Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-21 / 169. szám

16 • SPORT" CSÜTÖRTÖK, 2005. JÚLIUS 21. Összetört hajók EVEZES KÖLN (MTI) Egy holland kamion szerda haj­nalban Köln közelében elsodor­ta a ma kezdődő amszterdami U23-as evezős világbajnokságra készülő magyar csapat hajóit szállító utánfutót. A hajók telje­sen összetörtek, a kár 12 millió forint. A sofőr valószínűleg el­aludt, ugyanis fékezés nélkül ro­hant bele az előtte haladó jár­műbe, majd hosszú másodper­ceken át tolta maga előtt, végül az utánfutó az árokba borult. A vontató kisbuszban utazó ma­gyar edzők szerencsére nem sé­rültek meg. A hat magyar jár­művön kívül a szerb válogatott öt hajója is a tréleren volt. A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA), a szervezőbizottság és az egyik hajógyártó cég azonnal je­lezte segító szándékát: a ver­senyre megpróbálnak megfelelő minőségű és méretű hajókat biztosítani a magyar válogatott számára. Az ifjúsági fiúk már Szegeden készülnek Két hét múlva vb Éppen két hét múlva kezdődik Szegeden a 11. ifjúsági kajakos és kenus világbajnokság. Az eseményre a magyar fiatalok válogatott­ja már a Maty-crcn készül Weisz Róbert korosztályos szövetségi kapitány irányításával. Egyelőre még csak a fiúcsapat készül a Szabadkai úti olimpiai víziccntrumban, a női kajakosok később csatlakoznak a jelenleg 18 fős kerethez Fotó: Karnok Csaba Az olimpiai bronzérmes a mentális tréninget felhasználva készült fel Vajda Poznanban is odacsap KAJAK-KENU Önbizalommal telve, átalakí­tott, de eredményesnek tűnő (elkészüléssel a háta mögött várja a jövő heti poznani ka­jakos és kenus Európa-bajnok­ságot a Dcmász-Szegedi VE olimpiai harmadik versenyzője, Vajda Attila. Az előző évihez képest sokkal ki­egyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott az idei válogatókon Vaj­da Attila. Ha azt nézzük, hogy 2004-ben mindezek ellenére olimpiai bronzéremig vitte a Dé­mász-Szegedi VE kenusa, akkor optimistán tekinthet az előtte ál­ló feladatokra. - Kétségtelen, tényleg sikerült állandósítani a formámat. Ez a szépen felépített felkészülésnek köszönhető. Más edzésmódszert választottunk Vécsi Viktorral, és úgy néz ki, jó úton haladunk. Mennyiségben és minőségben is módosítottunk, a mentális tré­ninget ugyancsak fontosnak te­kintettük. Feldolgoztam magam­ban a pozitív és a negatív dolgo­kat, majd céltudatosan vegyítet­tem a tapasztalatokat. így pedig nem adtam esélyt a hibázásra. Mert nem az a lényeg, mit értem el eddig, hanem hogy mi lesz ez­után - árult el a felkészüléséről néhány dolgot Vajda. A kiváló kenus előtt álló első feladat a jövő heti poznani Euró­pa-bajnokság. - Úgy tudom, az olimpiai bronzérem felkeltette a riválisok figyelmét. A német Aridreas Ditt­mer jó formában van, hiszen a hírek szerint több Világkupa-fu­tamot nyert, aztán a cseh Martin Doctor is feni rám a fogát. Az öt­Vajda Attila még Szegeden készül a jövő heti poznani Európa-bajnokságra Fotó: Gyenes Kálmán NYOLC VERSENYZŐ, TIZ SZAM A jövő heti poznani Európa-bajnokságra népes szegedi küldöttség utazik: nyolc versenyző tíz számban startol. A legnagyobb hgyelem a kétszeres olim­piai bajnok Janics Natasát kíséri, aki mindhárom páros számban (1000,500 és 200 m-en is) Kovács Katalinnal az oldalán győzelemre tör. A démászos hölgyek közül Keresztesi Alexandra az ezres négyesben kapott helyet. A férfi kajakosok mezőnyében találhatunk egy friss, szegedi U23-as Eb-első duót: Sík Márton és Csamangó Attila K2 200 és K4 500 m-en kap bizalmat. A ke­nusoknál Vajda Attiláé az ezer egyes, Joób Márton, Hüttner Csaba és Fürdők Gábor együtt tagja az ötszáz négyesnek, Furdök és Hüttner az ezer négyesbe is befért, Joób pedig még a kétszázas kvartettben kapott még helyet. karikás fináléból mindenki ott lesz a lengyel városban, csak a spanyol srácról nincs semmilyen információm. Óriási segítség volt számomra a horvát Nikica Ljubek és az olimpiai hetedik szlovák Marian Ostricil jelenléte és ösztönzése: velük együtt ké­szülhettem Szegeden, a Maty­éren - sorolta a várható ellenfele­ket Vajda. A szegedi kiválóság az Eb-n ezer egyesben startol, a világbaj­nokságon viszont két számot visz el. - Az ezer a kedvencem, de a zágrábi vb-n ötszázon is odacsa­pok az ellenfeleknek. Most egy kicsit fáradt vagyok, mert sokat és keményen edzettem, ráadásul jól is ment a lapátolás. Kicsit ugyan izgulós vagyok, de az önbi­zalommal nem lesz gond. Célom az Eb-n a dobogó, egyelőre csak ennyire gondolkodom előre - vé­lekedett az esélyekről Vajda. MÁDI JÓZSEF NAPI MŰSORAJÁNLÓ 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Ag­rárhíradő 5.35 Kárpáti krónika 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Akarsz e bohóc lenni? 43. Bohócok itt­ott, mindenütt (ism.) 9.20 San­dokan. Olasz rajzfilmsorozat, 1. A rádzsa tigrise (ism.) 9.45 TS ­Úszó- és vízilabda-vb. Magyaror­szág-Kanada férfi vízilabda-mér­kőzés. Közvetítés Montrealből, felvételről 11.00 Szerelmek Saint Tropez-ban. Francia tévéfilmsoro­zat, 44. A csapda (ism.) 11.50 Gusztáv. Magyar rajzfilmsorozat. Gusztáv balek (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Rondó 13.55 Őrangyal Olasz tévéíilmsorozat, 10. A rend helyreáll (ism.) 14.55 Kalandos nyár Francia tévéfilmsorozat, 10. A bosszú |16| 15.40 12+ BHkaági magazin 16.05 Pláza Olasz tévé­íilmsorozat, 144. |16| 16.35 Bű­völet Olasz tévéfilmsorozat, 28 (ism.) (16| 17.30 Híradó délután 17.35 Gazdasági híradó 17.45 Körzeti híradók 17.58 József Atti­la 100 Ars poetica - elmondja Kálmán György (ism.) 18.00 Esti mese 18.40 Szivek szállodája Amerikai tévéfilmsorozat, 22. Az eljegyzés (ism.) 19.30 Híradó este 19.54 Sporthírek, időjárás-jelen­tés 20.05 A misszionáriuslány Olasz tévéfilmsorozat, 45. (16| 20.55 Néhány perc Kabos Gyulával 21.10 A holtsáv Amerikai­kanadai tévéfilmsorozat. 5. Megalapozatlan kétely 118| 22.00 Csütörtök este 22.30 Kultúrház 23.00 Kultúrház live 23.25 Híradó, időjárás-jelentés 23.35 Sporthírek 23.45 Elviszlek, ha kéred Amerikai film [1K| 1.15 Kárpáti krónika 1.25-2.14 Kachorra­az ártatlan szökevény Argentin tévéíilmsorozat, 133. | ism.) TV 2 6.00 TotalCar 6.25 jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka. A TV 2 reggeli magazinműsora 9.00 Szóda. Telefonos |áték 9.50 Tclcshop 11.25 Salome. Mexikói filmsorozat, 23. |12| 12.30 Bili és Ted zseniális kalandja. Amerikai vígjáték 14.15 Norbi-titok Az egészséges élctkőd 14.25 Játékidő Telefonos vetélkedő 15.25 A sze­relem ösvényei Mexikói filmsoro­zat, 140. |12| 16.30 Modellügy­nökség Amerikai filmsorozat, 29. Esküvői zűrzavar |12| 17.30 Jó barátok Amerikai vigjátéksorozat, 213-214 Rachel álma; A szap­panopera-buli 18.30 Tények Hír­műsor 19.00 Jóban-rosszban Ma­gyar filmsorozat, 129. 112] 19.30 Aktív A TV 2 magazinja |12] 20.15 Banánhéj, avagy túlélni Bagi-Nacsát Paródíashow [12| 21.20 Soha többé háborút! Angol-amerikai háborús akciófilm |16j Közben: kenósorsolás 23.35 Bennfentes Sztármagazin |12| 0.10 Páran párban Angol vigjátéksorozat, 6. Patrick szerelmi szekrénye 0.45 Jó estét, Magyarország! 1.10 Norbi-titok 1.20 Dragnet - Gyilkossági akták Amerikai krimisorozat, 20. Megtorlás 116) klub 6.00 Ármány és szenvedély. Ame­rikai (ilmsorozat, 284. |12| 6.30 Reggeli. Ébresztóshow 8.34 Talál­kozások - reggel 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Topshop 10.15 Dele­lő. Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.50 Mozimatiné: Tremors 2. - Ahová lépek, ismét szörny terem. Amerikai akcióvig­játék [12]. Közben: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.50 Disney-rajz­filmsorozat. Timon és Púmba 15.30 Csacska angyal. Argentin filmsorozat, 118. |12| 16.30 Sue Thomas - FBI Amerikai filmsoro­zat. Tanulj, tinó! |12| 17.30 Sevcn Days - Az időkapu Ameri­kai akciófilm-sorozat. A kódfejtő 112| 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Fókusz Közszolgálati maga­zin |12| 19.40 Egy rém rendes család Amerikai vigjátéksorozat. Kutatás Miss Október után |12| 20.15 Barátok közt Magyar film­sorozat, 3038 3039. |12| 20.50 Szupermozi: Bűnvadászok Olasz akcióvigjáték 112| 0.50 Találkozások - este Sztármagazin [12| 1.05 Infománia Multimédia-magazin 112) 1.35 Az utca törvénye Amerikai akciófilm-sorozat. Megszállottság 112] 2.20 Fókusz (ism.) [12| DUNA nuvw 5.30 Gazdakör 5.50-8.20 Indul a nap 8.20 Hungarorama - Kitekin­tő 8.30 Szünidei matiné 9.00 Nagyanyó nyomoz 9.25 Albert felfedezőúton 9.40 Műhelymunka 10.10 Bűvölet 11.05 Mit főzzünk ma? 11.15 Talpalatnyi zöld 11.45 Hírek, időjárás-jelentés 12.00 Dé­li harangszó, vers 12.05 Gazdakör 12.25 Gion Nándor: A hatodik ujj 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama - Kitekintő 14.00 Shibam, a sivatagi Chicagóban mállik a vályog 14.15 Az állatok fiziológiája 14.40 Az utolsó éden 15.10 A színek világa 15.40 Sé­rült világ 16.10 Startolj rá! 16.55 Sebességláz 17.25 Régiók 18.00 Híradó, sport, időjárás-jelentés, kulturális hírek 18.35 Bűvölet 19.30 Mese 20.00 A titok gyermekei 22.00 Híradó, sport, időjárás-jelentés 22.30 Esti kérdés 23.15 Váltó Gazdasági magazin 23.45 Corkestra (Hollandia) 0.40 Ritmusok 0.55 Vfers 1.00 Himnusz 1.05 Híradó, sport 1.35 Mese 1.45 Linda és a főtörzs 3.35 Muzsikaszó 4.05 Sebességláz 4.35 Négyzetméter 5.05 Híradó, sport 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Ag­rárhíradő 5.35 Kárpáti krónika 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tüdásakadémia. Mérnöki informatika 11.05 Vidé­ki Anglia. Angol ismeretterjesztő film. Az Ördög- árok októberben 11.30 Vidéki Anglia. Angol isme­retterjesztő film. A Winterborne menti falvak 12.00 Déli harang­szó 12.01 Válaszd a tudást! Nyelvoktatás az EU-ban 12.02 Botrány Bohémiában 12.30 Uta­zás Frankofóniába. Francianyelv­lecke 13.00 Határátkelő. Közéleti szolgáltatómagazin határon innen és túl. Nyári válogatás 13.55 Hrvatska krónika. Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 14.25 Ecranul nostru. Román nyelvű nemzetiségi magazin 14.55 Kár­páti krónika 15.05 Membrán 15.25 Napnyugta 18.00 A Kame­run hegy árnyéka Sáfrány József filmsorozata, 7/3. A Dja 18.30 Kultúrház 19.30 Esti mese 19.56 József Attila 100 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek, időjárás-jelentés 20.30 Kultúrház 21.15 Dokuzóna: Kizsákmányolt gyermekeink Angol­francia dok.-film 116| 22.10 Filmrendezői portrék: Róbert Altman Amerikai portréfilm 23.10 Záróra A magyar hadsereg a II. világháborúban 23.55 Kultúrház 0.00 Wagner Angol-magyar tévéfilmsorozat, 104. 0.55 Válaszd a tudást! 1.55 TUdásakadémia Mérnöki informatika 3.00 Századunk ­Ötven éve történt 3.25 Remekművek - Chopin műveiből 4.25—5.24 A négy páncélos és a kutya Lengyel tévéfilmsorozat, 21/13. A tét a halál /mv TELIN TV |S7 csatornán 147,25 MHz-en) 22.30-19.00 Hangos képújság 19.00 Szegedtől karnyújtásnyira ­mórahalmi magazin 19.40 Tudo­mányegyetem 20.15 Törzsasztal 21.15 Porsche - magazin ® 8. (ism.) 18.30 Pörgés (szerda ism.) 18.45 Pörgés plusz (klipek) 19.00 Szegedi Hírek 19.25 Mese 19.30 Nyári Körút 20.30 A halasi csipke Amerikában - a Halas Tv filmje 21.00 Barracuda: Tengeri zsaruk 2. - Pánik a luxushajón. Német akció­film 23.00 Szegedi Hírek (ism.) 23.25 Képújság <ü££> Hírek 18.10 Interaktív fogadóóra: térségi polgármesterekkel 19.05 Hí­rek 19.10 Entente Florale 2005 20.00 Képújság 20.30 Dokumen­tum Műhely: a halasi csipke Ame­rikában - a Halas Tv filmje 21.00 Barracuda: Tengeri zsaruk 2. - Pá­nik a luxushajón. Német akciófilm •tv 7.00 Főcím 7.05 Hírek 7.10 Makó FC-Algyő. Ladarúgó-edzőmérkőzés, 1. félidő 8.05 Hírek 8.10 Makó FC-Algyö. Labdarúgó-cdzömérkó­zés, 2. félidő 9.00 Képújság 17.00 Tér-Erő - a régiók, megyék, kistér­ségek műsora 18.00 Főcím 18.05 A nyári karbantartások miatt 2005. július 18-átől július 31 -éig csak kép­újságot, augusztus l-jétől augusztus 14-éig pedig ismétlő műsorokat su­gároz. VTV-híradó augusztus 15-én, hét­főn. (a Matávkábel S09 tv-csatornán 161,25 MHz-en) 0.00 Képújság 7.30 Szegedi Hírek (ism.) 7.55 Szemközt (ism.) 8.10 Képmutatók (ism.) 8.40 Képújság 15.00 Édes dundi Valentina, 136. rész 16.00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték 17.00 Tér-Erő ­vidékfejlesztési magazin 17.30 Kép­mutatók (ism.) 18.00 SZIN-es TV Alföldi Hírmondó 93,1 MHz és a 66,29 MHz 5.55-22-3frig 6.00 Reggeli krónika 6.30 Dél alföldi krónika 6.45 Reggeli párbeszéd 7.15 Lapszemle 8.00 Kapcsolás a Kossuthra 15.00-18.00 ig Dél­utáni zenés magazin 18.30-2230-ig nemzetiségi mű­sorok • • BUBID • |FM 89,9 MHz) 7.00 Reggel dclcn (információs magazin, félóránként hírek, idő­járás) 9.00 Délelőtti zene 12.00 Délutáni zene 16.00 Aktív pi­henés (Dzsesszzcnei válogatás Móra Ferenc Sándorral és Szabó Zsuzsannával) 17.00 Mivízió (Hard nyúl) 18.00 A nagy Rock and Roll svindli (punk-rock Ara­tó Mátyással) 20.00 Multikulti (nu jazz, downtempo és world music Barna válogatásában) 22.00 Éjszakai zene Top 20 - Bende Gábor 19.00 ízirájder - Juhász Kund 20.00­24.00 Rádió Plusz At Night ­Boldizsár Kata és Boki FM 95.4 Á^Rádió88 0.00 Zenemix 5.45 Cafe 88 ­Tóth Géza 10.00 Juice - Száraz Ferenc 14.00 Szieszta - Nacsa Norbert 15.00 Media Markt-lista - Nacsa Norbert 16.00 Kíván­ságműsor - Tóth Péter 19.00 Szonda - Patkós Attila és Babi ku­tyus 20.00 Közélet - Péter Árpád 22.00 Bár 88 - Tamás Ákos Báiii7„97.6 Telefon: 62/635 635; SMS: 3030 30 035 (FM 100.2 MHz) 0.00 Még több igazi sláger 6.00 Pluszkulcs - Bende Gábor és Wss Imre 10.00 Juvcntus Plusz - Kis Kata 14.00 Kívánságműsor ­Molnár Balázs 18.00 Rádió Plusz (Adástelefon: 62333-777, SMS­szám: 06 30 267-7777) 6.00 9.00 Jó reggelt! (félórán­ként hírekkel) 9.30-11.00 Nap­raforgó. Téma: Ki lesz az AMK­igazgatő Marosleién? Beszélge­tés Szőnyi Erzsébet polgármester­rel, Bárányi István képviselővel és az érintett szülőkkel 12.00 Dé­li hírösszefoglaló 13.00-tól órán­ként hírek 14.30 Humorpercek 15.00 19.00 Kívánságműsor 19.00 Full Extra - interaktív üzenóműsor 20.15 SMS­kívánságműsor 23.00-6.00 órá­ig zenei válogatás. Közben hajna­li 2.00 és 4.00 órakor hírössze­foglaló

Next

/
Oldalképek
Tartalom