Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-03 / 52. szám
CSÜTÖRTÖK, 2005. MÁRCIUS 3. • MEGYEI TÜKÖR" 15 Időutazás a Délmagyarországgal: 1934, a távozások éve (25. rész) Meghalt Móra Ferenc és Somogyi Szilveszter 95 ÉV - 95 NAPBAN ELBESZÉLVE Májusban lesz 95 éve, hogy megjelent lapunk, a Délmagyarország első száma. Az évforduló alkalmából egy kis múltbeli kalandozásra hívjuk olvasóinkat. 95 lapszámon át szemelvényeket közlünk a 95 évfolyam fontos és érdekes írásaiból. És bár az ilyen válogatások szükségképpen esetlegesek, bízunk benne, hogy olvasóink örömüket lelik benne, és betekintést nyernek nemcsak az ország és Szeged közel egy évszázados történelmébe, hanem a Délmagyarország históriájába is. Meghatározó személyiségeitől vett búcsút ebben az évben a város. Február 8-án meghalt Móra Ferenc, május 11-én pedig Somogyi Szilveszter polgármester, aki kiváló, nagy formátumú vezetője volt a városnak. Lehár Ferenc viszont ebben az évben fűzi szorosra kapcsolatait a színházzal, Bálint Sándor és Berezeli Anzelm Károly pedig Izenet címmel lapot indított. Móra Ferenc halála megrázta a várost. A Délamagyarország február 9-i számában részletesen tudósít utolsó óráiról. Az utolsó órák „Csütörtökön reggel végetért a rettenetes küzdelem: Móra Ferenc szíve feladta az utolsó harcot. A lefüggönyözött ablakokon túl az első tavaszi napsugarak értek éppen a dermedt földre, simogatták a háztetőket, amelyeknek cserepein imittamott még hó fehérlik. És Móra Ferenc, aki annyira szerette a tavaszt és annyira várta ezt az első tavaszi napot, már dermedten, mozdulatlanul feküdt dúlt ágyán és sápadt arcára csak a villanyfény vetett szomorú-sárga világosságot. A halál utolsó rohama már éjfélkor megkezdődött, de a nagybeteg erős szíve állta az ostromot, melle zihálva küzdött, de ereje egyre fogyott, egyre csökkent. A fekete órák lassan, kegyetlenül vánszorogtak el az ágy mellett és valamennyi vitt magával valamit: egy-egy darabot Móra Ferenc fogyatkozó erejéből, egy-egy atomot a hihetetlen csodába vetett hitből. Két órakor már tudták a virrasztók, hogy legfeljebb órák kérdése a katasztrófa. Két óra után néhány perccel erősen felnyögött a beteg, hangja áthallatszott a legtávolabbi szobákba is. A szenvedés eltorzította a sápadt, beesett, árnyékos arc vonásait, a morfiuminjekció néhány perc múlva megnyugtatta a szervezetet. Három órakor csendesen aludt, de lélegzése egyre nehezebb, egyre szabálytalanabb lett. Hajnali öt órakor ismét nyugtalankodni kezdett, elvékonyodott ujjaival erőtlenül nyúlkált a homlokához, Panka lánya fuldokló zokogással borult rája: - Édesem, apukám, ugy-e megismersz... A vértelen ujjak cirógatásra hajlottak, az erőtlen ajkak megmozdultak és nagyon halkan, de tisztán suttogták a fojtogató csöndbe: -Kislányom... Ez volt Móra Ferenc utolsó szava." Szent-Györgyi sikere A rossz hírek sora folytatódik. Június 8-án így szólnak a DM címei: „7 tanszéket megszüntetnek a szegedi egyetemen - Az orvosi karon 2, a jogi karon 1, a bölcsészetin 3, a matematekai karon 1 katedrát szüntetnek meg - Más tanszékkel rendelkező professzorok adják elő a leépített tárgyakat". És a tudósítás sem szívderítő: „(A Délmagyarország munkatársától.) Nemcsak a szegedi egyetemen és nemcsak a szegedi egyetem orvosi fakultásán, hanem valamennyi magyar egyetemen megkezdik az új tanévben a tanszékek számának lineáris csökkentését." A július 12-i lap viszont éppen a szegeMóra Ferenc időskori portréja di egyetem nagy sikeréről tudósít a következő címekkel: „Szent-Györgyi professzor a londoni vitamin-kongresszusról - Az értekezlet teljes egészében elfogadta a professzor C-vitamin vizsgálatainak eredményeit". A jelentés mintegy előre jelzi a későbbi Nobel-díjat. „(A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Szent-Györgyi Albert, a szegedi egyetem európai hírű tanára - mint jelentette a Délmagyarország - a Népszövetség meghívására három héttel ezelőtt Londonba utazott, ahol résztvett a vitaminkutatók nemzetközi tanácskozásán. Szent-Györgyi professzor külföldi útjáról most érkezett vissza Szegedre és a londoni megbeszélések eredményeiről a következőket mondott a Délmagyarország munkatársának: - A Népszövetség politikai munkásságán kívül - amelyről ezúttal ne essék szó, igen értékes munkáját képezi, hogy időről-időre a tudományos kutatásokat egységes nevezőre kívánja hozni. - Közös irányelveket és mérőegységeket állapítottunk meg - folytatta Szent-Györgyi professzor - és ez most már kötelező lesz az egész tudományos világra. A londoni értekezlet teljes mértékben elfogadta a C-vitaminra vonatkozó vizsgálataim eredményeit. SzentGyörgyi professzor a C-vitaminra vonatkozó kutatásait most már teljesen befejezte. - Az intézetemben ezidőszerint elvont kutatómunkát folytatok, - mondotta. Ez a munka az égés kémiájára vonatkozik. Tíz éve foglalkozom ezzel és ennek a munkának egyik része volt a C-vitamin előállítása. Most már azonban semmi dolgom a C-vitaminnal, az erre irányuló kutatásaimat befejeztem, kimerítettem minden vonatkozását." Hitler és az előrálátó bíboros Egyre gyakrabban szerepel a DM címoldalán Németország. „Hitler váratlanul összehívta a birodalmi gyűlést. A nagy hangulatváltozásban bizalmat szavaztat a horogkeresztes kormány és a Reichstaggal törvényesiti a kivégzéseket - Hitler beszédre készül a pénteki ülésen - Göbbels rádió-ostroma a külföldi sajtó ellen - 'Németországban minden csendes' - Rohamosztagosok boszszú-bombamerényletei - szólnak a július 11 -i lap címei, jól jelezve, hogy a szerkesztőség nem igazán rokonszenvez az ott történtekkel. És a tudósítás: „Berlin, július 10. A Hitler-kormány tegnap váratlanul szabadságra küldte az acélsisakosokat, a volt Stalhelm tagjait. A szabadság augusztus 18-ig tart. Ezalatt az idő alatt csak a frontharcos szövetség ú| jelvényét szabad viselni." A vezérén kívül azonban más hangok is megszólalnak Németországban. A DM így ír róla: „Müncheni jelentés szerint Faulhaber bíboros, müncheni érsek nagy beszédet mondott. Beszédében kitért a véres eseményekre is. Kijelentette, hogy a katolikus egyházat nagyon megbántották. - A helyzet az - mondotta -, hogy gyermekeinket óvnunk kell attól, hogy tévedéseikkel szüleik sírját maguk ássák meg. A papoknak a korszellem ellen kell fordulniok. A katolikus egyházban nincs hely az olyan papok számára, akik a jelenlegi áramlatok népszerűségéből akarnak hasznot húzni." Látnoki szavak. (Folytatjuk) ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SZÁVAY ISTVÁN A helyes választ beküldő ^ izetői kisorsolunk Jx2 oh helépói a 6. Szegedi dCemzeiközi Siíárfesziioálddlamenco Sáíaesijére íilCárcius 13., oasárnap, 1930 SZTE TIK Nagyterem (az új egyetemi könyvtár) Válaszoljon kérdésünkre, és küldje be NYÍLT LEVELEZŐLAPON! Melyik országból származik a flamenco? Név: Cím: Tel. Igen, előfizető vagyok í | most szeretnék előfizetni Beküldési határidő: 005. március 10. A nyertesek nevét keressék a március 11-i számban. A borítékra írják rá: „FLAMENCO" DÉLVLAGYARORSZAG DÉLVILÁG m PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szeged Megyei Jogú Város közgyűlése pályázatot hirdet az óvodáik igazgatósága IGAZGATÓI beosztásának betöltésére, öt évre - 2005. augusztus 1. napjától 2010. július 31. napjáig - szóló megbízással. Pályázati feltételek: A közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXLX. tv. 16-17. és 18. §-ai szerint meghatározottak. A 277/1997. (XII. 22.) kormányrendelet 20. § (2) bek. szerint 2002. január l-jétól kezdődően a nevelési-oktatási intézmény vezetői megbízásánál - azonos feltétellel rendelkező pályázók esetén - előnyben kell részesíteni azt, aki rendelkezik pedagógus szakvizsgával, aki szerepel az Országos Szakértői Névjegyzékben, közoktatási szakértő, illetve pedagógiai szaktanácsadó tevékenységet végzett. A pályázatnak tartalmaznia keD: - a szakmai életrajzot - az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épüló fejlesztés elképzeléssel. A pályázathoz csatolandó: - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - iskolai végzettséget, illetve szakképesítést, szakképzettséget igazoló okíratfok) másolata. Illetmény: a igt és a 138/1992. (X. 8.) kormányrendeletben foglaltak szerint. A pályázat benyújtásának határideje: az Oktatási Közlönyben való közzétételtől számított 30 nap. 2005. március 24. A pályázat elbírálásának batárideje: a véleményezési határidő lejártát követő harmincadik, illetve hatvanadik napot követő első közgyűlés napja. A pályázati feltételeket, továbbá a pályázat benyújtásával és a pályázati eljárással kapcsolatos rendelkezéseket a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a közalkalmazottakjogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXX111. törvény és a végrehajtásáról rendelkező, többször módosított 138/1992. (X. 8.) kormányrendelet, a 277/1997. (XII. 22.) kormányrendelet, valamint az egyes nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló, többször módosított 11/1994. (VI. 8.) MKM-rendelet tartalmazza. A pályázat iránt érdeklődők a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális és sportirodáján kaphatnak tájékoztatást (tel.: 62/564-177). A pályázatot Szeged Megyei Jogú Város polgármesteréhez címezve, a személyzeti osztályra (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) kérjük eljuttatni három példányban. A pályázat elbírálásáról a közgyűlés döntését követően értesítjük a pályázót.