Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-30 / 73. szám
4 • AKTUÁLIS" SZERDA, 2005. MÁRCIUS 30. Vigadó: füsttől fekete tető, levert vakolat, szemét a falak között Kényszertatarozás segíthet Egy hajléktalan öt éve fölgyújtotta az épületet Fotó: Miskolczi Róbert helyreállítási kötelezettség Szegeden készül a helyrehozatali kötelezettség szabályozási terve, amely szerint az önkormányzat elvégezheti a homlokzat tatarozását - tudtuk meg Sz. Fehér Éva városi főépítésztől. A kijelölt házak között a Hági és a Széchenyi téri takarékpénztár-palota, valamint a Vár utca 7. szerepel. A főépítész szerint a Vigadó is fölkerülhet a listára. KÖRKÉP ALGYŐ. A faluházban ma délután 5 órától tartja találkozóját az Életreform Klub, melynek témája az alternatív gyógymódok gyakorlati alkalmazása. Aradiné Bereti Márta szegedi reflcxológus a Talpmasszázs alkalmazása a gyógyászatban címmel tart elóadást, dr. Valastyán Réka pedig arról beszél, hogyan lehet megelőzni és gyógyítani a betegségeket mágneses ékszerekkel. BALÁSTYA. Ma 9 és 12 óra között a művelődés ház ifjúsági klubjában várják a tavaszi szünetben közösségi elfoglaltságok kereső tanulókat csocsómérkőzésre. MÓRAHALOM. A város képviselő-testülete holnap 14 órától tartja soron következő ülését a polgármesteri hivatal tanácskozótermében. Napirenden szerepel Nógrádi Zoltán polgármester beszámolója a két ülés közötti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről, a lejárt határidejű határozatokról. A beszámoló után aktuális kérdésekről lesz szó. RUZSA.A művelődési házban ma 8 és 11 óra között ruha- és vegyesárucikk-vásárt tartanak. A képviselő-testület ma délután fél 2-től tartja rendes ülését a polgármesteri hivatal tanácstermében. Papp János polgármester beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről. A képviselők beszámolót hallgatnak meg az egészségügyi és családgondozó központ munkájáról, az előadó: Makra Ágnes intézményvezető. A bölcsőde munkájáról Bóka Zoltánná bölcsődevezető számol be. Az ülés nyilvános, az előterjesztések megtekinthetők a jegyzői irodában. SZATYMAZ. Ma délután 2 órától tartja ülését a képviselő-testület a művelődési házban. A tanácskozáson beszámoló hangzik el a községi közszolgáltatásokról, a helyi közutak és közterületek fenntartásáról, a köztisztaság és a települési tisztaság helyzetéről, valamint a külterületi hulladékgyűjtés tapasztalatairól. A képviselők megismerik az intézmények akadálymentesítéséről készült felmérés eredményeit, beszámolót hallgatnak meg a gondozási központ, illetve a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat munkájáról. Megtárgyalják a falunapi élőkészületeket, megválasztják a felelősöket. Az ülés végén előterjesztések hangzanak el. - A nyugdíjasegyesület ma 1 7 órakor tartja éves zárszámadó közgyűlését a művelődési házban. Az ülésre minden egyesületi tagot várnak. SZEGED. A Millenniumi Kávéházban holnap 16 órától XVII-XVIII. századi zenetörténet címmel Meszlényi László zenetörténeti kalauzát hallhatják az érdeklődők a XVII. századi francia és olasz barokk zeneszerzőkről sok zenével. Este 8 órától a Dixie-klubban a Molnár Dixieland Band zenél. Fellép: Molnár Gyula (klarinét, alt- és szopránszaxofon), Garay Márta (zongora, ének), Mucsi Árpád (harsona), Blaskovics László (trombita), Kiszin Miklós (bőgő), Kalocsai Géza (dob), Kréter Károly (bendzsó). Továbbra is sorsára hagyva pusztul az újszegedi Vigadó. A tulajdonos eladná az épületet az önkormányzatnak, de túl magasan tartja az árat. A város a kényszertatarozás lehetőségét fontolgatja: a helyreállítás költségét a ingatlanra terhelnék. „Nyitva 09-02-ig. Konyhánk üzemel" - olvasható az újszegedi Vigadó kapuján. A nyitva tartásról szóló információ helytálló, sőt: a bejáratot lezáró dróthálót fölfeszítették, így nonstop ki-be járhat, akit nem riaszt a telitalálatot kapott óvóhelyre emlékeztető épület látványa. A konyhát azonban hiába keresnénk. Az ajtókat, ablakokat régen elvitték (vagy eltüzelték), a graffitikkel zsúfolt falakból kivésték a vezetékeket, a mellékhelyiségekben leverték a csempét. A hátsó oldalról benézve (a drótkerítést ott is fölszakították) a 2000-es tűzeset idején -feketére füstölődött fal is látszik; akkor egy hajléktalan gyújtotta föl odabent az avart és a szemetet. A Vigadót bezárása után, még a kilencvenes évek elején adták el. Kormos Tibor, a helyi képviselő emlékeztetett rá, hogy az önkormányzatnak csak korlátozott eszközei vannak az épület és környékének rendbetételére, mivel a terület magánkézbe került. Ugyanakkor bízik benne, hogy a felújított liget nagyobb forgalmat vonz majd, aminek nyomán talán ismét megnyitja kapuit az egykor népszerű szórakozóhely. Hozzátette: jó lenne, ha a Vigadó ismét városi tulajdonba kerülne. Erre azonban egyelőre kevés a remény: a Liget tavaly megkezdett, 27 millió forintos rekonstrukciója nem terjedhet ki a szebb napokat látott Vigadóra is. A tulajdonos Marosiné Mucsi Piroska pedig egyelőre semmit sem kezd az épülettel. (Marosiné Mucsi Piroskát telefonon kerestük, de nem sikerült beszélnünk vele.) Lapunkban korábban megírtuk, hogy az ingatlant felkínálta megvételre az önkormányzatnak, de olyan árat szabott, ami a város szerint irreális, ugyanis jóval meghaladja a piaci értéket. A tulajdonos ugyanis - ingatlanforépítési szabályzata csak arról határoz, hogyan lehet reklámot elhelyezni a homlokzaton, ahhoz ugyanis építési engedélyt kell kérni. A kirakatokkal kapcsolatban mindössze az a kikötés, hogy azokban „szexuális tárgyat" nem szabad közszemlére kitenni. EK. GRAFFíTI GRAFFITI HÁTÁN Szeged kirakatai nem vizsgáztak jelesre: a tegnapi körséta mutatta meg a vizslató szemnek, mennyire piszkosak a portálok, az ablaküvegek. Ráadásul elég csak egy utcával kijjebb menni a korzótól, és felbukkan a graffitik tömkelege. A falfirkátok nem kímélik a falat, a boltajtókat és a cégtáblákat sem. Rémisztő képet mutat a Horváth Mihály utca 7. számú műemléképület: a Riegner-ház parányi üzleteinek egyforma, kívülről lakatolható, zömmel fából készült, zsanéros ajtói, amelyeket szinkronban csúfítanak el a falfirkák. Noha a graffitik nem újak, még egyik üzlet tulajdonosa sem áldozott a csúfságot takaró festékre. galmi szakértők tanácsaira hallgatva - százmillió forintot kért a vendéglátóhelyért. A Vigadó ügyében korábban nyilatkozott Újhelyi István országgyűlési képviselő is, aki szerint az önkormányzatnak föl kell szólítania a tulajdonost az épület rendbetételére. A kényszertatarozás sem elképzelhetetlen: már akadt rá példa a városban. így végezték el az Oskola utcában a toronyházzal szemközti műemlék épület helyreállítását, a költségeket pedig „rátáblázták" az ingatlanra. NY. P. A városszerte terjedő szóbeszéddel ellentétben továbbra is előzetes letartóztatásban van a makói kettős gyilkosság gyanúsítottja. A nyomozás folyik, a rendőrség jelenleg szakértői véleményeket szerez be. MUNKATÁRSUNKTÓL A máig emlékezetes makói kettős gyilkosság bő négy hónapja, november 16-án történt: a dél körül h Szegedi utca egyik házában holtan találták az ott lakó 78 esztendős asszonyt és - mint utóbb kiderült, valószínűleg látogatóba hozzá érkező - 51 éves lányát. A két nővel brutális módon végeztek: elvágták a torkukat. Az áldozatok a városszerte ismert és megbecsült vállalkozó, Tóth-Kása László hozzátartozói voltak, a férfi édesanyját és húgát veszítette el. Megvásárolták a hosszú ideje eladásra kínált szegedi Bartók téri illemhelyet. A régi tulajdonos szerint az intézmény eredeti funkciójában csak ráfizetéssel működhetne, ezért meghirdette az ingatlant. Lapunk információi szerint az épület elkelt, s új gazdája részben változatlanul illemhelyként, részben pedig gyorsbüféként üzemelteti majd. HÍREK RAKÉTÁKAT LŐNEK FEL A DÓM TÉREN A lapunk által meghirdetett fizikaversenyre jelentkezett középiskolások ma délután három órától lövik fel a Dóm térről műanyag palackból fabrikált, ejtőernyővel felszerelt, vízhajtású rakétáikat. A szerkezeteket a fizika évéhez kapcsolódó csapatverseny első fordulójában készítették a diákok. Ezt még két forduló követi, amelyek során a zsűri értékeli a 38 induló csapat teljesítményét, s az összesítés alapján hirdet végeredményt. A Délmagyarország és a Délvilág egy-egy mobiltelefont ajándékoz a konstrukciós versenyben első helyen végző csapat minden tagjának. A második díj egy-egy 5000 forint értékű ajándékcsomag, míg a harmadik helyezett diákok 3000 forint értékű ajándékot kapnak. VILLAMOSKONFERENCIA A szegedi Tatra KT4D villamosok fölújításáról rendez konferenciát csütörtökön a Közlekedéstudományi Egyesület és a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT). A Pulz utcai villamos telephelyen tartott egész napos előadás-sorozaton többek között a KT4D kocsik prágai rekonstrukciójáról, a villamosokkal kapcsolatos szegedi infrastrukturális fejlesztésekről és a kocsik működésének tapasztalatairól beszélnek a hazai és külföldi szakemberek. Az előadások végén, a fölújított villamosok bemutatása után, a járművek próbaútra indulnak az l-es járat vonalán. A nyomozást nagy erőkkel megkezdő Csongrád Megyei Rendőr-főkaptányság nagyjából két hét múlva letartóztatta a szörnyű bűncselekmény gyanúsítottját, T. Norbertet. A Nagylakon, igen szerény körülmények között élő férfi közeli rokona az áldozatoknak. Felesége nem sokkal az őrizetbe vétel után úgy nyilatkozott lapunknak, párja ártatlan, és a falubeliek többsége is kétkedve fogadta a rendőrség gyanúsítását. Most az a szóbeszéd terjedt el, hogy a férfit kiengedték az előzetes letartóztatásból. Ezt azonban cáfolták mind szülőfalujában, mind a rendőrségen. Tuczakov Szilvána százados, a megyei főkapitányság sajtóreferense úgy tájékoztatta lapunkat: továbbra is folyik a nyomozás, a szakértői vélemények beszerzése, a gyanúsított pedig előzetes letartóztatásban van. Korábban megírtuk, hogy a fölújításra szoruló épületet szerkezetkész állapotáig kell visszabontani, s a helyreállításra már engedélyes terv is készült. A Bartók téri WC az Aradi vértanúk téren álló - ugyancsak fölújított és átalakított társához hasonló formában és szolgáltatásokkal fogadja majd vendégeit. Szegeden még nem ró ki bírságot a város a kirakatokra Szépek, elegánsak, de piszkosak A szegedi kirakatok sok kívánnivalót hagynak maguk után Fotó: Frank Yvette Míg a győri önkormányzat egy újonnan hozott rendelet értelmében megbírságolja a raktárnak használt és rendezetlen kirakatokat, Szeged nem tervezi szankciók bevezetését. Körsétánkon arról győződtünk meg, kevés az ilyen, viszont a portálak jellemzően feketék a piszoktól. Az országban is egyedülálló rendelkezést vezetett be a győri önkormányzat: a közterület-felügyelők alkalmanként 30 ezer forintra büntethetik a rendezetlen kirakatok tulajdonosait. Erre azért került sor, mert a történelmi, barokk stílusú belvárosban egyre több a patinás utcákat elcsúfító „vitrin". Közülük többet plakátokkal ragasztottak le belülről, avagy egyszerűen raktárnakhasználnak. Tegnapi szegedi körsétánkon azt próbáltuk feltérképezni, indokolt lenne-e a Tisza-parti városban is egy hasonló rendeletet alkotni. Nos, úgy tűnik, nincs két egyforma település: Szegeden a belváros magja kifejezetten elegáns és igényes kirakatokkal van teli - leszámítva néhányat. Raktárként funkcionálnak sajnos a Széchenyi téri kínai üzlet hatalmas ablakai/de nem teljesen: a vállfákon lógó hatalmas árumennyiség előtt jelképesen álldogál egy-két bábu, valamint néhány cipő is kelleti magát. Kíváncsiak voltunk a bolt kínai tulajdonosának véleményére is, de sajnos, a kérdés feltevéséig sem jutottunk el. Járókelők figyelmünkbe ajánlották a szintén Széchenyi téri 100 forintos bolt vitrinjeit is - ezek a kuszaságnak valóban egy mesterművét mutatják. Felmentést ez esetben csak azért adtunk a tulajdonosnak, mivel éppen nyereményakcióra készül, és a meghirdetett tárgyakat is be kívánta mutatni a vevőknek. Szegeden még nem merült fel olyan elképzelés, hogy meg kellene büntetni a csúnya kirakatokat - válaszolta kérdésünkre Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere. Herédi Edit aljegyző pedig hozzátette: a város Még nyomoznak a makói kettős gyilkosság ügyében Nem engedték ki a gyanúsítottat Szemközt Székhelyivel Szerda esténként fél 8-tól látható a Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ma Székhelyi Józsefet, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóját Vass Imre szerkesztő-riporter és Oláh Zoltán, lapunk főmunkatársa többek között arról kérdezi, nem gondolja-e, hogy bocsánatot kellene kérnie az SZDSZ kongresszusán elmondott, nagy botrányt kavaró beszéde miatt, egyáltalán: megfordult-e a fejében a lemondás. Büfé lesz a WC