Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-09 / 159. szám

10 SZIESZTA 2005. július 9., szombat Paralia: a magyarok tengerpartja Sok magyar utazik nyáron Paraliába, a görög tengerpartra. Katerini strandján sok hazánk fiával találkoztunk. Aki kedveli Görögországot, annak feltétlenül ajánljuk ezt a helyet: napfény, tengerparti röplabdacsaták, gyros és zorba. S mindez a pénztárcánkat sem viseli meg. Hullazsák, kréta, izzókészlet, elakadásjelző, világító mellény, kerékcseréhez ék - a legfontosabb dolgok, amelyekre figyelmeztettek: az okkal, vagy ok nélkül a turistákat megállító rendőr ezeket ellenőrzi a legkomolyabban. Nos, valamit vagy jól csináltunk, vagy a Szeged-Belgrád-Nis-Thesszaloniki-Katerini útvonalon oda tizennégy, vissza tizenhárom óra alatt végig szerencsénk volt, de tény: a derék egyenruhások a Szegedtől Kateriniig tartó éppen ezer kilométeres úton legalább tizenöt-húsz (!) helyen strázsáltak a betoncsík mentén, ám egyszer sem szúrták ki Peugeot 206-osunkat. Igaz, a sebességhatárokra kínosan ügyeltünk, így volt, amikor hosszú kilométerre elláttunk, mégis negyvennel döcögtünk. Ám megérte: a szakaszok végén, általában egy kanyarban, vagy híd alatt pisztolyhoz hasonló eszköz pásztázta a gyorshajtókat mindkét irányban. 200 kilométer 4 óra alatt Belgrádig 100, utána Nisig 120 km-es átlagsebességgel tettük meg a táv közel felét mindössze hat óra alatt. A Nisava völgye gyönyörű, ám innen kezdődtek a gyötrelmek - az út minősége miatt. A Nistől Szófia után ötven kilométerig terjedő körülbelül 200 kilométert további négy óra alatt tettük meg. Az Hajókikötő a tengerparton építkezés folyamatos, a 40 km/órás tábla állandó, a szerb-bolgár határig, Dimitrovgrádig pedig a hidaknál érdemes volt lelassítani a mart útfelület miatt. Aztán eljött a Kánaán: Dupnicától az újabb átkelőig, Kulatáig kész az út! Büszkén is hirdetik a táblák, hogy ez a fejleszté§"45 millió 370 ezer levába, azaz több mint 23 millió euróba került. Laza görögök Ami pedig göröghont illeti, nem volt ritka a páros záróvonalon előzés, az egyirányú utcába szemből való behajtás. Lazák a szabályok, lazáJc a rendőrök is. Még sincs anyázás, mutogatás, leszorítás. Aki akar, hadd menjen! - vallják nálunk délebbre. A megérkezés után gyors fejszámolás, egyeztetés, és kiderült: odafele 37 eurót költöttünk autópályára, illetve úthasználatra, ötliteres fogyasztással pedig ötven eurót üzemanyagra. A gázolajárak a következőképpen változtak ekkor: Magyarország: 245 forint, Szerbia-Montenegró: 56 dinár (körülbelül 170 forint), Bulgária 1,6 leva (körülbelül 1 euró), Görögország: 0,86 euró. Bő egy hétig sikerült mindent kikapcsolni: a hazai gondokat, a stresszes életet, napközben a telefont - maradtak az élvezetek. A napfény, a tengerparti röplabda- és faütós Ml MENNYI? A teljesség igénye nélkül néhány példa a paraliai árakra (euróban, az egyszerűség kedvéért 1 eurót 250 forinttal érdemes számolni): gyros pitában: 1,5; ^ismeretlen nevű, de fogyasztható állagú kólával menüben: 1,8. Gyümölcsök: eper (20 dkg): 0,8; cseresznye (kg): 1,7; dinynye (kg): 0,33; barack (kg): 0,5. Zöldségek: paradicsom (kg): 1,3; paprika (kg): 1,4; padlizsán (kg): 1,8. Tej (csak 3,5 %-os van): 1,15/liter, sajt (30 dkg): 2; tojás (db): 0,1. Az éttermi árak közül néhány példa: gyros tányéron, műszaka és tintahal: egyaránt 4-5; kagyló: körettel max. 6; rák: 8-10 (van, ahol körettel együtt ennyi!); görög saláta: 3-5; sült krumpli: 1,5-2; szuvlaki: 4-5 euró. Fontos: nem várják el a borravalót, de az étkezés után jár apróbb ajándék, így puding, édesség, vagy gyümölcstál. Amit még érdemes figyelembe venni: az ezüst, a fehérarany és a bőr olcsó, ajánlott, sőt néhol kötelező alkudni. csaták, a gyros és mellé jeges pohárban a sör, esténként pedig a bárok, a zajos, forgatagos utcák és éttermek utánozhatatlan hangulata, s a zorba. És bármily hihetetlen, mindezt a magyarhoz hasonló, sokszor olcsóbb árak mellett. Érdemes nekivágni Sétáinkon rengeteg magyarral találkoztunk, sőt az éttermekben magyar étlappal és magyar személyzettel is. Aki pedig szereti az utazást, s kibírja a tizenegynéhány órás autózást (klímás kocsival ez sem gyötrelem), kedveli Görögországot, minden ízével, szokásával együtt, annak feltétlenül ajánljuk ezt a tengerpartot. MÁM JÓZSEF P0DMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (nyári napló) A tó és a város fölött húzódik a Zugerberg hegyvonulata, mely kelet felől zárja a várost. Déli irányban kétezer méter fölötti csúcsok magasodnak, közelebbi a Rigi, távolabbi a Pilátus. Sok mindent hívnak Pilátusnak. Például egy rádiót is. Vajon miről beszélhetnek, vagy egyáltalán van-e valami még a név mögött? Az is lehet, hogy épp olyan, mint mikor Szegeden azt mondja valaki, hogy ....éppen mentem a Kálvárián..." Vagy Kálvária tér. Nagyon furcsa. De a lényeg most a Pilátus, ugyanis Luzern a Pilátus tövében, a Vierwaldstatter See egyik fényes öblében fekszik. Lakóinak száma több tízezer, egy zárójeles szám szerint, ami talán kertvárosi értelmezés, százezernél is több. De hát Pest is attól olyan borzalmas, hogy sokan lakják, nincs egy lélegzetnyi idő, mindenütt város. Zugtól Luzernig nem az autópályát választva kanyarogtunk, azt gondolva, édes kis falvakon át vezet az út, ehelyett amerikai bódéfalvak hangulatát idéző raktárépületek és gazdasági építmények között. Aztán ez a kicsi és néptelen út úgy rohant bele a zúgó forgalomba, mint mikor tíz patak fut össze egy torkolatban, s mintha készülnék a hasonlatra: az utak épp az öböl felé lejtettek. Kezdem megszokni, hogy Európa úgy be van autózva, hogy parkolót találni külön kaland, főleg ha az ember először jár ott. Végül egy parkolóház aljában kötöttünk ki, ismeretlen parkolási rendszerben. Az ilyentől mindig fölmegy az agyvizem. Mióta leszoktam a matematikai feladványok megoldásáról, nem bírom ismeretlen rendszerek megoldására használni az agyam, csak düh fog el, mint a csapdába esett állatot, s úgy vagyok vele, mint a matekpéldával, oldja meg az, aki kitalálta. • De legyünk végre Luzern belvárosában, ami a térkép szerint egyszerűen áttekinthető. Az öböl szegélyén végig gyalogjárda sétálóknak, két sor gesztenyés, a víz kristálytiszta, áttetsző, szemben feketén magasodik a városra a Pilátus. A távolban havas csúcsok, a levegő 30 fok. A Pilátus alatt, a parton óriási fekete épület, alatta finoman dzsesszt nyom egy nappali zenekar. A víz hullámain a hangok betöltik az öblöt s újra egy műalkotás belsejében érzem magam. Kép és zene, hangulatos film. De nem az, ellenben ferdíthetetlen valóság. Le kell ülnöm egy padra, és mélyen magam elé nézni a porba, s rövid időre elgyöngülve azon gondolkozom, egyáltalán hogy kerültem én ide, miért vagyok itt, mi dolgom van ezzel? Mert erre nem számítottam. Szép, lélegzetelállító. Olyan helyre jutottam, ahová nem készültem. Nem ismertem, tehát nem is akarhattam látni. És egyszer csak itt vagyok. S hogy végül mire jöttem rá, azt most nem írom le itt, megvárom a gondolat eredményét, és akkor. • Naplómba kívánkozik ez az eső, ami most odakint zuhog. A szoba távolabbi ablakán tehénbőgés jön át. Mindig ezt csinálja, ismerem a hangját. Néha reggel hatkor kezdi, bőg. Tehetetlenül bőg. A feje kisebb, mint a magyar teheneké, a nyaka rövidebb és vaskosabb, és nem tarka, hanem inkább egyszínű barnás. Lehet, hogy az elméletek szerint kiszárad a föld, de akkor ez lesz a zöld utolsó szigete. Olyan elszántan és vastagon tud esni, mintha itt nagyobb lyukú felhók öntöznék a földet. Gondolom, gazduram örül, újra harsan a lerágott legelő. Kinézek az ablakon, a birkák egy kupacban kucorognak, mintha varázsütés ereje szontaná lábuk a földhöz. Bár a fülük néha rezeg, de azt innen nem látni, egy részüket eltakarja a cseresznyefa. Mióta megjöttünk, kiszínesedett, még egy hét és lehet pár szemet lopni róla. Vagyis nem tudni, hogy mit jelent róla szedni, a kerteknek nincs határa, mindenki tudja, mi az övé, összefolyik zöldséges a gyümölcsössel, de hogy ez most a mi kertünkben áll vagy a szomszédéban, nem tudom. A szomszédos gazduram, egyébként harmincas férfi, úgy ugrál a tehenek közt, mintha a magyar vándort gyakorolná. Secperc alatt kiganyéz! Olyan pálinkája van, hogy semmi értelme a román-magyar vitafórumnak a pálinka neve körül. Ez a főzés érdemelné leginkább a pálinka nevet. De itt csak legényes egyszerűséggel spirituosennek nevezik. Mintha nem lenne a szavaknak varázsa, a tartalom legyen üdítő. Ha már így belekaptam a táplálkozásfilozófiába, jelzem, a lakás villanykapcsolóin meg tudnám számolni, hány testes embert láttam eddig. Nem esznek zsírosat, a boltokban füstölt szalonna, mint olyan, nem létezik, sőt füstölt áru is inkább az olasz kolbászok között. Valahogy olyan a boltok és az éttermek kínálata, hogy ha akarnánk, akkor se tudnánk koleszterinnel bombázni magunkat. A fölkínált alapanyagokból szinte kizárólag olyan ételek készíthetők, amik hiábavalóan szerepelnek háziorvosaink táplálkozási tanácsaiban. Elég volt egy hónap, hogy elfeledjem a lusta töpörtyűzést, a füstölt kolbászozást és a húsoktól dagadó étrendet, ellenben olyan ízes saláták keverhetők frissen reszelt tormával, olívával, olasz paradicsommal és némi tonhallal, csöppnyi balzsamecettel, hogy most is nyelek minden magánhangzó után. Aztán ott a birkahús, amit mi legfönnebb pörköltbe vetünk. Tessék kipróbálni darált birkahúsgombóccal a zöldséglevest. Hihetetlen a különbség. Ennyivel jobban tudnának magukra vigyázni? És az egész ilyen egyszerű? Miközben nálunk a szegénység hagyománya az egész életen, életmódon és -stíluson átvonul: az olcsó hús híg leve úsztat. • Mielőtt eljöttem Szegedről, egy nap elindultam, és körbefotóztam a belvárost, s a majd nyolcvan képből álló galériát, mintegy városi promóciót ajándékoztam vendéglátóimnak. Mindenki megnézte, tudom, tetszett. Különösen jó ötletnek tartották, hogy végre egy nem budapesti „bűvész" teszi itt tiszteletét, s talán volt annak a szónak is némi pikantériája, hogy miközben magyar, vidéki. Mit gondolhattak róla? Merthogy meg voltak lepődve, az biztos. Másra számítottak. Rosszabbra. Ebből pedig azt olvasom ki, hogy a néma városképekben ezerrel ott van a lehetőség, hogy Európa része legyünk. Más meg nem látszott. De hát otthonról nézve tehetetlen tömegnek látszik ez a részvétel, pontnak, melynek, ugye, értelmezés szerint iránya nem létezik. • A Kossuthot, Bartókot és a Petőfit hallgatom az interneten, s már otthon is megvolt a bukéja, itt meg még nagyobb súllyal hangzik minden magyar szó, köztük a bemondó kérdése: Szili lesz-e a köztársasági elnök? Ezer tűpárna se védene meg a szúrásoktól. Gyerekkoromban szólítottak így, meg még most is az édesanyám. Azt gondoltam, ez a szó csak az enyém, meg a ritkásan fölbukkanó druszáké. De nem, ez a szó ott rohangál a köztársaságielnök-választáson. Szeretném, ha újra visszajönne. Jogos kontextusába.