Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-18 / 141. szám

4 "AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2005. JÚNIUS 18. KÖRKÉP BALÁSTYA. Vasárnap búcsú lesz a községben. A 9 órakor kczdődó mise után a polgármesteri bivatal előtt élőzene szórakoztatja a lakosságot. Negyed 11 -kor ugyanitt nyitják meg ünnepélyesen a búcsút, Újvári László polgármester köszöntőjét az általános iskolások műsora követi, majd átadják a polgármesteri hivatal új épületszárnyát, az érdeklődők megtekinthetik az új irodákat. Egész nap vásár, játékok, forgók várják a látogatókat. Este 10 órakor tűzijátékkal zárul a balástyai búcsú. BORDÁNY. A Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács idei pályázatain támogatást nyert a Szent István Római Katolikus Plébánia Hivatal két programja, a „Kamaszvirtus" például 200 ezer forintos támogatásban részesült. A tanács támogatja a Kulturális és Szabadidős Egyesület 4 programját is. így például a multiplikátorképző program ifjúságsegítők, kortárssegítők részére 100 ezer forintos támogatásban részesül, míg a kistérségi információs kiadvány készítésérc 130 ezer forintot nyertek. A kiadványban a bordányi Eurodesk-iroda, a Bordányi Ifjúsági Információs Pont és a Ttleház Információs és Szolgáltató Központ tevékenységét népszerűsítik. A balatoni Szúnyoglövő táborra 200 ezer forint támogatást kapnak, az ifjúsági programot a helyi gyermek- és ifjúsági önkormányzattal közösen valósítják meg. DOMASZÉK. A könyvtár június 20-ától 27-éig, július 18-ától 23-áig, valamint augusztus 15-étől 27-éig szabadság miatt zárva lesz. KISTELEK. LAN-partyt rendeznek ma délután 3 órától a teleházban. A a számítógépes játékok szerelmeseit várják komoly vetélkedésre, jó szórakozásra. MÓRAHALOM. Ma délután 4 órakor tartja évzáró gálaműsorát az Arlechino Táncegyesület a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel vár az egyesület. ÜLLÉS. Délelőtt 10 órakor kezdődik a Fontos Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 8. osztályos tanulóinak ballagása. Az ünnepségen köszöntik a kitűnő eredményeket elért nyolcadikosokat, és átadják a Fontos Sándor-díjat annak a végzós diáknak, aki a nyolc év alatt tanulmányaival és magatartásával kiérdemelte, továbbá tanulmányi versenyeken is öregbítette az iskola hírnevét. PUSZTAMÉRGES. Az általános iskola 8. osztályos diákjai ma ballagnak el az iskolából. RÚZSA. Az önkéntes tűzoltó egyesület a nyári aratási és betakarítási munkák megkezdése előtt a betakarítási munkákban részt vevő munkagépeken a vonatkozó jogszabály alapján a korábbi évek gyakorlatának megfelelően szikrapróbát tart ma és holnap este 8 órakor a tűzoltószcrtárnál. SZEGED. A Pinceszínház Csehov halálának 100. évfordulója alkalmából három egyfelvonásos vígjáték bemutatásával - Medve; Leánykérés; A dohányzás ártalmasságáról - emlékezik meg a nagyszerű íróról. Ezek a frenetikus vígjátékok Csehov pályájának kezdetén születtek. Igazi gyöngyszemek a drámái között. Nagyszerű karakterek, remek fordulatok, melyek nem kímélik a-nézők rekeszizmait. Az előadás este fél 8-kor kezdődik. Rendező: Galkó Bence. A Tisza partis nyolcadikosok is tegnap ballagtak el Fotó: Karnok Csaba búcsúztattak még gyerekeket az egyetemi és a Juhász Gyula tanárképző kari gyakorlóban, a Karolinában, a Táltos-iskolában és a Kincses­házban is. • Az évzárók időpontja ugyanúgy változó a kü­lönböző iskolákban, mint a ballagás. A leg­több intézményben azonban a hét végéig megkapják a tanulók bizonyítványukat. Az első osztályosok ebben az évben már nem je­gyeket, hanem szöveges értékeiéit vihetnek haza. TÍMÁR KRISZTA AZ ELSŐ VIZSGA A nyolcadikosoknak idén először központi írásbeli vizsgát kellett tenniük magyarból és matematikából, néhány középiskola pedig emellett saját felvételit is tartott. Akinek nem sikerült bejutnia az általa kiválasztott intézménybe, az is tovább tanulhat egy kije­lölt intézményben, a tankötelezettség miatt ugyanis minden gyereJtet.il kellett helyezni - valahova. Emlékezés a holokauszt áldozataira MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi zsidó temetőben vasár­nap délelőtt 10 órakor síremléket avatnak a téglagyári gettóban el­hunyt, azonosíthatatlan áldoza­tok emlékére. Megemlékező be­szédet mond Salamon István, a Szegedi Zsidó Hitközség alelnö­ke. Ezután, 11 órakor, a zsinagó­gában gyászistentiszteletet tarta­nak a holokauszt szegedi és kör­nyékbeli áldozatainak emlékére, deportálásuk 61. évfordulója al­kalmából. A szegedi zsidó csalá­dokat 1944. június 25-én, 27-én és 28-án hurcolták el haláltábo­rokba és munkaszolgálatra. A szertartást Markovics Zsolt fő­rabbi vezeti. Köszöntőt mond Lednitzky András, a Szegedi Zsi­dó Hitközség elnöke, az áldoza­tokra emlékezik Szentgyörgyi Pál alpolgármester. TORGYÁN MA ESTE DEDIKÁL Az utolsó pillanatban megváltoztatta Torgyán József új könyve dedikálásának időpontját. Kocsenda Miklóstól, a Magyar Könyvklub marketingigazgatójától megtudtuk: az Antalitól Orbánig című könyvet a szerző a meghirdetettől eltérően ma este 6 órától dedikálja az Alexandra könyvesboltban, a Szeged Plazában. FIZIKA ÉVE A SOMOGYIBAN A vakáció első napjaira is kínálnak programot a fizika éve szegedi szervezői. Ma 11 órakor a Somogyi-könyvtárban megnyílik a fizikai témájú könyvkiállítás-sorozat első része, amely július 2-áig tekinthető meg. Ugyanitt látható a középiskolásojcnak meghirdetett karikatúrapályázat anyaga is. A legtöbb család szolidan ünnepli meg az általános iskola befejezését Ballagnak a nyolcadikosok E hét végéig minden általános iskolából elballagnak a végzősök. Az ünnepségek ha­sonlítanak a középiskolás ballagásokhoz, a nyolcadikosok is énekelve, virággal a ke­zükben járják végig tantermeiket. A szülők többsége azonban ilyenkor csak szerényebb ajándékokkal készül, hiszen tudják: sok van még hátra a tanulmányokból. Mivel az általános iskolai ballagások idő­pontját nem rögzíti jogszabály, némelyik in­tézményben már elbúcsúztatták a nyolcadi­kosokat. A hét végén azonban mindenhol befejeződnek az ünnepségek, a végzősök utoljára sétálnak körbe abban az intéz­ményben, ahol gyermekkoruk nagy részét töltötték. Az általános iskolákból ballagókat ugyan­olyan külsőségek között búcsúztatják, mint a középiskolásokat. A gyerekek virágcsokrok­kal megrakottan, énekelve járják körbe a tan­termeket, a legtöbb család pedig ezután ki­sebb-nagyobb vendégséget rendez annak örö­mére, hogy egy fejezet lezárult az ünnepelt életében. Hogy ki milyen jelentőséget tulaj­donít az általános iskola sikeres befejezésé­nek, nagyban függ attól, hogy milyen jövőt képzel el gyermekének. - Aki tudja, hogy még sokévnyi tanulás van hátra, az általában ennek megfelelő súllyal kezeli az általános iskola végét ­mondta el tapasztalatait Máté Eszter, a Ti­sza Parti Általános Iskola igazgatója. - Ezek a szülők általában csak mérsékelten ajándé­kozzák meg a gyereküket ebből az alkalom­ból. De hallottam már olyanról is, hogy ki­sebb lakodalmi mulatságot rendeztek a szü­lők a ballagás után. Nyilván azért, mert ne­kik már az is nagy siker volt, hogy sikerült idáig eljutni. A Tisza partiban nem rendeznek bankettet a végzősöknek, csupán egy közös fagyizással búcsúznak el egymástól az osztálytársak. Ha­gyomány viszont, hogy a ballagás előtt ­amelyet tegnap tartottak - a nyolcadikosokat a tanáriban fogadják oktatóik, akik néhány mondatban elköszönnek tőlük. A gyerekek verset mondanak, énekelnek vagy zenélnek, így köszönve meg a nyolc évnyi közös mun­kát. Idén egyébként az önkormányzatain tar­tású intézményekben 65 osztálybol 1528 végzős általános iskolás ballagott el. Emellett Hamarosan nyelvvizsgáztatni szeretnének A Krúdy Gyula-iskolában egész évben ünnepeltek Három igazgató irányítása alatt vált nívódíjas intézménnyé a szegedi Krúdy Gyula Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az intézmény egész évben ün­nepelte fél évszázados fennállását. Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte ebben a tanévben a szegedi Krúdy Gyula Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az intézményt a fél évszázad alatt három igazgató irányította, mindhárman részt vettek a tegnapi jubileumi ünnepségen. Franyó Fe­renc 31 évig állt az iskola élén, ő volt az, aki 8 évi „albérlet" után 1977-ben végre állandó helyre, a mostani épületbe költöztette a Krúdyt. Őt követte 1984-ben Fekete Zoltán, és az igazgatóváltás képzési profilváltással járt együtt: elindult a kereskedelmi szakközép és a vendéglátó-ipari képzés. A jelenlegi igazgató, Baráth Lajosné, a kereskedelmi kabineti rend­szert vezette be, és az oktatás technikai feltételei is megváltoztak: a tanirodában a diákok későbbi munkahelyükhöz hasonló körülmények között dolgozhatnak. Az iskolában fejlő­dött az idegennyelvi oktatás, 10 évvel ezelőtt Svédországban, ma már Olaszországban és Franciaországban is és hamarosan Németországán tölthetnek 1-3 hetes gyakorlatot a fia­talok. A külföldi csereprogramok elismeréseként az iskola Mobilitási Nívódíjat kapott. Az elmúlt tanévtől bevezették a felsőfokú szakmai képzést, és Baráth Lajosné kiemelte: hama­rosan nyelvvizsgáztatni szeretnének az intézményben. Az iskola egész évben ünnepelt, prózamondó és idegen nyelvi fordító versenyeket, szakmai vetélkedőket szerveztek, a tegnapi rendezvényen pedig a jelenlegi és egykori krúdysok együtt vettek részt. G. ZS. Karnyóné Nagyszéksóson A Hombkháti Művészeti Egyesület (FIÁM) rendezé­sében művésztelep indult a héten Nagyszéksóson, az ökoháznál és az iskolaépü­letnél. A Pataki Ferenc fes­tőművész és kollégái által szervezett táborban neves művészek, többek között Balikó András, Darázs Jó­zsef, Kovács Imre, Sejben Lajos, Székelyhídi Attila és Szögi András, valamint a te­hetséges fiatal szegedi festő, Olasz Attila kapnak lehető­séget a nyugodt alkotómun­kára. A művészek számára a mórahalmi önkormány­zat biztosítja a szállást. A telephez kapcsolódva a kö­zönség számára is nyitott ingyenes programokat szer­veznek Nagyszéksóson: ma 19 órakor Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vá­sári komédiáját játssza a Szegedi Egyetemi Színház Czene Zoltán rendezésé­ben. Június 23-án, csütörtö­kön 19 órától a Molnár Di­xieland Band ad koncertet. A művésztelepet kiállítás zárja, amely július l-jén 19 órakor nyílik a mórahalmi Aranyszöm Rendezvény­házban. A nagyszéksósi ökoház megközelíthető az E75-ös főútról, a röszkei be­kötőútnál jobbra vezető úton. A rendezvényekről to­vábbi információk a HÁM menedzserétől, Pataki Noé­mitől kérhetők a 06-30-337-195l-es telefon­számon. Ma Bagi és Nacsa, holnap Kordáék a színpadon Tömeg a sörfesztiválon MUNKATÁRSUNKTÓL A jó időnek köszönhetően tömegesen olt­ják szomjukat az emberek a XIII. szegedi sörfesztiválon. Az Etelka sori sportpályán több ezren fordultak meg az elmúlt na­pokban. A csütörtöki eső még jól is jött, felfrissítette a levegőt, és új erőt adott a söriváshoz. A tegnap esti Demjén Ferenc-koncert­re rengetegen voltak kíváncsiak, de akik lemaradtak a műsorról, azok még vasár­nap estig kilátogathatnak a rendezvény­A HÉTVÉGI PROGRAM SZOMBAT 18.00-18.30 Deszki Nagycsaládosok Egyesülete 18.30-19.00 Akrobat Originál Dance School 19.00-19.30 Bánát néptáncegyüttes 19.30-20.00 City Fitnes-bemutató 20.00-20.30 Nadah hastánc 20.30-21.00 Bibarcz Tünde sportdivatshow, Euró Fitnes-bemutató 21.00-22.00 Bagi-Nacsa duó, Liliom Károly és Simon Edina 22.00-től Drink Pantefs zenekar, közben tequilashow, női és férfi olajbirkózás VASÁRNAP 18.00-18.30 Akrobat Originál Dance School 18.30-19.00 GM Művészeti Iskola 19.00-19.30 Andy Dance School Akropolisz Színpadi Táncstúdió 19.30-20.00 Lakatos Krisztián 20.00-20.30 Korda György és Balázs Klári 20.30-21.00 City Fitnes-bemutató, Passión divatszínház 21.00-23.30 Euró Fitnes-bemutató, Shiley and Charlie, Vili és Bea duója A három igazgató: Franyó Ferenc, Baráth Lajosné és Fekete Zoltán Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Oldalképek
Tartalom