Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-01 / 50. szám

svíöiöí lódáynémoHé BELFÖLD - KÜLFÖLD KEDD, 2005. MÁRClÖS 1. A politikusok és szakértők véleménye szerint Rosszízű és méltatlan az „ügynöklistázás" A miniszterelnök gyalázatos­nak és szégyenletesnek nevezte az újabb „ügynöklistával" kap­csolatos rosszízű, méltatlan po­litikai vádakat és azt, hogy em­berek sorsával játszanak. BUDAPEST (MTI) Gyurcsány Ferenc a Parlament­ben „gyalázatosnak és szégyenle­tesnek" nevezte a rosszízű, mél­tatlan politikai vádakat és azt, hogy emberek sorsával játsza­nak. A kormányfő arra kérte a parlamenti pártok képviselőit, hogy támogassák az átvilágítási törvényjavaslatot. A Political Capital az MTI-vel azt közölte: több mint ezer nevet tartalmazó listával és egy bead­vánnyal fordul Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz annak ér­dekében, hogy állásfoglalását kérje az adatok nyilvánossá téte­lének lehetőségéről. Az Állambiztonsági Szolgála­tok Történeti Levéltárára vonat­kozó törvény szerint bárki meg­tekintheti a róla szóló dokumen­tumokat és bárki megkaphatja a közszereplőkre vonatkozó irato­kat is - jelentette ki Kutrucz Ka­talin főigazgató-helyettes. A budapesti levéltár korábbi fő­igazgatója szerint az „ügynöklis­ta" olyan, mintha a Németh Miklós leköszönő kormányfő ál­tal készíttetett és a hivatalba lé­pő Antall Józsefnek átadott „ügy­nöklista" lenne, de mégsem az; Varga László megítélése szerint a világhálóra felkerült, 219 nevet tartalmazó „ügynöklistát" is 1989 novembere körül állíthat­ták össze, ahogy a Németh Mik­lós által készíttetett listát. • Pontosítás. A hétfői lapunk 3. oldalán megjelentekkel ellentét­ben Dombóvári Gábor nem a Névshowr műsorvezetője. Távozó Szíria-barátok BEJRUT (MTI/AP/AFP/REUTER) Bejelentette kormánya lemondá­sát hétfőn Omar Karami Szí­ria-barát libanoni miniszterel­nök. A bejelentést üdvrivalgás­sal, zászlólengetéssel és a libano­ni himnusz eléneklésével fogad­ta több mint 25 ezer ellenzéki tüntető a bejrúti törvényhozás épületénél. „A kormány nem gördít akadályt azok útjába, akik az ország javát akarják. Ezért be­jelentem a kormány lemondását, amelyet megtiszteltetés volt szá­momra vezetni. Isten óvja Liba­nont" - mondta Karami, akinek szavait dörgő taps fogadta az el­lenzéki képviselők kérésére ösz­szehívott nemzetgyűlésben. Az ellenzék arra szólította fel a tün­tetőket, hogy folytassák meg­mozdulásaikat, amíg a szíriai csapatok távoznak az országból. SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS JEGYZŐJÉTŐL Értesítem az érintett választópolgárokat, hogy a 2005. március 6-ra (vasárnap) a 2l-es választókerületben (Északi városrész) kitűzött időközi önkormányzati képviselő-választás szavazóköreinek helye és az oda tartozó utcák a következők: 021. számú szavazókör Szavazóhelyiség: Altalános Iskola Kodály tér, Bartucz Lajos utca Csongrádi sgt. 66/A-78. Cső utca Gömöri utca Kodály tér 221. számú szavazókör Szavazóhelyiség: Általános Iskola, Kodály tér 1. Ács utca Margaréta u. Sárost u. 321. számú szavazókör Szavazóhelyiség: Általános Iskola, Kodály tér 1. Csongrádi sgt. 82/A-108. 421. számú szavazókör Szavazóhelyiség: Általános Iskola, Kodály tér Gelet József utca Makkoserdö sor 7-15. Sík Sándor utca Vág utca 521. számú szavazókör Szavazóhelyiség: Rókus II. Általános Iskola, Csáky József u. 2. Bálint Sándor utca Beretzk Péter utca Csefkó Gyula utca Frtcsay utca Körtöltés u. 1-73. Kukorica utca Rókusi krt. 2-40. Séta utca Tópart utca Vaszy Viktor utca Szavazni reggel 6 órától 19 óráig lehet. Dr. Mózes Ervin Oscar-díjak: A millió dolláros bébi kiütötte az Aviátort Hollywoodban A lakókocsi-telepi lány álma A Szabó István rendezte Cso­dálatos Júlia (Being Julia) női főszereplőjét, Annette Beninget is legyőzve Hilary Swank kapta hétfőn a 77. Oscar-díjkiosztó ünnepségen a legjobb női szí­nésznőnek járó díjat a Millió dolláros bébi (Million dollar baby) című filmdrámában nyúj­tott alakításáért. WASHINGTON, LOS ANGELES (MTI/AP) A Chnt Eastwood rendezte mozi söpörte be a legtöbb díjat a jelen­tősebb kategóriákban. A Millió dolláros bébi lett a legjobb film, Clint Eastwood a legjobb rende­ző és a filmben kiöregedett bok­szolót alakító Morgan Freeman kapta a legjobb férfi melléksze­replő díját. Hilary Swank a film­dráma bokszolónőjének a meg-' formálásáért nyerte el az Ameri­kai Filmakadémia díját, s ezzel a 2000. évi gála után most másod­szor ütötte el a magyar rendező filmjének női főszereplőjét az Oscartól. Rajta kívül mindössze négy színésznő - Vivien Leigh, Helen Hayes, Sally Field és Luise Rainer - mondhatja el magáról, hogy kétszer kapott Oscar-jelö­lést, s mindkétszer meg is kapta a díjat. Swank köszönőbeszédé­ben más díjazottokhoz hasonló­RÖVIDEN AZ OMEGA SZEGEDEN Az Omega-együttes idei turnéjának hivatalos nyitánya március 29-én Szegeden lesz. Májusban két koncertet ad az együttes Erdélyben. A koncertek előzenekara a Keresztes Ildikó Band - jelentették be a zenekar tagjai. A Csillagok útján címet viselő turné a tavasz folyamán tizenöt olyan várost érint, amely kimaradt a tavalyi sorozatból. JÁSZAPÁTI GYILKOSSÁG Megöltek és kiraboltak egy 86 éves férfit az otthonában a hét végén Jászapátiban. A korához képest jó szellemi és fizikai állapotban lévő, egyedül élő nyugdíjasra ismeretlen személyek rátörtek, bántalmazták majd feldúlták a lakását. A behatolók különböző értéktárgyakat vettek magukhoz. A halott férfit a hozzátartozók hétfőn fedezték fel. BŰNPÁRTOLÁS? Bűnpártolás miatt kíván büntetőfeljelentést tenni Draskovics Tibor pénzügyminiszter ellen Font Sándor független képviselő. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint - amely a múlt héten egy napilapban megjelent cikkre hivatkozik - a VPOP vegyvizsgáló intézetének parancsnoka 2003. március 18-án kelt jelentésében egyértelműen leszögezte, hogy a Zwack Unicum Rt. bizonyos termékeinél más vámtarifaszámot kell alkalmazni. Ennek alapján a társaságnak a jelenleginél lényegesen magasabb fogyasztási adót kell fizetnie, s az újság szerint eddig megközelítőleg 4,5 milliárd forintos kára keletkezett a költségvetésnek. KIESETT AZ ABLAKON Kiesett egy 85 éves férfi a sátoraljaújhelyi Erzsébet-kórház ablakából a hét végén. A beteg a zuhanás közben azonnal meghalt. A szemtanúk szerint az idős férfi háttal állt a nyitott ablaknak, amikor kiesett, de a baleset részletei még nem tisztázottak. Idegenkezűségre utaló nyom nem merült föl. A 74 éves Clint Eastwood átveszi a legjobb rendezőnek és a leg­jobb filmnek járó Oscar-díjat MTI Telefotó/AP/Laura Rauch an megemlítette a családját, s azt, hogy bizony szerény körül­mények között nőtt föl. „Csak egy lakókocsi-telepi lány vagyok, akinek volt egy álma" - mondta remegő hangon, a szobrocskát szorongatva. Hosszúra nyúló kö­szönőbeszédébe a zenekar bele­játszott, távozásra nógatva a szí­nésznőt, aki azonban leintette a zenészeket, s a film rendezőjéhez fordulva ezt mondta: „Clint Eastwood, köszönöm, hogy veled tarthattam ezen az úton. Köszö­nöm, hogy hittél bennem". A 74 éves Eastwood az Oscar történetében a legidősebb rende­ző, aki elnyerte a díjat. A szí­nész-rendező anyjának és felesé­gének mondott köszönetet, miu­tán átvette a 34 centiméter ma­gas, aranylemezzel borított ónöt­vözet szobrocskát. Megjegyezte, hogy az életműdíjjal kitüntetett 80 éves Sidney Lumet mellett „gyereknek" érzi magát. A legjobb férfi színésznek járó Oscar-díjat Jamie Foxx kapta a Ray című amerikai zenés dráma főszerepért. A Taylor Hackford rendezte film a vak zenész Ray Charles életét mutatja be. Jamie Foxx a harmadik fekete színész, aki megkapta a legjobb férfi szí­nészként az aranyszobrot Sidney Poitier és Denzel Washington után. A legjobb női melléksze­replő Oscar-díját az ausztráliai Cate Blanchett kapta, aki Katha­rine Hepburn színésznőt alakí­totta az Aviátor című filmben. A színésznőnek rövid románca volt Howard Hughes-zal, a repülés milliomos-megszállottjával. Az iraki Hillában öngyilkos robbantás volt A kórházi merénylet 125 piaci áldozata Több mint száz ember vesztette életét Irakban, a hillai öngyil­kos robbantásos merényletben ­közölte a Vörös Félhold Tár­saság. Egy piac melletti kórház előtt haltak meg az emberek. HILLA, BAGDAD (MTI/AFP/REUTER/AP) A megtámadott helyi kórház igazgatója 125-ben adta meg a halálos áldozatok számát. A se­besültek száma 133 a kórház­igazgató szerint. A kórházat be­tonfal védi, de egy forgalmas pia­ci negyedben fekszik, ezért ránt­hatott magával a halálba oly sok embert, köztük sok nőt és gyer­meket az öngyilkos merénylő, aki robbanóanyaggal teli autójá­val hajtott a klinika előtt sorban álló emberek közé. A kórház előtt olyanok álltak sorba, akik az államigazgatásban vagy a biz­tonsági erőknél való elhelyezke­désükhöz akartak orvosi igazo­lást kérni. A város egészségügyi vezetője véradásra szólította fel a lakosokat, és arra kérte a környe­ző települések orvosait, hogy si­essenek a hillaiak segítségére. A Vörös Félhold rendkívüli segélyt és felszerelést küld a 95 kilomé­terre északra lévő Bagdadból. A hétfői volt a legsúlyosabb me­rénylet Irakban a diktatúra meg­döntése, 2003. áprilisa óta. Decemberig Hilla város kör­nyékén táboroztak az Irakban szolgáló magyar katonák. Balogh László és társai Orbán Viktor véleményét idézik Jogi és erkölcsi MDF Mindenképpen a Fidesz válasz­tási győzelmét támogatják az MDF-ből kizárt parlamenti képviselők, csak nem tudni, hogy a győzelemért a Fideszen belül, vagy kívül harcolnak. BUDAPEST (MTI) Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a múlt héten csütörtökön tárgyalt Lakitelken a Nemzeti Fórum Egyesületet létrehozó parlamenti képviselőkkel. A négyórás ta­nácskozást követően Orbán Vik­tor úgy távozott, hogy nem volt hajlandó újságíróknak nyilatkoz­ni, maguk a vendéglátók is na­gyon szűkszavúak voltak. „A konstruktív légkörben zajló, négyórás tanácskozáson áttekin­tettük a belpolitikai helyzetet és a polgári együttműködésről be­szélgettünk. A tanácskozás egy folyamatot indított el" - közölte a tanácskozás végén a szegedi Balogh László, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke. A találkozást követően az Axel Springer kiadó megyei lapjaiban jelent meg írás arról, a Fideszben indulhatnak a kizárt MDF-sek. Lezsák Sándor, a „lakitelki sá­torverő", az MDF egyik - közel­múltban a pártból szintén kizárt - alapítója a hét végén Ajkán és Egerben is részt vett a Nemzeti Fórum Egyesület bemutatkozó rendezvényén. A Veszprém me­gyei Napló tudósítása szerint Aj­kán kifejtette, hogy túl rövid az idő a választásokig ahhoz, hogy új pártot szervezzenek, ezért hozták létre az egyesületet. 2006-ban mind a 176 választó­kerületben lesz egy delegáltjuk, ők a Fidesz választókerületi munkáját segítik majd. Lezsák kifejtette: erre azért van szükség, mert „minden erőnkkel próbá­lunk választási közös sikert elér­ni". Az Orbán Viktorral tartott lakiteleki találkozóról Lezsák Sándor elmondta, hogy a volt kormányfő azt a véleményét fo­galmazta meg: „van jogi és van erkölcsi MDF". Az erkölcsi MDF-t Orbán Viktor szerint a nemzeti fórumos képviselők je­lenítik meg. Bugár Béla fogalmazása POZSONY (MTI) Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a pozso­nyi Új Szó hétfői számában Ma­gyarország és a határon túli ma­gyarok kapcsolatáról nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök, Gyur­csány Ferenc módszerét. Bugár a budapesti nemzetpolitikáról szólva megerősítette: pártja a magyar kormánytól már meg­kapta az ezzel kapcsolatos jog­szabályok tervezetét. Bugár nem gondolja, hogy a valamilyen ok­ból Magyarországon mégis lete­lepedni kívánó határon túli ma­gyartól meg kelljen követelni a magyar nyelvvizsgát, „mert ő már bizonyította a magyarságát azzal, hogy a határon túl, a több­ségi nemzet között, kisebbségi helyzetben magyar tudott ma­radni" - mondta. A tavaly de­cemberi népszavazás előzménye­ire és végkifejletére utalva Bugár így fogalmazott: „Az MKP vá­lasztóit ne nézze senki léhűtő bandának, amely csak arra vár, hogy abban a pillanatban, mi­helyt jóváhagyják a kettős állam­polgárságot, tömegesen átköltö­zik Magyarországra, s feleszi a magyar adófizetők pénzét". II. János Pál gyakorol RÓMA, VATIKÁNVÁROS (MTI) Komplikációmentes a műtét utáni gyógyulási időszak a pápá­nál, a gégemetszés nyomán már megkezdte a rehabilitációs gya­korlatokat - közölte hétfőn a Va­tikánban loaquín Navarro-Valls szóvivő. A hivatalos vatikáni be­jelentés szerint az orvos szakér­tők segítségével végzett gyakorla­tok a beszédkészség visszatérését segítik elő a pápánál, aki rend­szeresen maga étkezik, több órát tölt naponta karosszékében. Ka­rol Wojtyla általános állapota és biológiai paraméterei jók az or­vosok közlése szerint. Wazerkcsztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN* Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mcllékictcki, MISKOLCZI RÓBERT |fotó|, ÚJSZÁSZI ILONA (hit és információi, SÜLI (ÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztösegvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó. Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Lévádra: 6740 Szeged, «.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim wwwdebnatfyir.hu • E-mail szerkesztosegm delmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u 1-3. TkL/toc 62/241-905. Hirdetési tel./íax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth 11 8. Tel.: 63/401-024 Tél /fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Thl./fax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadnigazgato PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY Bt LA tel. 567-842, íax 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884Tér>esztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN Terjesztés 62/567 864 Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói Példányszámunkat a Matesz hitelesiti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délniagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom