Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-11 / 83. szám

10 A PÉNZ BESZÉL 2005. április 11, hétfő CSONGRÁD MEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ TÖRÖK LÁSZLÓNAK Felépítette a kulcsok birodalmát Török László kulcsokkal kezdte, mára serlegekkel is bővítette profilját Csongrád megye gazdaságáért díjat ka­pott a kereskedelmi és iparkamarától kisvállalkozói kategóriában Török László. A Török Kulcsszerviz egyéni cég, egyik-másik profilja csaknem egyedülálló az országban. Ahogy akkoriban mondták, „maszek­ként" kezdte el tevékenységét harminc évvel ezelőtt, 1975-ben a mechanikai mű­szerész szakmával rendelkező Török László, aki ma a Dél-Alföld legnagyobb, kulcsokra és zárakra épülő birodalmának tulajdonosa. - Hosszú időbe telt, amíg megkaptam a vállalkozói engedélyemet egy makói kis trafikra - emlékszik vissza a kezdetekre a sikeres vállalkozó -, majd a szegedi Szent Gellért utcai, ma is virágzó üzletre. Kulcs­másolással, később gravírozással foglal­koztam, és 1987-ben az országban el­sőként kaptam engedélyt bélyegző ké­szítésére. Addig ugyanis ez a tevékenység állami monopóliumnak számított, hely­ben csak a szegedi nyomda készíthetett bélyegzőt: a megrendelőnek három hó­napot kellett várnia. Akkoriban nagyon kezdetleges technológiával dolgoztam, a debreceni nyomdától vásároltam egy 15 mázsás linósorszedö gépet, amit hely­reállítottam. Ma már viccesen hangzik, de akkoriban a betűtípusokat le kellett adnom a rendőrségnek, és nemzeti ün­nepek előtt pár nappal le kellett állnom a munkákkal és elzárni a gépet, nehogy valaki röpcédulát nyomjon rajta. Ez a bizonyos bélyegzőkészítő gép ab­ban a Szent Mihály utcai garázsban állt, amely egy mai üzlet és udvari kisüzem elődjének számít. Török László egyre több megrendelést kapott, a rendszer­váltással pedig megérkezett Nyugatról a legmodernebb lézertechnika. Szétnézünk a Szent Mihály utcai mini­üzemben: az egyik helyiségben egy olyan „spéci" gép áll, amelyik a soproni Euró Elzett gyárnak végzi el a kulcsok fogazá­sát, 120 ezer féle variációban. Magyaror­szágon csak Török László rendelkezik ez­zel a berendezéssel. Egy másik helyen a Trodat és a Colop bélyegzőcsalád számá­ra készítik a gumikat, lézertechnikával, számítógép-vezérléssel. A Szent Gellért utcai üzletben pedig 800-féle kulcsprofil­ból, 200 ezer darab kulcs közül választhat a vevő - ez itt a kulcsok birodalma. Ami­kor azt kérdezem, vajon muszáj-e ennyi­féle terméket raktáron tartani, a válasz az, hogy igen: még így is előfordul, hogy egy vevőnek nemet kell mondani. Egy osztrák cégtől olyan profilokat kap Török László, amelyeket csak ő másolhat, olyan kártya ellenében, amit a vevőnek fel kell felmutatnia az üzletben. Ha nincs FOTÓ: KARN0K CSABA kártya, nincs másolás sem. A kártyát az eredeti kulcshoz mellékelik, amely aztán egy társasház esetében a lakás és a közös helyiségek zárát nyitja, de a szomszéd tulajdonát már nem. A cég sajátos profilja a serlegek összesze­relése és ajándéktárgyak árusítása is, ame­lyekkel a 90-es évek elején bővítette tevé­kenységét Török László. Az ötlet onnan származott, hogy sokan jöttek be hozzá különböző ajándéktárgyakkal, és kérték, hogy azokba szöveget gravírozzon. Az utolsó lökést az adta meg számára, amikor valaki egy hamutálat hozott be, és egy sportolónak szeretett volna szöveget bele­vésetni. Hamutálat sportolónak? - ráncol­ta össze a homlokát a vállalkozó. Ekkor jött rá, hogy Szegeden nem lehet serlegeket kapni. Ma a Dél-Alföld legnagyobb serleg­készletével bír, 15 ezret tart raktáron, ame­lyeket az ajándéktárgyakkal együtt kataló­gusból választhat ki a megrendelő. A fejlődésnek nincs vége: nemrégiben pályázaton nyert pénzt olyan gép meg­vásárlásához, amelyik fémfelületekre áb­rákat képes gravírozni. Török László az elmondottakhoz hozzátette: ezeket az eredményeket csapatmunkával érte el. Alkalmazottai legalább tíz éve a cégnél dolgoznak, megszerezték azt a gyakor­latot, ami nélkül ebben a szakmában nem lehet továbblépni. F. K. ­VILLAS r Villas vízszigetelő lemezek AKCIÓS L4AON az építőanyagkereskedőknél! Villas color lemezek palatetők felújításához Villas bitumenes zsindely magastető szigeteléshez Villas aljzatszigetelő lemezek talajnedvesség elleni szigeteléshez KERESSE A MÁRKÁT: VILLAS Húszéves az első internetes domainnév Húsz évvel ezelőtt - 1985 márciusában - jegyezték be a világ első internetes domainnevét. Bár a legelső webcím, a symbolic.com tulajdonosát egy másik cég felvásárolta, a domainen elérhető honlap továbbra is felkereshető ­írta az Origó internetes portál. Az internetes domainnevek rendszere húsz évvel ezelőtt, 1985 elején kezdett kialakul­ni, ekkor hozták létre a ma is ismert, nemzetközi kiter­jesztéseket: a .com, .net, .org, .edu végződéseket. Ugyanezen év februárjában már a .us (amerikai), július­ban az .uk (brit), szeptem­berben pedig a .se (svéd) or­szágnévkód is elérhetővé vált. Az első domainnevek bejegyzése még 1985-ben el­kezdődött, a legelsőként re­gisztrált symbolic.com-on kívül abban az évben mind­össze további öt címet vet­tek nyilvántartásba - ma­napság hetente jegyeznek be félmillió domaint a világon. A száz legrégebben bejegy­zett internetes cím tulajdo­nosai között olyan ismert cégek is megtalálhatók, mint az IBM, a Sun, az Intel, a Cisco és a Philips. Az első domain, a symbolic.com már nem a bejegyzéskori gazdájáé: a vállalatot azóta felvásárolták, így internetes címe is új tulajdonoshoz ke­rült. Húsz év alatt sok pénzt fialt és számos bosszúságot SZÁMOK, NEVEK A HÁLÓN A domainneveket voltakép­pen az egyes szerverek köny­nyebb megtalálása érdekében találták ki. Az internetre kötött számítógépek alapvető azono­sítására ma is az IP-cím szol­gál, ami egy négy számjegyből álló sorozat. Mivel az ilyen számkombinációkat az emberi agy nehezebben emészti meg, mint a szöveges azonosítókat, ezért kialakították a domain­nevek rendszerét: az első idők­ben a szervereket, ma már a szervereken tárolt honlapokat is a domainnevek alapján ta­lálják meg a felhasználók. okozott a világhálós címek összetett rendszere. Az inter­netre épülő gazdasági mo­dellek divatba jöttével felér­tékelődtek a webes címek, s megkezdődött a domainbró­kerkedés, azaz az értékes vagy annak tűnő domainek bejegyzése, felvásárlása, majd eladása. Az ilyen ügyle­tek listavezetője a busi­ness.com domain volt, me­lyért 7,5 millió dollárt, vagyis mai áron 1,3 milliárd forin­tot fizettek. Később - rész­ben az internetlufi kipukka­dásával - az internetcím-ár­folyamok is csökkentek, bár azért ma is születnek látvá­nyos üzletkötések: a 2005-ös év listavezetője például a chat.de domain, melyért 360 ezer eurót - több mint 87 millió forintot - fizettek. Ugyanakkor számos bosszú­ságot is okoztak a domainke­reskedők: induló vállalkozá­sok internetcímeinek elhap­polásával törtek borsot a ké­sőn ébredő cégvezetők orra alá, manapság pedig például hazai politikusok próbálják egymást fricskázni az ellen­fél egy-egy szlogenjének be­jegyzésével. Hazánkban kevés látványos domaineladás született ­vagy legalábbis kevés került nyilvánosságra. A bala­ton.com címért például - a Prím Online értesülése sze­rint - még 2000-ben 14 millió forintot fizetett egy hazai vállalkozó, a címet beírva pe­dig ma is egy, a magyar ten­gerrel kapcsolatos hírportált találni. Az első .hu alá re­gisztrált magyar internetcí­met egyébként 14 éve, 1991-ben jegyezték be, ám a hazai domainek száma há­rom évvel később, 1994-ben is alig volt több százötven­nél. Azóta jócskán megnőtt a domainek iránti érdeklődés: jelenleg közel 170 ezer önálló internetcím létezik a .hu tar­tományban. 62/567-842 DÉlMAGVARORSMGtCCgiegiSítef '•tes» ^ MEGHÍVÓ Ülj A Csongrád Megyei Kereskedelmi Pjé és Iparkamara összehívja a Szolgáltatói Tagozat alakuló ülését 2005. április 18-ára (hétfő), 16 órára, melyre ezúton tisztelettel meghívom. A fenti időpontban várjuk az 5., 9. és 10. osztályokban működő vállalkozások képviselőit. Helyszín: Kamarai Székház - Szeged, Párizsi krt. 8-12. II. emelet, Konferenciaterem. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk a CSMKIK és a HSZOSZ pártolásával Csongrád megyében működő HUMÁN KLUB következő regionális összejövetelére. Az előadás témája: A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság tevékenységének bemutatása Helyszín: CSMKIK új székháza I. emeleti előadóterem (6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.) Az előadás ideje: 2005. április 27., szerda, 15 óra További információért hívja kamaránkat, ill. kérjük, hogy részvételi szándékát szíveskedjen jelezni postai úton, vagy a 62/426-149-es fax­számon, továbbá a kata@csmkik.hu e-mail címen. Regisztrált könyvelők figyelmébe A kamara DmG Kht.-ja pályázat útján megkapta a jogot, hogy a könyvviteli szolgáltatást végzők részére az előző évekhez hasonlóan 2005-ben is továbbképzéseket szervezzen. A csoportokat vállalkozási és államháztartási szakon április végétől 4x4 órás képzési formában megyeszerte indítjuk. Bővebb felvilágosítás kapható a 486-987/131­es telefonszámon, illetve a www.csmkik.hu honlapon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom