Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-10 / 34. szám

MEGYEI TŰKOR CSÜTÖRTÖK, 2005. FEBRUÁR 10 Somogyi kanonok egykori adománya Szegednek örök tulajdona Békésen egymás mellett A lényegi feladatokban nagy kü­lönbségek vannak az egyes könyvtártípusok között, nem véletlenül működnek egymás mellett külön városi, megyei, intézményi könyvtárak minden nagyobb településen - fogal­mazták meg sokadszor a két szegedi „szomszédvár", a So­mogyi-könyvtár és az új épü­letébe nemrég beköltözhetett egyetemi könyvtár vezetői. En­nek ismételgetésére azért kény­szerülnek, mert fel-felröppen­nek „összevonási gondolatkí­sérletek". - Gyakran érzem úgy, hogy leg­alábbis valamiféle rivalizálásba igyekeznek kényszeríteni ben­nünket egyes szegedi vélemény­formálók, pedig ez teljes abszur­ditás - mondja Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a Somogyi-könyvtár igazgatója. - Nemcsak azért nem lehe­tünk versenytársak, mert az egyetemi könyvtár épülete újon­nan épült és 21. századi techni­kával fölszerelt, mi pedig egy húsz évvel ezelőtti épületben és szerényebb informatikai felsze­reltséggel működünk. De azért sem, mert a dolgunk is más, a feladataink és szolgáltatásaink nem összehasonlíthatók. Mégis, óhatatlanul is a hatása alá kerü­lünk ennek a rivalizálási pszi­chózisnak. Például, mióta beköl­tözött az egyetemi könyvtár az új épületébe, mi működésbe he­lyeztünk egy számlálót, hogy pontos adatokkal tudjuk bizo­nyítani: a látogatottságunk nem csökken drasztikusan. - A világ nagy könyvtárainak bizonyos szakmai normáknak kell megfelelniük - magyarázza dr. Mader Béla, az egyetemi könyvtár főigazgatója. - Ha szigorúan vesszük, a mi új könyvtárunk sem képes meg­Szőkefalvi-Nagy Erzsébet és Mader Béla Fotó: Schmidt Andrea, Káinok Csaba felelni annak az előírásnak, mely szerint a „célközönség" 10-15 százalékát egyidejűleg kell tudni kiszolgálni. Mert ha a 30 ezer kö­rülire tehető szegedi egyetemista létszámot tekintjük, azt kell mondanunk, nem tudjuk egy­szerre leültetni a 15 százaléku­kat. Persze városi közönségünk is van, ám jobbára a tudományos érdeklődésű, kutatói feladatokat ellátó értelmiségi körökből. A közkönyvtár funkció, a nagy tö­megek, a lakosság minden réte­gének ellátása a Somogyira hárul - ez igen nagy tömegű könyvet és sok helyet igényel. Az intézményvezetők példával is igyekeztek megvilágítani a fel­adatok másságát. Bárha No­bel-díjas írónk Sorstalanság cí­mű művét minden egyetemistá­nak is ismerni illik, az egyetemi könyvtár kettőnél több példányt nem tud beszerezni szépirodalmi művekből, még a Sorstalanság­ból sem. A több példány beszer­zésének kötelezettsége a városi könyvtáré, és az érdeklődő teljes városi lakosság mellett - egyete­mi városról lévén szó - bizony a bölcsészek is a Somogyiba járnak szépirodalmat olvasni. - Speciálisan a közkönyvtár feladata a település dolgairól tá­jékoztatni, amire a helyismereti gyűjteményünk szolgál. Évi 9 ez­ren vesznek részt a gyermek­programjainkon, a középiskolá­sok oktatását rendkívüli órákkal, könyvtári foglalkozásokkal segít­jük - sorolja tovább a sajátos fel­adatokat Szőkefalvi-Nagy Erzsé­bet. - A mi esetünkben ráadásul van egy, a többi városi közkönyv­tártól eltérő körülmény, neveze­SZ0BESZED ELLEN A két szegedi „szomszédvár" ve­zetői ki nem ejtenék a szájukon: összevonás. Nem akarnak holmi tájékozatlanságból eredő szóbe­szédet akaratlanul is fölerősíteni. Úgy vélik, ha mindenki számára világos lesz, mennyire különbözik egymástól a két könyvtár feladata, ez a „gondolatkísérlet" szintjén sem merül föl többé. tesen, hogy a Somogyi: alapítvá­nyi könyvtár. Az alapító által Szeged város „örök és elidegenít­hetetlen" tulajdonába adott mu­zeális gyűjteményben igen ma­gas színvonalú és egyedi régi tu­dományos anyag található. Ilyen nincs máshol. S. E. Megjelent Kovács Miklós Hazatérése Hazatérés címmel a Szegedért Alapítvány támogatásával a Bába Kiadó gondozásában jelent meg a Kovács Miklós összegyűjtött verseit tartalmazó kötet. MUNKATÁRSUNKTÓL Kovács Miklós első írása 1957 tavaszán je­lent meg lapunkban, amelyben attól kezdve évtizedeken át külső munkatársként rend­szeresen publikálta verseit. A Bába Kiadó gondozásában nemrégiben jelent meg Haza­térés című kötete - ebben azokat a költemé­nyeit is összegyűjtötte, amelyek először a Délmagyarországban láttak napvilágot. Kovács Miklós Abádszalókon született 1930-ban, Szegeden és Budapesten szerzett egyetemi diplomát. Volt tanácsi hivatalnok, könyvtáros, majd harminc év elmúltával fő­iskolai tanárként lett nyugdíjas - immár több mint egy évtizede. „A költészetem-verseim olvastán ez kiderül - Petőfi, József Attila, Ily­lyés nyomvonalán jártam; eszményeiket is maradéktalanul vállalom, ezért azt tartom, hogy a költészet is legalább sóhajtson - Dosz­tojevszkij szavaival - a világ megalázottjai­ért. Lehetőség szerint a líra kétezer éves vív­mányainak eszközeivel" - vallja a szerző. A kötetet Kalmár Márton szobrászművész raj­zai illusztrálják. Egyedülálló kutatás az Ágota Alapítványnál Kothencz János példakép lett Példakép-díjjal jutalmazta Kothencz Jánost (képünkön), a szegedi Ágota Alapítvány vezetőjét a Pannon GSM Példakép Alapítvány A díjazott most olyan állami gondozottakat felzárkóztató program kidolgozásával foglalkozik, amely tudományosan megalapozza a mindennapokban már bevált nevelő módszert. Több mint ezer jelölt közül kura­tórium választotta ki a három példaképet, Kothenz János mel­lett Madarász Anitát, a szentlő­rinckátai óvoda vezetőjét és Sárai Ritát, a Gördülő Tánccsoport művészeti vezetőjét. - Nem tekintem magam példa­képnek. Meglepett a díj, a jelö­lésről is csak később értesültem, ugyanis a munkatársaim adták be az alapítványhoz az önéletraj­zomat - hangsúlyozta Kothenz János, aki kilenc éve működteti alapítványi formában az állami gondoskodásban élő, veszélyez­tetett fiatalokért tevékenykedő szervezetet. - Egy vasárnap a játszóházunk­hoz hívtak, azt hittem krízis­helyzetről van szó. Itt tudtam meg, hogy beneveztek, és már csak néhányan vagyunk verseny­ben a díjért. Aztán a vizsgaidő­szakom végén kaptam a hírt ar­ról, hogy nyertem. Örültem ne­ki, de a munka fontosabb. Nya­ranta országos találkozókat, év közben számos más programot szervezünk. Az állami gondozot­tak felzárkóztatását segítő prog­ram kidolgozásával foglalkozunk a következő időszakban, amely alátámasztja, hogy a mindenna­pos gyakorlatban már bevált módszerek szakmailag is rend­ben vannak." Az állami gondozásban felnőtt Kothenz János elmondta, az ala­pítvány a saját pedagógiai mód­szereivel a társadalmi beilleszke­désben kíván segíteni. A cél az hogy a gyerekek saját szeretetre­méltóságába vetett hite kitelje­sedhessen. A módszertan kidolgozását ku­tatatómunka előzi meg, melyet egy német katolikus szervezethez beadott pályázatuk révén valósí­tanak meg. A pályázathoz Mádl Dalma asszony, a köztársasági el­nök felesége és Bíró László, a Ma­gyar Katolikus Püspöki Kar csa­ládreferens főpásztora is a nevét adta.A családügyi minisztérium, valamint a Szegedi Tudomány­egyetem három szociológusa, Fe­leky Gábor, Lőrinczi János és Rácz Attila is segíti a programot. A Hittudományi Főiskola neve­léstudományi tanszékéről Sdvai János támogatja az alapítvány 270 fős karitatív segítői csapatát. A megyei gyermekvédelmi szak­szolgálatok igazgatói, a családott­honok gyámjai szintén partnerek az úttörő jellegű kutatásban, me­lyet tanárok, pszichológusok, szo­ciális munkások végeznek. A kutatás attól egyedülálló, hogy az összes állami gondosko­dásban nevelkedő fiatalra kiter­jed. G. ZS. Fotó: Karnok Csaba Hétfőn Valentin-nap, a szerelmesek napja Egyetlen lépést sem tehetünk már a városban anélkül, hogy ne látnánk minde­nütt piros szívecskéket. A szerelmesek - és a kereskedők - készülnek: hétfőn, feb­ruár 14-én Valentin-nap. Magyarországon 1990-ben határozta el Szakmai Egyesülete, hogy meghonosítja a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők hazánkban a szerelmesek napját. - A Valentin-nap a világ virágünne­pe. Ekkor kel el a legtöbb csokor világ­szerte - mondta az egyesület elnöke, Gombás Attila. - Amikor 15 évvel ez­előtt a Kongresszusi Központban meg­rendeztük Valentin-napi virágkiállítá­Gémes Márta szerint Valentin-napon évek óta kevesebb virág fogy. Szív nélkül nincs igazi szerelemcsokor Fotó: Miskolczi Róbert sunkat, az emberek csodálkozva fogad­ták az új ünnepet. Azóta viszont itt­hon is jeles napként tartják számon. Virággal, apró ajándékkal fejezzük ki szeretetünket. A szegedi Mákvirág üzletben Gémes Márta azt mondta, az utóbbi években alábbhagyott a Valentin-napi virágvá­sárlás, inkább desszertet, parfümöt adnak ajándékba. A legtöbb virág ná­luk nőnapkor kel el. A jeles nap előtt az üzletek akciós árakkal csábítják az ajándékvadászokat, s kínálat van bő­ven. Valentin-nap alkalmából szinte minden eladható, amin szíves minta van. Vehetünk piros szívecskés ágyne­műhuzatot 1999 forintért, szívmintás törülközőt 599-ért, szív alakú párnát 359 forintért. Kelendők a plüssfigu­rák, az elmaradhatatlan mackót pedig 1290 forintért vásárolhatjuk meg, ter­mészetesen szívvel a kezében. Egyesek mobillogót küldenek kedvesüknek, mások vacsorázni viszik szerelmüket, és szívesen ajándékoznak illatszere­ket. Az egyik belvárosi üzletben 20-30 százalékkal adják olcsóbban a parfü­möket. Kerekes Bálint épp a barátnő­jének választott egy „visszafogott illa­tot". - A Valentin- vagy Bálint-nap ne­kem nem elsősorban névnap, hanem a szerelem ünnepe. Büszkén mondha­tom, az elmúlt három évben ugyanan­nak a lánynak vehettem ajándékot. Az ár nem számít, a lényeg, hogy örüljön. Vannak olyanok is, akik úgy vélik: a Bálint-'vagy Valentin-napnak nincs he­lye a magyar ünnepek sorában, számuk­ra ez erőltetett. Hodhász Barbara nem tartja jeles napnak február 14-ét. - Nem értem, miért kell nekünk egy olyan ünnep, ami nem is magyar. Csak arra jó, hogy a virágüzletek meg a bevá­sárlóközpontok jól járjanak. Akit szere­tek, azt az év többi napján is szeretem, és ezt ő tudja is, mert jelét adom az érzé­seimnek nap mint nap. NYEMCSOKÉVA VALENTIN-KULTUSZ Az egyik eredetmonda szerint Valen­tint a II. században a keresztény ül­döző II. Claudius császár börtönbe záratta. A rab beleszeretett a bör­tönőr vak lányába, s meggyógyítot­ta: visszaadta a látását. Február 14-én mégis kivégezték. Halála előtt egy rövid üzenetet küldött szerelmé­nek, amely így szólt: „A te Valenti­nod". Az angolok már 1446-ban ün­nepelték e napot, az 1700-as évek­ben pedig divatossá váltak a Valen­tin-verseskötetek. A 19. században üdvözlőkártyákat küldtek az embe­rek szeretteiknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom