Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-04 / 53. szám

PÉNTEK, 2005. MÁRCIUS 4. • KAPCSOLATOK" 17 Nem bírt a nemzetközi alakulattal a Szeviép-Szeged A jobbik, az erősebb nyert Újabb iksz SAKK MUNKATÁRSUNKTÓL Lékó Péternek rendkívül nehéz dolga akadt tegnap a linaresi XX-as kategóriájú nemzetközi sakktornán. A szegedi nagymes­ternek az orosz Kaszparov ellen kellett asztalhoz ülnie, ráadásul ellenfele vezethette a világos bá­bukat. A küzdelem 31 lépésen keresztül tartott, a felek ekkor egyeztek meg ikszben. Ez pedig azt jelenti, hogy Lékó hetedik partija is döntetlennel zárult és eddig 3,5 pontot szerzett az elit­eseményen. Lehet, hogy rövidesen „ismé­telhetnek". A világranglista-ve­zetó Garri Kaszparov ugyanis nem zárkózott el attól, hogy in­duljon az egyesített világbajnoki címről döntő szupertornán - a nyolc meghívott között van Lékó Péter is. Nem kell a Presov? MUNKATÁRSUNKTÓL Több magyar klub nem támogat­ja, hogy a szlovák Tatran Presov szerepeljen az NB I 2005/06-os idényében. Kővári Árpád, a férfi együtteseket tömörítő liga és egy­ben a Pick Szeged elnöke közölte, hogy az eperjesi gárda február kö­zepén ismertette, milyen feltéte­lekkel vállalná az indulást és eb­ből kiderült, hogy minden felme­rülő pluszköltséget fedeznének. - Még három vélemény nem. érkezett be, de eddig öt klub el­lenzi az ötletet - mondta Kővári - és ez már olyan arány, amit nem lehet, nem szabad figyel­men kívül hagyni. A végleges döntés a március 22-i ligaülésen születik majd meg. Amennyiben nincs egysé­ges álláspont a Presov indulása mellett, akkor a szlovák bajnok nem szerepelhet az NB I-ben. A Magyarország-Dánia barátsá­gos mérkőzésen (29-20) debü­tált - sikerrel! - a női kézilab­da-válogatottban Gaál Adrienn, a Liss-HNKC beállósa. Az első félidő végén közel negyedórát szavazott meg számára Németh András szövetségi kapitány. - Nem feltétlenül kell mindent gólban mérni - mondta Németh András szövetségi kapitány-, elé­gedett voltam a fiatalokkal, a de­bütálókkal, közel azonos szinten teljesítettek. De azt tudomásul kell venni hogy játékuk még nem lehet domináns a csapatban. A dicsérő, elismerő szavak a vásárhelyi Liss-HNKC kiválósá­gának, Gaál Adriennek is szól­tak, aki a dániai utazókeretből éppen egykori együttesének, a DVSC-nek a képviselőjét, Madai Petrát szorította ki. De vajon mi­ként emlékszik vissza az első vá­logatottedzésre, az első címeres mezben lejátszott mérkőzésre? MUNKATÁRSUNKTÓL Az NB Il-es bajnoki rajtra készülő Szentes FC labdarúgócsapata ­Török László tanítványai szom­baton 14.30-tól Bőcsön lépnek pályára - az utolsó felkészülési meccsét az NB l-es Békéscsaba el­len játszotta. A szentesiek kiváló­an tartották magukat, hiszen csak a 88. percben kapott góllal szenvedtek 1-0-ás vereséget. SZENTES-BÉKÉSCSABA 0-1(0-0) Szentes. 100 néző. Vezette? Szeles. KOSÁRLABDA SZEVIÉP-SZEGED-RAMAT HASHARON 70-73 (13-17, 22-11,13-27, 22-18) FIBA Európa-kupa, negyeddöntő. Újsze­gedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette? Szcerba (lengyel), Lottermoser (német). Szeviép? Djelmis 9, Török 9/3, Mészáros 7/3, AJAN0VICS 24/3, Kajdacsi 10. Cserék? NAGY0VA11, Roczkov. Edző? Újhelyi Gábor. Ramat Hasharon? Selwyn 7. RAGUZ 17/6, Futrell 12, Melvin 11. ÚJHELYI 14. Cserék? Cuprys 6, Baratskova, Shwartz, Fedoulova, Sharon 6. Edző: Orna Ostfeld. „A remény hal meg utoljára!" Ez a transzparens feszült a szegedi ult­rák kezében. Szép számú vendég­drukker is helyet foglalt a lelátón, azonban a hazai szimpatizánsok jóval nagyobb hangerővel biztat­ták kedvenceiket, a Szeviépet. Ennek meg lett az eredménye, Ines Ajanovics parádés dobótel­jesítményének köszönhetően 6-2-vel indított a magyar gárda. Az első meccsen összeszedett huszonnégy pontos hátrányból sikerült négyet lefaragni. Nem sokáig lehettek boldogok a Ti­sza-partiak, a 4. percben fordí­tott a Ramat Hasharon, 6-8. El­vesztették a fonalat Törökék, képtelenek voltak pontot szerez­ni, időt is kellett kérnie Újhelyi Gábornak. Ami bosszantó volt, ziccerek maradtak ki, így pedig nem lehetett közelebb kerülni. Kajdacsi törte meg a „gólcsen­det", hat percig nem született szegedi kosár. Az első negyed hajrájában már voltak biztató je­lek a hazai oldalon, igaz ez csak arra volt elegendő, hogy négy ponttal vezessen az izraeli baj­nok, 13-17. Semmi sem akart összejönni, míg a másik oldalon minden beesett a kosárba. A két játékve­zető sem a Szeviéppel volt, fújkál­tak rendesen, általában a magyar - A hétfői tréningen még egy kicsit izgultam - árulta el Benny, akit a csütörtöki pihenőnapon ér­tünk utol mobilján de kedden már minden rendben volt, elil­lant a maradék félelem is. A mér­kőzés előtt volt jócskán drukk, lámpaláz, bár tudtam, hogy Bor­bás Rita kezd majd. Aztán az idő­kérésnél egy picit meglepődtem ­szerintem látszott is az arckifeje­zésemen -, mert Németh András szólt, készüljek, beállok. De nem csodálkozhattam sokáig, levet­tem a melegítőmet és mentem játszani. Hiszen erre vártam... Rendkívül élveztem minden pil­lanatot, igyekeztem elzárásokkal megkönnyíteni a lövők dolgát és nagyon örültem az így szerzett góloknak. A védekezésben akad­tak hibáim, de a csajok rendesek, segitenek, rögtön mondták, hogy legközelebb hogyan csináljam. A játékosnak nem csupán a te­levízió képernyője előtt ülve, de a helyszínen is drukkoltak. Az új­Szentes: Kiri (Bíró) - Márics (Páger), Koncz (Tasi), Kádár, Gyagya - Kere­peczky, Kislőrincz (Stetakovics), Anka, Puskás (Ábel) - Barna (Mihály), Kovács N. (Prlbisallcs). Edző: Török László. Az NB I/B-s tavaszi kezdés még odébb van, hiszen a másodosz­tályban március 19-én és 20-án bonyolítják le az első kikeleti for­dulót. Az FC Szeged hét közben Battonyán vendégszerepelt, és gól­gazdag meccsen 4-3-ra győzött. Érdekesség, hogy a hazaiak három találatán két szegedi, Végh Ariel (2) és Miklós Csaba osztozott. A Nagyova ezúttal is jól kosarazott csapat kárára. A 13. percben sike­rült feljönni 24-2 l-re, sőt Nagyo­va büntetői után már 24-23-ra; majd Török labdaszerzése és Aja­novics ziccere után már 27-24-re az MK-bronzérmes vezetett. Ug­ráltak is az ultrák. Hét pontot sikerült ledolgozni. „Gyerünk csajok!" - jött a bizta­tás a lelátóról. Kellett is, hiszen városi csarnokban a meghívott (a válogatottnak játékost adó klu­bok edzőit vendégül látták) Pánczél Barabáson kívül Wolf Alexandra, jenőfi Katalin és Sí­pos Krisztina is a helyszínen szo­rított csapattársa sikeréért. - Nagyon jólesett, hogy eljöt­tek, erőt adott. A találkozó végén sajnos nem tudtunk személyesen beszélgetni, mert sietniük kellett vissza Hódmezővásárhelyre, de telefonon dumáltunk. Aranyosak voltak, gratuláltak; de nem csak ők: sokan megkerestek, baráta­im, családtagjaim és biztattak, buzdítottak. Jó érzés volt. A csapat a ma délelőtti Kör­csarnokban tartandó edzés és a délutáni repülőutat követően szombaton Aarhusban (16.15), vasárnáp pedig Frederikshavn­ben (16.25) mérkőzik meg a szintén átalakított házigazdák­kal. Az együttes hétfőn este érke­zik haza. IMRE PÉTER szegedieknél hat játékos betegség, illetve sérülés miatt nem játszott. A legújabb információ szerint Du­sán Djurics klubtulajdonos - im­már sokadszor - hétfőre ígérte, hogy rendezi adósságait. BATT0NYA-FC SZEGED 3-4 (2-3) Battonya, 50 néző. Vezette? Sztanojev. Szeged? Halász (Demirovics. Balázsy) ­Bartyik. Babos. Szamosszegi, Völgyi—Tres­nylcs. Ucsino, Freitas. Sztrapak-Homma, Szabados (Papdi). Edző: Marko Mllosevics. Gélszerzők: Végh (2). Miklós, ill. Hóm­má (2). Szabados. Tresnyics. Fotó: Miskolcri Róbert még mindig a Tel-Aviv-i gárda állt továbbjutásra. Tetemes volt az előnyük. Nem indult jól a har­madik negyed, a 23. percben 35-34-re jöttek fel a vendégek. Megint elvesztették a fonalat Djelmisék, szétesett teljesen tá­madásban a Szeged. Büntetett is piros mezben feszítő izraeli ala­kulat, ismét fordítottak, 37-38. KÉZILABDA A Pick Szeged játékosaira az év el­ső komolyabb erőpróbája vár a Pestszentlőrinc-Elektromos-Rév ellen. Az a fővárosi csapat lesz holnap 17 órától az újszegedi sportcsarnok vendége, amelyik az alapszakasz első fordulójában ha­zai pályán úgy harcolt ki döntet­lent, hogy Mezeiék örülhettek az egyik pont megmentésének. - Túl vagyunk ezen is - mondta nem túl nagy lelkesedéssel Ko­vács Péter, a Pick Szeged férfi ké­zilabdacsapatának vezetőedzője a szerdai solymári Magyar Ku­pa-mérkőzés után. - Mellé még a hazaiak tartalékolták erejüket a hétvégi Nyíregyháza elleni baj­nokira. így aztán könnyed talál­kozót vívtunk, a legnagyobb megterhelésnek az utazást tar­tottam - tette hozzá a szakem­ber. Egy biztos, a Pick Szegednek holnap 17 órakor sokkal na­gyobb játékerőt képviselő csa­pattal kell szembenéznie. Az a fővárosi együttes lesz az újsze­gedi sportcsarnokban a vendég, amely pontot rabolt a Picktől, s ez azóta is állandó beszédtéma. A PLER ugyanis dobogós hely megszerzését jelölte meg a baj­nokság előtt elérendő célja: ként. Ennek megfelelően alakí­totta ki játékosállományát, amely elsősorban a saját neve­lésű tehetségekből tevődik ösz­sze. A céltudatos utánpótlás­képzésnek meglett az eredmé­nye: ma már hat PLER-iátékos KÉSZÜLTEK Rosszat írtam. Nem akartam, nem úgy értettem. Tegnap a szegedi parkolóház izraeli bérlője látott vendégül. Meg­mutatta a panziót. Szép. Min­den igényt kielégítő. Az eme­leti bárból pedig fantasztikus a panoráma. Hiába tettek meg mindent annak érdeké­ben, hogy az Anda Ramat Hasharon játékosai jól érez­zék magukat a szálláson, az Izraeliek érthetetlen módon nem maradtak ott. Igaz, a szerda náluk erről szólt. Ka­vartak, mint a fagyigép. Igen, csak ebből éppen a parkoló­házat bérlők kerültek ki legin­kább vesztesen, mert egész héten arra készültek, hogy mindennek megfeleljenek. Főként Marianna Raguz volt ele­mében, hihetetlen helyzetekből talált be a gyűrűbe. Ki dobta az el­ső hazai „trojkát"? Igen, Ines Aja­novics. A szerb válogatott center­től ez megszokott dolog már meccsek óta, egyetlen szépséghi­bája volt ennek a találatnak, a 29. percben esett. Mert ekkorra már nagyot fordult a kocka, 30 perc után 55-48 volt a Hasharonnak. Mindent megpróbált Újhelyi mester. Zónavédekezésre tért át a csapata. Sikerrel. Hétpontos hát­rányból sikerült egyenlíteni, 59-59. Az biztos, hogy Raguzzal nem szabad újat húzni, hiszen a reklámtáblát „izomból" felborí­totta, és meg sem kottyant a férfi­as izomzattal megáldott kosaras­nak az ütközés. A hajrára egy kér­dés maradt: sikerül győzelemmel búcsúzni a nemzetközi porond­tól? Nem, három ponttal veresé­get szenvedett a magyar együttes, így az izraeliek kettős győzelem­mel jutottak a legjobb négy közé. A Szeviép így is a szegedi kosár­labda legnagyobb sikerét érte el. SÜLI RÓBERT - a két Frey, fózsa, Lendvai, Ba­kos, Harsányi - szerepel Ska­liczki László szövetségi kapi­tány felnőtt válogatottjában. A kispadjukon pedig több ifjúsági és juniorválogatott várakozik bevetésre készen. Lendvai Péter felépülésével pedig, aki tagja volt a vb 6. és olimpiai 4. helye­zett nemzeti csapatnak, tovább erősödött az amúgy is kitűnő átlövő soruk. Végül szólni kell még a szlovákok válogatott por­tásáról, Melus Michalról, aki bravúrok sorozatát mutatta be az ősszel - és nem csupán a Pick Szeged ellen. Talán ennek tudható be, hogy az előző for­dulóban a Dunaferr is megiz­zadt a győzelemért, hiszen mindössze egyetlen góllal nyert Nagy Károly edző csapatának otthonában. - Nem lesz könnyű dolgunk, ha a három mesterlövészt meg akarjuk akadályozni akarata ér­vényesítésében. Csak egyetlen megoldás lehetséges, ez pedig a kemény védekezés, valamint az ezzel járó jó kapusteljesítmény ­jelentette ki Kovács Péter, aki el­mondta még, hogy Skaliczki László négy Pick-játékosnak ­Laluska, Ilyés, Szente, Vadkerti ­küldött behívót a válogatott már­cius 22-i előkészületi mérkőzé­sére. A felnőttek 17 órakor kezdődő összecsapása előtt 15 órától a két klub ifjúsági gárdája vív izgal­masnak és színvonalasnak ígér­kező meccset. Ugyanis mindkét egyesület utánpótlás csapata évek óta az első osztályú bajnok­ság élvonalába tartozik. SÜLI IÓZSEF REFLEKTOR LISS: KÉT PONT Pontlevonással sújtotta a Dunaferr női kézilabdacsapatát az MKSZ versenybizottsága ­saját hatáskörben járt el, nem érkezett beadvány -, mivel az egyik utánpótláskorú játékosa (Fauszt Éva) jogosulatlanul szerepelt a február 9-i Liss-HNKC elleni bajnoki mérkőzésen. A találkozót az Újváros nyerte 27-20-ra, de a határozat értelmében a két j pontot 10-0-ás gólkülönbséggel I a Hódmezővásárhely kapja meg. FARSANG-KUPA Szombaton 13 órai kezdettel Farsang-kupa néven öregfiúk kispályás labdarúgótornát rendeznek Csongrádon a Sághy-sportcsarnokban a Hódmezővásárhely, a Szentes, a Szeged, a Csanytelek és a I Csongrádi-Tiszapart SE részvételével. Program, 13 óra: Csongrád-Szentes, 13.30: HFC-Csanytelek, 14: Csongrád-Szeged, 14.30: Szentes-Csanytelek, 15: HFC-Szeged, 15.30: Csanytelek-Csongrád, 16: Szentes-Szeged, 16.30: HFC-Csongrád, 17: Szeged-Csanytelek, 17.30: HFC-Szentes, 18: női kézilabda-mérkőzés: Csongrád-Szentesi Kinizsi. DOROZSMAI GYŐZELEM NB I/B-s női ifjúsági kézilabdameccsen: Szeged-Kiskundorozsma KSE-Csömör 28-27 (13-14), a legjobb hazai gólszerzők: Szögi 8, Horváth 7, Bódi, Nagy 5-5. TEREMVÉGEREDMÉNY Véget ért a több héten át zajló, a pontvadászatokra való felkészülést segítő teremkézilabda-kupa, melyen összesen 27 együttes vett részt. Végeredmény, női kiemelt csoport: 1. Liss-HNKC ifi, 2. Orosháza, 3. Domaszék, 4. Szeged-Algyő NKC; női megyei-városi csoport: 1. Deszk, 2. Sándorfalva, 3. Szegedi Vendéglátó, 4. Seni-Girl, 5. Algyő SK, 6. Zsombó, 7. Bordány; férfi megyei csoport: 1. Domaszék, 2. Szegedi 6. Puttony, 3. Ságvári öregfiúk, 4. Szentes, 5. Algyő SK, 6. Kistelek; férfi városi csoport: 1. Deák öregfiúk, 2. Szeged Old Boys, 3. Dorozsma öregfiúk, 4. Dorozsma ifi, 5. Szürkebarátok, 6. SZESZU, 7. Deszk, 8. Bordány öregfiúk. 9. Algyő SK ifi, 10. Mol Algyő. Különdíjas: dr. Boros Gyevi László (Algyő SK) mint a torna legidősebb játékosa. MURCI-KUPA Murci-kupa néven a házigazda Kaposvár, a Cegléd, a Tipográfia és a HVSC részvételével felnőtt és gyermek (1992-es születésűek) vízilabdatornát rendeztek. Eredmények, felnőttek: Cegléd-HVSC 5-1, a vásárhelyiek gólszerzője: Vékony. Kaposvár-HVSC 7-9, g.: Kis V, Földesi (3), Herczeg, Nagy G. (2), Vékony (2). Tipográfia-HVSC 9-5. A végeredmény: 1. Cegléd, 2. Tipográfia, 3. HVSC (edző: Kásás Zoltán), 4. Kaposvár. Gyermek: Cegléd-HVSC 5-7, g.: Harcsás, Kadnár(3), Vigh(3). Kaposvár-HVSC 9-8, g.: Csuka, Harcsás (3), Kadnár (4). A végeredmény: 1. HVSC (Csamangó Márk, Vigh Csanád, Bende Csaba, Csuka Roland, Kováccsffy Kristóf, Kadnár Rezső, Széni Dániel, Harcsás Attila, Nagy Róbert, Vérségi Balázs, Lénárt Attila, Kristó Viktor, Bese Márk, Gyulai Gergő, Bende Attila, edző: Vékony László), 2. Kaposvár, 3. Cegléd. III. CSONKA-KUPA A hét végén rendezik meg Szegeden két helyszínen (Móricz- és Csonka-csarnok! a Csonka-kupát. A középiskolák együttesei három sportágban mérkőznek meg egymással, a küzdelmek 10 órakor kezdődnek. Sikeres Gaál-debütálás Hat válogatott a Pestszentlőrinc-Elektromosban Van miért visszavágni Vendéggyőzelmek a meccseken

Next

/
Oldalképek
Tartalom