Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-19 / 42. szám
SZOMBAT, 2005. FEBRUAR 19. «MEGYEI TÜKÖR* KÉTHETENTE ÚJ HELYSZÍN Az újrókusi megnyitóval egy napon a szegedi Vörösmarty Mihály- és a Jerney János-iskolában is hasonló kiállítást rendeztek. Az ISPA-hulladékgazdálkodási programban résztvevő 33 település 65 oktatási intézményében mutatják be a vándorkiállítást, amelyet egy-egy helyszínen két hétig láthatnak a gyerekek. A házigazda óvodák és iskolák ^kül- és beltéri szelektív gyűjtésre alkalmas edényeket kapnak ajándékba. nereket szeptemberben kapták a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.-tól. A környezettudatos nevelés azonban már korábban megkezdődött az Arany János-iskolában: minden osztályban két szemétkosár van (a papír- és vegyes hulladéknak), a földszinti folyosó egyik sarkába pedig egy elemgyűjtő dobozt is beállítottak. A gyerekeket legfontosabb szövetségeseinek nevezte a 6 milliárd forintos hulladékgazdálkodási program részeként létrehozott kiállítást megnyitó Botka László polgármester. Arra kérte az iskolásokat, mondják el otthon, mit láttak és tanultak a szemét újrahasznosításáról és a hulladék szétválogatásáról - így szüleik is követhetik a jó példát. Az iskola aulájában állították föl a hulladék körforgását anyagmintákkal szemléltető paravánt, valamint a különféle szemétfajták gyűjtésére kijelölt, vadonatúj műanyag kukákat; a kimerült szárazelemeket külön edényben gyűjtik. NY. P. Senkinek nem használna az égetőmű bezárása Gondban a SZOTE Évente 500 tonna fertőzésveszélyes anyagot semmisítenek meg a SZOTE Kht. hulladékégetőjében. A keletkezett hőenergia a klinikákon hasznosul, s jelentős mennyiségű földgázt vált ki. Az uniós környezetvédelmi előírások következtében előfordulhat, hogy az év köze-' péig be kell zárni ezt az égetőt. Ez környezetvédelmi kockázatot jelenthet, ugyanakkor semmilyen hozadékkal nem járna. Az év közepéig be kell zárni azokat a veszélyeshulladék-égető létesítményeket, melyek nem teljesítik az uniós előírásokat, mert a működésükre kapott derogáció lejár - jelentette be a napokban Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Egyelőre nem tudott pontos adatot mondani a bezárandó üzemek számáról. Hozzátette: a létesítmények száma csökken ugyan, de az országban képződő veszélyes hulladék megsemmisítésére elegendő kapacitás a csökkentés után is rendelkezésre áll. A szegedi az ország legkorszerűbb veszélyeshulladék-égetője Fotó: Miskolczi Róbert Az 1998-99-ben, svájci kormánytámogatással létesült szegedi égetőmű korszerű, s a hasonló jellegű létesítmények közül ez bocsátja ki a legkevesebb káros anyagot - hívja föl a figyelmet dr. László Sándor, a hulladékégetőt üzemeltető SZOTE Kht. ügyvezető igazgatója. A környezetvédelmi jogi előírások azonban a létesítmény elkészülte óta kétszer is változtak, százmilliós nagyságrendű költségei lehetnek a korszerűsítésnek és az előírásoknak való megfelelés biztosításának. Ezt átcsoportosítással nem lehetne megoldani az egészségügyön belül. Az ügyvezető igazgató mégis optimista: bízik abban, hogy éppen egy uniós környezetvédelmi pályázat révén sikerül beszerezni a szükséges összeget; az önerő rendelkezésre áll. S ha mégis be kellene zárni a létesítményt? Szegedhez legközelebb Budapesten és Debrecenben lehet egészségügyi hulladékot égetéssel ártalmatlanítani, a szállítás költségekkel jár, és egyébként is üvegházhatású és egészségkárosító gázok kibocsátását jelenti, túl a szállítás kockázatán. Egyszersmind elveszne a hulladékégetés során keletkező hőmennyiség, mely földgázt vált ki. A hőenergiával fűtés, gőzelőállítás folyik, utóbbival orvosi műszereket sterilizálnak, és textiltisztítást végeznek. Úgy tűnik, ha megvalósul a bezárás, előnyökkel nem járna - hátránya annál több lehet. ECS. Összegyűjtötte az utcagyerekeket a dévai szerzetes Böjté Csaba a szeretet nagy erejéről Szentesen Ajtó-ablak bemutatótermet nyitott a Szeplast Tanácsadással segítik a lakossági ügyfeleket Vándorkiállítása hulladék újrahasznosításáról Ahol az alsósok is környezetvédők lesznek Az erdélyi és a moldvai csángó gyerekeknek gyűjtött Szentesen adományokat Böjté Csaba ferences szerzetes. Azt vallja az atya, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt az életben maradásra. Az éhhaláltól menti meg a gyerekeket a Magyarországon tavaly az Év emberének választott Böjté Csaba ferences szerzetes. A dévai árvák gyámolítója és a moldvai csángók segítője a maga egyszerűségével kimondhatatlan hatással van az emberekre. A szentesi látogatásakor a minap szűnni nem akaró tapssal köszöntötték az atyát, aki azért érkezett a városba, hogy adományokat gyűjtsön a pártfogoltjai taníttatására. A ferences szerzetes több mint egy évtizede szemelte ki magának a rossz állagú dévai kolostort, amelyet a saját erejéből újíttatott fel. Aztán összegyűjtötte az állomásokon kolduló, utcákon csellengő gyerekeket, akiket bevitt a romos kolostorból kialakított árvaházba. Azóta Romániában és Magyarországon is adományokat fogad el az atya azért, hogy taníttatni tudja a rászorulókat. Böjté Csaba ugyanis azt vallja: meg kell adni az esélyt mindenkinek a boldogulásra. Sokszor megtapasztalta az árvák megmentője, hogy ha eléje került egy rossz gyerek, ő képes volt kihozni belőle a jót. A székelyföldi Lacikát gyerekfejjel hozta világra az anyja, aki később férjhez ment, lett még három babája, s az elsőszülött fiú tehernek bizonyult. Lacit a nagymama nevelte, ám amikor az asszony meghalt, egyedül maradt az unoka. Böjté Csaba a fiatalkorúak börtönéből hozta ki Lacit. Az árvaházban derült ki róla, hogy bár betöltötte a 12. évét, még nem tudott olvasni. A fiatalabb gyerekek ezért csúfolták, Laci pedig a megtépázott tekintélyét seprűnyéllel próbálta helyreállítani. Csaba atya azonban imádkozott érte, majd arra kérte a gyerekeket, hogy legalább egymást ne bántsák, hiszen mindanynyian szenvedtek már éppen eleget. A fiú azóta megemberelte magát, és a szerzetes a Az Év embere címmel kitüntetett dévai (Erdély) Böjté Csaba azt vallja, hogy mindenkinek esélyt kell adni a boldogulásra Fotó: Vidovics Ferenc tíz legjobb barátja között említette. Az atya mindenesetre számtalanszor bebizonyította: képes „kiszeretni a jót" az utcagyerekekből, a kis csirkefogókból is. Attól függ a magyar nemzet jövője is, mondja, hogy egymásból kihozzuk-e a szeretetet. Böjté Csaba úgy véli, hogy a nemre igennel kell válaszolni, a rosszra meg jóval. A moldvai csángóknak iskolát kell építeni, amely épületnek - mint fogalmazott - lehet bal és jobb szárnya. A felnőttek egyébként sokat tanulhatnának a dévai árvaház lakóitól, akik mindig jókedvűek. Csaba atya szerint aki egyszer járt már közöttük, biztosan felkeresi őket megint, mert a gyerekeket levakarni sem lehet az illető nyakából. A szerzetes úgy véli: a Kárpát-medencében élő magyaroknak az Európai Unióban lehetőségük lesz az összetalálkozásra. Ezen állítását azzal egészítette ki, hogy nem azért mondta, mert valaki lefizette. Ám az összetalálkozáshoz az kellene, ha meg tudnánk fogni egymás kezét. BALÁZSI IRÉN Látványos átalakuláson megy keresztül a Szeplast Kft.: DélkeletMagyarország meghatározó műanyag nyílászárógyártó cége közelebb szeretne kerülni a lakossághoz. Ennek jegyében február 17-én nyitotta meg belvárosi Szeplast-bemutatótermét a Kálvin téren, a „kakasos" templomnál. Az újrókusi Arany János Általános Iskolában nyílt meg a szelektív hulladékgyűjtésről és a szemét újrahasznosításáról szóló vándorkiállítás. A gyerekek az épületben elhelyezett kukákba, valamint az udvari konténerekben helyezhetik el a fajtánként szétválogatott és újra földolgozható szemetet. - Bedobjuk a rosszat és kiveszszük a jót - fogalmazta meg a hulladék újrahasznosításának lényegét a második osztályos Drégelyi Dzsenifer a szegedi Arany János Általános Iskolában, ahol megnyílt a szelektív szemétgyűjtés és az újrafeldolgozás lényegét szemléltető vándorkiállítás. Bejelentkezés nélkül kopogtattunk be a 2. a-ba, tehát Ribáné Kamarás Zsuzsanna osztályának nem volt ideje fölkészülnie kérdéseinkre. A gyerekek azonban versengve jelentkeztek: Radvánszki Adrienn, Csikós Klaudia, Kovács Erik és Kotogány Bettina sorolta, hogy papírt, dobozokat, üveget és fémet kell a megfelelő kukába dobni, hogy a szemétből aztán a gyárakban újra hasznos dolgokat készítsenek. A 7. a osztályos Kovács Ágnessel a folyosón beszéltünk: ő még azt is tudta, hogy a hulladék újrafeldolgozása során kevesebb energia fogy, mint ha ugyanazt a terméket újonnan kellene előállítani. Mindenki személyesen felelős környezetünk védelméért mondta az iskola aulájában rendezett ünnepség megnyitóján Kissné Gera Ágnes igazgató. Elmondta még, hogy a szelektív gyűjtésre szolgáló udvari kontévizig teljes körű szolgáltatást nyújt, a tanácsadás mellett ötleteket is ad az érdeklődőknek. Az építkezőknek, felújítóknak mindenképpen érdemes tudni, hogy a korszerű nyílászáró jelentősen befolyásolja otthonunk értékét, amellett, hogy véd a hidegtől, nedvességtől. Arról nem is beszélve, hogy a kifizetett fűtésszámla senki számára sem lehet közömbös. A műanyag nyílászáróktól nemcsak az energiával való takarékosságot, hanem a hangszigetelést, a biztonságot, a fényvédelmet is elvárja a vásárlóközönség. Amennyiben a műszaki paraméterek megfelelők, az sem mellékes, hogy a hagyományos fehér mellett milyen színben kínálják az ajtókat, ablakokat. Börcsök Gábor elmondta, ma már lehetőség nyílik arra, hogy a műanyag technológiát alumíniumborítással kombinálják, ami a korlátlan színválaszték világát nyitja meg. Ezzel a lehetőséggel a fa nyílászáróknál megszokott látvány érhető el. Az alumíniumborítás emellett több évtizedes, időtálló megoldást jelent. A megfelelő fejlesztéseknek köszönhetően a magasabb műszaki tartalmat a Szeplast Kft. elérhető áron tudja kínálni, (x) A tízéves múltra visszatekintő szegedi cég, a Szeplast Kft. bemutatóterme sok újdonságot kínál azoknak, akik családi házat szeretnének építeni, vagy nyílászáróik lecserélésén gondolkodnak. Az üzletben a mai, divatos színű épülethomlokzatokat és az azokba épített korszerit nyílászárókat jelenítik meg az érdeklődők előtt Fontos szempont hogy szaktanácsadással is segíük a leendő vásárlókat a választásban. Börcsök Gábor ügyvezető elmondása szerint a bemutatóterem megnyitása is része annak az átalakulásnak, amelyen a Szeplast Kft. átmegy. Ennek a megújulásnak a részeként a legfrissebb technológiai újításokat vezetik be a gyártásban, egy stratégiai együttműködés keretében. Ebben a legnagyobb tradíciókkal rendelkező német nyílászáró-fejlesztő céggel kötöttek szerződést kizárólagos gyártásra. A Szeplast Kf t. a felméréstől a beépítésig és a szerA szegedi Arany János Általános Iskola 7. a osztályosai a hulladék körforgását szemléltető tárló előtt Fotó: Miskolczi Róbert