Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-25 / 20. szám

14 »SPORT» KEDD, 2005. JANUÁR 25, Az utolsó öt fordulóban az élre szeretne kapaszkodni a szegedi nagymester Lékó Péter hatalmas hajrát nyit SAKK Lékó Péter nyolc forduló után a második helyen áll a Wijk aan Zee-ben zajló nemzetközi sakk­tornán. A nagymester célja nem változott: szeretné megnyerni a nem mindennapi erősségű ver­senyt. Fél pont hátrány. A jelenlegi lis­tavezető bolgár Veszelin Topalov 5,5 ponttal vezeti a Wijk aan Zee-ben zajló nemzetközi sakk­versenyt. Az élen álló nagymes­ter mögött közvetlenül ott áll Lékó Péter. A magyar játékos­nak öt pontja van. Nyolc mér­kőzés alatt kétszer diadalmas­kodott, míg hatszor döntetlent játszott. A világbajnoki döntős verseny­zővel tegnap ebéd után, a szabad­napon beszélgettünk telefonon. Nehéz partik - Éppen arról társalogtunk edzőmmel, Arshak Petroszjan­nal, hogy eddig hihetetlenül ne­héz volt a sorsolásom. Nyolc par­tiból ötször kellett sötét bábukat vezetnem. Most jó rápillantani a következő meccsekre, szeretném az utolsó öt fordulót jól zárni. Eddig az orosz Griscsuk ellen iz­zadtam meg a legjobban. Végig kiegyensúlyozottan játszott, azonban szerencsére jól reagál­tam minden próbálkozására, így sikerült kivédekeznem a mérkő­zést. Az ötödik fordulóban Lékó Kramnyikkal csatázott. Az el­vesztett világbajnoki döntő után először mérkőzött egymással a két sakkozó. Svájcban 7:7 volt a VERSENYTABLA Versenyzők 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 pont Griscsuk 1/2 1 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 4,5 Short 1/2 1 0 0 1/2 1 1/2 1/2 4 Morozevics 0 0 0 1/2 1 1/2 0 0 .; 2 Bruzon 1/2 1 1 0 1/2 1/2 1/2 0 4 Topalov 1/2 1 1/2 1 1 1 1/2 0 5,5 Polgár 1/2 1/2 0 1 0 1/2 1/2 1/2 3,5 Sokolov 1/2 0 1/2 1/2 0 0 1/2 1/2 2,5 Lékó 1/2 1/2 r 1/2 1/2 1/2 1/2 1 5 Szvidler 0 1/2 0 1/2 0 1 1/2 1/2 3 Ponomarjov ...... 0 1 1 1/2 1/2 1/2 1/2 0 4 Kramnyik 1/2 0 1/2 1 1/2 1 1/2 1/2 4,5 van Wely 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 ö 1/2 3,5 Adams 1/2 1 1/2 1 1/2 1/2 1/2 1/2 5 1 Anand 1/2 1/2 1 1 0 1/2 1 1/2 ... Lékó Péter győzelemre hajt Fotó: Miskolczi Róbert Fonás: www.coruschess com DM-araftka végeredmény. A döntetlennel az orosz maradt a vb-első, Lékónak nem sikerült a trónra ülnie. Kramnyik megizzadt - Természetesen furcsa volt új­ból egymással szemben helyet foglalni. Sikerült meglepnem Kramnyikot. Éppen azt a takti­kát választottam, amelyet Bris­sagóban, az utolsó előtti forduló­ban alkalmaztam ellene. Akkor gyorsan megtalálta az ellenszert, míg most sokáig nyerésre álltam. Hiába nyomasztotta a tét, a vé­gén megtalálta a helyes utat, döntetlenre hozta a partit. Wijk aan Zee-ben fokozódnak az izgalmak. Sok-sok meglepetés történt a XlX-es kategóriájú tor­nán. Biztos mérkőzéseket buk­tak el az esélyes sakkozók, a „ki­csik" jó néhány csodás találkozót vívtak. Energiagyűjtés - A hollandiai viadalra mindig is jellemző volt, hogy szenzációs mérkőzések alakulnak ki. Tizen­négyen vagyunk, és mindenki nyerni akar. Ezért is szeretik a sakkbarátok ezt a versenyt, mert félelmetes milyen izgalmas játszmák alakulnak ki. A rende­zésre egy rossz szó nem lehet, a pihenőnap nagyon jól jött. Most minden energiámat a hátralévő partikra gyűjtöm: nem mond­tam le arról, hogy a végén győzte­sen térjek haza. Már kedden az angol Short ellen mindent meg­teszek a győzelem megszerzésé­ért, jó lenne újabb ponttal gazda­godni. Lékó Péter hátralévő mérkő­zései, 9. forduló (ma): Lé­kó-Short (angol). 10. forduló (szerda): Morozevics (orosz)-Lé­kó. 11. forduló (péntek): Lé­kó-Bruzon (kubai). 12. forduló (szombat): Topalov (bolgár)-Lé­kó. 13. forduló (vasárnap): Lé­kó-Polgár. SÜLI RÓBERT Maradtak negyedikek _K0SÁRLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeviép-Szeged NB I A csopor­tos női kosárlabdacsapata to­vábbra is őrzi negyedik helyét a bajnokságban. A Tisza-parti együttes tizenegy meccs után hat győzelmet és öt vereséget köny­velhet el. A következő forduló­ban szombaton (kezdés: 18 óra) lépnek pályára Újhelyi Gábor ta­nítványai, hazai környezetben a jelenlegi harmadik Szolnokot fo­gadják az újszegedi sportcsar­nokban. A2NB1A CSOPORT ÁLLÁSA 1. Pécs 12 - 102M76 2. Sopron 11 2 1067- 858 3. Szolnok 9 3 958- 712 4. Szeviép-Szeged 6 5 759- 860 5. BSE 6 6 897- 882 6. Diósgyőr 6 6 918- 933 7. ZTE 4 9 831- 979 8. BEAC 1 12 783-1123 9. Szekszárd - 12 684- 994 1.000 0.923 0.833 0.773 0.750 0.750 Élre ugrottak MUNKATÁRSUNKTÓL A Miskolcon aratott fölényes győ­zelmének köszönhetően élre ug­rott a Vásárhelyi Kosársuli NB IB csoportos férfi kosárlabdacsapata. /NB! A CSOPORT ALLASA 1. Vásárhelyi kosársuli 11 2 1190- 867 0.923 2. MAFC 10 2 1101- 894 0.917 3. Óbudai Kaszások' 9 4 1220-1084 0.848 4. Bp. Honvéd 8 5 1185-1081 0.808 5. Ttszaújváros 8 5 1015- 938 0.80! 6. Budafoki KK 8 5 1209-1198 0.808 7. Debreceni Egyetem 5 7 955- 887 0.708 8. Diana SE 2 10 842- 960 0.583 9. Nagykőrös 1 11 979-1259 0.542 10. Miskolci EAFC 1 12 929-1463 0.538 Tanfolyam Tanúsítási szám: 01-0507-04 A. sz.: 0036 ÉG) piwirirMiu:« Március hónapban indul az OKJ 54 3436 03 mérlegképes könyveié' államháztartási szakos képzés intenzív formában Részletfizetés, adókedvezmény! Csongrád Megyei Képzési Központ Telefon: 62/420-652, 481-060 Szeged, Mér,:: u. 6/tT • ANGOLNYELV TANFO­LYAM különböző szinteken a COOL-nál. Szeged, Gu­tenberg u. 14. Tel.: 62/555­442. Akkreditáclós lajstrom­szám: AL-1023. (41688701) • ANGOLNYELV TANFO­LYAMOK, nyelvvizsga-elő­készítők a Sterling House­nál! OKÉV reg.: 06-0113­03. Beiratkozás február 4­ig. 15-18 óráig. Szeged, Szentháromság u. 2. Infor­máció: 62/424-766, 30/596­40-05. Http://sterllnghouse. hu. (41689196) • IPARIGÁZ- és olajtüzelő berendezés kezelő tanfo­lyam indul februárban Sze­geden. a Megamos Kft. (nysz.: 03-0004-04, AL0559) szervezésében. T.: Lengyel László 62/478-227, 72/324-842. (41689315) • KERESKEDŐ vállalkozó, vendéglátó vállakozó OKJ-s képzés Indul Szegeden, ja­nuár 28-án. Vizsgadíjjal, jegyzettel 80.000 Ft. Kapós Bróker Kft. 30/267-8587. (41586728) • TŰZVÉDELMI szakvizs­gára felkészítés, vizsgáz­tatás. Érd.: 20/9-664-279, 62/315-461. (41688635) Téglaépítésű lakás • 7 éves, másfél szobás, 3 emeleti, társasházi lakás új állapotban, Damjanich utcá­ban eladó. Érdeklődni: 14 óra után, 06-20/216-9283. (41384715) LIMIT Kft. Ingatlaniroda SZEGED, József A. sgt. 2.1/4. Tel.: 62/551-651, 30/685-4602 Szeged, Veres ács utca 41. szám alatt épülő társasházakban 2005. őszi átadással 42-94 nr közötti alapterületű lakások ELADÓK. TEUES KÖRŰ JOGI ÉS o HITELÜGYINTÉZÉS! | További kínálat o www.Iimit.hu/veresacs • DEBRECENI utcában II. emeleti, 1,5 szobás, ame­rikai konyhás lakás 10.500.000 Ft. Tel.: 486­203. (41688914) Téglaépítésű lakás • BELVÁROS szívében. Takaréktár u.-i, földszinti, galériázható, 55 nm-es, 1 hatalmas szoba, fürdőszo­ba, konyha, spájz, előszo­ba. Irodának, rendelőnek kiválóan alkalmas, bérleti jog 6.800.000 Ft-ért eladó. Szeged: 06-30/9727-164. (41688801) • BUDAPEST-ZUGLÓ köz­ponti helyén 63 nm, nappali, két szoba, erkély, beépített bútorokkal, kertre néző tég­lalakás, liftes eladó. Sze­gedről utazóknak vonatállo­más közel. 16.800.000 Ft. 06-20/210-7455. (41688353) • BARÁTSÁG utcai, I emeleti, teljesen felújított, klímával ellátott lakás garázs zsal, azonnal beköltözhe­tően eladó. Érd.: 06-20/42­14-742. (41587275) oHARMÓNIA LAKÓPARK w 3 ÚJ AKCIÓNK!!! ^ Cd A Harmónia Estate Kft. kivitelezésében épülő " társasházban 147 OOO Ft/nm pjjj W bruttó ártól szerkezetkész lakások leköthetők. n 2005. február 28-ig t/3 N» £ tS» < CENTRAL ESTATE KFT. -%<&* • t/3 O Szeged, Victor H. u. 5. • Tel.: 62/550-550 3» < « megkötött szerződések esetén 260 literes kombinált hűtőt adunk ajándékba! Uj, KULCSRAKÉSZ társasházi lakás Újszegeden 200 E Ft/nm alatt? IGEN! A Fülemüle utcában épülő, 10 lakásos épületekben, 2005. márciusban és áprilisban átadásra kerülő, kulcsrakész, 70-84 nm-es lakások és Irodák 195 E Ft/nm-től, valamint épületben lévő garázsok leköthetők. A Franciahögyön 2005. júliustól átadásra kerülő épületekben 50-115 nm-es, kulcsrakész lakások 160 E Ft/nm-től leköthetők. Fizetés: 20% ügyvédi letétbe, maradék önrész kulcsrakész állapotban. Teljes körű, díjmentes támogatás-ügyintézés. Felvilágosítás: Reál Hungary Kft. 6724 Szeged, Pacsirta u. 1. • www.realhungary.hu Tel.: 555-821, 70/312-19-14, 30/9047-045 • BERKERT u. 47. alatti, új társasház t: emeletén 82 nm-es lakás eladó. Szeged, 06-30/619-63-52. (41688465) • FELSŐVAROSBAN 3 szobás, III. emeleti lakás 11.500.000 Ft. Tel.: 486­203. (41688903) • GÉM utca 17. szám alatti, 8 lakásos társasházban, tel­jes ügyintézéssel (bank, szocpol., ügyvéd, közmű­vek, lakóképviselet, haszná­latba vétel), 2005. évi át­adással eladók. Szeged, 20/ 980-54-41, (41080756) • GÉM utca 17. szám alatti, minden igényt kielégítő, 4 szobás, panorámás, II. emeleti társasházi lakás 2005. évi átadással, szer­kezetáron (20 millióért) ela­dó. Szeged, 20/980-54-41. (41384403) • NÉMET OSZTRÁK ügy­feleink részére eladó ingat­lanokat keresünk! 06-1/ 210-4673. (41688851) • SZEGED, Bérkert u. ele­jén (Újszeged), 10 éves tár­sasházban t. emeleti, 55 nm-es, 1,5 szoba + étke­zős, klímás, erkélyes, Igé­nyes lakás eladó. Érd.: 30/ 682-6433. (41688172) • SZEGED, Bárka utcai, 96 nm-es, 3 szoba, étkezős, felújított, szép állapotú tég­lalakás dupla garázzsal el­adó. Ár: 20 M Ft + 2 M Ft. 20/954-6400. (41789438) • SZEGED, Beretzk Péter utcai, 61 nm-es, 1+2 szo­bás, étkezőkonyhás, frissen festett, 4. emeleti, klímás lakás garázzsal eladó 8,0+2,0 M Ft. Tel.: 30/9156­169. (41789440) • SZEGED, Budapesti krt.­i, 52 nm-es, III. emeleti, erkélyes, parkettás téglala­kás eladó, szükség esetén garázzsal is. Ár: 8,2+1,8 M Ft. Tel.: 06-30/403-7678. (41789442) • SZEGED, Csongrádi és Makkoserdö sor keresztező­désénél 51 nm-es, III, eme­leti. nem tetőtéri, belső ud­varra néző, kétszobás lakás udvari parkolással eladó. Ár: 11.300.000 Ft. Érd.: 06-30/ 252-0283. (41689277) • SZEGED, Csaba utcai, 72 nm-es, II. emeleti, erkélyes, 2 szoba + nappalis, kiváló állapotú, társasházi téglala­kás eladó. Garázs megvá­sárolható. Ár: 16,5 M Ft. Tel.: 30/403-7678. (41789448) • SZEGED, Móra utcai, I. emeleti. 2 szobás. 54 mz­es, igényes társasházi lakás 5 éves házban, kocsibe­állási lehetőséggel eladó. Irányár: 12,2 M Ft. Érd.: 06­20/331-75-03. (41182302) • SZEGED, Sándor u. 55. szám alatt induló társasház­ban 45, 55, 65 és 80 nm-es lakások eladók Érd.: 20/ 9460-083. (41484824) • SZEGED BELVÁROSI, III emeletnek megfelelő, 3 szo­bás + nappalis, 77 nm-es, gáz-központi fűtéses, kli­matlzált, tetőtéri lakás tulaj­donostól eladó. Érd.: 06-20/ 976-8643. (41484960) • SZEGED-BELVÁROSI, 2 nagyszobás, földszinti, jó állapotú, 87 nm-es lakás tulajdonjoga lakottan, udvari parkolóval, villamostól, troli­busztól 1 percre eladó. Bármire alkalmas, jó be­fektetés. Irányár: 8,7 M Ft. Tel.: 30/413-8925. (41689050) • SZEGED BELVÁROSI, 40 nm-es, szépen felújított, ki­váló állapotú, összkomfor­tos, egyszobás lakás régi építésű, polgári házban el­adó. Irányár: 7,8 M Ft. Érd.: 30/527-0467, 62/452-961. (41689164) • SZEGED-BELVÁROSI, I emeleti, 63 nm-es, 1,5 szo­bás, exkluzíván felújított la­kás bérleti joga szép, ren­dezett házban 8.100.000 Ft-ért átadó. Érd.: 06-20/ 9460-266. (41689342) • SZEGED-BELVÁROSI, I emeleti, 161 nm-es, teljes felújított, padlófűtéses, pol­gári lakás irodának is al­kalmasan eladó 28,9 M Ft. Tel.: 20/954-6400. (41789445) • SZEGED-BELVÁROSI, 119 nm-es, 4(5) szobás, igényes, 10 éves téglalakás liftes házban, azonnal be­költözhetően, autóbeállással eladó. Ár: 21,5 M Ft. Tel.: 30/508-9006. (41789446) HIRDETÉSFELVÉTEL: Hegedűs B. Klára, Zákányszék, lengyel tér Telelőn: 06-201442-8943 • SZEGED, Eszperantó utcai, 1,5 szobás, rendezett lakás a III. emeleten eladó 9,5 M Ft. Tel.: 20/539-8457. (41789432) • SZEGED-BELVÁROSI, 111 nm-es, 4 szobás, igé­nyes téglalakás 8 lakásos polgári házban eladó. Ár: 18,6 M Ft. Tel.: 30/299­3929. (41789447) • ÚJSZEGED központi he­lyén, csendes utcában 102 nm-es, extra elrendezésű téglalakás + 35 nm-es lak­résszel, garázzsal, nagy tá­rolóval, kertrésszel sürgősen eladó, 30/529-4839. (41687933) Termény, takarmány • KUKORICA, árpa szállítva eladó. 06-30/436-0693. (41586978) Tüzelőanyag • TŰZIFAAKCIÓ január 31­ig! 9000-11.000 Ft/köbmé­ter szállítva, készlet erejéig. 06-30/9750-662. (41688934) Üzlethelyiség • HUSBOLT HACCP-vel, érvényes engedélyekkel, fo­lyamatos üzemeléssel ela­dó. "Húsbolt 041689333" jeligére a Sajtóházba. (41689333) • SZEGED, Zsótér utcai, 40 nm-es üzlethelyiség (funk­ciókötöttség nélkül) eladó, vagy hosszú távon bérelhe­tő. Érd.: 20/383-0747. (41688897) • SZEGED BELVÁROS, Szilágyl-Madách u. sarkán, panel irodaház I—IV. emele­tén saját tulajdonú, össz­komfortos irodák (700 nm összterületben) egyben vagy szintenként 100.000­130.000 Ft/nm bruttó áron eladók. Érd.: 06-30/55-44­333. (40470866) • SZEGED-BELVÁROS, Szentháromság u. 31. alatti, 80 nm-es, rlasztós, légkon­dicionált ingatlan (irodának, üzlethelyiségnek alkalmas) egyetemi központhoz közel kiadó. Irányár: 1600 Ft/nm + rezsi. Érd.: 70/512-1970. (41688644) Vállalkozás • 5 db 1100 nm-es épület­ből álló, legkorszerűbb ba­romfi-technológlával felsze­relt telep tartósan bérbe adó. 20/9415-095. (41688352) • NYISSON! Nemzetközi tanácsadói, eü.-i, kereske­delmi rendszer 2005-től Magyarországon! 62/461­954 este. (41384406) HIROETESFELVETEL HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN: Városi szerkesztőség: Szegfű u. 1-3. Tel./tax: 62/241-905. Hirdetés: 62/242-419. TISZTELT HIRDETŐINK! Apróhirdetéseink mindkét lapban megjelennek, ezért az apróhirdetések megredelésekor kérjük a helységnév feltüntetését, amely (a helységnév) Gratulálunk „Szívem szeret, ezt ne feledd! Legtöbb, mit adhatok, az anyai szeretet. Bár az élet néha mostoha, egymást szeretve nem történhet baj soha. Nyüó virág legyen életed fája, boldogság és mosoly a legszebb ága, szívedbe a bánat sose üssön sebet, szerető szívünkből kívánjuk ezt neked." Ásotthalomra, FÖDI ZSOLTNAK 35 . születésnapja alkalmából gratulálunk szerető Édesanyád, Édesapád, Testvéreid, Ind, Öcsi, sógornőd Márti, Szilvi, Gábor, Piskóta Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetőirodáinkat! im—wniiiiiimiiii

Next

/
Oldalképek
Tartalom