Délmagyarország, 2005. május (95. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-28 / 123. szám

Roczkov Viktória (jobbról) csodás éveket töltött Szegeden SZORGALOM ÉS KITARTÁS m A csapatkapitány, Mészáros Kornélia négy évet húzott le Roczkov Viktóriá­val egy csapatban. A kapitányt kértük meg, hogy nyilatkozzon az eltelt idő­szakról. - Szerettem „Rocival" kosárlabdázni. Egy végtelenül szorgalmas, mindig a maximumot nyújtó játékos volt. Úgy érzem, hogy a civil életben is megállja a helyét, hiszen kiváló mentalitással rendelkezik. Éppen olyan munkát fog vé­gezni, ami igazán testhez álló feladat lesz számára, így a civil életben is sok­ra viheti. Az biztos, hogy hiányzik majd, a csapat egyik hangulatfelelőse volt. KOSÁRLABDA Roczkov Viktória, a Szevi­ép-Szeged NB l-es női kosár­labdacsapatának bedobója hat év után távozik az együt­testől. A játékos befejezi a profi sportot, civil pályára lép, visszaköltözik szülővá­rosába, Budapestre. Hat évvel ezelőtt, 1999. július 22-én írtunk a Délmagyaror­szág hasábjain arról, hogy az akkor Szeged KE néven szerep­lő NB I/B-s női kosárlabdacsa­pat új játékost igazolt. Rocz­kov Viktóriát a Ferencváros együttesétől szerezte meg a Ti­sza-parti gárda. Domokos Mi­hály elnök számolt be ekkor a friss szerzemény érkezéséről. Érdekesség, hogy most éppen Domokos Mihály, a Szevi­ép-Szeged NB I/A csoportos csapatának ügyvezetője közöl­te, hogy a játékosa abbahagyja a játékot, elhagyja Szegedet. A kosarassal a csapat záróvacso­ráján beszélgettünk - Régóta érlelődött bennem ez a gondolat, nem találtam már örömet a játékban. Elég volt. Tu­dom, fiatal vagyok még, de már nem élveztem a kosárlabdát, ezért hoztam meg ezt a döntést. Úgy gondolom, csak ilyen drasz­tikus lépéssel tudok elszakadni a profi sporttól. Kilencéves korom óta űztem a kedvenc játékomat, az MTK-ban kezdtem, majd a Fradiban folytattam. Felnőtt já­tékosként a legnagyobb sikerei­met Szegeden értem el. Biztos, hogy többen furcsáll­ják, hogy az egyik pillanatról a másikra leáll a játékkal Roczkov Viktória. Ez ritkán fordul elő. - Azért mozogni mindenkép­pen szeretnék. Nagy valószínű­séggel valamelyik küzdősportba kóstolok majd bele. Csodás éve­ket töltöttem el Szegeden, sike­rült tanári diplomát szereznem, Fotó: Karnok Csaba és a Szeviéppel sok-sok sikert, győzelmet érhettem el. A baráta­im itt élnek, itt maradnak, így biztos, hogy többször visszajö­vök. A játékos szavaiból is kitű­nik, hogy elhagyja a várost. Visszatér szülővárosába, Buda­pestre. - A párkapcsolatom is közre­játszott abban, hogy visszaköl­tözzem a fővárosba. A kedvesem ott él. Egy orvosi műszereket for­galmazó cégnél dolgozom majd, a civil pályán próbálom ki maga­mat. SÜLI RÓBERT SZOMBAT, 2005. MÁJUS 28. «SPORT« 21 Szegedi Eb-bravúr FALLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL A németországi Böblingenben rendezték az utánpótlás-fallabda Európa-bajnokságot. A fiú 17 évesekből álló magyar válogatott a honi sportág legnagyobb sikerét érte el. A háromfős együttes a legjobb nyolc közé jutott, s végül 8. lett. A gárdának két szegedi, Balogh Áron (Platán SE) és Balás­piri Dávid (Tisza SE) volt a tagja. A két tehetséges versenyző több bravúros győzelmet könyvelhe­tett el, mindkettőjük teljesítmé­nyéről a jelenlévő szakemberek elismerően, dicsérően nyilatkoz­tak. Az U 15-ös csapatot komplet­ten a Tisza SE adta. Vas Máté, Hofmann Péter és Balázs Andrea is esélyes volt a jó eredmény el­érésére. Sajnos, több nem várt vereséget is összeszedtek a fiata­lok, így csak a legjobb tizenhatig jutottak el. Lelkesedés-sikerek MUNKATÁRSUNKTÓL Öt egyesület mintegy hatvan ver­senyzője lépett dobogóra a békés­csabai területi minősítő súly­emelőversenyen. Az eseményen vizsgázott az IWF kezdeményez­te új szabály, amely engedélyezi a sportágban a szokásos 2,5 kg-os emelések mellett az egyéb (pl.: 1, 2, 3, stb.) súlynövelést is. A szabály alkalmazása kiéle­zettebbé teszi a küzdelmet, és egyértelművé a végeredményt, hiszen kevesebbszer fordulhat elő, hogy azonos összteljesít­mény esetén a könnyebb testsúly döntsön a sportolók között a sor­rendről. A Viharsarokban a Szegedi Lel­kesedés SK fiataljai kilenc első és egy második helyezést szereztek. Az egyéni teljesítmények közül a kölyök korcsoportú Magda Attila és Gábor Róbert, a serdülő Oláh Balázs és a felnőtt Dávid János produkciója emelhető ki. Az SZLSK versenyzőinek az eredményei, kölyök korcsoport, 45 kg: 1. Magda Attila 96 (40, 56) kg, 62 kg: 2. Csányi Attila 80 (35, 45) kg, 69 kg: 1. Berta Ádám 122 (50, 72) kg, +77 kg: 1. Gá­bor Róbert 219 (94, 125) kg; ser­dülők, 77 kg: 1. Oláh Balázs 171 (73, 98) kg; juniorok, 85 kg: 1. Túri János 193 (85, 108) kg, 94 kg: 1. Forrai Sándor 205 (95, 110); felnőttek, 69 kg: 1. Mihol­ka Zsolt 185 (85, 100) kg, 94 kg: 1. Csikós Róbert 220 (100, 120) kg, +105 kg: 1. Dávid lános 330 kg|150, 180) kg. A versenyzőket Herke Zsolt, Horváth Attila és Oláh Imre edzők készítették fel. Csamangó aranya MUNKATÁRSUNKTÓL Csamangó Ferenc (F75-ös kate­gória), a szegedi Titán Triatlon Club versenyzője előzetes ered­ményei alapján részt vehetett a Debrecenben megrendezett du­atlon Európa-bajnokságon. A lel­kiismeretes felkészülés a szenio­roknál is eredményre vezet: Csa­mangó, legyőzve a csehek favo­ritját, megnyerte az Eb-t. Az is­mert veteránsportoló atlétikában is számos sikert ért már el. A Szeviép játékosa hat év után távozik, abbahagyja a kosárlabdát Roczkov Viki civil mezben PHOENIX Makó A Gumiművek PHOENIX Hungária Kft. részére - amely hűtő- és fűtőcsövek gyártója és beszállítója az európai autóipar számára - keresünk az ügyvezetés mellé MENEDZSERASSZISZTENS munkatársat. Feladata a titkársági és adminisztratív munkák ellátása, illetve az ügy­vezető munkájának segítése. A pályázótól felsőfokú iskolai végzettséget, szakmai gyakorlatot, tárgya­lóképes német- és angolnyelv-tudást (szóban és írásban egyaránt), fel­használói szintű számítógépes ismereteket (Word, Excel) várunk el, to­vábbá rugalmasságot, megbízhatóságot és jó problémamegoldó kész­séget. Sikeres pályázónak felelősségteljes, önálló munkát, stabil vállalati hátte­ret kínálunk egy sikeres nemzetközi csapatban. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, akkor küldje el a részletes, né­met ós magyar nyelvű pályázatát fotóval és blzonyítványmásolatokkal együtt az alábbi címre. Gumimüvek PHOENIX Hungária Kft. 6900 Makó, Pf. : 82. E-mail: janosne. vancsik@phoenix-ag. com mcDiKcmm A MEDIKÉMIA IPARI ÉS KERESKEDELMI RT. pályázatot hirdet BELFÖLDI MARKETING- ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI OSZTÁLYVEZETŐ munkakör betöltésére. Feltételek: • közgazdász v. szakirányú egyetemi/főiskolai végzettség • marketingértékesítési területen szerzett 3-5 éves vezetői tapasztalat • kiváló kapcsolatteremtő, kommunikációs és konfliktuskezelő képesség • stratégiai gondolkodás, tervezési és terékmenedzsment-ismeret • tárgyalóképes angolnyelv-tudás • felhasználói szintű számítógépes ismeret • B kategóriás jogosítvány Fényképes szakmai önéletrajzát, bizonyítványainak másolatát 2005. június 3-ig Bessenyei Zsolt humánerőforrás-vezető részére küldje az alábbi címre: bessenyei@medikemia.hu, vagy Medikémia Rt. 6728 Szeged, Zsámbokréti sor l/A grafton mnancHHM Ny#rfnart«5zám. 2169! 5/2003-0100 ANGUAi MUNKALEHETŐSÉG! Gyafcortott autóbuszvezetőket teresunit alapfokú angoinyeiv-tucíással angliai munkavégzésre. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet telefon: 06-1-235-2650. fax 06-1-235 2651. e-mail: cvög,'3fton.hu GraftonKft, 1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 12. ÚJ TAVASZI-NYÁRI márkás • öltönyök (Alain Delon, Alex Sigel, Miszter, Carló Bonatti) • nadrágok • ingek (Pierre Cardin. Alain Delon, Gutman) ÉRKEZTEK NAGY VÁLASZTÉKBAN. Szeretettel várjuk minden kedves régi és új Vevőnket. ELIT FÉRFI RUHÁZAT Szeged Jókai u. 1. (Szeged Nagyáruház, földszint) ' Cafe Espresso Kft. Kávégyártó és forgalmazó vállalkozások cégcsoportvezetője Csongrád megye területére keres automata kávégép üzemeltetési és kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező területi megbízottat. E-mail: tata@cafeespresso.hu £ Tel.. 30/632-0099 EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉG V — 2 Fogadjon örökbe $ a Tappancstól i egy hűséges társat! Kidobott kutyák várják befogadóikat, hogy életük jóra fordulását meghálálhassák. Érdeklődni: 70/380-9922 (8-20 között). Számlaszám: HVB Bank 10918001-00000019­48600008 nÜMáCMROföZáG FM 95.4 -ü-RádióSS tIÉmiA: m . SZEGED MEGYEI J0GU VAROS [} ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINEK JÖVŐ HETI FOGADÓÓRÁI, FÓRUMAI Szegedi Fegyház és Börtön felvételt hirdet az alábbi munkakörre. KERESÜNK: ÉRETTSÉGIVEL rendelkező munkavállalót szakápolói beosztásba. FELTÉTELEK: • büntetlen előélet • 35. év alatti életkor • magyar állampolgárság • felnőtt szakápolói szakképesítés BIZTOSÍTUNK: • szolgálati törvény szerinti illetményt • 0. havi illetményt • ruházati illetményt • étkezési hozzájárulást • üdülési csekket • folyamatos képzési lehetőséget ÉRDEKLŐDNI LEHET az intézet személyügyi osztályán személyesen vagy telefonon: 62/554-970-es telefonszámon, a 193-as melléken. Cím: Szeged, Mars tér 13. — Május 30-án, hétfőn: Katona Gyula, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 14.00-16.00 óráig a Sze­gedi Csatornamű Társulat irodájában (Széchenyi tér 5.). Ménesi Imre, a 22-es választókerület (Újrókus) kép­viselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig az Idősek Klubjában, Kossuth L. sgt. 117. Május 31-én, kedden: Iványi Aurél, a 9-es választókerület (Szöreg) kép­viselője fogadóórát tart 18.00 órától a szőregi ügyfél­szolgálaton, Szerb u. 29. Kenderesi-Szabó Mihály, a 20-as választókerület (Makkosház) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Makkosházi Általános Iskolában, Ortutay ut­ca 3. Mészáros Attila, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 14.00-16.00 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton. Honfoglalás u. 73. Június l-jén, szerdán: Nagy Sándor, a 3-as választókerület (Tarján, Felsővá­rosi képviselője fogadóórát tart 16.00-17.00 óráig a Tál­tos Tehetséggondozó Általános Iskolában, Pósz Jenő utca.

Next

/
Oldalképek
Tartalom