Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-25 / 172. szám
HÉTFŐ, 2005. JÚLIUS 25. • MEGYEI TŰKOR" 7 KÉPTELENSÉG Szombat este megtermett kopasz fiatalok vették körül lapunk fotóriporterét. Munkatársunk a külső és a belső őröknél, a bejáratnál bemutatkozott, és bement a nagyterembe. Miután csápoló, tomboló fiatalokat is fotózott, a szervezők fenyegetően felelősségre vonták, és közölték vele, hogy ez magánterület. Bár nyilvános rendezvényt hirdettek, fotók nem készülhetnek. Tiltásuknak nyomatékot adva követték, föltartóztatták a távozó fotóriportert, hosszabb huzavona után a digitális felvételek törlésére kötelezték. Lapunk fotóriporterét kidobták a Szögedi Gyepű Ünnep esti koncertjéről Népi rock az egykori KISZ-táborban Körülbelül 30-40 néző előtt lépett föl a Romatikus Erőszak nevű együttes vasárnap hajnalban a szegedi Eko-parkban. A Fiatal Baloldal által szélsőségesnek és társadalomra veszélyesnek tartott programon néhány kopasz, bakancsot viselő, és több, hovatartozását rovásírásos pólóval hangsúlyozó fiatal vett részt. El mos t^ az eső a Szögedi Gyepű Ünnepet. Szabó László önkormányzati képviselő délelőtt úgy tíz-tizenöt fős hallgatóságnak tartott előadást a Szögedi Védegyletről, Újszegedről, Csongrád vármegyéről és Trianonról - az egykori szegedi KISZ-táborban. A hallgatóság fele nagy, fekete bakancsot viselt, hajuk feltűnően rövidre volt nyírva. A megfogalmazásokkal bánjunk óvatosan. Szabó képviselő ugyanis rögtön hangosan üdvözölte a sajtó megjelenő képviselőjét, így a teremben a viszonyok azonnal tisztává váltak mindenki számára. A tervezett kulturális programok egy része elmaradt, de az esti koncerteket megtartották. Lapunk újságíróját beengedték a rendezvényre, de fotóriporterünket gyakorlatilag kihajították, képeit töröltették. Átlagos haj hossz Az este nyolcra hirdetett koncertek tíz óra előtt kezdődtek el. Először a Libra együttes kezdte, a gothic metál stílusban játszó zenekarnak sok politikai mondanivalója nem volt, a méteres hajú gitáros srác pedig a teremben tartózkodók átlagos hajhosszát közelítette a magyarországi átlag felé. Utánuk a Tritonus lépett színpadra. Balladájukat hallgatva két kopasz srác sörrel a kezében keringőt lejtett a jóformán üres teremben. A népies rockegyüttes az öt-tízfős küzdőtéri közönséget lázba hozva játszotta az „Édes Erdély itt vagyunk, / Érted élünk mondavilág köréből meríti témáját. Tarsolyosok, bakancsosok Már hajnali fél egy volt, mikor a Romantikus Erőszak színpadra lépett. Ekkor leltárt készítettünk a nagyrészt hímneműekből álló közönségről: körülbelül fél tucat bakancsos, kopasz vagy fölnyírt, oldalra fésült hajú, húsz év körüli ifjú mellett a zöm hétköznapibb, sötét ruhába öltözött. Hovatartozásukat egyértelműen jelölő („Délvidék", „Szeged") rovásírásos vagy magyar feliratú fekete pólóba bújtak. Ok többnyire a szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, történészhallgató is akadt köztük. A közönség többi része „civilben" jelent meg, itt-ott tarsoly, vagy fehér „Magyarnak maradni" pólóval azért jeleztek... Az énekes ironikusan, talán hogy jelezzen a média egyetlen megtűrt képviselőjének, bekonferálta a harmadik számukat: Most következzen egy szélsőségesen irredenta dal Erdélyről... MOLNÁR B. IMRE Merre van az SZTK? Van annak némi pikáns stichje, hogy a több mint félmilliárdos adósságot felhalmozó szegedi rendelőintézetben Csenke László megbízott intézményvezető egykori orvosigazgató - vizsgálódik korábbi főnöke, Gaál István és Perjési József gazdasági igazgató ügyében. Elképzelhetjük, ahogy Csenke megkérdezi Gaált: - Te, Pista! Miért vettél fel 57 embert 2003 végén, amikor már jelezted az önkormányzatnak, hogy gondok vannak a működés finanszírozásával? - De Laci, nem emlékszel: Ezt te javasoltad! - Én-e ? Én ?Na, nem! Perjésit a 2005-ös könyvelésről faggathatja Csenke. Könnyű a dolga, mert könyvelés - az nem volt. Minek az egy két és fél milliárdos közintézményben ? És képzeljék, ók hárman - a menedzsment. Most is. Gaál immár tanácsadóként, de még mindig ott... Reggel megfőzi nekik a kávét Gizike, majd szorgosan konszolidálnak. Mivel a válságmenedzser (biztos) rájuk szólt, már valós adatokat küldenek a városházára. Ahol eddig úgy tűnik - azt sem nagyon tudták, merre van a nagy SZTK. Görög Tibor februárban járt arra. A városi főorvos egy puskaporos hangulatú érdekképviseleti fórumon - ahol elhangzott, hogy 450 millió forint az intézmény adóssága - annyit bírt mondani: az önkormányzat azon van, hogy jobb munkafeltételeket teremtsen a dolgozóknak. Slussz, passz. SZABÓ C. SZILÁRD és halunk, / Győz a szittya fergeteg, / A rohanó sereg" refrénű indulót. -Vesszen Trianon! Vesszen Trianon! - skandálták néhányan a teremben. A dalosabbak félóránként belekezdtek a székely himnuszba, egyszer-egyszer egy „Mocskos zsidók!", „Fehér Magyarországot!" kiáltás is becsúszott. Közben a Romantikus Erőszak nevű banda tagjai a vendéglőben söröztek. A Fiatal Baloldal pénteki sajtótájékoztatója szerint zenéjük szélsőségessége miatt a társadalomra veszélyes, bár a közösség elleni izgatást nem éri el. Zsinóros farmernadrág - Magyar zenekar vagyunk, magyar zenét játszunk a Kárpát-medence egész területéről. Népdalok rockosított átdolgozása mellett mondákat dolgozunk fel - mutatja be az együttest Szíva -Balázs. Az énekes „civilben" gondnokként dolgozik az egyik pesti egyetemen, háromgyermekes apa. Nem tagadja: köze volt a bőrfejűekhez. - A szkinhed szubkultúrában korábban megfordultam, de akkor ez még nem azt jelentette, mint most. Kommunistaellenes mozgalom volt, nem úgy indult, mint ahová most fajult. Ma nem soroljuk magunkat a szkinhedzenekarok közé, közönségünk is más - magyarázza. Sziva farmerére kék zsinórból vitézkötést varrt, bő magyar ingben, posztómellényben lép föl, amelyet egy idős bakonyi bácsi a Kossuth-címerrel díszített. A zenekar tagjai az alapítás óta folyamatosan cserélődtek. Ki vegyésztechnikus, ki üvegműves, ki szobafestő a civil életben. Vannak köztük autentikus népzenét játszók és rockzenészek. Sziva úgy érzi, eszköznek használják őket egy szegedi helyi politikai játszmában. A Fiatal Baloldal által a sajtó képviselőinek kiosztott Szkinhed című daluk szövegéről elmondja: legelső lemezükön jelent meg, és nem is saját szerzeményük. Dalaik többsége a magyar történelem és Az ellenzék szerint az önkormányzatnál tudták, hogy nagy a baj a rendelőintézetben A szegedi városházán nincs felelős? A Romantikus Erőszak egy csepeli fellépésen júniusban Kódolva volt, hogy csődhelyzetbe kerül a szegedi rendelőintézet - állítják ellenzéki politikusok, akik szerint az önkormányzatnál tudtak az intézmény súlyos gazdasági problémáiról. Botka László polgármester szerint a városházán senki sem vonható felelősségre amiatt, hogy ilyen helyzétbe került a szakrendelő. - A polgármesteri hivatal belső ellenőrzési osztálya, szociális és egészségügyi, valamint közgazdasági irodája részvételével tavaly átfogó pénzügyi revíziót tartottak, amely már komoly hiányosságokat tárt fel a szakrendelőben - mondta Hűvös László. A közgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes tagja elmondta: a revizor a 2002. augusztus 1. és 2004. augusztus 31. közötti időszakot vizsgálta. A belső ellenőr nem csupán azt állapította meg, hogy az intézmény valótlan adatokat szolgáltatott a tartozásállomány alakulásáról, de felhívta a figyelmet a szakrendelő súlyos likviditási problémájára is. Gaál István volt intézményvezető már 2003 szeptemberében jelezte a szociális és egészségügyi iroda vezetőjének, Novkov Veszelinkának, hogy komoly gondot jelent számára a védőnői szolgálat finanszírozása, ami éves szinten 45 millió forintos veszteséget jelent. Erről 2004 februárjában Pósa fánost, a közgazdasági iroda vezetőjét is tájékoztatta. Eközben folyamatosan nőtt az intézmény adósságállománya. 2004 decemberében a szakrendelő 30 napon túli lejárt határidejű tartozása meghaladta a 145 millió forintot. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester 2005. január 18-án felhívta Gaál figyelmét, hogy készítsen intézkedési, részletes pénzügyi, likviditási tervet. Ha nem tudja egy hónap alatt 100 millió alá szorítani a tartozást, önkormányzati biztost rendelnek ki A rendelőintézet havi jelentéseiben valótlan adatok szerepeltek Fotó: Schmidt Andrea az intézményhez. Szőllősi Béla, a Fidesz már csak 52 millió forintos 30 napon túli frakcióvezetője szerint ekkor kezdődött adósságról adott tájékoztatást az önkorcsak igazán a játék a számokkal és a mányzatnak. Hűvös László szerint a számlákkal. A főigazgató február 9-én 2004-es revizori jelentést megtárgyalta és elfogadta az önkormányzat vezetése azaz tudta, milyen helyzetben van a szakrendelő. - Tavaly nyáron annyit tudtunk, hogy van egy kezelhető mennyiségű adósságállománya az intézetnek; 50-100 milliós hiányt más egészségügyi intézmények is görgetnek maguk előtt - mondta kérdésünkre Botka László. A polgármester közölte: ugyanakkor elrendelték, hogy az intézmény vezetése készítsen stabilizációs tervet a gazdasági egyensúly helyreállítására. De érdemben nem javult a helyzet. Év végén érlelődött a gyanú - fogalmazott Botka hogy Gaál István nem mond igazat. Később bebizonyosodott: a tartozásállományról szóló havi jelentéseiben valótlan adatokat szolgáltatott. Mivel a rendelőben nem működik a Kaszper könyvelési rendszer, amibe egy gombnyomással be lehet tekinteni a városházáról, csak a havi jelentésre tudtak támaszkodni. A polgármester szerint a városházán senki sem vonható felelősségre amiatt, hogy ilyen helyzetbe került a szakrendelő. sz. c. sz. . A VÁROSI FŐORVOS IS TANÁCSOT ADOTT |gj László Gábor önkormányzati biztos vizsgálata szerint a legnagyobb tételt a bérköltség és a laboranyagok beszerzése jelentette - itt folyt el a legtöbb pénz. A labor gazdaságos működtetésére 2004 áprilisában létrehozták az Integrált Labor Operatív Tanácsadó Testületet (IL0TT), amelybe az önkormányzat Görög Tibor városi főorvost, a polgármesteri hivatal egészségügyi osztályának vezetőjét delegálta. A biztos jelentésében az áll, hogy „az IL0TT működése ellenére az elmúlt másfél év alatt - jóllehet történtek lépések a valódi integráció megvalósítására - számos, alapvetően a visszarendeződés irányába ható esemény valósult meg".