Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-19 / 65. szám
20 •HIRDETÉS« SZOMBAT, 2005. MÁRCIUS 19. Gyászközlemények SZEGED GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy szeretett feleségem, KISS ISTVÁNNÉ OLÁH ERZSÉBET 69 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása március 23-án, 13 órakor lesz az Alsóvárosi temetőben. ««>«> Gyászoló férje Fájdalommal tudatjuk, hogy MOHÁCSY FERENC ny. általános iskolai igazgató, Ágasegyháza díszpolgára életének 87. évében elhunyt. Temetése március 23-án, 13 órakor lesz a Szegedi református temetőben. A gyászoló család „Az élet addig boldog és vidám, míg mondhatjuk, Édesanyám. De a kegyetlen sors ezt összetépte és a halálát követelte. Tied a csend és a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett Édesanya, feleség, anyós, nagymama, SZEKERES LAJOSNÉ 64 éves korában elhunyt. Temetése március 22-én, 14 órakor lesz a Deszki új temető ravatalozójából. A gyászoló család „Megszülettünk hirtelen, egyikünk se kérte. Kérve kértünk szép jelen, meg ne büntess érte." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KERTÉSZ BENCE élete 31. napján, 2005. március 10-én elment az angyalokkal. Búcsúztatása március 23-án, 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójában. Szerető szülei, testvére, »>»«> nagyszülei Fájdalomtól megtört szívvel | tudatjuk, hogy drága szerettünk, CZÉKUS ISTVÁN 84 éves korában, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 22én, 11 órakor lesz az ÜUési temetőben. Gyászmise 10 órakor. ,„„ Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZÉLL JÓZSEF 56 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 22-én, 13 órakor lesz a Dugonics temetőben. IMJ««»IS Gyászoló testvérei Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, TÖRÖK JÁNOS 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2005. március 22-én, 15 órakor lesz az Újszcgedi temetőben. Gyászoló szerettei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett Férj, Édesapa, SEBŐK JENŐ hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án, 11 órakor lesz a Dugonics temetőben. Gyászoló család luitmai t ' Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. RÁCZ ANTALNE HAJNAL PIROSKA 88 éves korában elhunyt. Temetése 2005. március 22-én, 14 órakor lesz a Kiskundorozsmai temetőben. Gyászmise 13 órakor a templomban. Gyászoló család „4 7444I6SA ' Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, JUHÁSZ JOZSEFNE (volt LELE JÓZSEFNÉ) GONDA PIROSKA, volt sándorfalvi lakos életének 92. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2005. március 23án, 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójában. Minden külön értesítés helyett. «¡«*is Gyászoló család Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. S/.cgcd-bcIvárosi temetkezési irodája-ü/.lctc a PA LOM A VIRÁGÁRUHÁZRAN. Tisza L. kit. 55.. Attila u. sarok. TELJES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁS. Tel.: 423-869. Ügyelet: 06-30/565-8381, 30/565-8378. Szomorúan tudatom, hogy KISBALÁZS PÉTERNÉ 90. életévében, 2005. március 1 jén elhunyt. Kérésére szűk körben örök nyugalomra helyeztük. Gyászoló eltartója „47,946,6 ' ' Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, JÁGERIMRÉNÉ CSÁSZÁR ETELKA életének 76. évében elhunyt. Búcsúztatása 2005. március 22én, 14 órakor lesz a Zákányszéki temetőben. Előtte gyászmise 13 órakor a templomban. Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Ertünk éltél, bennünket szerettél, s bár a halál elszakított tőlünk, jóságod szívünkben él, segítő szavad örökké halljuk, dolgos kezed érezzük, könnyes szemmel már csak a sírod nézzük." SZABÓ JÁNOS halálának 3. évfordulójára emlékezünk. Szerető családod „Minden, mi volt, az időn át is él, ha elmentél is, velünk maradtál, s több vagy nekünk ma is bárkinél. Mert nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, hanem túlélni valakit, kit szerettünk, s emlékét egy életen át hordozni mosolyogva, csendesen." Soha nem szűnő szeretettel emlékezünk HUSZTA ANDRÁSNÉ ZÁDORI JULIANNA halálának 1. évfordulóján. Szerető férje és gyászoló családjai KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és jó ismerősöknek, akik szeretett halottunk, ÖZV CSÁNY1 ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk az Oföldeák Idősek Otthona minden dolgozójának áldozatos munkájukért. Gyászoló család, 042MOÍ.K Sándorfalva Köszönetet mondunk mindenkinek, akik drága szerettünk, TÓTH ISTVÁNNÉ NEIDENBACH ILONA búcsúztatásán megjelentek, részvételükkel gyászunkban osztoztak. MIIS™>M Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk, MÁRTA JÓZSEF temetetésén megjelentek, részvétükkel mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet az új klinika idegsebészeti osztály orvosainak, ápolóinak áldozatos, önzetlen munkájukért. «2.»«o, Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szerettünket, ÖZV RÉPÁS GÉZÁNÉT utolsó útján elkísérték és emlékét szívükben megőrzik. A gyászoló család Köszönetet mondok mindazoknak, akik Édesanyám, ABONYI JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, Öt utolsó útjára elkísérték. «,,,„„ Gyászoló lánya SZENTES GYÁSZHÍR „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ÖZV GRÁNICZ IMRÉNÉ PITI EMERENCIA, Szentes, Kisér u. 68. szám alatti lakos 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án, szerdán, 14 órakor lesz a Kálvária temető ravatalozójából. Gyászoló családja, Szentes O^O m 042400828 F 731 „Elcsitul a sziv, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott, számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága Édesanya, Nagymama, és Dédmama, ÖZV PITI JÁNOSNÉ BÁRKAI MÁRIA, Szentes, Kasza utca 12. szám alatti (volt szegvári) lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése március 22-én, 11 órakor lesz Bánomháton. Gyászoló család |_p 42101015 n_j gf Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, GULÁCSI FERENC temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak, a.«««» Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk, ÖZV SZÖGI FERENCNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, ta««.,, Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PAP ISTVÁN JÓZSEF temetésén megjelentek és mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei nxifnac-T/. ' Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket, ÖZV NÓVÁK FERENCNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, FARKAS CSAMANGÓ ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönjük háziorvosának áldozatos, odaadó munkáját. Gyászoló család „47244446 ' Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik elhunyt szerettünk, MOLNÁR JÓZSEF kőműves temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család uunffl ' KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, aki drága testvérünk, CSORBA MIHÁLY temetésén megjelentek, részvételükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család HdTTQQI 5? ' CSONGRÁD GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ÖZV GUBISI LAJOSNÉ FARAGÓ MARGIT, Csongrád, Rákóczi u. 7. sz. alatti lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése március 21-én, hétfon, 11 órakor lesz a Csongrádi temetőben. Gyászoló családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket, TÚRI MIHÁLYNÉ VALÉRKÁT utolsó útjára elkísérték, mély gyászunkban osztoztak. Külön mondunk köszönetet háziorvosainak áldozatos munkájukért, akik évekig fáradoztak élete meghosszabbításáért, fájdalmainak enyhítéséért, ott»«!« Gyászoló család MEGEMLEKEZÉS „Nem múlnak cl ók, kik szívünkben élnek Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk NÉMETH ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. Szerető családja „1 éve, hogy elmentél tőlünk Talán csillagként ragyogsz felettünk Kettétört életed, lelked örök nyugalmát a temető békés csendje adja meg neked." DERDÁK JÓZSEF halálának 1 éves évfordulóján emlékezünk a szeretett fiúra és testvérre. A fájdalomtól megtört Édesanyád és testvéreid (wuamviKi ' KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, FAZEKAS ERNŐNÉ SAJTOS ANNA, Makó, Verebes utcai lakos 84 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése március 21-én, hétfőn, 15 órakor lesz a Makói római katolikus temetőben. Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, ÁDÓK LAJOSNÉ TÓTH ERZSÉBET temetésén megjelentek és osztoztak fájdalmunkban. Külön köszönetet mondunk a dialízis központban dolgozóknak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk, SZAKÁCS FERENCNÉ KÁDÁR JULIANNA temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönjük a makói kórház krónikus belgyógyászati osztály összes dolgozójának áldozatos munkáját. 042400952 Gyászoló családja HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS T „Istennek köszönjük, hogy a miénk volt és az is marad, mert aki szeretettel szívünkben tovább él, az nem halt meg, csak távol van." Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, volt munkatársaknak, régi és új szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik drága szerettünk, NAGY ERNŐ temetésén megjelentek, sírjá-1 ra koszorút, virágot helyeztek, | fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, gyászunkban osztoztak. Külön mondunk köszönetet a háziorvosának, a kórházi orvosoknak és ápolóknak [ áldozatos munkájukért. Köszönjük az esperes úrnak és a | temetkezési kft-nek közreműködését. Gyászoló család, Vásárhely I és Székesfehérvár | „Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, jó szomszédoknak és mindazoknak, akik drága szerettünk, ANTAL SÁNDOR LÁSZLÓ temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak Külön mondunk köszönetet a két háziorvosnak, akik mindent elkövettek és próbáltak segíteni az utolsó perceiben. 0424BW9 Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak és mindazoknak, akik drága szerettünk, ÖZV DÁVIDHÁZI SÁNDORNÉ KARASZ ETELKA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Külön mondunk köszönetet az Erzsébetkórház sebészet, belgyógyászat, onkológia osztály orvosainak, nővéreinek áldozatos munkájukért. „.,4,,™,, Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Egy éve, hogy itthagytál, hiányod nagyon fáj. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Fájó szívem fel-fel zokog érted, amíg élek nem feledlek téged. Ha majd szívem megszűnik dobogni, odavisznek hozzád nyugodni." Szeretettel emlékezünk AMBRUZS LAJOS halálának 1 éves évfordulójára. Szerető felesége és családjai „Távozásod, míg élünk, örökké fáj, Rád gondolunk most is, kik szeretünk Téged, utánad azóta is fájó könnyet ejtünk, amíg élünk, Téged soha nem feledünk." Fájó szívvel emlékezünk ID. ÚJVÁRI PÉTER halálának 6. évfordulóján. «¡400697 Gyászoló családja, Hmv.-hely, Batida Tisztelt Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapon 9 óráig tudunk elfogadni. Gyászkőzlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük!