Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-14 / 163. szám

4 •AKTUÁLIS» CSÜTÖRTÖK, 2005. JÚLIUS 14. Álarcot csinálnak, Tőserdőn barangolnak Sohasem unatkoznak a táborban KÖRKÉP ALGYÓ. A Móra Ferenc Népszínház társulata július 21 -éig Erdélyben turnézik. -A faluházban délelőtt fél 10-kor kezdődik a haha-mama klub foglalkozása. A nyugdíjasklub délután 5 órától tartja összejövetelét, az asszonytorna este fél 7-kor kezdődik. ÁSOTTHALOM. Holnap este 7 órától az ifjúsági házban az egészséges életmódról, a környezetvédelemről, a háztartási megtakarítás lehetőségéről hallhatnak előadásokat az érdeklődők. A fiatalok különböző álláslehetőségeket ismerhetnek meg a rendezvényen. BALÁSTYA. Ma délelőtt 9 órától vöröskeresztes akciót rendeznek a művelődési házban, amelyen a rászorulók ingyen válogathatnak a nagyon jó minőségű ruhanemű között. Az akciót a helyi vöröskeresztes csoport közreműködésével tartják meg. BORDÁNY. A bordányiak ötlete alapján régi, valamint régen használt eszközökből rendez kiállítást a faluház ősszel. Arra kérik a lakosságot, hogy a birtokukban lévő mezőgazdasági, háztartási, hang- és híradástechnikai eszközöket ajánlják fel a kiállításra. A tárgyakat a faluház munkatársai nyilvántartásba veszik, ismertetővel látják el, majd a kiállítás végén visszaadják a tulajdonosoknak. A kiállítás célja, hogy a fiatalokkal megismertessék a közelmúltban használt eszközöket. További információ a faluházban kérhető, a jelentkezéseket július hónapban várják. DESZK. A község önkormányzati képviselő-testülete döntött kitüntetések és kitüntető díjak alapításáról, valamint adományozásáról. Idén az alábbi díjakra lehet jelölést benyújtani: Deszk Községért I., II., III. fokozat; Közművelődési Díj; Testnevelési és Sport Díj; Kiváló Polgárőr Díj; Kiváló Tűzoltó Díj; Közösségi Munkavégzésért Díj. A lakosság a jelöléseket ma és pénteken még leadhatja az önkormányzat titkárságán. MÓRAHALOM. július 2-án került sor a Maty-ér átúszására. Az esős, szeles idő ellenére 106-an teljesítették a kétezer méteres távot, köztük 23 mőrahalmi diák. Július 17-én a diákok a Velencei-tavat, augusztus 6-án pedig a Balatont tervezik átúszni. PUSZTAMÉRGES. Holnap délelőtt 10 órakor kezdődik az orvosi műszerek termékbemutatója a művelődési házban. Hat hétig tart az önkormány­zati napközis tábor Szegeden, nielyre ötszörös volt a túljelent­kezés. Mindennap tartalmas programok várják a gyerekeket: színházba, koncertre és kiállí­tásra járnak, megismerkednek más településekkel, strandol­nak és sokat játszanak. A Százszorszép Gyermekház az idén már harmadik alkalommal szervezi az önkormányzati nap­közis tábort. Évről évre több szü­lő próbálta májusban beíratni gyermekét, az idén ötszörös volt a túljelentkezés. Hetente - júni­us vége óta - tizenkét csoportban 200-220-an töltik napjaikat a tá­borban. A gyerekeknek csak az iskolában megszabott 1550 fo­rintos étkezési díjat kell fizetni egy hétre. Minden mást az ön­kormányzat áll, ami négymillió­hétszázezer forint kiadást jelent. - A barátaimmal azért jelent­keztünk az idén is a napközis tá­borba, mert nem akartunk ott­hon ülni a tévé előtt - hallom a manapság meglepő kijelentést a hatodik osztályos Réder Tamás­tól, aki már a második hetét tölti az önkormányzati napköziben. A tanárok a gyerekeket már reg­gel hét órától fogadják a Tabán általános iskolában, de a foglal­kozások és a programok csak nyolckor kezdődnek. Nincs tét­lenkedés, a diákokat délután négy óráig foglalkoztatják. - Ez a táboroztatás nem gyer­mekmegőrző. Minden napra tar­talmas programokat kínálunk ­jelenti ki Orbán Hedvig, a Száz­szorszép Gyermekház igazgató­ja. A gyülekező után a gyerekek egy része a Partfürdőre megy, míg mások a gyermekházban nézik meg a japán babakiállítást, majd buszra szállnak, és a Tappancs Alapítvány kutyusait látogatják meg. - Azt szeretjük, ha mindig va­lami izgalmas dolog történik ­mondja Józsa Zsombor - Eddig még egyszer sem unatkoztunk ­kiabálják túl egymást a gyerekek, majd sorolják, hogy a héten már volt kézműves-foglalkozás, agya­goztak, álarcot készítettek és ba­tikoltak. A tábort mindenféle sporteszközzel is felszerelték. - A legjobban focizni, tollasoz­ni és pingpongozni szeretünk ­meséli lelkendezve Tombácz Ákos és Major Attila. A táborban HALÁSZ, TUDOR, KONDI A gyerekek akár mind a hat hetet a táborban töltenék, azonban a rendelet ennek csak felét engedélyezi. Éppen ezért a Százszorszép Gyer­mekház párhuzamosan több más szaktábort is szervez, amelyeken hetente 200-250­en vesznek részt. Orbán Hed­vig kuriózumként emlegeti a pálmonostori Halász-, a kész­ségfejlesztő Tudorka- és a „Tanulj meg bánni a tested­del!" tartásjavító-kondicioná­16 táborokat. az a szokás, hogy minden hétfőn délután sorversenyt rendeznek, ami összekovácsolja a gyerekek csapatait. A diákok rendszeresen járnak színházi előadásra, kon­certre és moziba. A rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutatók­nak is nagy sikere van. Pénteken­ként kimozdulnak Szegedről. A vonatozás külön élmény a mai gyerekeknek. - Legközelebb Kiskunfélegyhá­zát nézzük meg: többek között elmegyünk a börtönmúzeumba is. Majd továbbutazunk és Tő­serdő romantikus világában ba­rangolunk. Itt akadályversenyt rendezünk ügyességi próbákkal ­meséli Fülöp Ildikó, az egyik cso­port vezetője. CS. GÁT LÁSZLÓ SZATYMAZ. A művelődési házban ma délután 3 órakor kezdődik a kerámiafoglalkozás. SZEGED. Ma délelőtt 10 órától a Somogyi-könyvtár északvárosi fiókkönyvtárában (Gáspár Z. u. 6.) a vakációs programsorozat keretében indián kengyelfutásra - mexikói játék -, valamint kézműves-foglalkozásra, nemezelésre várják a gyerekeket. A foglalkozást Mojzesné Süli Anna könyvtáros vezeti. SZÓREG. Ma délelőtt 10 órától a Vakációs programok keretében szalmababa-készítésre várják az érdeklődőket a művelődési házban, az ultipartira pedig délután 2 órától. CSONGRÁD. Holnap ismét éjszakai fürdőzésre várják az érdeklődőket a csongrádi gyógyfürdőbe. A 10 órától másnap éjjel l-ig tartó programok között szerepel dinnye- és fánkevőverseny, kötélhúzás szárazon és vízen, habfürdő és dinnyeúsztatás is. A napközis gyerekek a japán babakiállítást is megnézték Fotó: Frank Yvette Sör és sramli a Vedresben A Vedres István szakközépiskola udvarában tegnap nyílt meg a sörfesztivál, amely ettől az évtől a Dreher sörünnep nevet viseli. Csupán a név változott: a hagyományhoz hűen sramlizene gondosko­dik a jó hangulatról. A fesztivál mindennap déltől éjfélig várja a vendégeket, augusztus 21-éig. A sör­ünnep szervezője a Bajor söröző és étterem Fotó: Frank Yvette Nyárra vált az Estelő Az évszakhoz igazodó témákkal jelentkezik a Telin TV csatornáján Kisistók Tímea felelős szerkesztő magazinműsora, az Estelő - Nyár. Holnap este 8-tól nézhetik az egyórás összeállítást, amelyben a nyári szegedi művészeti kínálattal, elsősorban a szabadtéri programjával foglalkoznak. A mostani adás vendége Gyüdi Sándor karmester lesz, aki az általa vezetett szegedi szimfonikusok szombati, Dóm téri ajándékkoncertjéről beszél. A műsor ál­landó rovatában, az Estelő - Kedvencelő címűben a házi kedvencek nyári sorsa a téma, például az, mi legyen velük, ha szabadságra megyünk, milyenek a kutyapanziók, és hogyan segítsünk a háziállatok­nak, ha nagy a hőség. Tanácsokat kapnak az autóval nyaralni indulók, és szó lesz a strandokról is. A nyári Estelő régi-új ' műsorvezetője Szabó Gabi lesz, akit a nézők a tava­szi. programokban kénytelenek voltak nélkülözni: főszerepet kapott Tímár Péter új filmjében (A her­ceg haladéka), hetekig forgatott. A nyár folyamán már vezeti a műsort, Kisistók Tímeával és Debre­czeny Andreával váltják egymást a péntekenkénti adásokban. Csillagos Anna Hivatalosan is a hazai fürdők élmezőnyébe került az Anna. A szegedi gyógy-, termál- és élmény­fürdőt a Magyar Fürdőszövetség értékelte. Szigorú szempontrendszer alapján vizsgálja a Ma­gyar Fürdőszövetség szakbizottsága a hazai fürdő­ket. Értékelik a fürdők környezetét, megközelíthe­tőségét, infrastruktúráját, építészeti jellemzőit. Számít, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, meny­nyire fölkészültek szakmailag a munkatársak. Az Anna fürdő a maximálisan elérhető 215 pontból 198-at kapott, ami a szállodák besorolásához ha­sonlóan négycsillagos minősítést jelent. Ez az elér­hető legmagasabb besorolás, ezzel Szeged első él­ményfürdője bekerült a magyar gyógyfürdők elit klubjába - tájékoztatott Rózsa Péter. A Szegedi Fürdők Kft. marketingvezetője szerint sok pontot azért vesztett el az Anna, mert nem üdülőhelyen vagy gyógyhelyen található. Szerinte ha Szeged is­mét híres fürdővárossá válik, akkor az Anna érté­kelése tovább javulhat. A szegedi fürdőkultúra és gyógyturizmus szempontjából, fontos tény, hogy Szegeden két minősített gyógyvíz tör felszínre. Az Anna fürdő mellett az újszegedi Dóra-víz is elnyer­te a gyógyvíz minősítést. M. B. I. Száz szakmunkás dolgozik, három ütemben Felújítják a Vasvárit A terveknek megfelelően halad a szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola átalakítása és bővítése. A felújítást februárban fejezik be, de a négyszáz diák a régi épületet szeptemberben már birtokba veheti. Átlagban száz munkás dolgozik naponta a szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolá­ban. Bővítik és korszerűsítik az épületet. A felújítás és az új szárny építése 280 millió forint­ba kerül, a munkát három ütem­ben végzik el. A Gutenberg utcai rész átalakí­tását a kivitelező, a Délépítő Rt. dolgozói a tanítás befejezése előtt két héttel megkezdhették. Itt - a parketta lakkozásán kívül - minden elkészült: megújult a tornaterem, nagyobb, galériás könyvtárat alakítottak ki. Ezek­be a helyiségekbe zsúfolták be az iskola összes bútorát és más mozdítható holmiját. A régi épület Bolyai utcai sza­kaszát augusztus 25-re fejezik be, hogy szeptember l-jén megkez­dődhessen „közgében" a tanítás. - Ha továbbra is így halad a munka, akkor a négyszáz diák impozáns épületben tanulhat ősztől - mondta az önkormányzat beru­házási referense, Au­gusz Ádám. Többek között kicserélik a homlokzaton az ösz­szes nyílászárót, il­letve az épületben a burkolatot és a fűtés­rendszert. Új elekt­roTnos és informá­ciós hálózatot alakí­tanak ki. A pince vi­zesedését pedig lé­legző vakolatrend­szerrel állítják meg. A Bolyai utcai új épületszárny - a ter­veknek megfelelően - jövő év februárjára készül el. A pincé­ben, a földszinten, az emeleten és a te­tőtérben - 460 négy­zetméteren - • négy tantermet, vizes­blokkot és büfét ala­kítanak ki. Itt kap Ősztől már impozáns épületben tanulhat­helyet az a lift is, nak a Vasvári diákjai Fotó: Karnok Csaba amelyen a mozgáskorlátozottak közlekedhetnek és ezzel megol­dódik az iskola akadálymentesí­tése. Az épületrész zárófödéme már elkészült és három héten be­lül tető kerül az új szárnyra. A Vasvári szakközépiskolában jelenleg a festők, a hideg és me­leg burkolók valamint a kőműve­sek dolgoznak. CS. G. L. MEGLEPETÉS m „A tornaterem homokkal volt fel­töltve és a parkettát párnafára szögelték. Ezt megszüntettük és aljzatbetont készítettünk - utalt a kivitelező, a Délépítő Rt. gene­rál főmérnöke, Mészáros András a felújítással együtt járó megle­petésekre. - Az is kiderült, hogy az egyik nagyméretű téglából ra­kott falnak nincs alapja. Ezért a falat lebontottuk és újat építet­tünk."

Next

/
Oldalképek
Tartalom