Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-09 / 57. szám

16 • SPORT» SZERDA, 2005. MÁRCIUS 9. REFLEKTOR SOPRONBAN A SZEVIEP A Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata ma 17 órakor Sopronban lép pályára a pillanatnyilag a 2. helyen álló együttes ellen. Az biztos, hogy ezen a meccsen Russai Petrára még nem számíthat Újhelyi Gábor vezetőedző. BÖKÖNYI HELYTÁLLT A Pest megyei bajnokság keretében a Szamosz szervezésében az Olimpiai csarnokban tartották meg a veterán atléták országos viadalát, melyen Szegedet egyedül a 96 éves Bökönyi György képviselte. A 60 méteres síkfutásban korcsoportjában az első helyen végzett. SZÁSZORSZÉPSIKER A szegedi Szászszorszép Gyermekház Pro Musica Művészeti Iskola moderntánc csoportja (Bába Zsófia, Gőgh Magdolna, Kis Brigitta, Zanócz Petra) a XIV. országos ifjúsági táncfesztiválon a Chicago című koreográfiával karaktertánc kategóriában 3. helyezést ért el. Az együttes művészeti vezetője és a koreográfiát készítette Kékes Szabó Marietta moderntáncmester. GÁBOR-KUPA Március 26-án és 27-én, mindkét napon 8 órától, rendezik meg Szegeden a XX. Gábor-kupa nemzetközi középiskolás kézilabdatornát az újszegedi sportcsarnokban. Az esemény jó versenyzési lehetőséget biztosít a középiskolás csapatoknak. ISKOLÁSOK VERSENYE Az ATSK Szeged hagyomány osan megrendez te az általános iskolákat megmozgató Sípos Informatikái Iskola által támogatott asztalitenisz-verseny. Az események a szegedi Trióda pingpongcentrum adott otthont, eredmények, alsó tagozatosok, 2-4. osztályosok: 1. Csenki Máté, 2. Tápai Norbert, 3. Mangó Máté és Péter Dániel. Felső tagozatosok, 5-6. osztályosok: 1. Szabó Tamás, 2. Tápai Tamás, 3. Kálmán Bence és Réder Tamás. 7-8. osztályosok: 1. Csányi Gergely, 2. Raffai Erik, 3. Barezánfalvi Csongor és Miskolczi Márk. KÉT LÁNYELSÓSÉG Kaposvárott bonyolították le az 1993-as dzsúdósok Magyar Köztársaság-kupáját. A rangos eseményen a Domaszéki Budo ISE versenyzői közül Kószó Flóra (38 kg) és Füzesi Alexandra (45 kg) is az elsó helyen végzett, mégpedig végig ippongyözelmekkcl. Edzőjük Szabó Miklós. VERESÉG KECSKÉN A teke NBI I-ben: Tiszakécske-Szentesi VTE 7:1 (3101 -2961). A szentesi pontot Staberecz Mihály 535 fával szerezte. Az NB III-ban: Hódmezővásárhelyi FTK-Szcntesi TE 7:1 13090-2871). TÁRSASTÁNCTANFOLYAM A szegedi Forma Tánciskola társastánctanfolyamot indít felnőttek részére. Jelentkezni személyesen a Petőfi Sándor sgt. 77. szám alatt, vagy a 06-20-344-50-1 l-es számon lehet március 11 -éig naponta 16 és 19 óra között. Az elsó óra március 12-én 17.30-kor kezdődik, és a tanfolyamon az érdeklődök megismerkedhetnek a rock and roll, a boogie woogie, a rumba, a szamba, a esacsacsa, a mambó, a blues, a diszkó fox, a foxtrott, az angol- és a bécsi keringő, valamint a tangó alapjaival. A vásárhelyi sportot a város működteti, tartja el Kevés a tehetős támogató? Alig több mint egy évtizede még több hódmezővásárhelyi labdás csapatnak is volt névadó szpon­zora, s általában helyi érdekelt­ségű cégek álltak a különböző sportágak mellé. Mára ez a hely­zet drasztikusan megváltozott. Az okoknak jártunk utána. A '90-es évek elején a vásárhelyi labdarúgók (West Radial) és a ko­sarasok (ATC) is találtak olyan vállalatot, amely névadó szpon­zorként támogatta őket. A jelen­ben csupán a női kézilabdások­nak van - igaz már esztendők óta -„vezetéknevük" egy répcela­ki-szegedi érdekeltségű cégnek (Liss Rt.) és vállalkozónak (Pin­tér ¡ózsef) köszönhetően. A töb­bieknek miért nincs? Ügyetle­nebbek? Vagy esélyük sincs rá? Megfoghatatlan - Érthetetlen, hogy miért nem áldoznak többet a helyi vállala­tok a sportra - mondta dr. Elek András, a Vásárhelyi Kosársuli elnöke -, pedig bizonyos szinten ez erkölcsi kötelesség is. Az is gond, hogy egyszerűen nem ju­tunk el a megfelelő emberekhez. Ha egy önkormányzati vezetővel együtt mehetnénk delegációba, talán megértenék: a város sportja nem csak pár bolond, megszál­lott hobbija. Jó lehetőségként ­még évekkel ezelőtt - a helyi adó bizonyos százalékát megcímkéz­hették, igaz akkor sem voltak túl aktívak a cégek. Most pedig kül­ső szemlélőként viselkednek. Névadója a HFC-nek sincs, vi­szont a focisták marketingje egy kicsit hatékonyabb. Az önkor­mányzattól kapott summát 1,5-2 millióval egészítik ki. Kisebb támogatók - Húsz-harminc egyéni vállal­kozó, kisebb cég támogat ben­nünket - közölte Borsándi István technikai vezető - 30 ezertói 100 ezer forintig terjedő összegekkel. Tavasszal rákerülnek, körbe a plakátunkra. Mindenki, akit megkeresünk, csak a már emlí­tett összeghatárig hajlandó ál­dozni a sportra - ezt is nagyon köszönjük! -, jelentősebb tétel­ről, például 500 ezer forintról ál­talában szó sem lehet. Legyünk őszinték: a korábbiakban ko­moly és indokolt fenntartások alakultak ki a labdarúgóklubbal Lékó Péter Miskolcon MUNKATÁRSUNKTÓL Az idei esztendő legrangosabb hazai sakkviadalának június ele­jén Miskolc ad otthont. A hírre bizonyosan felkapja a fejét a sakkvilág, hiszen Lékó Péter és Michael Adams játszik páros­mérkőzést. Mindketten többször összemérték erejüket, sőt ját­szottak már világbajnoki selejte­zőt - adta hírül a Borsod Online. - Június 2-5. között Miskolcra figyel majd a hazai és külföldi sakktársadalom - kezdte Szabó István, a megyei szövetség elnöke. - Azért választottuk a júniusi idő­pontot, hogy a Bartók nemzetközi operafesztivál mellett a sporttal is öregbítsük Miskolc és a régió hír­nevét. Mivel a sakkozásnak óriási tábora van, valamennyi konti­nensen beszélnek majd rólunk! Nem egyszeri meccsről van szó, hagyományt teremtünk, Lékónak évente más szupernagymester lesz az ellenfele. - Káli Sándor polgármester a fővédnök, az önkormányzat pe­dig a főtámogató - folytatta Sza­bó. - A nyolcfordulós csatának valószínűleg a Kossuth filmszín­ház nagyterme, vagy az ITC színházterme ad otthont, a ver­seny központja pedig a City ho­telben lesz. A Hódtói Sportcsarnokban elhelyezett molinók (a kép hátterében) arról árulkodnak, hogy azért a he­lyi cégek is áldoznak a sportra Fotó: Tésik Attila A F0SZP0NZ0R AZ ONKORMANYZAT A vásárhelyi sport legnagyobb mecénása az önkormányzat. Az egyesületek támogatására az idén 60 millió forintot áldoznak, ebből az öt kiemelt kapja a legnagyobb szeletet: Liss-HNKC (15), HFC (15), Kosársuli (6), HVSC (6), Hódtáv SC (5,5). Ehhez hozzájárul még a létesítmények fenntartása, az in­gyenes használat; a teljes összeg így közel 210 millió forintot tesz ki. - Próbáltunk segíteni a klubjainknak a szponzorszerzésben is - mondta Fekete Ferenc, a sportbizottság elnöke a nagyobb adófizetőket levélben kerestük meg, de sajnos nemleges válaszokat kaptunk. Ennek legfőbb oka, hogy nem vásárhelyi központúak, és az erre a célra fordítandó pénzt már lekötötték. A kisebb vállalkozások életképessége pedig bizonytalan, s a je­lenlegi piaci viszonyok között érthetően nem nyúlnak mélyebben a zsebük­be az emberek. szemben, nehéz újra kivívni a respektet, megszerezni az embe­rek bizalmát. Ezen dolgozunk. A legjobb helyzetben a Liss-HNKC van, a küzdőteret körbevevő palánkon láthatók a szponzorok hirdetései és jelenleg is folynak ígéretes tárgyalások. A biztos anyagi háttér egy profi klubnál legalább olyan fontos, mint a jó, az óhajtott eredményt elérni képes játékosállomány. Nyitás Vásárhelyre - Pintér József elnök segítségé­vel pillanatnyilag is tárgyalunk helyi autómárka-kereskedőkkel - mondta Antós István vezetősé­gi tag általában 100 ezer forin­tos nagyságrendűek az eddigi tá­mogatásaink. A közelmúltban nyitottunk a vásárhelyi vállalko­zások felé, remélem, hogy egyre többen mellénk állnak majd. - Engem szubjektív indokok is vezéreltek - árulta el Mihucz Ti­bor, az ASA Építőipari Kft. ügy­vezető igazgatója -, hiszen a fele­ségem a Porcelán SK-han kézi­labdázott és a lányom is szerepel az utánpótláscsapatban. De az objektív okok, az észérvek is azt mondatják velem: a női kézilab­da jó reklámhordozó, érdemes rá áldozni. De ez szerintem, ha va­lakinek más a szívügye, elmond­ható még a többi sportágról is. A sportváros Eddig a körkép. És akkor még nem beszéltünk a teniszezőkről (Hód TCj), a vízilabdásokról (HVSC), az úszókról (Hódtáv SC), az atlétákról (Hódiák SE) és a lövészekről(HPLE). Szerencsé­re még hosszan folytathatnánk ­de vajon meddig? Jövőre is? IMRE PÉTER Erősödött a Dorozsma A Szeged-Dorozsma NB I/B-s férfi kézilabdacsapata az 5. he­lyen zárta az őszi pontvadásza­tot. Bella Árpád edző tanítvá­nyai - az értékelés szerint - erőn felül teljesítettek. A Szeged-Dorozsma január má­sodik hetében kezdte meg a fel­készülést az NB I/B-s kézilab­da-bajnokság tavaszi szezonjára, s minden kerettag egészségesen, labdaéhesen jelent meg az első tréningen. Összesen hat edző­meccset játszottak, ebből kettőt a saját rendezésű, erős mezőnyt felvonultató tornájuk keretén be­lül. Az együttes erősödött, Sze­pesi Dániel Békésről tette át a székhelyét Dorozsmára. A cél így is a középmezőny (5-9. hely), mert az őszi 5. helyezéssel és a megszerzett 15 ponttal - úgy ér­tékelik a klubnál - erőn felül tel­jesített a gárda. - Meglepően egységes csapatjá­tékot produkáltunk - mondta Bella Árpád vezetőedző -, ezzel értékes győzelmeket arattunk és fontos pontokat szereztünk. A realitás, annak ellenére, hogy erősödtünk, számunkra a 6-7. hely, ez azonban dukál nekünk. A helyzetüket nehezíti, hogy az első tavaszi hazai ellenfél (az el­múlt hét végén lett volna a mér­kőzés), a Kiskunhalas visszalé­pett a pontvadászattól. Oroshá­zán vereséggel (25-28) kezdtek és a kényszerpihenő után utaz­hatnak a bajnokesélyes Békés­hez. A hazaiak sikere nem lenne meglepetés... Március 20-án kö­vetkezik az őszi 4. helyezett Ózd vendégjátéka a dorozsmai Orczy­sportcsarnokban; ez sem lesz sé­tagalopp, hiszen a borsodi város­ban kiadós verésben részesültek Bessenyeiék. Az viszont biztos, hogy emlékezetes marad a derbi, ezen búcsúzik ugyanis az aktív játéktól Miksi István, aki szpon­zorként a jövőben is segíti majd a Szeged-Dorozsmát. - Nem könnyű fenntartani manapság egy klubot, de a veze­tőség mindent megtesz ezért. Az együttes amatőr, senki sem kap fizetést azért, mert nálunk kézi­labdázik. Úgy tudom, az önkor­mányzat támogatására az idén is számíthatunk - ez nagyon jelen­tős segítség -, de a szimpatizán­saink, a vállalkozók is hozzájá­rulnak a költségvetésünkhöz. Nekik is ígérem: tavasszal is jók leszünk! I. P. KÜLFÖLDI TULAJDONÚ MAGYAR VÁLLALKOZÁS SZEGEDEN VAGY VONZÁSKÖRZETÉBEN IPARI TEVÉKENYSÉGRE ALKALMAS, KB. 8000 m2-IG BEÉPÍTHETŐ IPARTERÜLETET VAGY w • • 8000 m2 IPARI EPÜLETET (ÉPÜLETEGYÜTTEST) HOZZÁ TARTOZÓ FÖLDTERÜLETTEL VÁSÁROLNA! FELTÉTEL: -jó közúti megközelíthetőség -teljes energia- és közműellátottság (esetleg gőz is) - épületeknél beépített terület 95%-án min. 5,5 m szabad belmagasság. Kérjük az ajánlatokat „2005. március" jeligére 2005. március 20-ig részletes leírással, rajzzal, tulajdonlap-másolattal a 9002 Győr, Pf. 590 címre megküldeni szíveskedjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom