Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-18 / 141. szám

Szombat, 2005. június 18. SZIESZTA 11 Szent Iván tüzénél Érkezik a nyári napforduló, s tiszteletére ismét fellobbannak Szent Iván napjának éjszakáján az ősi pogány hiedelmeket, mágiákat őrző örömtüzek, köröttük megelevenednek tűztiszteleti szokások, és felidéződnek Keresztelő Szent János ünnepének, köszöntésének hagyományai is. Szent Iván éjszakájának tüzes misztikájáról az újabb generációk azonban már sajnálatosan keveset tudnak. A Nap tiszteletére ősidők óta tüzeket gyújtottak az emberek, a nyári napfordulót örömtüzekkel ünnepelték a magyarok is valószínűleg már a 11. század óta (Inchofer szerint), de a 16. századtól bizonyíthatóan. Őrizvén a Szent Iván-tüzekben azt az ősi hitet, hogy általa az ember birtokol valami istenit (Héphaisztosz szikráját), érintkezhet a természetfölötti erőkkel, tűzmágiával befolyásolhatja kapcsolatát a túlvilágiakkal, alakíthatja sorsát, „varázsolhatja" termékenységét, egészségét, biztonságát. Fellobbantva bennük a fényszimbolika keresztény magyarázatát (János evangéliuma 3:30), s a keresztelő szent tiszteletét is az 5. századtól. Népiesen a neve egyes vidékeken Nyári vagy Virágos Szent János. A nyári napfordulat ünneplésére Szent Iván vigilláján Európa-szerte szokásosan megrakott tűz hiedelmes, kultikus, praktikázó, játékos világa sokrétű volt, ám alapelemei hasonlóságot mutatnak. A tűz gyújtása - a népi ének szerint „megrakálása" -, átugrálásának szokása a tűz tisztító, termékenyítő, szerelemvarázsló, gonosz- és bajelhárító, védő, gyógyító erejébe vetett archaikus hiten alapul. A hozzá fűződő rítusének - a közmondásosán hosszú Szent Iván-ének, amibe állítólag még az ördög Is belefulladt - mitikus, vallásos, Illetve népi párosító dalokat ötvöz, vidékenként helyi sajátosságokkal. A valahai szegedi lányok például áhítatosan énekelték „Virágos Szent János É'czakád világos, még előtted löszök, tiszteletűt töszök" - s átugráltak a tűzön. No, nemcsak tisztelgésül, hanem azért Is, mert a néphit azt tartotta, a tüzet átugró hajadon hamarosan férjet talál. S mert a számításba jöhető legények ott ültek a közelben, erősen figyeltek, a leányoknak - főleg, ha lábuk közé emelt szoknyával szökelltek át a lángokon - jó esélyük volt erre. Aki pedig már megtalálta párját, azzal ugrotta keresztül a tüzet, hogy együtt tisztuljanak meg benne, s legyenek termékenyek, várhassák a gyermekáldást. Az Idősebb férfiak és nők persze más céllal ugrottak: úgy vélték, véd a betegségektől. Aki bírt, hétszer szökkent át a lángokon, így akarván megóvódnl minden nyavalyától. Még az öregek és betegek Is igyekeztek legalább fél lábbal kört leírni a tűz fölé, mondogatva, ne legyen kelés rajtuk. A Szent Iván-tűz parazsán sült almát pedig ott, melegében megették a szegedlek, mert úgy tartották, hogy az has- és fogfájás orvossága. Másfelé a torokbajt akarták vele megelőzni, s volt, ahol ezt a sült almát a család gyermekhalottalnak szánták. Csongrádon a tűzbe azért hajítottak almát, hogy abból az elhunytak is részesüljenek. A gyümölcs mellett a Szent lván-1 tűzbe dobott vagy abban megfüstölt virágoknak, faágaknak, növényeknek is tulajdonítottak gyógyító, védő erőt. Az ilyenkor mezei virágokból font koszorút sokfelé a házak elejére akasztották, hogy elhárítsa a bajt, a tűzvészt, a gonoszt, a rontást. A kártevők távoltartására egyes vidékeken a Szent Iván-tűz üszögét a káposztásba vitték, másfelé a gabonaföldekre szórták. Bácskában, Bánátban az öregaszszonyok a földeken harmatot szedtek Szent Iván éjszakáján, hogy azzal megelőzzék a marhavészt. A vénasszonyok Itt-ott ezen a hajnalon meztelenül kerülték körbe földjeiket, abroszra harmatot Itattak fel, s azzal bűbájoskodtak, hívén, hogy ez az Idő a fehérnép varázserejének napja. A mágiához értők az ominózus harmatszedéskor megtudták a füvek összes titkait, amit állítólag az aranyos patrác mondott el nekik. Mások meg gyógyfüveket szedtek ilyenkor, mert úgy tartották, hogy azoknak a legerőteljesebb a hatásuk. S voltak, akik a Szent Iván éjen bogarakat gyűjtöttek, vélvén, azzal védhetik meg házukat a bajoktól. Védő célzattal néhol - például a palócoknál - a szoba közepére acélt-kovát dobtak a házról házra járó fiúgyermekek a tűz és a szárazság távoltartására. Másfelé a gonosz erők elriasztására tűzkarlkázva vagy lobogányozva (tüzes ágakat csóválva) praktikáztak. A Szent Iván tüzénél melegedők régen jósoltak is: e nap rámutató volt, úgy vélték, a következő negyven napban hozzá hasonló Idő lesz majd. S ha netán esik, az nemcsak a gabonára káros, de gyéríti a dió- és mogyorótermést is. A köd pedig a népi tapasztalatok szerint hamarost jégesőt hoz, ami elveri a termést. Ellene néhol a harangok megkongatásával Igyekeztek védekezni. SZABÓ MAGDOLNA Trockij-gyilkosság: előkerült a jégcsákány MTI Mexikóban előkerült az a jégcsákány, amellyel a feltételezések szerint meggyilkolták Lev Trockij orosz forradalmárt. Mint ismeretes, Lev Trockijt Sztálin utasítására 1940 augusztusában Ramón Mercader, az NKVD (Belügyi Népbiztosság) ügynöke ölte meg otthonában, Mexikóváros Coyoacan külvárosában. A gyilkos fegyver egy jégcsákány volt olvasható a Beseder.co.il című orosz nyelvű hírportálon. A jégcsákányt a mexikói rendőrségtől lopták el 65 évvel ezelőtt, s mostanáig senki semmit nem tudott a hollétéről. A gyilkos fegyvert, amelyen állítólag még mindig láthatók a vérnyomok, egy bizonyos Ana Alicia. Salas szolgáltatta be. Elmondta: a jégcsákány úgyszólván a gyilkosság óta családjánál volt, mivel a bűnjelet rendőrtiszt édesapja tette el „emlékbe". A hírre azonnal jelentkezett Lev Trockij Mexikóban élő unokája, aki kész vérmintát adni, hogy DNS-vizsgálattal megállapítsák a lelet valódiságát. A VÁSÁRHELYI BELVÁROS LEROMBOLASA Az olcsó / Az Andrássy úti Nemzeti Szálló egy korabeli képeslapon és a hetvenes években a helyébe felépített szolgáltatóház FOTÓMONTÁZS: TÉSIK ATTILA Vásárhelyen az egykori belvárosi épületek nagy részének mára hűlt helye. Ki emlékszik már pontosan a néhai Lehel, Árpád és Kaszap utcai családi házas övezetre? Legfeljebb azok, akik abban az időben ott éltek. Ahogy a Vadász drogériáról ismert, a mai Andrássy út 1. szám alatt álló épületre is egyre kevesebben. Vásárhely történeti belvárosának nagy részét elsöpörte a hatvanas évek elején kezdődött, s csak a nyolcvanas évek végén befejeződött munkáslakás-építési láz. A korabeli rossz nyelvek jól érzékeltették a nem csak Vásárhelyre jellemző helyzetet. Eszerint a tízemeletes panelházak építésére azért volt szükség, hógy Komócsin Mihály megyei párttitkár Szegedről távcsővel nézhessen végig „birtokán", azaz a megye városainak égbe nyúló épületein. Azt is suttogták a jól értesültek, hogy a toronyházakra a szovjet és magyar katonai repülőgépek földi tájékozódási pontjaként van szükség. Azokat látva ugyanis - tartotta a korabeli fáma - a pilóták tudták, hogy ideje visszafordulni, mert közel a jugoszláv határ. Lakáshiány A városi levéltárban őrzött korabeli tanácsi, illetve végrehajtó bizottsági ülések jegyzőkönyveiből, valamint az 1970-es évek első felének egykori tanácstagjaitól származó visszaemlékezésekből azonban kiderül, a munkáslakások rombolással járó építésének igencsak prózai okai voltak. Az 1952. évi IV. törvénnyel államosított házak a hatvanas évek közepére meglehetősen siralmas állapotba kerültek. A beköltöztetett bérlők nem akartak vagy nem tudtak költeni a máséra, a városgazdálkodási vállalatnak és a városnak pedig nem telt miből. Nem volt máshogy ez az ország többi részén sem. Ráadásul ekkor is lakáshiány jellemezte Vásárhelyt. Mindez a népmozgalommal foglalkozó 1973-as tanácsülésen is előkerült. Csatordai Antal ekkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a születések erőteljes csökkenésének oka abban is keresendő, hogy a fiatal párok általában egyszobás albérletben élnek, így nem lehet azon csodálkozni, ha csupán egy gyermeket vállalnak. Minél kevesebb pénzből Országos direktívák is ösztönözték a tanácsi lakásépítést, mégpedig úgy, hogy ezek a munkáslakások a lehető legkisebb fajlagos költséggel, emeletes házakban öltsenek testet, olyan helyen, ahol - szintén a költségek csökkentése végett - a közművek már adottak voltak. Az első iparosított technológiával készült épületet 1965-ben fejezték be a Kossuth téren, közvetlenül a református ótemplom szomszédságában, két földszintes ház helyén. Ennek érdekében bontották le a bazársor túlnyomó részét. Ezt követte az akkori Lenin utca déli felének továbbépítése, szintén az addig ott álló épületek (köztük a Plohn műteremnek otthont adó ház) kárára. Véletlennek tűnik, hogy közel másfél évtized alatt végül is az Oldalkosár, Árpád, Lehel és a mai Kaszap utcán álló házak tűntek el néhány kivétellel. - Annak idején szóba került az is - emlékezett vissza Farkas Ferenc tanár -, hogy a Deák Ferenc és a Teleki utca közti negyed helyére kerülnek az új házak. A hivatalos népfrontjelölttel szemben a susániak szavazatával tanácstaggá lett pedagógus hozzátette: a döntések előtt olyan erős nyomás nehezedett az akkori testület tagjaira, hogy nem tehettek más, megszavazták az előterjesztéseket. A belváros lerombolt területén csupán az Árpád utcai tájházat hagyták érintetlenül, melyet Lehmann István tanácselnök-helyettes tartott megőrzésre méltónak. Farkas Ferenc szerint Lehmann Istvánnak köszönhető az is, hogy a Szántó Kovács János és a mai Andrássy utca sarkán álló egykori impozáns épület helyére nem tízemeletest emeltek. Az elképzelést megfúró tanácséi- • nők-helyettes ezért „kiesett a pártvezető piksziséből". Lehmann István szerint valóban így történt. Nyomban hozzátette, hogy az abban a korszakban lebontott házak bármilyen népszerűtlen ez a kijelentés manapság - nem képviseltek műemléki értéket, csupán a nosztalgia övezi azokat. A bontáshoz ráadásul minden alkalommal kikérték és megkapták az akkori Műemlékvédelmi Felügyelőség engedélyét. Kisajátítás - Ezer építendő lakás helyett legfeljebb csak kétszázat lehetett volna lebontani, ám ezt az arányt Vásárhelyen messze nem értük el - mondta. Lehmann István jól emlékezett arra is, hogy a Kaszap utcai kertes házas övezetet a 47-es főút nyomvonalának áthelyezésével kapcsolatos területrendezés során sajátították ki és bontották le, hogy aztán ott panelházak épüljenek. Azt több, ma is élő tanácstag megerősítette, amit 1974-ben a tanácsülésen felszólaló Vágvölgyi Sándorné hangoztatott. Azaz: a kisajátításokhoz ás a bontásokhoz elegendő volt abban a korszakban az ingatlanok rendkívül elavult voltára, vagy a terület rendezetlenségére hivatkozni. KOROM ANDRÁS A Szántó Kovács János és Andrássy út sarka egykoron és ma. Ide eredetileg toronyházat akartak FOTÓMONTÁZS: TÉSIK ATTILA