Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-30 / 73. szám

4 •AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2005. MÁRCIUS 31. IÍ»*VYFTFT?1 SSÉLDYGPFII'JNO XA t i :..>v,í íu ' l,ir '«" •• FOLD - K ULFOLD« A szumátrai földrengés leginkább Nias szigetét sújtotta - Ezúttal elmaradt a szökőár Legkevesebb négyszáz áldozat A Szumátra melletti Nias szigetén fekvő Gunungsitoli város házainak egy része rombadőlt a földren­gés következtében MTI Telefotó/AP/Suzanne Plunkett GLÓBUSZ Hivatalos adatok szerint legke­vesebb négyszáz halottja van a nagy erejű indonéziai földren­gésnek, amely hétfő éjszaka kö­vetkezett be Szumátra sziget közelében. Az előzetes hírek szerint a természeti csapásnak nincsenek külföldi, így magyar áldozatai sem. MEDANG, DZSAKARTA (MTI/AFP/AP) Korábban lusuf Kalla, az ország alelnöke azt mondta egy rádió­nyilatkozatában, hogy a Rich­ter-skálán mérve 8,7-es fokozatú földmozgás halálos áldozatainak száma akár 1000 és 2000 között is lehet, de hozzátette, hogy ez csupán becslés, amely az épüle­tekben keletkezett károkon ala­pul. A földrengés a Szumátrától mintegy 125 kilométerre nyu­gatra fekvő, félmillió lakosú Ni­ast sújtotta leginkább, ahol leg­kevesebb 330 ember vesztette életét. Simeuluén mintegy száz a halálos áldozatok száma - közöl­ték helyi illetékesek. A térséget karácsonykor sújtó 9,2-es földrengéssel szemben a mostani természeti csapás nem gerjesztett különösebben heves szökőárt. Bár elrendeltek cuna­miradót, csupán a Szumátra szi­Csökkenő alapkamat BUDAPEST (MTI) A Monetáris Tanács 50 bázis­ponttal, 7,75 százalékra csök­kentette keddi ülésén a jegybanki alapkamatlábat. A testület, ame­lyen először vett részt a március elsejével kinevezett 4 új tag, úgy ítélte meg, hogy az inflációs kilá­tások szempontjából alapvetően kedvező folyamatok lehetőséget teremtenek a monetáris kondíci­ók lazítására - áll a Magyar Nemzeti Bank által kiadott köz­leményében. Az 50 bázispontos kamatmérséklés egybevág az elemzői prognózissal. Bokros kifogása Bokros Lajos volt pénzügymi­niszter egy tévéműsorban kö­zölte: nem vette át a március 15-i nemzeti ünnepen neki ado­mányozott kitüntetést. BUDAPEST (MTI) A közgazdász a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában el­mondta: nem értett egyet a ki­tüntetés indoklásával. Mádl Ferenc köztársasági el­nök - a miniszterelnök előter­jesztésére - március 15-e alkal­mából a Magyar Köztársasági Ér­demrend Középkeresztjének pol­gári tagozatát a következő indok­lással adta volna át: „Dr. Bokros Lajos közgazdásznak, egyetemi docensnek, a közgazdaságtudo­mány kandidátusának, a közgaz­daságtudomány, ezen belül a pénzügyek terén végzett sokolda­lú elméleti és gyakorlati tevé­kenysége, oktatói munkássága elismeréseként". Bokros Lajos a televíziós mű­sorban azt kifogásolta, hogy az indoklásban nem szerepel pénz­ügyminiszteri tevékenysége. Ha még most is szégyellik a nevéhez köthető csomagot - mondta -, akkor nem az évforduló tizedik évében kellett volna őt kitünte­tésre felterjeszteni. getétől nem messze fekvő Sime­ulue szigetét érte három méter magas hullámokkal kísért szö­kőár, s Ausztrália nyugati partjai­nál észleltek a szokásosnál heve­sebb hullámzást. Az előzetes hírek szerint nin­csenek külföldi, így magyar áldo­zatai sem az indonéziai földren­gésnek - mondta Busztin György, Magyarország dzsakar­tai nagykövete. Hozzátette, hogy Aceh körzete, Észak-Szumátra és a Szumátrával határos szigetek a decemberi természeti katasztró­fa óta nem célterületei sem a nemzetközi, sem a magyar turiz­musnak, ezért magyarok előfor­dulása a térségben teljes bizton­sággal kizárható. A rossz időjárás és a repülőtér összetöredezett betonja ellenére kedden már sikerült leszállnia három segélyszállító repülőgép­nek Nias szigetén. A levegőből végzett szemlék szerint a sziget legnagyobb városában, Gunung­sitoliban 30 százalékos az épüle­tek pusztulása, és jelentős károk vannak a második legnagyobb városban, Telük Dalamban is. A helyi hatóságok korábbi, éjszaka elvégzett első becslése még 80 százalékos pusztulásról szólt a sziget fővárosában. Az egyik saj­tótudósító felülről úgy látta, hogy Gunungsitoliban a két szintnél magasabb épületeket le­rombolták a földlökések. • Tizenkét fős magyar kuta­tó-mentő csoport indult útnak kedd este két mentőkutyával a földrengés sújtotta Indonéziába - közölte a Baptista Szeretetszol­gálat által szervezett csoport ve­zetője. Pavelcze László, aki egy­ben a Magyar Speciális Mentők vezetője, elmondta, a mentő munkára a dzsakartai kormány­tól kaptak felkérést a magyar Külügyminisztérium közvetíté­sével. I. IRINAIOSZ BŰNE A Palesztin Hatóság azt kívánja, hogy távozzon posztjáról a görög ortodox egyház szentföldi pátriárkája, 1. Irinaiosz, mert kelet-jeruzsálemi ingatlanokat engedett át zsidó befektetőknek - közölte Iszmat Szabii, a Palesztin Hatóság athéni ügyvivője. - A Jeruzsálem óvárosában általa végrehajtott ingatlanügyletek nagyon felkavarták az arab ortodoxokat. Helyre kell állítani a nyugalmat, de ez nem lehetséges mindaddig, amig I. Irinaiosz a helyén van, mert jelenléte szüntelen feszültségforrás - mondta. ÓZDI SZEMTANÚK Jelentkezett az a két szemtanú, akiket az ózdi robbantás ügyében kerestek. A rendőrség tanúként hallgatta meg azt a két férfit, akik a vasárnap hajnali robbantást követően a helyszín közelében megállítottak egy taxit, és vezetőjét arra kérték, hogy értesítse a tűzoltókat és a rendőrséget. 678 ITTAS A húsvéti ünnepek alatt több mint 54 ezer alkoholszondás ellenőrzést végeztek a rendőrök országszerte. 678 szondáztatott volt ittas. BRAZIL NEM AZ IMF-NEK Inácio Lula da Silva brazil elnök Orbán és Lamperth a célkeresztben Folyik az MSZP és a Fidesz közötti ádáz mutogatás. Vannak ügyek, s ezt mindkét fél igyekszik a maga javára fordítani. BUDAPEST (MTI) Az MSZP szóvivője azt mondta: a miniszter­elnöki intézmény hitele múlik azon, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök tisztázza magát a Tokaj Kereskedőház Rt.-vei kapcso­latos ügyben. A Fidesz szóvivője szerint „po­litika boszorkányüldözés" folyik Orbán Vik­tor ellen. „Ez, hangsúlyozom, nem Fi­desz-ügy, hanem Orbán-ügy. Ez nem pártpo­litikai kérdés, hanem ez a mindenkori mi­niszterelnöki intézmény hitelének kérdése, ami úgy látszik, hogy ha igazak a lap infor­mációi, beszennyeződött az Orbán-család ál­tal" - jelentette ki Nyakó István. Mint mond­ta, a volt miniszterelnököt a Polgári törvény­könyv is védhetné, amely helyreigazítási ké­relemre ad lehetőséget. A szóvivő szerint Or­bán Viktor érezhetné, hogy a közvélemény zavarodott, és válaszokat vár. Hozzátette: az MSZP továbbra is kiáll a vizsgálóbizottság mielőbbi felállítása mellett. • Lamperth Mónika belügyminiszter szerint férje nem állt semmilyen üzleti kapcsolatban Kulcsár Attilával és nincs köze a brókerügy­höz. Ezt a belügyi tárca vezetője arra reagálva jelentette ki, hogy a Fidesz képviselője a kö­zelmúltban megvádolta a férjét, Jegesy And­rást. A Fidesz részéről a közelmúltban ismét támadás érte a férjemet, amíg külföldön vol­tam, ezért szeretném még egyszer leszögezni, hogy a férjem semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt Kulcsár Attilával és nincs köze a brókerügyhöz - mondta Lamperth Mónika. A belügyminiszter arra reagált, hogy a Fidesz képviselője a közelmúltban a Magyar Nem­zetben megjelent képek alapján megvádolta a férjét, Jegesy Andrást. Lamperth Mónika el­mondta, hogy a férje fogja eldönteni, tesz-e az ügyben jogi lépéseket. A megállapodás ellenére a gazdák elégedetlenek A Magosz értékelése A Magyar Gazdakörök és Gaz­daszövetkezetek Szövetsége to­vábbra is sérelmezi: a gazdák egy része annak ellenére sem kapta meg a nekik járó anyagi támogatást, hogy a megállapo­dás a kifizetések határidejét március 20-ban rögzítette. BUDAPEST (MTI) Obreczán Ferenc, a Magosz főtit­kára elmondta: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) eddig 195 ezer 535 gaz­dálkodó adatait dolgozta fel a 208 ezer 813 regisztrált gazdá­ból. A pénz azonban, több gazda jelzése szerint nem érkezett meg számlájukra. A fennmaradó 13 ezer 278 gazdálkodóból az MVH adatai szerint sem kapta meg a pénzét 4500-5000. Hozzátette: mivel ezek között lehet olyan is, aki a kifizető ügynökség által ki­küldött hibajavítási felszólításra nem válaszolt, a Magosz felkéri e kötelezettségüknek eleget nem tevő gazdákat, hogy pótolják ezt. Obreczán Ferenc jelezte azt is, hogy az uniótól érkező terület­alapú támogatási forrás, a SAPS 80 százalékát fizetik ki a gazdál­kodóknak, s az úgynevezett nemzeti kiegészítő támogatási rész kifizetése is folyamatos. Kirkuki merénylet KIRKUK (MTI/AFP) Tizennyolc iraki életét vesztette kedden egy robbantásos merény­letben az észak-iraki Kirkukban, a város egyik zömében kurdok lakta negyedében - közölték kór­házi források és az észak-iraki város rendőrparancsnoka. A rob­banás egy kurd nemzetiségű, magas rangú helyi kormányzati tisztviselő járműkonvojának el­haladtakor következett be. A po­kolgépet egy parkoló autóban rej­tették el, és távirányítással rob­bantották fel - mondta el Adel Zein al-Abedin. Maga a tisztvise­lő - aki egyúttal a Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) tagja­nem sérült meg, több testőre azonban igen. A kurd többségű városban a közelmúltban több támadást intéztek a rendfenntar­tó erők tagjai ellen. bejelentette, hogy nem fogja megújítani az IMF-fel az ország hitelmegállapodását. Brazília már nem hívott le az utóbbi időben semmilyen összeget az IMF-hitelkeretből, jelezvén, hogy kikászálódott súlyos pénzügyi válságából. Késelés egy csókért KAIRÓ (MTI/AP/REUTER) Megkéselt egy magyar férfit és egy nőt egy egyiptomi támadó kedden Kairó történelmi város­központjában. A késelő csak könnyebben sebesítette meg a két magyart, amikor a házaspár megcsókolta egymást egy mecset közelében. A támadó arra hivat­kozik, hogy tettével a Nyugatnak az irakiak és a palesztinaiak elle­ni politikájáért akart bosszút áll­ni. A magyar férfit és feleségét mellkasukon érte a késszúrás, je­lenleg kórházban ápolják őket, állapotuk kielégítő. A 26 éves el­mebeteg támadót pszichiátriai megfigyelés alá helyezték. „Lá­tom, mi történik az irakiakkal és a palesztinokkal, ezért meg aka­rom védeni az iszlám szent he­lyeit Egyiptomban" - mondta. Elhunyt Losonczi Pál BARCS (MTI) Március 28-án a kaposvári kór­házban, életének 86. évében el­hunyt Losonczi Pál, az egykori pártállam államfői testületének, az Elnöki Tanácsnak az elnöke. 1919. szeptember 18-án szüle­tett a Somogy megyei Bolhón. 1939-ben csatlakozott az illegá­lis kommunista párthoz, akkori­ban földmunkásként dolgozott. 1945-ben a földosztáskor föld­höz jutott, így saját földjén gaz­dálkodott. 1948 és 1960 között az általa alapított barcsi Vörös Csillag MgTsz elnöke volt. 1957 és 1989 között tagja volt az MSZMP Központi Bizottságá­nak, 1975-1987 között a legfelső grémiumnak, a Politikai Bizott­ságnak is. 1953-tól 1989-ig or­szággyűlési képviselő, 1954-től a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának, 1968-tól az Országos Tanács elnökségének tagja, 1960 és 1967 között földművelésügyi miniszter. 1967 és 1987 között, nyugdíjazásáig ő volt az Elnöki Tanács elnöke. Visszavonulása után Barcson élt családjával, ke­rülte a nyilvánosságot. óra-ékhzer hzalon Hagyomány és Érték-Trend •A TISSOT SWISS WATCHES SINCE I85J Kutya legyek, ha értem?! Az akció március 18-tól április 02-ig tart. 6720 Szeged, Kígyó u. I . Tel.: 62 424-291, Fax: 62 319-803 www.arizona.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS» Főszerkesztő-helyettes: ŐRf I FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS |mellékletek|, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, ÚJSZÁSZI ILONA (hlr és információi, SÜLI IÓZSEF (sportl • Délvilág szerkeszt óségvezető: BAKOS ANDRÁS ICsongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 15.3. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségin dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tfcl.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth VI. 8. Tel.: 63/401 024. Tcl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMACYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-88.5. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttlefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dí| egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvílágl • Árus terjesztés: Délhfr Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X IDélmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kradó a Lapcom Kft. tagia Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom