Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-23 / 171. szám

10 SZIESZTA-REJTVÉNY 2005. július 23., szombat A HIVATÁSOS PILÓTA BICIKLIZNI SZERET Podolcsák András - földön-égen Fél szóra se nyitnám számat, ha a repüléshez legkisebbet is értenék. Minek kérdezném, amit úgyis tudnék? Mivel azonban a földi jármüvek közül is legjobban a bicikli kormánya áll kézre nálam, öröm tölt el, amikor hallom, Podolcsák András, a szegedi repülőtér parancsnoka a földi sportok közül legjobban a kerékpározást szereti. Kettőnk között, íme, itt a közös alap a légi témákhoz is. Az igazi ok persze egy grádiccsal följebb lakik. Azt hallottam, hogy vitorlázórepülősként kezdte, és amikor elérte éveivel a félszázat, akkor nyergelt át utasszállító gépre. Első tiszt lett, a kapitány mellett a második ember. - Hosszú volt a nekifutás? - Ha azt vesszük, hogy a nyíregyházi főiskola repülőmérnöki szakán tanuló fiam korosztályába csöppentem vissza, akkor rövid folyamat volt, ha azt is figyelembe veszszük, hogy tizenöt évesen már vitorlázógéppel egyedül repültem, akkorakár késleltetett pályamódosításnak is vehetjük a közforgalmi repülésbe való bekapcsolódásomat. Előtanulmányok - A legfiatalabb repülőtér-parancsnokként kezdte, és most a korosabb első tisztek közé lépett? - Inkább azt mondanám, a tapasztaltabbak közé. Testestül-lelkestül a szegedi repüléshez és a szegedi repülőtérhez kötődöm. Mind a vitorlázó-, mind a motorosrepüléshez megszerzett jogosításaimhoz természetesen tanfolyamokat kellett elvégeznem. Később repülőmérnöki diplomát szereztem. - Kellék ez a pilótasághoz? - Követelmény a felsőfokú végzettség, a szakirányú diploma azonban kimondottan előnyömre vált. Három esztendeig - 1980-1983-ig - például repülőműszaki főelőadóként dolgoztam Budapesten, de a műszaki szakszolgálati engedélyemet ma is fönntartom. - Mi késztette rá, hogy hivatásos pilóta legyen? - Leginkább a repülés szeretete, és az, hogy repülőgép-vezetőként és repülőtér-vezetőként harmóniát tudtam teremteni kedvtelésem és az állandóan új kihívásokat fölkínáló szakmai munka között. - Mutatta a munkarendjét, az „órarendjét". Péntek este Genf, vasárnap Tel Aviv, aztán Brüsszel, Stockholm, Gerona, larnaka, Amszterdam, Róma. Amikor a kapitány mellett ül a fedélzeten, itthon nem cincognak az egerek? - Hetente átlag három-négy napot vagyok Szegeden. Jól szervezett csapatmunka a repülőtér-üzemeltetés, profi szakemberekkel, a lazaság nem jellemző. Szolgálati beosztás alapján mindenki felelősséggel végzi a munkáját. - Maradjunk egy kicsit a főállásnál Ehhez milyen előtanulmányok kellettek? - Szeptemberben kezdődött az elméleti képzés, novemberben Brüsszelben szimulátoPodolcsák András: Testestül-lelkestül a szegedi repüléshez és a szegedi repülőtérhez kötődöm ron gyakoroltunk, aztán átképzési gyakorlatok indultak a legmodernebb gépekre, szintén szimulátorokkal. Januártól már éles bevetésnek is nevezhető repüléseink voltak. Hárman voltunk a fedélzeten. Egy oktató kapitány, a kiképzés alatt álló személy, azaz én, és egy már kinevezett első tiszt, egy beállós, aki bármikor átveheti a jobb ülést, ha gond adódna. Három kemény vizsga következett, majd júniusban a kinevezés. Innen kezdve repülök beosztás szerint. Technológiai Trianon - Nehéz kérdés következik: eljön-e az az idő, hogy itt Szegeden száll föl egy gépre, és azzal megy föl Pestre, szolgálatra jelentkezni? - Magyarra fordítva: lesz-e légi közlekedés Szeged és a főváros között? Szeged regionális repülőtérré válása, azaz a repülőterünk fejlődése valóban új lehetőségeket és irányokat ad a helyi légi közlekedésnek, de véleményem szerint ez nem Szeged-Budapest. A sugárirányú közúti és vasúti közlekedés olyan jó, hogy ebbe rendszeres légi járatokkal a repülés nem tud bekapcsolódni. Sokkal izgalmasabb egy Temesvár-Szeged-Pécs-Bécs tengely. Egyik kedvelt műegyetemi profeszszorunk technológiai Trianonnak nevezte a magyar ipart, és különösen a légi közlekedést megcsonkító hatvanas éveket. Változatlanul hiszek azonban abban, hogy a repülőtér következetes fejlesztésével eljutunk majd ahhoz az ideális állapothoz, hogy a légi közlekedésünk igazi gazdaságfejlesztő tényezővé válik. Indultak már chartergépek tőlünk Itália több városába, és Dubrovnikba is, az ilyen járatok kiszolgálására készségünk változatlanul megvan. Közforgalmú repüléseim során egyre több, itt Szegeden is hasznosítható ötletet és tapasztalatot szerzek, és a repülésben is nélkülözhetetlen kapcsolataim is bővülnek. - Szóba jött már a bicikli, de nem merem azt gondolni, hogy két keréken megy föl átvenni a nagy utasszállító gépen a kapitány melletti előkelő, ám felelősségteljes helyet. - A bicikli nálam csak sportolási szempont. Gépkocsival megyek, és azzal jövök vissza. Korkedvezmény - Szerettük volna lefényképezni első tiszti egyenruhában. - Sajnos azzal most nem FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT szolgálhatok. Pesten várja, hogy magamra vegyem. Most kedd van, holnap délben indulok, és este már föl is szállunk. - Lehet még kérdésünk? Most ötvenéves. Vasutasoknál a tengelyen eltöltött évek beszámítanak a korkedvezményes nyugdíjba. A pilótaszakmában, tudom, nem a tengely a legfontosabb, de korkedvezmény sincsen? - Van, és az ahhoz szükséges föltételeket én már eddigi munkámmal teljesítettem. A közforgalmi repülésben egyébként most hatvan év a korhatár, kedvezmény nélkül, de beszélnek róla, hogy fölemelik nálunk is hatvankettőre. Mindenképpen van tehát még tíz évem, de lehet abból tizenkettő is. Nem kergetek álmokat, szeretném kitölteni mindet. HORVÁTH DEZSŐ PODMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (nyári napló) Hosszú, egyhetes esőzések, és egyhetes kánikulák váltják egymást, sehol nem látni egyetlen kiszáradt fűcsomót se. Régebben sokszor elcsodálkoztam rajta, micsoda pedantérfa, nyírják a füves domboldalt. Arra már gondolni se bírtam, hogy azon a domboldalon a fű a gazdasági növény, és nem azért vágják iszonyú gyors, traktoros fűnyíróval, hogy a buszból szépeket lássunk, hanem frissiben ezt a szénát kapja a tehén télen, mikor mindent hó borit. A környék egyetlen méretes uszodája a szomszédos Baar nevű városban van. Egyszer úgy jött ki a lépés, hogy hét végére esett az úszónap, ami ezen az egyetlen medencés strandon tömeget jelent. Délután kettőkor átpedáloztam, s ahol épp az uszodához kanyarodik az út, egy tábla állt azzal a fölirattal, hogy American Wine, Open, alatta az út menti épületre mutató nyíl. Az ilyet csak meg kell nézni. Az újabb felirat a ház pincéjébe vezetett, s mielőtt a sok ajtó közül a rosszat választhattam volna, megjelent a tulajdonos. Hamisítatlan amerikai angollal invitált a hűvös, de teljesen kihalt épületben, nem tolongtak a vendégek. Aztán sorra bemutatta a borfajtákat, árjegyzéket adott, s mielőtt távoztunk volna, megkérdezte, honnan jöttünk. A válasz ismert. Igen, mondta kérdve, akkor beszélhetünk magyarul is. És ezt persze már magyarul mondta. A hideg pincében elöntött a forróság, és olyat mondtam, ami több volt csodálkozásnál. Bemutatkoztunk, őt Kari Buzaynak hívták, még '56-ban jöttek ki a szülei, s az apja épp annál a nagyvállalatnál dolgozott, amelyik létrehozta az ösztöndíjamat biztosító kulturális alapítványt. Dicsérte a magyar borokat, de a gyenge külföldi promóció miatt két azonos árú és minőségű bor közül inkább a nagyobb ismertségű franciát, olaszt vagy épp amerikait választják. Távozás előtt névjegykártyát csúsztatott a borlapok közé, amin az állt, hogy ez a baari kóstolószoba csak szombaton van nyitva, tíztől délután négyig. Hat óra alatt azért kimerítő képet kaphatunk amerikai borokról is. Az uszodához vezető úton nagy a forgalom, a buszok visszapillantója centikre húz el a fülem mellett, a benzingőz pedig alaphangulat. Más útvonal után nézve rátaláltam a Zugersee-be ömlő legnagyobb folyó (hat méter széles), a Lorze partján futó blcikliútra, ami átvisz egészen Baarba. Reggel kilenckor a főtéren kölcsönözhető biciklivel a vasút mellett haladtam a Lorze felé, mikor is egy mosolygós rendőrlány tárta szét előttem a karját. Mármint stop! Nem lehet bemenni, mondta rendkívül előzékenyen, s már mutatta is, merre tegyek kitérőt. De hát ml történt, faggattam angolul a csak németül beszélő rendőrhölgyet. Krimi, így összegezte az esetet. Krimi, csodálkoztam, ebben a halálosan nyugodt, kimérten szelíd városban? Persze, a városnak azon a táján, a kempingnél más figurák élnek, bádogbódéban ülve Isszák a sört, s a tekintetükből se lehet ábrándos jövőt jósolni. Hamarosan kiderült, egy huszonegy éves fiút lőttek le. Fehér krétával fölrajzolt körvonala ott van a kemping melletti aszfalton, mellette a bicikli nyoma, körülötte mécsesek, koszorúk. Azóta az jár a fejemben, hogy talán az is kölcsönbicikli volt, épp a huszonhármas, amit én is mindig kifogok. Nagyon rossz rajta a sebességváltó, lehetetlen vele hirtelen menekülni. A gyilkosság a Lorze torkolatának környékén történt, ahol szerb férfiak szoktak horgászni. Nem Is akármilyen eredménnyel. Cseresznyével csaliznak, és egymás után fogják az átlátszó, sekély vízben a másfeles amurokat és márnákat. Próbáltam kilesni, magozott vagy mag nélküli cseresznyével dolgoznak-e, pontosan nem láttam, de valószínű az előbbi. A szerelék rém egyszerű: a Balatonon használt kis körteólmos, hosszú előkés szerelék. A Lorzénak csak a beömléstöl visszafelé számolt ötven métere horgászható, azon túl szigorúan védett, így egyszerre öt-hat horgász fér hozzá a torkolatba kifutó halakhoz. És azok többnyire szerbek. Zug déli szomszédja Oberwil, ahova gyalog húsz perc az út a tóparton, de járhatunk hosszabban is, fonta Zugerbergen, az erdei hűs utakon, és onnan aláereszkedni Oberwilbe. Mindkettőt megjártam már, ám számolatlanul is többször a part menti alsó utat, ahol napos időben halaktól hemzseg a néhány méterig sekély víz. De nemcsak apró halak, helyenként másfeles pontyok is túrják a növényes talajt. Ezen a partszakaszon eddig egy horgászt láttam, pergetett, ami nem kimondottan pontyfogási módszer. De lehet, hogy gereblyézve akarta megakasztani valamelyik halat. Ez itt most mind bevezető a víz mélyén váratlanul és lassan megmozduló árnyékhoz. Úszó ölfa? Dehogy. 15-20 kilós anyaponty. A háta megvan vagy harminc centi széles. Éppen csak mozog, aztán a felszínre emelkedik, s hátával fölhasítva a vizet bemutatkozik. Szám tátva, belesüt a nap. Gyönyörű példány, olyannyira, hogy semmiképpen sem szeretném kifogni. Aztán farkával aprókat legyezve eltűnik a növények között. • Oberwil szélén kellemes szabad strand fogad, közvetlenül mellette restaurant. Egy igen furcsa restaurant. Az út felőli része szokványos: terasz, vendégek, pincérnők, lassan mozgó huzat. Viszont a tó felőli része még magyar szemnek is érthetetlen. A tó partján asztalok, beljebb a ház felé fasor, a fasor mögött pedig egy lebontott ház maradványai. Itt, közvetlenül a csatornalefolyó szomszédságában kolbászokat és húsokat grillez egy kedélyes fiatalember. Szemtengelyferdülése és hiányos, fekete fogsora közül csak az egyikről tehet. Készséggel mosolyog bárkire. A háta mögött lévő, félig lebontott házból hozza elő a söröket, húsokat, minden egyes frankért mélyen meghajol. Néha Itt a városban is föltűnik. A tűző napon fekete bakancsban, vastag kabátban szaladgál, a hátán tömött hátizsák. Olcsó munkaerő, gyalog küldik nyers grillkolbászért. Két ösztöndíjasnak, Tamásnak és Antóniának lejárt az ideje, s mivel mindketten festőművészek, az Open Atelier nevű műsorszámmal búcsúztak, amin az itt készült munkáikat kiállították. Tamás szerint jó, ha két vendég betér a hétvégi hőségben, ám ehelyett negyvenes csoport duruzsolt a műtermek körül. Aztán este vacsora a Kunsthaus zenés mulatságán, ahol az alapítvány gálánsán vendégül lát mindenkit. Az alapítvány igazgatónőjével beszélgetve kiderül, sajátos véleménye van a művészvilágról. Azt mondja, mert kevéskét tud magyar: Hideg krumpli. Az egekig magasztalják némelyik festőt, s ettől azt hiszi, hogy tényleg az egekben jár. Aztán csodálkozik, mikor egyszerűen csak ejtik. Akkor olyan, mint a hideg krumpli. • A strandon láttam két munkást, azon tanakodtak, hogy kellene a földön fekvő facsemetét elültetni. Abban talán egyezségre jutottak, hogy függőlegesen, gyökérrel lefelé.