Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-23 / 45. szám
10 • KAPCSOLATOK« SZERDA, 2005. FEBRUÁR 23. MEGKERDEZTÜK VÁSÁRHELYI OLVASOINKAT Futott-e már kátyúba autójával i OLÁH JÓZSEF nyugdíjas őrnagy: - Nemrég hajtottam bele egy kátyúba. A kocsim jobb első kereke annyira megsérült, hogy el kellett vinnem egy szervizbe. Kijavították az összenyomódott felnit, valamint úgynevezett kerékösszetartó mérést is kellett készíteni. A kátyú nekem így összesen ötezer forintos kárt okozott. H0R0SZK0P Qü KOS: Hiába erőlteti, kapcsolata nem biztos, hogy működőképes! Ehhez két fél odaadása, szeretete szükséges! Törődjön bele a fájó tényekbe és lépjen tovább! ^pl BIKA: Délután részt vesz egy megbe* i szélésen, melyen lehetősége lesz bemutatni legújabb üzleti tervét néhány befolyásos embernek. Az estét kettesben tölti szerelmével fk^ IKREK: Ideges, ingerült és könyInyen kihozhatják a sodrából: Ne hagyja magát, mert sokan erre pályázhatnak! Jót tenne egy kis pihenés, lazítás! RÁK: Tartsa be ígéretét, ne hagyja, ^^ 1 hogy csalódjanak önben a gyermekek. Ellenben kérje számon az ön felé tett ígéreteket is. Az adott szó ugyanis kötelez AJ OROSZLÁN: Menjen el orvoshoz, vizsgáltassa ki magát! Keresse fel fogorvosát Is, ha problémája van! Egészségére mindig kell időt szakítania. f&i SZŰZ: Barátai sok aprósággal ^'kedveskedhetnek önnek. Igyekeznek a kedvében járni spontán ajándékaikkal. Értékelje odaadásukat, szeretetüket! /0\| MÉRLEG: Előfordulhat, hogy csalWWIfa játék tárgya lesz. Vigyázzon, ne vegye le lábáról a csillogás! Maradjon a saját kis világában, szeretteivel, családjával! V SKORPIÓ: Ha kapcsolata még friss, könnyen léphetnek tel összeütközések. Ha ezeket nem képes higgadtan kezelni, nem lesz hosszú a közös jövőjük. Legyen kész a kompromisszumokra! Jjs • NYILAS: A család és otthona domi! nálnak Töltsön minél több időt szeretteivel! A háziállatokat se hagyia figyelmen kívül, hiszen nekik Is törődésre van szükségük. BAK: Türelem rózsát terem, kedves Tm I Bak! Mindennek eljön a maga Ideje, csak ki kell várnia. A párkapcsolatokat ne erőltesse, mert azok biztos, hogy nem működnek! %>» j VÍZÖNTŐ: Ügyesen válogassa meg reH I szerelését! Több helyszínen, számos különböző szituációban kell ugyanis állnia ma|d a sarat. A ruha magabiztosságot ad. £££ HALAK: Kreativitása és hatodik érzéke folytán hihetetlen pénzügyi tranzakciót hajthatnak ma végre A haszon hatalmas, és az ön markát ütheti! TISZTELT OLVASOINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem teltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A jövőben leveleiket csak teljes névvel. lakcímmel/telefonszámmal fogadjuk. A lapban ezentúl azon levelek, e-mail üzenetek jelennek meg. amelyeknek írói nem kérik anonimitásukat. Kéziratot továbbra sem őrzünk meg és nem adunk vissza. MÁTOK ISTVÁN árubeszerző: - Nekem a kocsi munkaeszköz. A rossz utak miatt mentem már kátyúba Vásárhelyen is, Szegeden is. Kár egyik esetben sem ért, mert lassan hajtottam. A kátyúk azért is veszélyesek, mórt ha a sofőr későn veszi észre, hirtelen elrántja a kormányt, s már neki is ütközhet egy másik autónak. HAVASI LASZLO nyugdíjas: - Egész télen nem használtam az autómat. Olyan helyen van a garázsom, hogy ha sok hó esik, nehéz hozzáférni. Én pedig nem szeretek se havat lapátolni, se kocsit mosni. Korábban jóval több kátyú tarkította az utakat, mint manapság. Ma már a járdákon is néznie kell a gyalogosnak, hová lép. LENCSE ERNŐ vállalkozó: - Óvatosan közlekedem, így még nem történt baj. Nagyjából tudom, hol vannak a városban a kátyús utak. fó lenne, ha az önkormányzat jobban odafigyelne az utak állapotára. Szerintem utat nem javítgatni kell, hanem rendesen megépíteni. A felületi kezelés nem oldja meg a problémát. • P0STAB0NTAS Mindennapi sorstalanság Bűn az, hogy ma mindenki politizál. Ha ma a férjemnek vadast főzök, nem politikai döntést hozok. Megbeszéljük cs döntünk. Politikai döntés akkor lenne, ha a férjem azzal befolyásolna: - Ha igazi jobb- vagy baloldali vagy, akkor ma vadast főzöl! De ha nem ezt teszed, te egy hazaáruló... vagy! Talán sokkal előrébb lennénk, ha mindenki maradna a kaptafánál! Bármilyen gazdasági döntéssel találkozom, a politikai csatározások miatt mindegyik vagy hamvába holt, vagy teljesen eltorzult. így lehet az, hogy nagy beruházások a szükségesnek sokszorosába kerülnek, hogy új létesítmények már most elavultra épülnek. Ott állok meglepetten, vajon hogyan rendelkezhet ez működési engedéllyel? Ha valaki szóvá tenné, rögtön gaz jobb- vagy haloldalivá lenne, attól függően, hogy az érintett valami éppen milyen politikai erő szívügye. Az orvos nem gyógyít, a tanár nem tanít, a színész nem játszik, az anya nem szül, a sportoló nem sportol, hanem politizál. A politika pedig egyre terjeszkedik, mindenütt ott van, tartja a markát. Lassan ott kukkol a hálószobámban is és a mindenkori hatalom fogja eldönteni mikor és hogyan háljak a férjemmel. Az állam mindenre ráteszi a kezét. Legjobban a zsebemre, azzal, hogy majd ő leosztja. Le pedig semmi nem érkezik, mert ott a politika vámszedője. így aztán semmivé foszlik a személyes sorsunk. Egy politikai csata fölemészti, amit állítólag a mi érdekünkben a mi vérünkkel vívnak. Tegye a kezét a szívére minden politikus, cseppet nem érdekli a személyes sorsom, csak a hatalom érdekli. Csak az, hogy dönthessen, kinek mi jusson és kinek ne. Szeretném a saját sorsom élni. Nem vonz a politika, szívesen maradok a kaptafánál, mert ehhez értek, nagyon értek. Kedves politikusok, kérem, térjenek vissza a Parlamentbe, ismerjék meg végre a kaptafájukat önök is, képezzék magukat, ha kell, és végezzék jól a munkát. Nincs nagyobb boldogság, mint értéket alkotni a saját, személyes munkánkban! Bűn az utcára vinni, szétmosni, agyonrágcsálni azt, ami nem erre érdemes! FARKAS ETELKA, SZEGED Visszaforgatták az idő kerekét Szeretnek reagálni a január 22-én megjelent írásukra, melyben az olvasható, hogy egyre fogynak a bérletesek. Először is Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester mondatára szeretnem tiltakozásomat kifejezni. Az alpolgármester véleménye, hogy az emberek öszszcsségében elfogadták az új bérletrendszert. Ellenkezőleg, a lakosság igen nagy tiltakozása ellenére önök bevezették ezt a rendszert. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy az alpolgármester a választópolgárok nevében nyilatkozik. Az sem igaz, hogy ezzel az eljárással az államnak többe, a lakosságnak pedig kevesebbe kerül az utazás. Azt hiszem, ha az alpolgármester úr is bérlettel közlekedne, és nem az adófizetők pénzén vásárolt autóval és benzinnel furikázna, más lenne a véleménye. Szeretnék választ kapni arra is, hogy mire alapozták azt a döntésüket, amellyel megszüntették a Mihálytelek és Kecskéstelep lakosságát kiszolgáló 76/A jelzésű buszjáratot. Ezt a járatot a megszüntetés helyett inkább ki kellett volna vinni Mihálytelekrc, mivel nagymértékben javította az ezen területeken élők közlekedési helyzetét. Ezzel az intézkedéssel visszaforgatták az idő kerekét. Több mint 40 évvel ezelőtt ugyanis Kecskéstelepen még csak 1000-1200 ember élt, ezzel szemben most közel 3000. A telep lakosai közel 20 éven át kilincseltek a járat sűrítéséért, önök pedig egy tollvonással megszüntették azt. Felmerül a gyanú, hogy még a terület képviselőjével sem egyeztettek, hiszen ő akkor is támogatta a lakosságot, amikor önök az egyetlen megmaradt járatot is kiterelték a belvárosból, lakossági tiltakozás ellenére. Elképzelhetőnek tartom, hogy önöknek így jóval nagyobb megtakarítást jelent a bérlet árának emelése, a járatok ritkítása, csak éppen a lakosságot sújtják ezzel. Több más, fejlettebb állam nagyvárosában (pl. Stockholm), ha meg akarnak valamit változtatni a tömegközlekedésen, akkor a lakosságot is megszavaztatják a város több pontján elhelyezett szavazóládák segítségével. Az eredmény ismeretében pedig meghozzák döntésüket. Szót ejtett az alpolgármester arról is, hogy célszerű lenne a lépcsőzetes iskolakezdés bevezetése, amely intézkedés már egyszer megbukott. Szerencsésebb lenne talán a járatok csúcsidőben (iskolakezdés) való sűrítése, a nagyobb kocsik közlekedtetése, sűrítő járatok (76/A) visszaállítása. ILLÉS ISTVÁN, SZEGED Színházban voltam Ahogy öregszik az ember, egyre ritkábban mozdul ki otthonról, mostanában én is, mint annyi más kortársam, nézem a televíziót, bár hogy őszinte legyek, kevés kedvemre való műsort találok azokon a csatornákon, amelyeket fogni tudok. így hát marad az olvasás, meg az emlékezés. Nemrég azonban kaptam egy kedves meghívót a Csanádpalotai Kelemen Alapítvány Emlékestre. Mivel magam is szorgalmaztam az alapítvány létrehozását, betegségem ellenére, mindig figyelemmel kísértem fejlődését. Amikor tehettem, részt vettem ezeken az alapítványi estéken. A legelső: Sütő András, Advent a Hargitán című drámája volt, Sinkovits Imre cs Agárdi Gábor főszereplésével. Azóta sok sikert megért előadást néztem meg, de az idei várakozáson felül jó volt, ahol felléptek a helyi színjátszó csoport tagjai. Bevezetőként Hajas László méltatta az alapítvány eddigi munkáját, kiemelve a kézimunka szakkör tevékenységét, mivel gobelinhímzéssel, elkészítették a Kelemen parkban található felújított kápolna képét. Ezután kezdetét vette a három bohózat előadása. A dinnye c. népi komédia, Nóti Károly A nyúl című bohózata, illetve Rejtő Jenő Szabad a vásár egyfclvonásosa. A szereplők játékát vastapssal jutalmazta a 350 fős nézősereg. De szeretném elmondani, hogy az előadás minden szereplője kitett magáért, és nagy lelkesedéssel, tudása legjavát adva, növelte az előadás sikerét. Dicséretet érdemel Szügyi Andrásné rendező és segítői. Reményekkel eltelve tértem haza, hiszen ezen az esten nemcsak a sok fiatal lelkes szereplő, de a sok fiatal néző is azt mutatta, hogy a sok évtizedre visszanyúló palotai színjátszás ma is él, méltó Kelemen László nevéhez, aki a magyar nyelvű színjátszás megteremtője volt, és aki a palotai öreg temetőben nyugszik. Reméljük, a túlvilágról mosolyogva nézi, régi tanítványai utódjainak igyekezetét, mi meg örömmel várunk még sok, sok, ilyen nagy sikerű, színvonalas előadást. NÉMETINÉ K. ERZSÉBET, CSANÁDPALOTA CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzcnetcikct is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. OTP Tari Zsolt Újszegedről szorgalmazza, hogy az OTP gondolja át egy újabb bankjegy-automata kihelyezését Újszegeden. Jelenleg csak a Fő fasori van frekventált helyen. A marostői részen viszont igen sokan laknak, és nincs a közelben pénzfelvevő automata. Szerencsés lenne például a Hargitai ABC-hez, vagy a mellette levő postahivatalhoz telepíteni egyet. Lestárné Szikszai Julianna, az OTP szegedi igazgatóságának osztályvezetője elmondta: köszönettel vették a javaslatot, és megvizsgálják a lehetőségeket. TÜNTETÉS Palotásné Kecse-Nagy Etelka vásárhelyi olvasónk nem ért egyet a gazdák tüntetésével, szerinte a parasztok helyzete régen még rosszabb volt. Makra József Szegedről pedig úgy véli, hogy a kis jövedelműek, a nyugdíjasok is mehetnének tüntetni a Parlament elé. PANELMELEG Többen, köztük a 467-347-ről is reagáltak a panellakások fűtésével kapcsolatos cikkre. Olvasóink zöme azt panaszolta, hogy olajradiátorral, plédekkel kell védekezni a hideg ellen. Tóth István pedig azt nem érti, akinek melege van, miért nem zárja el a radiátort? lilli Mára kérdeztük: Futott-e már kátyúba autójával? Következő kérdésünk: Várja-e már a tavaszt? Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS számlázása normál tarifa szeririf történik. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu IGEN NEM MEGJÖTTÜNK SZEGED KOVÁCS BALAZS LASZLO Február 21., 17 óra 20 perc, 3180 g. Sz.: Zahorecz Melinda és Kovács László (Makó). DEÁK NOÉMI Február 21., 22 óra 15 perc, 3900 g. Sz.: Boldizsár Kornélia és Deák Attila (Becse .Szerbia-Montenegró). SZEKERES ROLAND Február 22., 7 óra 15 perc, 3480 g. Sz.: Tóth Adrienn Ivett és Szekeres Attila (Szeged). CSÍKOS BARBARA Február 22., 3 óra 23 perc, 2890 g. Sz.: Matuszka Irén és Csíkos Géza (Szeged). GYÖMBÉR BOTOND BENDEGÚZ Február 22., 8 óra 45 perc, 3450 g. Sz.: Fonyó Nikolett és Gyömbér László (Szeged). VARGA NÓRA Február 21., 10 óra 3 perc, 3200 g. Sz.: Gábor Ágnes és Varga Pál (Szeged). VÁSÁRHELY RÁCZ BENCE Február 21., 23 óra 0 perc, 3380 g. Sz.: Wolford Annamária és Rácz Tamás (Mindszent). ARANY KEVIN CSABA Február 22., 2 óra 25 perc, 3280 g. Sz.: Dajka Erzsébet és Arany Csaba (Szikáncs). SZENTES KONCZ TÍMEA Február 17., 5 óra 44 perc, 3340 g. Sz.: Tóth Mária és Koncz István (Szentes). BIHARI ENDRE Február 17., 14 óra 5 perc, 3530 g. Sz.: Vízi Éva Beáta és Bihari Zoltán (Szentes). HELFERSZOFI Február 17., 11 óra 15 perc, 3340 g. Sz.: Török Szabina és Helfer Róbert (Fábiánsebestyén). SZEGEDI BALÁZS LÁSZLÓ Február 20., 19 óra 18 perc, 3220 g. Sz.: Kardos Ágnes és Szegedi Zsolt (Gádoros). VÍGH TAMÁS Február 21., 9 óra 35 perc, 4340 g. Sz.: Dávid Éva Szilvia és Vígh Csaba (Csongrád). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hátköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174.