Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-10 / 134. szám

6 • MEGYEI TÜKÖR« PÉNTEK, 2005. JÚNIUS 10. A szegedi Kiig} Sándort kérte fel az önkormányzat Készül József Attila vásárhelyi szobra Az alkotó, Kligl Sándor a szobor makettjével Fotó: Schmidt Andrea József Attila-szobrot avatnak ok­tóber elején Vásárhelyen. A bronz és kő emlékművet - az ön­kormányzat felkérésére - a szege­di Kligl Sándor szobrászművész készíti. A Hősök tercre kerülő al­kotáshoz az ihletet elsősorban az Eszmélet című vers adta. A József Attila-emlékév alkalmá­ból a vásárhelyi önkormányzat elkészítteti a költó köztéri szob­rát. A munkát a szegedi Kligl Sán­dor szobrászművészre bízták. - Örömmel vettem a város fel­kérését, mivel magam is nagyon szeretem a neves költó verseit. A vásárhelyi lesz a második köztéri József Attila-szobrom, mivel több mint húsz esztendővel ez­előtt már készítettem egyet. A Békéscsabára került munkám a költőt hat jelentős kortársával ábrázolja - mondta a szobrász­művész. A leendő vásárhelyi szobornak már elkészült a makettje. Kligl Sándor szinte szabad kezet ka­pott a megrendelőtől, hiszen az önkormányzat csak arra kérte, hogy a szobron valahogy jelenjen meg az a pár hónap, amit a költő a városban töltött. Ezenkívül mást nem határoztak meg. A ter­vek szerint József Attila bronzból készített alakja egy kó íróasztal mellett fog ülni. A háttér nagy ré­sze kőből lesz, de emellett bron­zot is felhasznál majd a szobrász. Hogy a fiatalok ne hagyják el a kistelepüléseket Nem elég várni a csodára Településük fiataljainak, kortársaiknak szeretnének tartalmas programot kínálni, ezért képzik magukat azok a 15-25 éves fiúk, lányok, akiket Váry Éva, egyetemi hallgató fog össze. Az újszentiváni lány szerint elég volt a csodavárásból. - Újszentiváni vagyok, itt élnek a szüleim, és azt szeretném, hogy a gyerekeim is itt nőjenek fel - magyarázta Váry Éva, aki az újszentiváni, kübekházi, tiszaszigeti, desz­ki és röszkei ifjúsági önkormányzatok „romjaiból" olyan segítő csoportot próbál létrehozni, amely a község fiataljait szólít­ja meg. Az említett településeken két évvel ez­előtt az ifjúsági referensekkel, felnőtt segí­tőkkel megalakult ifjúsági önkormányza­tok kezdeti lendülete mára alábbhagyott, viszont a fiatalok igénye a helyi szintű, mi­nőségi kulturális életre megmaradt. Elvár­ják, hogy olyan tartalmas programokat kí­náljon számukra a község, amelyekért ér­demes maradni. A Szegedi Hidományegyetemen művelő­désszervezést tanuló Éva novemberben talál­kozott a Mobilitás Dél-alföldi Regionális If­júsági Szolgáltató Iroda által közvetített Ifjú­ság 2000-2006 programmal, amely lehetővé tette, hogy együttműködésen alapuló progra­mot készítsen elő közösen a fiatalokkal, melynek eredménye egy képzéssorozat, egy kistérségi tehetségkutató rendezvény a fiata­lok szervezésében, egy közös weblap, vala­mint vándorkiállítás az öt település fiataljai­nak. A képzésben részt vevő 15-25 évesek ­többek között - a programszervezés folyama­tával, arculattervezéssel, a kamerakezeléssel, rendezvényszervezéssel, weblapkészítéssel ismerkednek meg a számukra ingyenes tan­folyamon, a tanáraik többnyire Éva lelkes csoporttársai. - Nem elég csak várni, hogy csoda történ­jen. Arra elég volt ez a két év. Bízom benne, hogy a program végére olyan közösség jön létre, hogy további programokat tudunk megvalósítani, nemzetközi kapcsolatot tu­dunk kiépíteni, és ebből az öt községben élő fiatalok profitálni tudnak - tette hozzá Éva. A programban jelenleg tizenöten vesznek részt, de bárki csatlakozhat, az „önkormány­zatis" múlt nem kötelező. - Sokakat elijeszt, ha meghallják, hogy itt képzés folyik - magyarázta a kübekházi Sík­hegyi Erika. - Pedig ez nem a szokványos ta­nulást, inkább műhelymunkát jelent. Engem érdekel a média, és szeretném, ha igazán ütős, használható programokat hoznánk lét­re. g. zs. - A csabai szobor tervezésénél a Hetedik című verset akartam megjeleníteni. A vásárhelyi munkámnál is egy József Atti­la-költemény, az Eszmélet inspi­rált - folytatta Kligl Sándor. Az emlékmű teljes egészében a szobrász szegedi műtermében készül. A bronzöntést is a csong­rádi megyeszékhelyen végzik. A bronz főalakot, valamint a többi bronz- és kődarabot teherautóval viszik majd Vásárhelyre. A Hő­sök terén, pontosabban a Beth­len Gábor Református Gimnázi­um közelében állítják fel az em­lékművet. - A költőről nagyon kevés fénykép maradt hátra. Ezek is nagyrészt csak az arcát mutat­ják. A testét így szinte szabadon komponálhattam meg, a fantá­ziámra hagyatkoztam - tette hozzá Kligl Sándor. A szobrot október 2-án, vagyis az 52. vá­sárhelyi őszi tárlat megnyitásán avatják fel. Kligl Sándornak egyébként nem ez az első vásárhelyi meg­rendelése. A szegedi szobrásznak két alkotása ma is látható a vá­rosban. Az egyik a már említett Bethlen gimnáziumban van: a könyvtár óriási ajtajának dom­borművét Radnóti ihlette. A má­sik munka, a Tanyai iskolások pedig a Corvin Mátyás középis­kola előtt áll. K.T. Uniós pénzt nyertek - foglalkoztatásra Az EU által meghirdetett HEFOP (Humán Erőforrás Operatív Program) pályázaton 55 millió 991 ezer forintot nyert a Támasz Egyesület, a szegedi önkormányzat, a szegedi SZITI Egyesület, az ásotthalmi önkormányzat valamint a kisteleki Térségi Ci­gány és Polgár Érdekvédelmi Egyesület által létrehozott konzor­cium - jelentették be tegnap. A pénzt a tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetben lévők támogatására fordítják, így a romák, a nők, az inaktívak, a megváltozott munkaképességűek és a fo­gyatékkal élők munkavállalását segítik. A konzorcium vállalta, hogy a program végére legalább 240 tartósan munkanélkülit jut­tat legalább három hónapra munkához, álláskereső tréninget szerveznek számukra. Az Invitellel mára már több mint 100 OOO-en díjmentesen bonyolítják helyi és körzeten belüli telefonhívásaikat. Ugye Ön is közéjük tartozik? Ha nem, ajánlatunkért hívja Info-vonalunkat a 1288-as számon! Miért ne járjon jól Ön is? invitel Info-vonal: 1288 www.invitel.hu Több van a vonalban, mint gondolná

Next

/
Oldalképek
Tartalom