Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-17 / 140. szám
14 PÉNTEK, 2005. JÚNIUS 17. Satírozzanakle! Nosztalgikusán tör fel az olvasóból az elmúlt hatvan év története, amelyeknek a távoli része már történelem. A lap időutazása előhozta a kitörülendőket is a visszarévedőből. Nincs több, mint három esemény, ügy, amit nem tennék meg ismételten, ebből egyik a Takaréktár utcában történt attak, hazafiaskodásom. Ma véletlenül sem járnék azon a „vidéken". Tüntetőként felettébb nem, mert karnyújtásnyira omlott földre Swartz Lajos munkásgyermek mellettem. A környékbe sem mennék akkori jelszavaink mai „eltiprása" után. Ugyan hová lett a „lengyel-magyar barátság", „a földet vissza nem adunk", hová a „semleges Magyarországot" igazán embert mozgató álma? Kár is ecsetelni a mai „elhajlást" '56-tól, az úttévesztés olyan nagyságrendű... Akkor a gügyék virtusával szaggattuk a vörös zászlókat, repültek a címerek az iskolánk emeletéről, nagyot hahotáztunk, amikor a trikolort is ábrázoló gipszforma nagyot csattant a Stefánia aszfaltján. A legrafináltabb propaganda mesterei adták a szánkba a jelszavakat, s ma bocsánatért esedezem a Hazához: szeretett magyar földem, nézzed el, hogy tanulatlan kis vigéeként magam is vetettem azt a magot, amely ma a te kiárusításoddal szökkent szárba és a te megcsalásoddal hordozod az ügyes( ?) multikat..., akik ellen akkor kiáltoztunk. Vissza mindent! Mindent vissza, csak azt nem csinálhatom újra, hogy rosszat „álmodtunk" az akkori - kommunista - miniszterelnökkel együtt. Nagy, igen nagy az én bánatom, és le is tagadom, hogy részese voltam a történelemcsinálásnak. Satírozzanak le a Takaréktár utcai fényképekről! ALMÁSY ISTVÁN, AZ '56-OS BEM KÖR SZEGEDI TITKÁRA, SZEGED PONT E-mail címünk: ajanlo(" dclmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGED PINCESZÍNHÁZ ÉS MIJVÉSZKÁVÉZÓ 19.30 órakor: Casanova - színjáték. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI, ZSIGMOND VILMOS TEREM Minden előadás 320 forint II óra: Kék madár, 15.30, 17.45 és 20 óra: Galaxis útikalauz stopposoknak; 22.30 óra: Ray. BELVÁROSI MOZI, BALÁZS BÉLA TEREM Minden előadás 320 fonnt 14 óra: Leány gyöngy fülbevalóval; 16.15 és 20.45 óra: Edukators; 18.30 óra: Tiszta. Színes kanadai-francia-angol film; 23 óra: Álmodozók. BELVÁROSI MOZI. CSÖKE JÓZSEF TEREM Minden előadás 320 forint 10 óra: Az Operaház fantomja; 13 óra: Ray. 16 óra: Csöke lózsef filmjeiből: 18 óra: A bukás - Hitler utolsó napjai; 20.30 óra: Az utolsó óráig -»Hitler titkárnőjének visszaemlékezései-, 22.30 óra: A vágy törvénye. GRAND CAFÉ 17 óra: Az élet nélkülem; 19 óra: Az élet egy csoda; 21 óra: Belső tenger. PLAZA CINEMA CITY A csajom apja ideges: 13.15, 15.30, 17.45, 20, 22.15 óra. Galaxis útikalauz stopposoknak: 11.15, 13.30, 15.45, 18, 20.15, 22.30 óra. A bukás: 14.45 óra. Lucky Luké és a Daltonok: 11.15 óra. Nagy zűr Korzikán: 12.45 óra. Madagaszkár: 10, 12, 14, 16, 18, 20.15, 22.15 óra Öreg házak Hódmezővásárhelyen Sok a rossz, csúnya ház Vásárhelyen. Öregek, korszerűtlenek, felújíthatatlanok. De: jó helyen vannak, a városközpontban, vagy annak közelében, a be- és kivezető főutak mentén. Utakkal, közművekkel, infrastruktúrával ellátva, tehát értékes helyen. Ilyen lepusztult állapotban viszont „szúrják a szemet", a helyben lakókét éppúgy, mint az idelátogatókét. Gazdáik általában nincsenek abban a helyzetben, hogy változtassanak a jelenlegi helyzeten: például újjáépítsék, korszerűsítsék őket. Beletörődve várnak sokszor évtizedekben mérve a jövőt. Segítség kellene, mert patthelyzet van. A város folyamatosan kitörési pontokat keres, vázolják a 21. századi életminőséget, s közben több száz vályogház évről évre süllyed a járdaszint alá. Az életminőség fundamentuma a biztos jövedelmet jelentő munkahely, ennek ígéretét mormolja kormánypárti és ellenzéki is 15 éve, olyan hittel - és olyan eredménnyel is -, mint ahogy a rózsafüzért szemelgetjük. A munkahely - a megélhetésen túl - hitelképességet is jelent a bankoknál, például építkezésekhez is. Mindez ábrán maradt mindmáig, közöny és hitehagyottság jár vele, s a szóban forgó házak, sőt: néha utcarészletek száz év előtti falusi színvonalat mutatnak. Ezek a képek valahogy kívül esnek a városfejlesztést intézők látómezején, érdeklődési körén. Nem azt mondom, hogy mozdulatlanság van a városban, hogy semmi sem történik, mert „...valami van, de nem az az igazi" - Rajkint idézve. LáSok hasonló, felújításra váró épület van a városban Fotó: Tésik Attila tom, hogy foghíjak épülnek be, öreg házak is tűnnek el, új utcák nyílnak, sokszor a környékbeliek tiltakozása ellenére. Nos, az új utcák nyitásával van gondom. Olvasom, milyen sokba kerülnek, mert a „szűzföldeket" kell urbanizálni. Az út, a járda, a közművek telkenként 2-3 millióba kerülnek, összességében százmilliókat költ erre a célra a város. Mivel mindezt ingyen adja a város a „fészekrakóknak" minden dicséretet megérdemel a városvezetés. De látni kell a fiatalasszonyokat, akik majd kilométerekre fogják hordani gyermekeiket óvodába, iskolába, orvoshoz, s a napi bevásárlás is hasonló gondokat jelent, ugyanakkor az „én" öreg házaim mindezekhez közel esnek. Az új utcák kialakítására fordított tíz- vagy százmilliókból meg kellene vásárolni az öreg házakat, természetesen korrekt üzletet kötve a tulajdonosokkal. Helyükre tömblakásokat, sorházakat, bármit építeni, ami korszerű, tájba illő. Mondhatnánk azt is: kettőt egy csapásra, mert a régi és új lakók is jól járnának, a város is szépülne, mert sok „szeplő" tűnne el ezáltal. Igaz, ez már három a jóból, de rá is férne szeretett városunkra. SZABÓ DÁNIEL NY. TANÁR, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A buszközlekedést fejleszteni kellene Újszegeden Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékeseinek javasolom, hogy a minden tanítási nap reggelén csúcsidőben a 7 l/A járatot Újszeged víztoronyig - a meglévő buszfordulóig - közlekedtessék, inért a Fő fasori víztoronytól számított három buszmegállójában nagyon sokan várják a 2-es buszt, amelyre nem minden esetben férnek fel. A 2-es busz csúcsidejét legalább hétköznap 18 óráig biztosítani kellene! (A kevésbé használatos 7 l-esé is eddig tart.| A marostői városrészben folyó építkezésekkel a terület lakosságszáma is jelentősen növekedik(ett), ezért érdemes lenne egy új buszjáratot is indítani, amely a Marostői városrész, Fő fasor, Temesvári krt., Bertalan híd, Sziliért sgt., Hajós utca, Tisza part, Tisza Lajos krt., József A. sgt., nagykörút, Bertalan híd, Temesvári krt., Fő fasor, Marostői városrész vonalán közlekedve - a régi hídnál történő hosszadalmas várakozást elkerülve - lehetővé tenné a gyorsabb bejutást a belvárosba. Az átszállás lehetősége több megállónál a város minden irányába már jelenleg is biztosított. DR. LENGYEL ENDRE, SZEGED » lAPf SZOLGÁLTATÓ, I KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ A faluházban (Búvár u. 5.) 15 órakor: drámajáték műhely. Sin City-A bún városa: 12.15, 14.45, 17.15 19.45, 22.15 óra. Szerelem sokadik látásra: 13.30, 15.45, 18, 20.15, 22.30 óra. Carteredző: 17.15, 21.45 óra. Star Wars III. - A sith-ek bosszúja: 11.15, 14, 16.45, 19.30, 22.15 óra. Kinsey: 19.45, 22 óra. Pata-csata: 11, 13, 15 óra. Mennyei királyság: 17 óra. xXx2-A következő fokozat: 17.30 óra. Gorilla bácsi: 15.15, 19.45 óra. Fehér zaj: 19.45, 21.45 óra. Robotok: 10.30 óra. Lemony Snicket - A balszerencse áradása: 11.30 óra. Micimackó és a Zelefánt: 10.45, 13.30 óra. Garfield: 10.15 óra. VÁSÁRHELY, MOZAIK MOZI 15.30 óra: Arséne Lupin. Színes francia film; 17.45 óra: Csodálatos Júlia. Színes, m. b. magyar film; 20 óra: xXx 2-A következő fokozat. Színes, m. b. amerikai film. SZENTES 15.30 óra: A kilencedik nap. Színes német-luxemburgi film,17.30 és 20 óra: Star Wars III. - A sith-ek bosszúja. Színes, m. b. amerjkai sci-fi. BALASTYA 19 óra: Penge - Szentháromság. Színes amerikai film. PITVAROS 19 óra: A randiguru. Színes, m. b. amerikai film KÜZ£L£X SZEGED Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 9 órakor: baba-mama torna. Vezeti: Reigl Imola; 10 órakor: babamasszázs. Vezeti: Ráczné Gyémánt Andrea védőnő; Dórától 16óráig: ingyenes számítógép-használat internetezési lehetőséggel; 17 órakor: Akropolisz Táncstúdió Fiatalok táncprobája. Színpadi táncok alapjai. Vezeti: Kerek Attiláné. A Mars tér 11. szám alatti ház átjárójában 14 órakor: Építési hagyományőrzés 2005 Építők emlékezetét őrző emléktábla koszorúzása Szeged M. [. Város érintett önkormányzati képviselőinek részvételével. Emlékbeszédet mond: Tóth Károly önkormányzati képviselő és Zilahy János Péter, az ÉTE Csongrád megyei szervezetének elnöke. A technika háza földszinti nagytermében (Szeged, Kígyó u. 4.) 15 órakor: Építési hagyományőrzés 2005 előadás és könyvbemutató A magyar tervezőirodák története (megjelent), Az építőipar négy évtizede (kiadás alatt) című könyvekről és ezek Csongrád megyei aktualitásairól. Előadók: Schéry Gábor és Hajós György, a könyvek főszerkesztői. A közéleti kávéház rendezvénye a Perényi pihenőparkban (Deszk) Találkozás: Szóregen, a Két Dudás étteremben 16 órakor, ahonnan lovas kocsi szállítja ki a vendégeket a parkba: Lovasturizmus és lovassport Szegeden és környékén. Házigazda: Perényi László mezőgazdász, a pihenőpark tulajdonosa Szalonnasütési lehetőség, szükséges alapanyagokat mindenki vigyen magával! logyi-könyvtár ekkönyvtárában gyermekkönyvtárában 15 órakor: Ne tartsd titokban! címmel az országos A Nagy Könyv-programhoz kapcsolódva gyerekek, könyvtárosok, nyugdíjasok mesélnek kedvenc olvasmányaikról. Az Alexandra könyváruházban ¡Szeged Plaza) Antaltól Orbánig című könyvét Dórakor: Torgyán József dedikálja. A Máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 16 órakor: dia- és filmvetítés. A szegedi csillagvizsgáló (Kertész u.) 18-tól21-ig óráig várja az érdeklődőket; az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 17 óráig várja látogatóit. ALGYŐ <5 ó ftY GSry Pina & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. ti... .i ,>t..y A Hot. A TÁLALÁSBAN HBNSÉGBS RÁADÁS KANI .UrUtfogtatM (62) 422-157 KQNCERT é? BULI SZEGED MUZIKÁLIS JUNIÁLIS a Dugonics téren: 17 órakor: Peter & Pan; 19 órakor: Folkolor; 21 órakor: Nomada; 23 órakor: filmvetítés. A Blueseum Étterem és Pubban (Zárda u. 7.) 21 órakor: Shirley & Charlie „Fülöp-szegedi duó"; Soft music; Sanzonok és szerelmes dalok. Az Old Timer Music Clubban (Brüsszeli krt.-Dugonics u. sarok) 21 órakor: Indigó-koncert, utána rock dance party. A JATE-klubban (Toldi u. 2.| 22 órakor: Party DJ Cadikkal és D( Zeekkel. A SZOTE-klubban 22 órakor: Igazi házibulizenék Gajdács Zoltánnal. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A tiszti klubban (Szántó K J. u. 28.) 21 órakor: K. É. Z.-produkció - Heaven Street Seven-koncert. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1-3.) földszinti kiállítótermében megnyílt a hónap könyve: Hubay Miklós: Összegyűjtött drámák 3. kötet. AKass Galériában (Váru. 7.) megnyílt: Gyárfás Gábor Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész Privát plakátok II. című kiállítása. A tárlat megtekinthető: június 19-éig 10 órától 17 óráig, hétfőn zárva. A Szegedi Ifjúsági Házban (Felső Tisza part 2.) megnyílt: Szlaukó László képzőművész kiállítása. Megtekinthető: június 20áig. A Novotel Szállóban (Maros u. 1). megnyílt: Dávid Júlia üvegfestészeti kiállítása. Megtekinthető: június 30-áig. Volt egyszer egy Világ Utcája „Akciós saroktelek a szegedi belvárosban" illetve „Szegednek kell egy koncertterem" címmel jelent meg két írás a lap június elsejei számában. Az előbbiben nyilatkozik többek között az egyetem egyik prominens vezetője a tekintetben, hogy minő „jó indulatot", kegyet gyakoroltak az előző kormányzat alatt, hogy az Ady téri TIK (információs és kongresszusi központ) építéshez „befogadták" a közeli egymilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást, mert „a Sancer-tavaknál tervezett konferencia központból nem lett semmi". Ez így nem igaz, kikérem magamnak a megfogalmazást. íme a tények tárgyszerűen: A Sancer-tavaknál a Világ Utcája-projekt volt előkészítve mintegy harmincmilliárd forint beruházási összértékben. Közép-európai regionális, üzleti, kereskedelmi, kulturális központ! Az Ady téri könyvtárépítéshez az egyetem úgy kapott építési engedélyt, és úgy kellett volna használatbavételi engedélyt is kapnia a jogerős építési előírások szerint, ha a Honvéd térnél (Tisza Lajos krt. 93.) a TIK miatt és annak következményeként megépít további 150 parkolót, mert ellenkező esetben az Ady tér környéki ingatlanokat és közlekedést teszi tönkre a forgalom. Nem ezt tette! Elcserélte a várossal a Honvéd téri telket, egyben ezzel a feladatot is átruházta Szeged Megyei Jogú Városra. Az egyetem a város felé semmiféle kegyet nem gyakorolt! Az egyetem Ady téri beruházása „benyelte" az egymilliárd forintot, de nem a pályázatban megjelölt 1500 férőhelyes kongresszusi és hangverseny központ épült meg az Ady téren. Kérdés: hogy hová lett akkor a pénz?! A Világ Utcája Kft. és szakmai műhelye által 1992-ben elkezdett és kidolgozott, nemzetközileg minősített projekt tartalmazta az információs központot, az 1500 férőhelyes többfunkciós kongresszusi, kiállítási és hangversenyközpontot, a szegedi szimfonikusok végleges elhelyezését, a képtárat a nyári Szegedi Szabadtéri Játékok őszi, téli, tavaszi folytatását - egy kulturális központon belül. Ez majd 18 funkció! Erre a szakmai munkára készült a pénzügyi üzleti terv, és ehhez nyerte a város a Világ Utcája-projekt szakmai anyagán átadott (elcsalt) közel egymilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást. Felelős egy szál se a mai napig! Ehhez a kulturális központhoz készítettem elő, illetve biztosítottuk a beruházást finanszírozó majd üzemeltető konzorciumot! Tehát nem igaz, hogy a Sancer-tavi elbukott projekt, mert így nevezte „át" a Barta-féle városvezetés a „lehetséges" német befektetőkkel létrehozott Móradom Kft.-ben a Világ Utcája-projektet! Ekkor döntöttek valakik úgy, hogy az Ady téri objektumot fogják egyszer kongresszusi és hangverseny központnak is nevezni. Tehát az egyetem egyfajta haszonélvezővé vált - bár gondjai lehetnek a túlméretezés, illetve az üzemeltetési költségek miatt! A mi projektünk kívánt valódi városfejlesztési koncepciót jelenteni, a Szegeden megszüntetett, lerabolt és tönkretett ipar helyébe lépni, valódi kitörési lehetőséget kínált, amit ma „nagy durranásként" még a félszeműek is keresnek. Ezért tartunk ma itt! A projekt része volt továbbá: 1992-től a helyi, hazai, magyar termelőknek kereskedelmi üzletközpont, az Agrárium XXI. Központ a régió biológiai, mezőgazdasági kutatásainak eredményeit értékesítő és hasznosító központ, ma körülbelül biopolisznak mondanánk. Továbbá termál- és gyógyfürdő-központot terveztünk a világhírű szegedi orvosi és természeti tudáskincs hasznosítására, valamint egy sportközpontot - vállalkozói alapon. Az információs központ és árutőzsde tervezett létesítményeinkkel kezdődött a projekt, amely tartalmazta ezentúl a templomok és kultúrák völgyét valamint egy magyar őstörténeti emlékhelyet, a hunok templomát! Ezt tették tönkre, (ha időlegesen is) pártállástól függetlenül az előző ún. „városvezetők". A közel 15 éves munkánkat, nemzetközileg a világ által elismert projektünket, így Szeged város projektjét taposták el, húzták a hasznát egyes még néhol ma is regnáló „gyüttmönt" kalandorok. Egy forintot nem fizetett a város, sem az egyetem a munkánkért, a projektünk által elnyert közel egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatásért azoknak, akik ezért megdolgoztak, de még a köszönöm sem fért ki a szájukon. Nem a keserűség beszél belőlem, de őszintén hiszem, hogy lesz, illetve lehet még egy igazabb és magyar világ. APRÓ JUHÁSZ JÁNOS FÜGGETLEN MAGYAR KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ