Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-03 / 28. szám

CSÜTÖRTÖK, 2005. FEBRUÁR 3. «SPORT* 1 23 Előtérben a fiatalok SAKK A Makói SVSE NB l-es férfi sakkcsapata hat forduló után 34 ponttal a hetedik helyen áll. MUNKATÁRSUNKTÓL A bajnokság felén túl van a Ma­kói SVSE NB l-es férfi sakkcsa­pata. A Maros-parti csapat az ed­dig lejátszott hat mérkőzésen 34 pontot gyűjtött, s jelenleg a hete­dik helyen áll. Már csak öt talál­kozó van hátra az első osztályú bajnokságból. A vezetőedzővel, Balázs Tiborral beszélgettünk a folytatásról. - A célunk nem változott: a biztos bentmaradást szeretnénk kiharcolni. A meglévő pontja­inkhoz ha még húszat szerezni tudunk, akkor sikerülne meg­tartani a jelenlegi pozíciót, ami a rendkívül erős mezőnyben di­cséretes lenne. Vasárnap hazai környezetben a Hajdúböször­ménnyel csatázunk, riválisunk fél ponttal előz meg jelenleg bennünket a táblázaton. Nyerni szeretnénk ellenük. Továbbra is azt az utat járjuk, amit a sze­zonkezdet előtt elterveztünk; főként fiatalokra építjük a csa­patot. Négyen, Erdős Viktor, Nagy Dániel, Szalai Kornél és Domány Zsófia meghatározó szerepet tölt be, sokat tettek ed­dig azért, hogy ilyen jól szerepe­lünk. A játékukon is látszik, hogy a fejlődésük szempontjá­ból jó ötletnek bizonyult, hogy a felnőttek között rendszeresen játszanak. Bízom benne, hogy rutint szereznek a nagyok kö­zött, és még sok-sok szép siker­rel ajándékozzák meg a sakkba­rátokat. Kajdacsi Judit ismét bizonyította klasszisát Ez igazi csapatmunka volt KOSARLABDA SZEVIEP-SZEGED­BSE 87-78 (26-19,21-29,17-9,23-21) NB IA csoportos női kosárlabda-mérkő­zés, újszegedi sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Váradi, Györffy. Szeviép-Szeged: TÖRÖK 12, MÉSZÁROS 14, NAGYOVA 16, AJANOVICS 16, KAJDA­CSI 25. Cserék: Roczkov 2, Russai 2. Edző: Újhelyi Gábor. BSE: HOLLAND-CORN 33/9, Hagara 2, Kosjár, Horváth 4, Perovics 19. Cserék: Andó 13/6, Varga 7. Edző: Déri Csaba. Kipontozódott: Hagara (31), Nagyova (37.), Kajdacsi (40. percben). Mezőnybeli dobószázalék: 35/64 55%, ill. 28/72 39% Büntetők dobószázalé­ka: 17/19 89%, ill. 17/23 74%. Lepat­tanók: 24, ill 33. Legtöbb lepattanó: Kajdacsi 12, ill. Kosjár 10. Legtöbb asz­sziszt: Török 4, Holland-Corn és Kosjár 4-4. Legtöbb IBM-pont: Kajdacsi 39, ill. Holland-Corn 36. Megfagyunk, vagy nem fagyunk? Ez volt a nézők között a legfőbb téma a Szeviép-Szeged-BSE női kosárlabda rangadó előtt. Az új­szegedi sportcsarnok hőmérsék­lete az Antarktiszt idézte. A drukkerek egy valamiben re­ménykedtek: a hazai kedvencek játéka majd felmelegíti őket. És akkor a meccs. A két rivális mindig kiélezett csatát vív egy­mással. Erre lehetett most is szá­mítani. Villog-e majd Kedre Hol­land-Corn, a vendégek legered­ményesebb játékosa. Az amerikai idegenlégiós semlegesítése fontos feladatnak Ígérkezett, a kapitány, Mészáros fogta a színes bőrű ko­Mészáros remekelt egykori csapata ellen Fotó: Miskolczi Róbert sarast. Ajanovics büntetője után zsinórban nyolc BSE-s pont kö­vetkezett, nem is jöhetett más, mint az időkérés. Milyen jót tett, de milyen jót! Három perc múlva már 13-12 volt a Szeviépnek. A hajrában gyönyörűen játszottak a hazaiak: jól védekeztek és ered­ményesen fejezték be támadásai­kat, az első negyed után 26-19 volt az állás. Jól indult a második negyed, Roczkov ziccere után 31-21 állt az eredményjelzőn. Ez pillanatok alatt elolvadt, 33-30-ra kapaszkodtak fel a fővá­rosiak. Nyílt lett ismét a küzde­lem. A félidő utolsó perceiben át­vette a vezetést a BSE, 48-47. Visszajött a hazai oldalon a kezdő ötös, azonban Kosjárék tartották a vezetésüket, 52-49. Nem sikerült semmi. Biztos do­bások tévesztettek célt. Kajdacsi zsinórban termelt három pontot, egyenlített a Szeged, majd Na­gyova duplája után már vezetett is, 54-52. Paprikás lett a hangu­lat - senki sem fázott - Mészá­rost Horváth vágta arcon. A já­tékvezetők nem látták az ese­tet... Jött Kajdacsi. Kétszer is lab­dát szerzett, majd büntetett, 58-54. Újabb négy szegedi kosár, 62-54 lett az eredmény 29. perc­ben. És akkor az utolsó negyed. Hagara gyorsan begyűjtötte ötö­dik személyiét. Mészáros, majd a remek formában játszó Nagyova és Kajdacsi kosarival tovább nőtt a különbség, 70-57. Ugráltak a Fidelity Gruppo tagjai. Volt okuk az örömre. A nap pontja. Kajda­csi egy kézzel átvette a labdát, majd egy remek mozdulattal egy­ből a gyűrűbe juttatta. Csoda­szép találat volt, 74-60. Nem hagyta magát a BSE. Két perccel a vége előtt 80-71 -re megközelí­tették a Szegedet. A vége örömjá­tékot hozott, a fontos rangadót a Tisza-partiak 87-78-ra megnyer­ték. Újhelyi Gábor: - Nagyon bol­dog vagyok, gratulálok az egész csapatnak. Eldőlt, hogy a Szeviép-Szeged soron következő bajnoki mérkő­zését vasárnap játssza Zalaeger­szegen. A Zala Volán vezetőinek sportszerűségét bizonyítja, hogy belementek az időpontváltozás­ba, hiszen hétfőn már Sibenik­be, a FIBA Európa-kupa négyes döntőjére utaznak a Tisza-parti­ak. SÜLI RÓBERT A győzelem után pihen a szegedinagymester Lékó: foci és fallabda Lékó Péter és felesége, Szofi pihenéssel tölti a szabadidejét Fotó: Karnok Csaba A szegedi Lékó Péter a hollan­diai Wijk aan Zee-ben parádés győzelmet aratott. A magyar nagymester élete legjobb pozí­ciójában található a világrang­listán, 2764 Élő-pontjával már harmadik. Lékó Péter mosolygott. Kedvese, Szofi, kevésbé. Péter természete­sen a győzelemnek örült a legin­kább, míg Szofi megfázott a hű­vös hollandiai Wikj aan Zee-ben. A magyar nagymester ilyen jó pozícióban még soha sem volt a világranglistán: 2764 Élő-pontjá­val jelenleg a harmadik. Tegnap a szegedi újságírókkal randizott a Stefánia cukrászdá­ban. Egy remek hangulatú össze­jövetel volt, Lékó ontotta poéno­kat, sokszor csalt mosolyt a kol­légák arcára. - A héten csak pihenek. Ked­den az újszegedi sportcsarnok fitnesztermében „raktam" ren­det, míg ma délután Gellért Ba­lázs barátommal fallabdázom. Van miért visszavágnom, hiszen a Wijk ann Zee előtt megvert. Ta­lán ő bosszantott fel és sikerült megnyernem a tornát? Elképzel­hető. A heti sportolásnak ezzel nincs vége, ma este 7 órakor az Etelka sori munkacsarnokban a Délmagyar együttesében lépek pályára a Fidesz gárdája ellen. A jövő héttől már jóval komolyabb, feladatok várnak rám. Arshak Petroszjannal megkezdjük a fel­készülést a linaresi nemzetközi tornára. Itt sem „piskóta" me­zőny jön össze. Kaszparov, Anand, Topalov, Adams, Valleyo, Kaszimdzsanov csatázik majd két körben. Biztos, hogy most mindenki engem szeretne elkap­ni. Én állok elébe. Szoros partik­ra számítok, jóval kiegyensúlyo­zottabb lesz a mezőny. Kramnyik a világbajnoki döntőben nagyon elfáradt, ezért lemondta a szerep­lést. Én nem bánom, mert kicsit már „unalmassá" vált az orosz vb-első ellen mérkőznöm. Egy­előre még az biztos, hogy Linares után Monacóba utazom, egy show jellegű viadalon ülök asz­talhoz. Nyáron júniusban pedig kedvenc városomban, Dort­mundban csatázom. Egyelőre ez a programom, most azonban szeretném magam kipihenni, meggyógyulni, hiszen Hollan­diában mindhárman megfáz­tunk, Szofi és Arshak sincs töké­letes állapotban, igaz én már kez­dek kilábalni a betegségből. léjvvn v v ¡»¿m, is- R­Eleket megbüntették MUNKATÁRSUNKTÓL Az Óbudai Kaszások elleni baj­noki mérkőzésen 21 másod­perccel a meccs vége előtt, 102-85-ös Vásárhelyi Kosársu­li-vezetésnél a csereként pályára lépői/)'. Elek András miatt félbe­szakadt a találkozó. A fiatal irá­nyító - akinek az édesapja, Elek András a csapat egyik edzője ­elveszítette a fejét és előbb fel­lökte az őt átkaroló ellenfelét, majd hozzávágta a labdát. Ez­után az odafutó játékvezetőnek ugrott - ezért kiállították, majd lefújták a mérkőzést. A vásárhelyi kosaras a lefújás után elnézést kért a két bírótól, és a játékostársaktól. A klub ve­zetése nem sokat teketóriázott: a sportszerűtlen kosarast két hó­napra mindennemű sporttevé­kenységtől eltiltotta. A Liga fe­gyelmi bizottsága még nem dön­tött az ügyben, így még nem tud­ni, hogy a Kosársuli elveszíti-e a bajnoki pontokat, de nagy való­színűséggel búcsút mondhatnak ennek. A Biacsi ikrek érmei MUNKATÁRSUNKTÓL Szombaton és vasárnap rendez­ték meg Portugáliában a fogyaté­kosok mezei futó Európa-baj ­nokságát. A magyar és a szegedi színeket a Biacsi ikrek képvisel­ték. A rövidebb távon, 2000 mé­teren Biacsi Ilona 3. lett, testvére Bernadett pedig a 4. helyen ért célba. A 4000 méteren fordítot­tak a sorrenden, a bronzérem Bernadett nyakába került, a 4. pedig a Ilona lett. Csapatban Magyarország - a két Biacsival ­a második helyen végzett. Antal Andor edző tanítványai­ra legközelebb nemzetközi meg­mérettetés március végén Olasz­országban vár majd, akkor ren­dezik meg a fogyatékos atléták a fedett pályás kontinensviadalát. Tippek totózóknak Ennél csakis jobb jóhet a követ-ÍME, ATIPPjEINK kezőkben - mondhattuk az el­1. Bayern (D-Leverkusen (4.) IX múlt heti totójátékunk eredmé­2. Bochum (16.)—Bielefeld (12.) X nyének láttán, hiszen mindösz­3. Hannover (6.)-Ooitmund (13.) 12 sze hat találatot értünk el. Talán 4. Mainz (14.)—Hertha (7.) X2 a héten fordul a kocka, és kicsit 5. Nürnberg (ll.)-Hamburg (9.) 1 jobb százalékban tippelünk 6. Rostock (18.)—Schalke (2.) 2 majd a német és az olasz első 1 Stuttgart (3.)—K'latitern (10.) 1 osztályú meccsekre. A heti szel­8. M'gladbach (15.)-Feriburg (17.) IX vényen jobbára olyan mérkőzé­9. Wolfsburg (8.)-Bremen (5.) 2 sek szerepelnek, amelyek papír­10. Sampdoria (6.)—Fiorentina (16.) 1 forma sikereket ígérhetnek. 11. Palermo (8.)—Juventus (1.) IX Ilyen a Stuttgart, a Schalke, a 12. Parma (17.)-lnter (3.) X2 Hannover, illetve a Sampdoria, a 13. Roma (5.)—Bologna (11.) 1 Milán, vagy az Inter mérkőzése. 14. Milan (2.)—Lazio (15.) 1 REFLEKTOR rivíötcí lórii Bß.tsiQjcA ELSŐ BETON-EDZOMECCS Ma 19 órától az újszegedi sportcsarnokban edzőmérkőzést játszik az Első Beton NB l-es futsalcsapata. Ellenfele a szerb­montenegrói M22 Szabadka lesz. VETERÁN FOCITORNA Február 5-én (szombat) 8 órától veterán, 40 év felettiekből álló csapatoknak rendeznek kispályás labdarúgótornát a Déri-sportcsarnokban. Részletes program, szombat, I. csoport, 8 óra: Bokafogó-Sándorfalva, 8.30: Old Boys-Metál Duó, 9 óra: Bokafogó-Dózsa, 9.30: Sándorfalva-Metál duó, 10 óra: Dózsa-Old Boys, 10.30: Bokafogó-Metál Duó, 11 óra: Old Boys-Sándorfalva, 11.30: Sándorfalva-Dózsa, 12 óra: Bokafogó-Old Boys, 12.30: Metál Duó-Dózsa; II. csoport, 13 óra: Mol Munkástanács­Bőrker, 13.30: Kék Mókus­Lokomotív, 14 óra: Bőrker­Csongrád, 14.30: Mol Munkástanács-Kék Mókus, 15 óra: Lokomotív-Bőrker, 15.30: Mol Munkástanács-Csongrád, 16 óra: Bőrker-Kék Mókus, 16.30: Mol Munkástanács­Lokomotív, 17 óra: Csongrád­Kék Mókus, 17.30: Lokomotív­Csongrád. A helyosztókat másnap 8 órától rendezik meg. KEZD AZ IKV-ALSÓVÁROS Február 6-án (vasárnapi 10 órakor megkezdi a felkészülést a tavaszi szezonra az IKV-Alsóváros megyei III. osztályú labdarúgócsapata. Tóth „Pipu" István minden játékost vár a klub Szabadság téri pályájára. USZODAZÁRÁS A Szeged Városi Sportigazgatóság ezúton is közli, hogy az újszegedi sportuszoda február 5-én (szombat), 16 órától rendezvény (Szeged Beton VE-Savona LEN-kupa férfi vízilabda-mérkőzés), február 7-én pedig egész nap takarítás miatt zárva tart. BAJNOK A SZÉCHENYI Véget ért a VI. korcsoportos városi és megyei fiú kézilabda diákolimpia a bronzmeccs visszavágójával. Eredmény: Ságvári Endre Gyakorló gimnázium-Radnóti Miklós gimnázium 20-27 (8-16), legjobb dobók: Urbán 5, Szögi 4, ill. Kónya 11, Kiss 5. Végeredmény: 1. Széchenyi István gimnázium (edző: Avar György), 2. Csonka János Műszaki Szakközépiskola (Ludányi Márton), 3. Radnóti Miklós gimnázium (ifj. Láng Imre), 4. Ságvári Endre gimnázium (Bárok István), 5. Gábor Dénes gimnázium (Porobic Haris), 6. Dugonics András gimnázium (Nagy János), 7. Deák Ferenc gimnázium (Sprőber Péter), 8. Fodor József szakközépiskola (Vincze Tamás). FALUVÉGIÉK ELSŐK A szlovákiai Besztercebányán nemzetközi táncversenyen szerepelt a Faluvégi András, Tóth Orsolya szegedi, budapesti (New York, Papíron SC Szeged) páros. A vegyes duó a latin- amerikai táncokban a rangos mezőnyben első helyezést ért el. REALMADRID TV Kedden megkezdte műsorát a világhírű spanyol labdarúgó-egyesület által életre hívott Realmadrid TV. A kábelen és műholdas rendszeren is fogható futballcsatorna nemcsak belföldön, hanem Európában, majd később Ázsiában és Amerikában is megjelenik a piacon. A csatornán élő közvetítések, klasszikus Real Madrid-mérkőzések, elemzések és interjúk is láthatók. A nagy rivális FC Barcelona már korábban beindította saját adóját, a Barca TV-t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom