik az autósok, ám az országban Tesco üzemanyagtöltő állomás működik Sopronban, Győrött, Pápán, Szombathelyen, Ajkán, Veszprémben, Siófokon, Nagykanizsán, Komlón, a fővárosban, Salgótarjánban, Tiszaújvároson, Nyíregyházán és Kisvárdán. Ahogy azt nemrég megírtuk, a multi a most épülő szentesi hipermarkethez is tervez benzinkutat. A város 2000-ben eladta a diszkó épületét Tisza Gyöngye - titkosítva Tervek már vannak a szállodák melletti parkok szépítésére Sokcsillagos szegedi hotelek - gondozatlan környezetben Szemetelők Vásárhely határában A látványosan szépülő újszegedi fürdőkomplexum gyenge pontja a Partfürdő, azon belül is a bejárat környéke, a Tisza Gyöngye diszkó. Az épületet még 2000-ben adta el a város fürdőket üzemeltető cége. A tulajdonos azt ígéri: felújítják az épületet, amely új funkciót kap, de hogy mit, az még titok. A SZUE, azaz a Ligetfürdő hátsó medencéje napról napra alakul: a csúszdák már állnak a töltés tövében. A 300 millió forintos beruházás keretében élménymedencét alakítanak ki. Még föltűnőbb lesz ezután a Partfürdő rosszabb állapota. Az elhúzódó áradás nyomait nem lehet gyorsan eltüntetni. Idén 12 milliót költöttek a Partfürdőre, ügyelve arra, hogy a vizesblokkok igényesebbek legyenek. Egy kutat is tönkretett a víz, azt újból üzembe helyezni 2 millió forintba került. Az utak töredezettek, az iszap itt is, ott is előtűnik, a hetvenes éveket idéző, lábon álló házikók sem túl szépek. Igaz, a Partfürdőn a másik irányba kell fordulni: a Tisza-part gyönyörű. A leggyengébb pont éppen a bejárat: a Tisza Gyöngye elkeserítően néz ki. Az épület már nem a fürdővállalat tulajdona, 2000-ben a cég elődjének vezetése részben magánkézbe adta a Tisza Gyöngye diszkót. A középső szint - ahol egykor öltözők kaptak helyet továbbra is a városé maradt. Utóbb azonban azt is értékesítették, így idén márciusban az egész,épület egy kézbe került. Rendeződött a telek sorsa is, ezt nem lehet eladni, mert árterület, de a használati jogát az épületet tulajdonló társaság szerezte meg. A tulajdonosok nevében Márkus Tamás elmondta: a diszkót nem éri meg üzemeltetni. Idén olyan későn nyitott ki a Partfürdő, hogy a lenti büféket sem érte volna meg üzembe helyezni. Márkus elismerte: rendezetlen a terület, de az épület nem marad ilyen rossz állapotban. - Nem azért fektettünk bele ennyi pénzt, hogy így maradjon, ráadásul folyamatosan romlik az állapota - fejtette ki. Már konkrét elképzeléseik vannak arra, hogyan hasznosítsák a Tisza Gyöngyét. Még nem szeretné nyilvánosságra hozni a terveket, de az biztos: élnek a lehetőséggel, hogy a Ligetfürdő felé is átjáró nyíljon. Bánáti Antal fürdőigazgató szerint a Partfürdő szépítésének gátat szab, hogy árterület, ezért jelentős beruházást végrehajtani nehéz. A két nagyobb medencét korszerűsíteni kellene, például vízforgatóval ellátni. Bánáti tervezi, hogy a lábon álló házakban működő szálláshelyeket is fejlesztik. M. B. F MUNKATÁRSUNKTÓL Háztartási szemét és elhullott állat lerakása tilos! - figyelmeztetnek az országúti pihenőkbe nemrég kihelyezett táblák Vásárhely környékén. E felhívással próbál a megyei közútkezelő városi üzemmérnöksége gátat szabni az illegális hulladéklerakásnak. A parkolók fenntartója megelégelte a nagy mennyiségű illegális szemét elszállítását. Tavaly ugyanis összesen 100 tonna hulladéktól szabadították meg a parkolókat. Ennek költsége több mint egymillió forint, azaz ennyivel kevesebb jutott az útkarbantartásokra. Az idén pedig eddig 50 tonna szeméttől tisztították meg a pihenőterületeket. • Hetente egyszer kellene üríteni a tárolókat, de általában kétszer teszik ezt meg. Az illegális szemetelőket nagyon nehéz elkapni, állítják a szakemberek, hiszen főként hétvégenként vagy éjszaka csempészik a parkolókba a hulladékot. Igaz, megesett, hogy a figyelmetlen szemetelő árulkodó nyomokat hagyott maga után: a műanyag zsákokba a nevére címzett hivatalos iratokat pakolt. De ez nagyon ritkán fordul elő. Ilyenkor egyébként a vásárhelyi közterület-felügyelethez továbbítják az adatokat. Az illegális szemetelésért, már ha sikerül fülön csípni a tettest, akár 100 ezer forintos bírság is kiszabható. A Novotel és a Dóm Hotel kapott négycsillagos minősítést a szegedi szállodák közül. Környezetük azonban legföljebb egy csillagra méltó. A Glattfelder tér felújitását a város, a Dóm Hotel melletti részt a magántulajdonos tervezi. Szemét, töredezett padok, rozzant szökőkút. A Glattfelder tér fontos csomópont a városban, de a kis park ma már nem vonzza a sétálókat. Pedig itt áll a város egyik meghatározó szállodája, a Novotel. A négycsillagos szálló előtti parkot, a rozoga ifjúsági házat és a belvárosi panelházakat látják először a vendégek. Pedig a közelben lévő, szépen helyreállított Szent György tér vagy a Stefánia mutatja: az ápolt zöldterület teszi igazán kellemessé a várost. A másik szegedi négycsillagos, a Dóm Hotel egy kis közbe eldugva épült föl, egy, a környezetétől idegen magas ház tövében. Körben a hámló vakolatú Fekete Ház, az egykori játszótér helyén maradt sivár terület, a Sörkertnek helyet adó gödör, a rozoga burkolatú kis Bajza utca. A szálloda azonban láthatóan már most is gondozza, szépíti közvetlen környezetét: növényeket telepítettek, kis kerthelyiséget alakítottak ki. Forró Mariann szegedi főkertész kifejtette: a Glattfelder tér teljes megújítására most készülnek a tervek. Rendszeresen egyeztetnek a tervezővel, egyelőre még nem tudni mennyiért szépülhet meg a tér. Egy biztos: megvizsgálták a szökőkutat, és kiderült, olyan rossz állapotban van, hogy valószínű teljesen újat kell építeni. A Dóm Hotel környékére meg már elkészültek a kertészeti tervek, igaz, az csak közvetlenül a szálloda környékét érinti. A tervezést és a kertépítést is a szálloda vállalná magára - mondta a főkertész. A hotel környékén díszburkolatot építenek - tette hozzá -, a magas ház tövében pedig műalkotás számára alakítanak ki kedves kis bemutatóterületet. M. B. F A Glattfelder téri szökőkútat valószínűleg teljesen újra kell építeni Fotó: Frank Yvette