Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-29 / 150. szám

Szeged központjában (Széchenyi tér 17.) igényes, emeleti IRODÁK kedvező áron KIADÓK! ^ (06-30) 9-607-707 Fogja és vigye ffiP JP «1 befizetésével Skoda Fabia Classic vásárlása esetén: ii * ­• jovedelemigazolas, - - • • kezes NELKUL j elviheti új autóját. Js? 1' TARKANY Autó Az Ön SKODA Márkakereskedője. Makó, Aradi u. 62., Tel.: 62/510-666 - A három évvel ezelőtt már 6-7 millió forintot érő lakásra 3 és fél milliót ígért, majd bebi­zonyította, hogy ez a legmaga­sabb ár, amit ezek után kapha­tok, így rábólintottam. Ennyi­ért azonban nem volt esélyem rá, hogy Szegeden lakáshoz jus­sak, ezért a környező városok­ban néztem szét: Makón, Lesi­ben találtam ezt a kis házat, ahol azóta is élek - mondta Szentesi Ilona, aki hozzátette: az utóbbi három évben össze­sen kétszer három hónapig áll­hatott munkába, hiszen szá­mos képesítése ellenére egysze­rűen nem kapott állást, gyakor­latilag 1997 óta munkanélküli. Számára 50 százalékos szociá­lis járandóságot ítéltek meg ­AP£Ór]MDEÍÉS£ •rBÜrtérl u&zjjskiúk Aimm^m® I)tlnu(»»r(mxí* most havonta alig huszonkét­ezer forintból tengődik. De az igazi szenvedést nem ez, hanem az a tény okozza: csak lopva láthatja Szegeden élő fiát. Közben az apa a többszöri pszi­chiátriai kezelésen átesett Árpád felett gondnokságot gyakorol, a gyógykezelésre egyébként ő vitte el fiát. A gondnokság alá helye­zésről szóló, szintén jogerős vég­zés pedig rendelkezik róla: az anya hivatalos láthatást nem kö­vetelhet. Az indoklás szerint pszichiátriai betegség miatt nem találkozhat a fiúval, ám ezt az anya csak ürügynek tartja, azt mondta: sosem volt efféle baja. Ehhez az asszony még hozzátet­te: csupán két hónappal a dön­tést követően értesült róla, hogy SZŐREG-FAÉP KFT. Szeged, Makai út 32. Szárított, szelezetlen borovi deszka és palló br. 60 000 Ft/m'-től. Tel.: 555-492 043819139 SIMPLY CLEVER - EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ H^iy^^dtor Várjátékok •»«ive- y Válaszoljon a kérdésre, és kitöltve küldje vissza a szelvényt címünkre! A helyes választ beküldök között ¡00 db belépőt sorsolunk ki! alkalommal kertit m a Szegedi Várjátékok? • 1 • 10 • 3 MBMHMHÉll! Telefonszám: i Kérjük felölje be, melyik előadásra igényli a jegyet • LEVENTE PÉTER: Kacagódal, mesejáték Időpont: 2005. július 7., 18.00 • Edmund Kean GÁLFFI LÁSZLÓ főszereplésével Időpont: 2005. július 7., 21.00 • Huzella Péter: Zene, Zeneegér gyerekműsor Időpont: július 8., 18.00 • MÁCSAI PÁL és HUZELLA PÉTER: Begogad és kitaszít a világ Időpont: 2005. július 8., 21.00 • HERNÁDI JUDIT és HEILIG GÁBOR: Játszd újra Időpont: 2005. július 9., 21.00 Minden előadásra 20 db jegyet sorsolunk ki! A gyermekműsorokra a nyertes 4 db, a többi előadásra 2 db jegyet kap ajándékba! A helyszín: Szegedi Vár, Várkertszínpad, Vársétány, Várszínpad Beküldési határidő: 2005. július 5. Cím: Délmagyarország Kiadó, 6720 Szeged, Stefánia 10. A borítékra kérjük írja rá: Várjátékok-játék MEGYEI TÜKÖR« SZERDA, 20Ö5. JUNIUS 29. Szentesi Ilona: Legalább a fiamat láthatnám! Egyedül a nyomor szélén Rozika, a vadászgörény családtag Buboriéknál Fotó: Gyenes Kálmán megvonták minden láthatási jo­gát. Legutóbb három hete talál­kozott Árpáddal, akkor a szegedi ház udvarában állva beszélhetett néhány szót vele, miközben ő az erkélyen állt. - Hiszem, hogy van még esé­lyem a gyermekem állandó lát­hatására, de sajnos járandósá­gomból még megélni is alig tu­dok, egy ügyvédet biztos nem tudnék megfizetni, egyedül pedig már nem tudnám az ügyemet képviselni a bíróságon. Rengeteg bizonyítékom van rá, hogy jo­gom van a láthatáshoz! - fakadt ki a szomorú sorsra jutott asz­szony. Az édesapa megkeresésünkkor nem kívánta kommentálni a volt felesége által elmondottakat. Kedveli az állatokat a szentesi Bubori család, amelynek Au­lich Lajos utcai házánál göré­nyek is vannak. A közhittel el­lentétben nem büdös Rozika, amely négy utódnak adott pár hete életet. Ketrecben van most a vadászgö­rény a szentesi Buboriné Roz­mán Editék szobájában, és egy­re csak nyalogatja a kéthetes jö­vevényeket. Négyen vannak a kicsik, amelyek közül egy va­das, a többi olyan, mint az any­juk: fahéjszínű. Rozikának hív­ják az Aulich Lajos utcai család kedvenc állatát, amely úgy negyven centi hosszú, és nincs egykilós. Azt mondja a háziasz­szony, hogy nem büdös jószág a görény, hiába állítják azt róla, akik nem ismerik. Ám Edit mindenféle szakkönyvet tanul­mányozott, ezért tudja: ha meg­ijed az állat, akkor elengedi a bűzmirigyeit, s azok valóban büdösek. Rozika persze nem az, mert jó illatú, balzsamos sam­ponnal fürdetik, aztán meg is szárítják a bundáját. Buboriék családtagnak tekintik a gö­rényt, amely igényli a szerete­tet. Azt mondja Edit: ők nem járnak szórakozni, nekik a kis­állatokról való gondoskodás je­lenti a kikapcsolódást. Elajándékozzák majd a leg­újabb jövevényeket, mert a tizen­négy éves Gábor szerint csak egynek tudnak annyi szeretetet adni, mint amennyit az igényel. Öccsét, a hétesztendős Danit és őt Rozika szokta ébreszteni reg­gelente, mert azt várja tőlük, hogy játsszanak vele. Jó termé­szetűnek nevezi a háziasszony a család kedvencét, csak az a vét­ke, hogy tolvajkodik. Ellopja a já­tékokat, a cukrot meg a csokolá­dét, és eldugja azokat az ágyne­műtartóba. Persze nem eszi meg az édességet, hiszen az alma, a görénytáp és a cicakonzerv a napi eledele. Szívesen issza a nyers to­jást és a csapvizet is. Edit egyéb­ként csak azoknak ajánlja a gö­rényt, akiknek van idejük, mert ez a jószág igényli a törődést. Ro­zi egyéves, ám van még neki mintegy nyolc esztendeje. Kü­lönben pedig ez volt az első fialá­sa, 42 napra kellett volna világra hoznia a kölykeit, ám két nappal túlhordta azokat. Már aggódott is a Bubori család, nehogy valami baj történjen. Van kutya is a ház­nál, és jó néhány egyéb állat, de az anyagörény a kedvenc. B. I. A Makón élő Szentesi Hona Éva egyik leghőbb vágya, hogy gyakrabban találkozhasson hu­szonnégy esztendős, ám gond­nokság alatt, Szegeden élő gyermekével, aki volt férjénél lakik. A jogerős bírósági végzé­sek azonban ezt nem teszik le­hetővé - a korábbi pereskedé­sek miatt szegedi lakását is el kellett adnia. MUNKATÁRSUNKTÓL Az egyedül élő asszony kilátástalannak tartja helyzetét Szeged, Szőregi út 46-50., Tel.: 62/555-666 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178., Tel.: 62/533-333 www.tarkanyauto.hu Buboriné állatbarátnak tartja magát Elsőként egy kerítéssel kell meg­küzdenem: Makó belvizes külső területén, a vasútvonalon túl élő hölgy házához csak így lehet be­jutni: a zárba tört kulcs fájdal­mas jele a „férfi nélküli" egyedül­létnek. Szentesi Hona Éva hamar könnyekre fakad, no nem egy­szerű lakáskörülményei felett búsul, hanem azt az utat meséli el, ahogyan végleg elveszítette fiával a kapcsolatot. - Férjemtől 1992-ben váltam el, akkor még nálam helyezték el a fiamat, Árpit. Hat évvel ké­sőbb, amikor már betöltötte ti­zennyolcadik születésnapját, az egyik látogatás véglegesre sikere­dett: a fiam végleg nála maradt. Akkor kezdődött a pereskedés: mindketten vitattunk egy több mint száznegyvenezres gyer­mektartási díjat, amit egymástól követeltünk, szerintem én jog­gal, ám a bíróság a gyermek apjá­nak adott igazat: 2002-ben jog­erősen az összeg megfizetésére köteleztek. Nem volt miből kifi­zetnem egy ekkora tartozást, amit a nevemen lévő lakásra táb­láztak. Maradt a lakás elárvere­zése - foglalta össze az asszony. A kiírt dátum előtt néhány nappal megkereste az egyik vá­sárló, aki tudomást szerzett a ki­írásról. Fotó: Tésik Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom