Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-19 / 65. szám

10 SZIESZTA 2005. március 19., szombat ÁPRILISBAN SZEGEDRE JÖN AZ ANIMA SOUND SYSTEM Szabad zenekar - szabad gondolatokkal Hat nagylemez, nemzetközi meghívások, moszkvai, londoni, párizsi sikerek után is gyakori vendég Szegeden az Anima Sound System. A formáció új énekeseiről, a liberalizmustól, a megújulásról beszélgettünk az ASS frontemberével, Prieger Zsolttal. - Új énekes és énekesnő egészíti ki az Anima Sound Systemet. Kik ök és hogy találtak rájuk? - Jeremy Thomson Londonból és egy 19 éves lány, Kása Juli, aki dzsessz- és népzenei múlttal rendelkezik. Jeremy a közép-európai irodalom, a hipp-hopp és a reggie bűvöletében élte eddig az életét, őt választani a legtökéletesebb megoldásnak tűnt. Amikor próbálunk, vagy fellépünk, itt él velünk Budapesten, egyébként pedig Londonban. Olyan nagy nevekkel dolgozik együtt, mint Roots Manuva vagy DJ Vadim. Az a kooperáció, amit eddig remixek formájában, földrészeket átívelve csináltunk, most ügy folytatódik, hogy van egy londoni énekesünk, ami a mai összezsugorodó univerzumban, az internet és a fapados repülők korában nem is olyan óriási vállalkozás. Annál érettebb egy zenekar, minél többen fűznek hozzá új attitűdöket, ötleteket. Jeremy magával hozza szövegeit, hiszen ugyanabban a gondolati kontextusban mozog, mint mi. A liberalizmus, antiraszszizmus, a zenei műfajok egymás mellett élése izgatja, hihetetlenül fogékony ember. Juli számára pedig, aki a Zeneakadémiára készül, jó iskola lehet az az időszak, amit velünk tölt. Olyan emAz Anima Sound System gyakori vendég Szegeden berek között dolgozik, akik szeretik őt és a zenét. Meg kell újulni - Németh Jucival, az előző énekesnőjükkel miért szakítottak? - Az Anima egy közösség, egy csapat, ami heterogén, sok emberből áll. Egy idő után meg kell újulnia. Hét évig dolgoztunk együtt Jucival. Nagyon szép hét év volt, és most remélem, újabb szép hét év következik a zenekar történetében. Ha Jucit érdekli ez a zene, és nem csak az ASS egyik énekesnője volt, bizonyára csinál még figyelemre méltó dolgokat. - Az Anima rengeteg nemzetközi sztárral dolgozott együtt. Az Asian Dub Foundationnel, a De-Phazzal, a Transglobal UndergruonddaL Készülnek hasonlóra? - Nem igazán tudom, mi az, hogy sztár. Najwa Nimri - spanyol színésznő-énekesnő a Sex és Luciából - Budapestre utazott, hogy meghallgasson minket, majd meghívott madridi stúdiójába, hogy együtt dolgozzunk. Szeretjük mint énekesnőt és színésznőt, de nem mint „sztárt." Egyébként sok vicces együttműködésre készülünk, például egy argentin tangóénekessel. Ezenkívül, bár ez egyelőre csak terv, csinálunk valami közösét Roger Taylorral, a Queen dobosával. Új hír az is, hogy szakítottunk eddigi kiadónkkal, az EMI-jal. Tizenkét év után a saját hangunk urai akarunk lenni, és új dalokkal keresünk űj kiadót. Máris van több jelentkező: a Universal Spain vagy a Warner UK is megkeresett bennünket. Közben készítettünk pár dalt JCOOl-nal, aki most éppen a londoni operaházban énekli Kadhafi szerepét egy kortárs operában, közben meg olyan emberekkel dolgozik együtt, mint Snoop Dog, lee Cube vagy George Clinton, szóval igazi rap nagyágyú. Koncerteken csápolnak - Az új énekesek személyisége mennyire változtat vagy változtathat az együttesen? - Ez egy alkotó közösség, egy sound system. A koncertprogram nagy részében játszunk régi dalokat, a Csillagtalant, a '68-at, az Asian Dub Foundationnel közösen készített Elég voltot. Nem felejtjük el a régi dolgokat, de egyértelmű, hogy az űj felé megyünk. Ez okoz örömet. Elkészült egy új szám, új klip, ami hamarosan látható a televízióban, a címe More Fire - egy nagyon pörgős, cimbalmos, szitáros, folkos dance-hall szám sok dumával és énekkel. De nemcsak zenecsinálók vagyunk, hanem zenehallgatók, zeneőrültek is. Elsősorban rajongók vagyunk és koncerteken csápolunk, a lassú metálkoncerttől kezdve Basement Jaxx-ig vagy a Massive Attackig. Egyébként a Massive Attackkal tavaly együtt játszottunk a Sziget fesztiválon, másnap pedig Prágában. Az is olyan élmény volt, amiért érdemes csinálni. Rasszizmus és könnyűdrogok - Április 15-én Szegeden, a JATE-klubban lépnek fel A nemzetközi sikerek, küljoldi turnék mellett jelent-e még valamit ide jönni, itt játszani? - Most is a JATE-klubban beszélgetünk, annak ellenére, hogy nem Anima-koncert van. Szeged az egyik legkedvesebb helyünk, a tavalyi turnét is itt kezdtük, Kedvesek az emberek, jó a hangulat, mindig sokan vannak, szeretem a várost is. És a legfontosabb: talán itt a legjobb az országban a hangrendszer, a szakemberek, Szűcsi és Toti régi barátaink. - A zenélés mellett társadalmi kérdésekben is véleményt nyilvánítanak, például a rasszizmussal vagy a könnyűdrogokkal kapcsolatban. - A könnyűdrogok legalizálása nem a drogról szól, hanem arról, hogy vannak emberi jogaink. Nem a Kiszívásra beszélünk rá. Egy tizennégy éves kislány édesapjaként nem gondolom, hogy a gyerekek kezébe drogot kell adni. De az emberek kezébe jogokat kell adni, hogy eldönthessék, mivel élnek, és mivel nem. Az ASS egy liberális zenekar, de úgy, hogy nincs köze a pártpolitikai liberalizmushoz. Ez csak egy szabad zenekar, szabad gondolatokkal. GONDA ZSUZSANNA PODMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (téli napló) Olyan szívesen beszélnék az úszásról. De először inkább az angoltanulásról. Van tíz leckém, amit nagyjából középfokban tudnom kell április végéig, hogy rendesen beszéljek külföldön. Van egy könyvem, meg tíz kazetta. Villámangol. Húsz éve tanultam utoljára angolt, akkor nagyon szerettem, a nyugati világ eleganciáját hozta elém, igaz, borzasztó munkahelyi/családi/szabadidős témakörökben. De legalább angol volt, nem úgy, mint az orosz. Most próbálom kicsipkézni a húsz évvel ezelőtti kövületeket, és mint a gondos háziasszony az edényt, először beáztatom. Már alakulgat, jönnek-mennek az emlékfoszlányok, közéjük újak keverednek, de még egyetlen kazettát sem bírtam végighallgatni. A villámangol egyik lényege az ismétlés. A spirális ismétlés. Én meg attól megőrölök. Amikor tizedszer hallom, hogy Hello John, may I jóin for your lunch?, akkor letépem a fejhallgatót a fülemmel együtt. Mintha az agyamat kihúzó dugóhúzón kezdődne egy újabb kör. De azért nem adom föl, minden félig hallgatott kazetta után visszagyömöszölöm a kihúzott agydarabot. Ehhez képest akartam beszélni az úszásról, ami szintén ismétlődések garmadája, főleg medencében, 3000 méter az hatvanszor oda és vissza. De még sincs dugóhúzó, a fordulók nem törik meg úgy a folyamatosságot, mint az az utálatos Hello John! De vehetném úgyis, hogy az ismétlődés, az újrakezdés a nyelvben elviselhetetlen. A zenében jöhet a fúga-téma akárhányszor, vagy a medence erőnlétileg ameddig bír, de a nyelv ismétlődése az más. Gondolom, nem véletlenül íratták le százszor, hogy Hülye, vagyok, hülye vagyok... A végére perfektül meghülyült az ember. De az ismétlődés a tanulás kezdete is, vagyis az ismétlés: tanulás és bosszú. Szívesen írnék még többet az úszásról, hogy autodidakta pancsolásaim hogy váltak heti nélkülözhetetlen kilométerekké. De mert ekkora terjedelemben ilyennel csak kérkedni lehet, inkább majd egy hosszabb munkában mondom el - szemlesütve. • Ismeretlen feladótól kaptam e-mailt, amit végül a gépem vírusirtója megsemmisített, mert veszélyesnek minősítette. Annyit azért megüzente a gép, hogy ki küldte, és mi volt az üzenet tartalma. Néhány perces videofelvétel, amin meztelen nők fociznak. Nem áll messze a természet, hogy a neten mozgó vírusok valamiféle természetes kompatibilitással kapcsolódjanak az ember ösztönénjéhez. Tízből kilenc férfi beengedi a meztelen nők fociját tartalmazó vírust a gépébe. És mégis az az egy a túlélés biztosítéka. Tőle lehet beszerezni a vírusirtót és a tűzfalat. • Sokszor eszembe jut, hogy közéleti dolgokról írjak, ahogy párszor itt már megtettem, de aztán visszariadok. Lenne mit mondanom, de nem mondom, mert tíz év múlva annyit se fog számítani, mint egy lenyelt szilvamag. Nem marad utána semmi. Egy jó szó sem. Még csak annyi sem, mint a nagy karácsonyi szökőár után, aminek azonnal átvették a helyi elnevezését: cunami. Főleg férfiak írták le. Van valami áporodott erotikus hangzása a magyarban. Ige és főnév egyszerre. És az, hogy halálos áldozatokat követel, miközben cunami, még nyelvi szinten is perverz. Azt kell mondjam, nagyon kellemes, száraz fehér bort találtam az elmúlt napokban. A neve nemes egyszerűséggel: Etyeki Cuveé. Hogy minek a „küvéje", nemes egyszerűséggel nem derül ki, ám ebben az esetben a szóbeli adalékanyagok nemes egyszerűséggel elhagyhatók. Figyeljünk inkább erre a borra, amely egy osztrák borász nálunk kitalált bora. Az íze kerek, szárazan gyümölcsös, a sava alacsony, és persze friss bor. Azt kellett tapasztalnom, hogy csak a kevéske savval bíró bort bírom. Nyilván egyéni savháztartás kérdése, ami szerint én inkább savas vagyok, a bázisosak meg nyakalják a savasat. És hadd soroljam mellé a furcsa nevű Sió menti fürtikét, ami Dúzsi bor, és gyümölcsben, savban rokonítható. De mindig csak a friss. Ebből az utóbbiból a két évvel ezelőtti, finoman szólva, már közel sem hasonlít borra. És ha mára szekszárdi borvidéken vagyunk, és lejtmenetben haladunk a rossz minőség felé, megemlítenék egy szekszárdi olaszrizlinget másfeles palackban, a gyártóját fedje téli köd és jótékony homály, de ha szakadt már ki homlok bortól másnap reggel, akkor ennél a bornál erre a fiziológiai hatásra végképp számíthatunk. Ennél rosszabb borról pillanatnyilag nem tudok. Egyik nap rohantam az utcán, mint aki csípőmozgását rejtett érzékelőknek szimulálja. Húsz percem volt egy találkozóig. Közben még egy görbe út a piacra azért a pirosra sült háromkilós kenyérért, ami még emlékeztet a hajdan volt kenyérre. Már vagy százszor vásároltam itt kenyeret, pontosan tudom a helyét a csarnokban. Az órám szerint tíz percem volt a találkozóig, mikor a pult elé ugrottam. Sehol senki, az oldalsó polcokon egy darab kenyér se. Nyugi, volt már így, a raktár mégis csak raktár. A hátsó ajtó mögött meglátom az árust, aki gőzölgő levest kanalaz. Csókolom, van még kenyér, üvöltöm, hogy hallja, és mielőbb túl legyek rajta. Nem mozdul, csak a fejét fordítja oldalt a leves fölött, hogy a füle pont szemközt legyen velem. Csókolom, van még kenyér, kiáltom újra, mint aki csak ezt az egy kérdést ismeri. Az árus asszonyság kijön, a szája teli, mond valamit ezzel a szájjal: HmrtGY! Kb. ennyit. Próbálom újra, mintha japán turistánál könyörögnék fényképért: Csókolom, ke-nyér van? A falat nem akaija elhagyni a szájüreget, a lassan nyelő, megfontolt típushoz tartozik, aki nagy magabiztossággal követi a keleti táplálkozásművészet azon előirányzatát, mely szerint addig rágd az ételt, amíg édes nem lesz, s akkor benyelheted. Nézek. Eszközöm semmi. Most már csak a fő szót mondom: Ke-ny-é-r! Mire a r betűhöz érek, látom, lenyeli a falatot, mint strucc az órát, s végre finom, emberi hangon, két perc teltével megszólal: A szomszéd standon nézze meg. Mi nem árulunk kenyeret Pár hete kaptam egy levelet, amiben arra kértek, tudják, szeretem a folyókat, írjak róluk/róla valamit A tematika múzsája. Momentán semmi nem jut eszembe a folyókról. Lehet, már nem is szeretem őket Eltávolodtam a folyóktól. Valami megszakadt. Egyszer, emlékszem, az jutott eszembe egy folyóparton állva, vajon hova vezet az, ha mindig a folyóparton állok. Sehova. A folyópartra. Csak az a kérdés, valóban a folyópartra akarok-e jutni. Akkor nem oda akartam. Most, ahogy elgondolom, már közömbös, akár a folyópartra is juthatok. Akkoriban írtam ezt a kétsoros verset is, az volt a címe: Kétsoros regény a Tiszáról. És így szóit: Délben a folyó elhagyta medrét / úszott az árral lépten a nemlét