Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-21 / 143. szám

4 •AKTUÁLIS" KEDD, 2005. JÚNIUS 21. KÖRKÉP ALGYÖ. Szent Iván-éji rendezvényt tartanak az algyői tájházban szombaton este 6 órától. Fellép Tücsök Peti és Hangya Levi, Bolondóra című verses-zenés műsorukkal szórakoztatják a gyerekeket. A tűz előtt táncosok, hastáncosok és tűzzsonglőrök kápráztatják el a közönséget, a Sun City együttes unplugged koncertet ad. A tűzvarázslás után a bátrabbak tüzet ugorhatnak. A helyszínen büfé áll rendelkezésre. DOMASZÉK. Július 4-étől 15-éig heti két alkalommal a Domaszék Lakosságának Egészségesebb Életéért Alapítvány várja mindazok jelentkezését, akik szeretnének megismerkedni a hatha jóga alapjaival. A foglalkozások elsődleges célja az egészségmegőrzés. A jóga erősíti a légzőrendszert, segít a stresszoldásban, rugalmassá teszi a testet. A gyerekjóga-foglalkozások (7-14 évig) időpontjai: kedd és csütörtök délelőtt 9-10 óra között, felnőtteknek hétfőnként este fél 7-től 8 óráig, péntekenként 7 órától fél 9-ig. Helyszín: Egészségközpont, Petőfi utca 12. Érdeklődni lehet Kószó Cecíliánál, a 284-480-as, vagy a 30/401-2633-as telefonszámon. MÓRAHALOM. A Móra-Vitái Kht. felhívja az mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdőbe látogatók figyelmét, hogy a szakorvosi rendelésekben változások történtek. E változásokról a gyógyfürdő telefonszámán, a 62/580-042-es számon adnak tájékoztatást az érdeklődőknek. RÚZSA. Első foglalkozását ma délelőtt 9-11 óra között tartja a baba-mama klub a Móra Ferenc Művelődési Ház kistermében. Témák: nyári balesetek, a napozás és veszélyei, enterális fertőzések. - A művelődési házban ma délután kettő és öt óra között cipő és ruha vásárt tartanak. SZŐREG. Ma délelőtt 10 órától a szóregi fiókkönyvtárban a Vakációs programok keretében papírhajtogatásra várják a gyerekeket. ZÁKÁNYSZÉK. Június 25-én a község és a Red Fruct Kft. szervezésében kerül sor az I. Red Fruct Gazdanap Regionális Kiállítás és Vásárra, a kft. telephelyén. A rendezvényen az ország különböző részeiből érkező kiállítók, kereskedők mutatják be termékeiket, technológiájukat, újdonságaikat. A kiállítás célja, hogy a dél-alföldi települések őstermelőinek, mezőgazdasági vállalkozóinak, a területen dolgozó tész tagjainak lehetőséget biztosítson a közvetlen munkakapcsolat és kereskedelmi kapcsolatok kialakításához. A program 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd az Európai Unió bizottságának tájékoztató előadása hangzik el. Szó lesz még a mezőgazdaság jövőjéről, a mezőgazdasági termékek csomagolásáról, a pályázati lehetőségekről. 16 órától kerül sor a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács konzultációs előadására. A kiállításon lehetőség lesz vásárlásra, és a , látogatók megismerkedhetnek az alföldi vendéglátással is. Az est mindenki számára ingyenes műsorral zárul. PUSZTAMÉRGES. Keddenként délelőtt 9 órától f2 óráig területi képviselő tájékoztatja a lakosságot a kábeltelevízió kiépítése utáni csatlakozási lehetőségről a művelődési házban. Csupa ötös a bizonyítványban, magabiztos mosoly az arcokon: tegnap kezdődött la­punk Szín 5-ös játékának fotózása az if­júsági házban. A fődíj: utazás Eurodisney­be. - Egyáltalán nem nehéz - értett egyet tegnap minden megkérdezett diák. Azt kérdeztük tőlük, hogy egyszerűen vagy nehezen teljesít­hető feladat-e a színötös bizonyítvány meg­szerzese. Ók persze könnyen beszéltek, már túl vannak rajta, hiszen a Délmagyarország Szín 5-ös akciójának fotózására gyűltek ösz­sze az ifjúsági házban. „Mosolyogj, húzd ki magad, fel a fejet" ­röpködtek az instrukciók. Egy apuka még visszaparancsolta lányát a színpadról, hogy megfésülje, egy fiatal lány pedig a húgát győz­ködte: elönyösebb, ha kibontott hajjal moso­lyog a fotón. A nyolcadikos Mányi Miiella szerint nem fontos, hogy mindenből kitűnő legyen „az ember", csak az, hogy később el tudjon he­lyezkedni. A Deák gimnáziumban tanul ősz­től spanyol tagozaton, mert rajong a tempe­ramentumos, vidám katalánokért. A fiatal lány bár időnként eljár táncolni, sokszor többre becsül egy könyvet vagy természetfil­met. - A szegedi szórakozóhelyek unalmasak, NYEREMÉNYEK A Szín 5-ös játék résztvevői a fotózáskor nagyítós vonalzót és egy zselés tollra váltható Printker-kupont kaptak. Június 27-én kisorsoljuk a négyszemélyes uta­zást Eurodisneybe a Gold Sun Travel Uta­zási Iroda szervezésében, egy Panasonic házimozirendszert, egy LG mikro hifitor­nyot és három darab, egyenként 15 ezer forint értékű Printker vásárlási utalványt. inkább művelődöm - fogalmazott. Osztály­társai néha strébernek tartják, de ő azt állítja: nem tanul sokat. - Azért kell tanulni, hogy okos legyek - ma­gyarázta a másodikos Pap Olivér, miközben katonásan kihúzta magát és komolyan né­zett a fényképezőgépbe. Számára a matema­tika a legkedvesebb tantárgy, családja pedig könyvekkel jutalmazta a kitűnő bizonyít­ványt. Lórik Mária, aki kislányát és kisfiát hozta fényképezkedni, elárulta, bár gyermekei szí­vesen tanulnak, néha nem árt a biztatás. - A Délmagyar versenye is ösztönzően hatott rá­juk, és az is, hogy megígértük, mindenki kü­lön szobát kap, ha kitűnő lesz a bizonyít­vány. Te is jó tanuló leszel, ugye? - kérdezte egy édesanya óvodás gyermekét. Ha én is kapok ajándékot, akkor igen - válaszolta a kisfiú. G. ZS. Ma viszik el Sebastiant Makóról Folytatás az 1. oldalról Sebastian tegnap délután - mint a családtól megtudtuk - rosszul lett, pánikrohamot kapott a kényszerű utazás miatt, ezért or­voshoz kellett vinni. Elterjedt az a hír, hogy a kiadatás megakadá­lyozása érdekében neves fővárosi művészek, politikusok készül­nek élő láncot alkotni a ház kö­rül kedd reggel. Az édesanya, Zombori Krisztina ezzel kapcso­latban lapunknak azt mondta: őt nem értesítették ilyen kezdemé­nyezésről, és nem akarnak értel­metlen ellenállást tanúsítani, mert Sebastiant már az eddigi tortúra is nagyon megviselte. Tegnap délután felhívta szer­kesztőségünket Sebastian édes­apja, Zombori János. Nehezmé­nyezte, hogy az esetről szóló cik­kekben nem szólaltattuk meg őt. Még a múlt év végén felhívtuk Németországban, és az üzenet­rögzítőjén meghagytuk: szeret­nénk megismerni álláspontját. Tegnapig azonban nem hívott bennünket. Ma elkísérjük a kis­fiút Budapestre, s reméljük, Zombori János válaszol kérdése­inkre. SZ. I. M. LEVÉL A MINISZTEREKNEK Zombori Sebastian kiadatása el­len az illetékes minisztereknek szóló nyílt levélben tiltakozik a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) - tájékoztatta a sajtó munkatársait Szegeden Sándor Klára, a párt ügyvivője. Az SZDSZ Göncz Kinga, Lamperth Mónika és Petrétei József segítségét kéri a kiadatás megakadályozására. „Az önök felelőssége is, hogy az ügy alapos kivizsgálásáig és meg­nyugtató rendezéséig a 11 éves fiú biztonságban legyen" - áll a levél­ben. Megkezdődött a Szín 5-ös fotózása -A gyerekek büszkék bizonyítványukra Jó tanulók tablója születik Nagy munkában az ifjúsági házban Karnok Csaba kollégánk Fotó: Schmidt Andrea Hétezer váratlan vendég-mintha Hitchcock rendezte volna Megvadult méhek ostroma A szereplők nyugodtan tették dolgukat, mint egy Hitch­cock-rendezte pszichokrimi­ben: nem is sejtették mi tör­ténik fölöttük. Több ezer mé­hecske egyszerre „támadott" meg két házat Szegeden - órákig nem lehetett kimozdulni a la­kásból. Sánta Péter méhész „szabadította ki" a lakókat: be­fogta az új méhcsaládot. Mint jó fülű, egykor Jánoshal­mán kiképzett légvédelmi tüzér először azt gondoltam, hogy re­pülők köröznek magasan a há­zunk fölött. Ügyet sem vetettem a zúgásra: festegettünk a lá­nyommal a fűzfa árnyékában, párom békésen vasalgatott a szo­bában. A vasárnap délutáni idill közben egyikünk sem sejtette miféle veszély leselkedik ránk - a levegőből. Pedig a jelenet elment volna valamelyik Hitchcock-féle pszichokrimi bevezető snittjé­nek is. A néző már érzékeli a sze­replőkre leselkedő veszélyt, ám ők gyanútlanok, élik a megszo­kott életüket. A szomszéd sárga tollas kiska­kasai viszont vészjóslóan kuko­rékoltak, a környékbeli kutyák nyüszítettek, a rigók úgy röpköd­tek egyik fáról a másikra, mintha csúzlizták volna őket. - Mi a fene történik itt? - kérdeztem félhan­gosan, majd hatalmas csattogás­ra lettem figyelmes. Kirohantam a fa alól és elképedtem: méhek ostromolták a házunkat! Nem kettő, nem tíz és nem is száz. Több ezren lehettek és pillanat­ról pillanatra nőtt a számuk. El­lepték a vörös tetőcserepet, az fe­ketére változott, majd megint visszanyerte eredeti színét: a megtáltosodott rovarok felröp­pentek. Annyi időm maradt, Mézes keret volt a csali. Sánta Péter a kéményről gyűjtötte be a méheket. Fotó: a szerző felvétele hogy Luca lányomat bemenekí­tettem a bejárati ajtón. Kisvár­tatva már azon sem lehetett vol­na a házba belépni, mert ott is őröket állítottak fel a királynő harcosai. Az ablaküvegnek szá­zával csapódó méhecskék ellen egyet tehettünk: lehúztuk a redő­nyöket. Okosnak tűnt az ötlet, mondtam is a páromnak, hívjuk a katasztrófavédelmet, mire ő azt javasolta, inkább kerítsünk elő egy méhészt. Sánta Pétert sikerült fölhívni, azt mondta, a békesség kedvéért maradjunk a lakásban míg oda nem ér. - Rajzás idején félelme­tesen száguldoznak, de nem ve­szélyesek - nyugtatott meg a mé­hész. Ekkor a méhraj már a szomszéd kéményében szágul­dozott, ki-be, ki-be. Odaát azon gondolkodtak, hogy kifüstölik a támadókat. Ahogy a méhész sejtette, a dol­gozók hamarosan letelepedtek az anya körül. Arra azonban nem számított, hogy a kémény kalap­ja lesz a legideálisabb gyülekező­hely. - Tíz év alatt körülbelül száz rajt befogtam, de ilyet még nem láttam - mondta Sánta Péter, aki egy akrobata ügyességével helye­zett föl két mézes keretet a ké­mény tetejére. Ez volt a csali. Né­hány perc múlva hemzsegett az új család a szerkezet négy olda­lán. Hamarosan dobozba kerül­tek a méhek. A méhész úgy sac­colta, hétezren lehettek a két szegedi ház „támadói". Azt mondta, megmentettük őket a pusztulástól. CS. G. L. PUSZTULASRA ÍTÉLVE Májustól június végéig tart a méhek rajzása. Ilyenkor új családok alakulnak, és kire­pülhetnek a kaptárból. Ha nem találnak helyet, akkor el­pusztulnak. Ezért fontos, hogy a méhészek - ha van rá mód­juk - begyűjtsék a rajokat. Vannak, akik ezt megelőzve letördelik az anyabölcsőt, hogy az új anya ne keljen ki. Egymilliárdos otthon épül Csongrádon Több mint egymilliárd forintból épül fogyatékosotthon Csong­rádon, az alapkövet tegnap tették le Kisrétben. A beruházás nagy részét címzett támogatásból finanszírozzák, a megyei önkor­mányzat 135 milliós önerőt biztosít, a város pedig a telket adta. Négyéves előkészítés után május derekán kezdődött meg a csong­rádi Kisrétbe tervezett, százhu­szonnégy férőhelyes fogyatéko­sotthon és rehabilitációs lakóott­hon építése. A beruházáshoz 900 milliós címzett támogatást nyúj­tott az állam, az összköltség fennmaradó, 135 millió forintos részét a megyei önkormányzat vállalta. A három és fél hektáros területet pedig Csongrád városa biztosította a fejlesztés számára. Tegnap az építtető megyei önkor­mányzat képviseletében Frank lózsef és Kovács Zsolt, az Ifjúsá­gi, Családügyi, Szociális és Esély­egyenlőségi Minisztérium főosz­tályvezetője Bedő Tamás polgár­mesterrel együtt elhelyezte a le­endő intézmény alapkövét. - Reméljük, ennek az otthon­nak köszönhetően sokkal keve­sebbet kell várniuk a rászorulók­nak, hogy megfelelő elhelyezést kapjanak, és csökken az intéz­ményeink zsúfoltsága - fogalma­zott a megyei közgyűlés elnöke, aki kiemelte, a helyszín kiválasz­tásában fontos szerepet játszott Murányi László felvetése. A kép­viselő elsőként terelte az előké­szítők figyelmét Csongrádra. Frank hozzátette, egyre több fo­gyatékkal élő szorul segítségre, a nekik épített otthonnak pedig ennél ideálisabb környezetet el sem lehetne képzelni. - A szakminisztérium fejlesz­tési irányelveit tükrözi ez a beru­házás - mondta Kovács Zsolt. A tárca főosztályvezetője szerint a fogyatékosok önállóságát, vala­mint a társadalmi beilleszkedé­süket segíti majd az új kisréti otthon. Bedő Tamás fontosnak tartotta megemlíteni, hogy előd­je idején kezdődött a beruházás előkészítése. A polgármester el­mondta, Csongrád minden inf­rastrukturális és személyi felté­telt biztosít az intézmény műkö­déséhez. Utóbbi a legörömtelibb, mivel száz új munkahely létre­jöttére óriási szükség van ezek­ben az ínséges időkben. Az első kapavágás után egy hó­nappal már elkészültek a létesít­mény alapjai, jövő héten meg­kezdődhet a falak felhúzása is. A kivitelező Délépítő Rt-nek 2006. szeptember 12-éig kell befejeznie a munkálatokat. B.D. Szóbeli érettségi Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák az elmúlt héten befejeződ­tek, tegnap pedig megkezdték a középszintű vizsgákat. A Csongrád megyei diákoknak csak a kisebb hányada vállalta a magasabb meg­mérettetést. Míg például magyarból emelt szinten 202-en érettségiz­tek, addig középszinten 4400-an adnak majd számot tudásukról. A megyében többi tantárgy esetében is ugyanilyen az arány. A maturáló diákok július elsején fejezik be a vizsgákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom