Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-26 / 71. szám

24 »MOZAIK» SZOMBAT, 2005. MÁRCIUS 26. A Majom és a Teknős PODMANICZKY SZILÁRD Bagoly újra erőre kapott, úgy tett megint igazságot, hogy nem volt semmi veszteniva­ló. Valami mégis hiányzott. Valami apró, fe­hér folt uralkodott a világon, s Bagoly kissé zavarba is jött, mint máskor, ha a gondolat előbb matat a fejben, s billegeti magát a nyelv hegyén, minthogy értésre hozná magát egy szóban. De ezúttal sem ment messzire a szerencse, s mielőtt megjelent volna az újabb páros, Bagoly­nak beugrott, mi s mitől oly hiányos. Egy nyíláson át gyorsan a padlástérbe röppent, ahol ezeregy kacat tűrte szépen, hogy senki nem érzi hiányuk. Ám most, hogy Bagoly a pad­lástérbe szökkent, mintha zsongás indult volna, útra kelt a holt az elevenbe, s mutatta magát, engem válassz, velem töltsd be a hiányod. Mi­kor elcsitultak a tárgyak. Bagoly peckesen és bátran végighordozta tekintetét. Ah, megvan, szólt hangosan, s az emberi koponyáról a port lekotorta. Visszaröppent a szobába, s mire nyílt az ajtó, egy volt férfi koponyája, ki oly bölcs volt, hogy nem félt kiagyalni bármit, most csontjára lefogy­va Bagoly asztalán figyelt sötét szemekkel, és nem mondta, de tudatta némán, mi szó elhang­zik ez éjben, az megzeng a koponya üres terében, s ha akarja, bármi hallható. Az ajtó előtt a Majom és a Teknős állt éppen, s mindkettő riadtan kereste magát a koponya sötét szemében. A Bagoly rátette szárnyát a koponya fejére, így mondott nyugtató szavakat. - A társam. Eddig nem ért rá. de mától itt rosto­kol, nem kell tőle félni, békés, jámbor jószág, s már ő is mindent az igazság felől lát, segítőkész, akár szakadék fölfitt a keskeny korlát. A Majom arcába temette kezét, mint aki ellen­őrzést tan a fejforma felől, bújó simogatást adott elő. - Mi szél hozott benneteket ? - kérdezte Bagoly, előbbi röpködése még ott motozott a levegőben. - A Majom azzal állt elő - mondta a Teknős -, hogy nagy felfedezést tett. Azt mondta, ahogy ott ült a fán, egyszer csak megénette, hogy mién van nekem páncélom. - Kíváncsian várom az eredményt, Majom. Nem tudtam, hogy te is a töprengés tudományá­ban utazol - mondta Bagoly. - Nem utazom én semmiben - szólt a Majom, kezét levéve fejéről -, egyszerűen csak világos lett, hogy a teknős páncélján kettétörik a kókusz­dió. És ha így van, mert így van, tettem egy pró­bát, mién ne használnám erre, mikor nincs egye­bütt kőkemény tárgy. - Hát azén, te, Majom - dühöngött a Teknős -, mert egyrészt megsüketülök, másrészt ki tudja, mit bír a páncél, még a végén elreped, s kissé ké­sőn derül ki. hogy nem erre való. Amikor Majmok vesznek körül, senki sincs, ki igazságot tegyen ? - Elég lesz a szóból - mondta Bagoly -, túl sok lesz itt az énelem, vagy kevés, attól függ, hogy most akkor én mit is akarok. - Ha megvédi a páncélja, attól még lehet más célja - okoskodott a Majom. - Ellenszolgáltatás fejében - kérdezte Bagoly ­törhetne-e a Majom rajtad kókuszdiót • - Mire gondolsz, Bagoly 1-kérdezte a Teknősbé­ka. - Mondjuk futhatnék helyetted pár kört a haj­nali vizes homokba' - mondta peckesen a Ma­jom. - Otromba - válaszolt a Teknősbéka -, elállók minden üzlettől, ha az üzletfelem a Majom. Belő­le egy dolog származik csak: bajom. Ha így áll a helyzet - szólt Bagoly -, és nem egyezik egymással mennyezet és plafon, a ház oldalfala viszi el a terhet, amit most rám rakta­tok. Szívesen adnék Majomnak kalapácsot, hogy azzal üsse föl a diót, s a Teknősnek füldu­gót. hogy viselje a zajt, de nem teszem. Nézze­tek inkább e koponya mélyére, s főleg te, Ma­jom, akkor törj a Teknős hátán diót, ha nem lá­tod a koponyán, milyen karcsú, milyen hason­ló. s egy diótól milyen könnyen roppanna össze - mondta Bagoly, s eredményül fejét fogva hát­rált ki a Majom. Tavaszi csókcsata a Kárász utcán Fotó: Kantok Csaba A világ legnagyobb keresztrej tvénye MOSZKVA (MTI) Egy orosz házaspár 64 ezer 371 szóval megalkotta a világ legna­gyobb keresztrejtvényét. Meg­fejtéséhez legalább két évre van szükség. Szvetlána és Szemjon Bcljajev boriszoglebszki lako­sok hét évig készítették a 6x8 méteres fejtörőt, amelynek kér­dései két kötetet töltenek meg. Az utolsó hat hónapban a he­lyesírási hibákat javították ki és összeállítottak egy 349 da­rabból álló hatalmas vásznat, amelyen müvüket bemutatták egy színházban - számolt be az eseményről a spanyol El País cí­mű napilap. Az eddigi világre­kordot egy belga tartotta 50 ezer 400 szavas rejtvényével. A Bcljajev házaspár azonban nem kerül be á Guinness-rekordok könyvébe, mivel abban csak angol nyelvű keresztrejtvények szerepelhetnek. \KÉK hírek ELVITTE AZ ARANYAT Szegeden egy Beszterce utcai magánház nyitott ajtaján sé­tált be alkalmi tolvaj, aki a nappaliból közel 50 ezer fo­rint értékben arany ékszere­ket pakolt össze és vitt magá­val. DÍSZTÁRCSÁK AZ OPELRŐL Szintén Szegeden egy Budapesti körúton parkoló Opel mind a négy dísztárcsáját ellopta isme­retlen tettes. KILOPTÁK A PÉNZÉT Egy szegedi sörözőben egy férfi kabátzsebéből kilopták a pénz­tárcáját, amiben ezer forint volt. Olvasóink figyelmébe! Tájékoztatjuk tisztelt Olvasóin­kat, hogy lapunk legközelebb március 29-én, kedden jelenik meg. ISTEN ELTESSE! EMÁNUEL Emánuel a héber Immánuelből ered, jelentése: velünk az Isten. A név változatai az Immánuel, a Ma­nó, a Mánuel és a Mendel. A női változat az Emanuéla. Manuel ki­rály a portugálok egyik kiváló ural­kodója volt, akinek ideje alatt az or­szág fényűző gazdagságban élt, ten­geri hódításai és kereskedelme ré­vén. Az építőművészetben a portu­gál késő gótika a nevéhez fűződik, ezt hívják Manuel-stílusnak, amelyre a tengeri motívumok fel­használása és a mindenre kiterje­dő, aprólékos díszítés a jellemző. Nagyszombat. A húsvéti örömün­nep kezdete, amely este a tűzszen­teléssel kezdődik, ezt követi a ke­resztvízszentelés, majd az éjjeli mi­se, amely már a feltámadást ün­nepli. HAJNALKA Vasárnap ünnepeljük. Hajnalka a hajnal szóból ered, a XIX. század első felében alkották a nevet. A görög hitvilágban Auróra a hajnal istennője. Hajnalka volt eredeti­leg Honthy Hanna keresztneve. A név egy kis igénytelen futóvirágot is jelöl, amely gyomként, de nagy­virágú, nemesített fajtaként is is­mert. Húsvétvasárnap. A niceai zsinat előírta, hogy a tavaszi nap­éjegyenlőség« követő holdtölte utáni vasárnap mindig a húsvét­vasárnap, amelyen Krisztus feltá­madásának örömünnepe van. GEDEON, JOHANNA Húsvéthétfő az ünnep ideje, a lo­csolkodás, a húsvéti tojás ajándé­kozása a nap tartozéka. Népha­gyomány volt ezen a napon a mátkálás, vagy komatálküldés, az egynemű fiatalok örök barátságá­nak a megpecsételésére. Gedeon eredete vitatott. Ha héber, jelenté­se: harcos, vágó, romboló. Gida a Gedeon becézett alakja. Johanna a (ános latinos női megfelelője, je­lentése: Isten kegyelme, vagy is­ten kegyelmes. Nápolyi Johanna a történelemben arról maradt hí­res, hogy férjét, a magyar András herceget, Nagy Lajos király öccsét megölette. Bár jóval később őt is megfojtották. A NAP VICCE - Hogy hívják a tornatermi lep­két? - ??? - Zsá-moly. mm Öregkori nosztalgia • 2 3 4 5 6 7 • 8 9 10 • • 13 • • 17 18 • 20 • • 22 23 24 • 26 • 27 • * 29 • r • 32 • * • * H35 36 37 • 39 • .. 41 42 • t * ES REJTVENYUNK vízszintes 1. és függőleges 13. számú sorában egy aforizmát rej­tettünk el. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: A, T, Ú. 11. Híres újpesti focista volt. 12. Itókája. 13. Kórházi osz­tály. 14. Afrikai púpos tulok. 16. Kerékabroncs. 17. Felülüt. 19. Pász­tor a magyar kár­tya egyik lapján. 21. Hajlék. 22. Szembántóan csúnya. 23. Kioltják az életét. 25. Sütőben tart. 26. Panasz szava. 27. Páros belső szerv. 28. Cseh férfinév. 29. Felmenő ági okon. 30. További kérés szava. 31. Bűnhődik. 33. Húsétel. 34. Kéklő légréteg. 35. Téka egynemű betűi. 36. Zűr. 38. Táplálék költői szóval. 40. Micsoda szláv szóval. 41. Papírra vetett utasítás. 43. Nagyon kíván. FÜGGŐLEGES: 1. Ábécékezdet. 2. Ruha tartozéka lehet. 3. Ellenőrzik az ételt. 4. Napszak rö­viden. 5. Fehér hajúak. 6. Levág. 7. Főzeléknövény. 8. Nemzeti Bajnokság. 9. Bunkós végű botok. 10. Vezette. 13. A megfejtés második sora. Zárt betűk: N, S, R, N. 15. Portugál erede­tű, ujjal pengetett, négyhúros gitárféleségek (a dolgok közepébe vágva). 18. Egymásra he­lyez. 20. Fuser belül! 22. In medias... 24. Egyre inkább visszataszítónak tart. 27. Utoljára. 30. Jelen. 32. Az ezüst kémiai,^^. Osáz^ssza töri! 37. Érlel a végei nél­kül! 39. Végtelen eset! 40. Idegen sí. 42. Izfi$ögzíj|j|alag.-4:1 Repülőgép betűjele. PÉNTEKI rejtvényünk helyes megfejtése: A C^fcá ggy ÍJ lés i Körtyvtár ^állományából törölve Enyhe, de változékony idő Kelíhm»gyakran felhős égből többfelé vArtwtö tupotexí Másutt »Isiörhwt Hw«s4, AcsúcshSntóisökfet altalaton 144» 19 tok kiWt. «s/aMtatöfeii imkötüllwi. Szótfód jw. Mórati ttlcMvt jÉ^ i r HMirmá* véaérhaly O JUT Mfodsxant ir tlMtM tr OSirtlÜ Ö is­Makó w. ir Szolnak íjjj^ is* Csongrád ír Kaeakamét 18* K fatalak ir Orosháza ir Élemte a túlnyomóan borult égből többfelé várható eső. zápot Később felszakado­zik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, kevesebb helyen fesz csapadék. Az északi szél gyakran megerősödik Hidegebbek lesznek az éjszakák, gyengül a felmefegedés, O Mter Esős kedd vveta ÍW' Mfn:7 Zápor Max:M° Miit! Zápor ¡m Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 642 cm (hőfoka 5,1 C°|, Csongrádnál 619 cm, Mindszentnél 645 cm. A Maros Makónál 427 cm. A Nap kel: 5.35, nyugszik: 18.05, Hold kel: I 8.56, nyugszik: 5.54. Hi uofíjpNS MORTON'S LÉGI UTAZÁSI IRODA Szeged, Petőfi sgt. 7.62/420-088 Tesco Áruház: 62/459-502 vagy 20/954-5965 UTAZÁSKIÁLLÍTÁS MORTON'S KEDVEZMÉNYEKKEL! 2005. árpilis 1-3. között a Hangár Expón! „„„.monotKi«, |RADIÚ TAXI w 480-480) Kecskegidák, bárányok az állatkertben BUDAPEST (MTI) Az állatkert egyre több lakója érzi a tavaszt, egymás után jönnek világ­ra a kis állatok: a parasztudvarban és az állatsimogatóban tucatszám hancúroznak a kecskegidák és a bá­rányok. Az idei tavasszal a kecskék és a juhok kiválóan időzítették utó­daik világra hozatalát. A legtöbb születés ugyanis az elmúlt napok­ban történt, így a tavaszi szünet idején, illetve a húsvéti ünnepek alatt az állatkertbe kilátogató ér­deklődők már élvezhetik a tucatnyi kisgida és kisbárány látványát. Enriyi extrát képtelenség megjegyezni! FordFiesta 2 195 OOO Ft-tól, 3 óv garanciával vagy 250 000-500 OOO forint kedvezménnyel! Vezetőoldali és utasoldali légzsák, légkondicionáló, metálfényezés, első ködfényszórók, elektromos ablakemelők, börboritású szervokormány, központi zár távirányítóval. 3 év garancia.. szinte lehetetlen felsorolni és megjegyezni, mennyi kényelmi és biztonsági extrafelszerelést tartalmaz a FordFiesta Fresh modell. Ennél már csak az ára hihetetlenebb: hiszen most a Ford megbízható családi modellje 250 000-500 OOO forint kedvez­ménnyel az Öné lehet. Sőt. választhatja a FordFiesta alapmodellt is. már 2 195 OOO forintos Induló árral! • Használtautó-beszámítás • 0 Ft kezdöbefizetéssel elvihető! FordRosta Mnőség Megbízhatóság Hovány Szeged Kft. • 6721 Szeged, Berlini krt. 4/9. Szolon: 62/556-300 • www.fordhovany.hu • Szerviz: 62/556-200 vbaye* aw*jtofly»Kta»: 5.7-10.5 irioo km. COp-ktbocsötös. 162-240 »'km.

Next

/
Oldalképek
Tartalom