Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-29 / 24. szám

10 SZIESZTA-REJTVÉNY 2005. január 29., szombat TÖBB MINT EGYMILLIÓ EMBERT HURCOLTAK A KONCENTRÁCIÓS TÁBORBA Hatvan éve szabadult fel Auschwitz Hatvan éve, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitzi koncentrációs tábort, amely a nácik által kitervelt tömeges népirtás programszerű megkezdése után az európai zsidóság megsemmisítésének központja volt. Magyarországról 436 ezer embert deportáltak ebbe a táborba. MTI A koncentrációs táborok gondolata nem a múlt század terméke, a történelem leghírhedtebb koncentrációs táborai azonban a 20. században, a sztálini Szovjetunióban és a hitleri Németországban működtek. A nemzetiszocialisták 1933 tavaszán kezdtek koncentrációs táborokat építeni. Hitler hatalomra jutása után szinte azonnal meghozták azt a törvényt, amely lehetővé tette bárki korlátlan ideig való fogva tartását ítélet nélkül. Elsősorban a zsidó származásúakat internálták, de ide kerültek a politikai ellenfelek, az úgynevezett kisegyházakhoz tartozók, homoszexuálisok, papok, cigányok és bűnözők is. Ilyen tábort létesítettek egyebek között Buchenwaldban, Dachauban, Flossenbürgben, Mauthausenben, Sachsenhausenben és Ravensbrückben. Tervszerű gyilkolás A lágerekben 1933-36 között már mintegy ezer politikai foglyot őriztek, szándékosan együtt a köztörvényes elítéltekkel. 1934-ben az SS halálfejes egységei vették át a felügyeletet, ettől kezdve a polgári igazságügyi szerveknek nem volt beleszólásuk. 1937-ben alakult meg az első táborok építésével foglalkozó, álcázott SS-vállalkozás. 1937 után a koncentrációs táborok száma megsokszorozódott. 1940 és 1942 között hozták létre sok más, kisebb mellett a hírhedt auschwitzi tábort is. 1944. március végén már számos kihelyezett részleggel 20 főtábor és 165 munkatábor működött. A háború előkészítéséhez és magához a háborúhoz is egyre több kényszermunkaerőre volt szükség. Az SS által irányított eutanáziaprogramban, vagyis az értéktelennek ítélt emberek - az elmebetegek, fogyatékosok - elpusztításában orvosok is részt vettek. A zsidók szisztematikus gyilkolása 1941 végén a chelmói megsemmisítő táborban kezdődött, majd következett Treblinka, Sobibor és Belzec. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi (Oswiecim) és majdaneki tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az első gázkamrákat. A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak. 1942 januárjában a német vezetés megfogalmazta a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítésének szándékát ezzel kezdetét vette az EndlöAz auschwitzi haláltábor foglyai 1945 januárjában, röviddel azután, hogy a szovjet hadsereg felszabadította FOTÓ: MTI sung, a végső megoldás a zsidó nép kiirtására. 1942 júniusában kezdték építeni a négy krematóriumot és 1943 márciusában helyezték üzembe azokat. Az üzemelés csúcsán a krematóriumok napi kapacitása elérhette a 8000 főt is. A holokauszt áldozatainak számáról szóló adatok becslések, különböző források más-más adatokat tettek közzé aszerint, hogy mikor és hol kutattak. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más, újabb kutatások szerint az auschwitzi táborkomplexumba hurcoltak - nem a megöltek - száma összesen 1 millió 41 ezer volt, közülük Lengyelországból 300 ezer, Görögországból 55 ezer, Németországból 69 ezer, Hollandiából 60 ezer, Franciaországból 69 ezer, Szlovákiából 27 ezer, Belgiumból 25 ezer, Magyarországról 436 ezer embert deportáltak. Számot sem kaptak 1942, a tömeges népirtás programszerű megkezdése után Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az ekkortól érkező tömegek már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Ez az oka annak, hogy az adatok becsültek és eltérőek. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát, de akár 1,5 millióan is lehettek. Többségük elpusztult. Négy év alatt napi átlagban 3500-4000 deportáltat gyilkoltak meg. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. A ZSIDÓSÁG ÁLDOZATAI Lengyelország: 2,9 millió Ausztria: 40 ezer Belgium: 40 ezer Olaszország: 15 ezer Cseh-Morva Protektorátus: 78 ezer Franciaország: 130 ezer Hollandia: 120 ezer Litvánia: 135 ezer Lettország: 85 ezer Németország: 200 ezer Szovjetunió: 1 millió Szlovákia: 70 ezer Jugoszlávia: 65 ezer Görögország: 60 ezer Románia: 420 ezer 270-340 ezer, 120-140 ezer. Budapesten Az 194 l-es magyarországi népszámlálás (a visszacsatolt területekkel együtt) 825 ezerben határozta meg a zsidótörvények által érintettek számát. 1943-ban - amikorra a közel 3 milliós lengyel zsidóság többségét már elpusztították - Magyarországon volt a legnagyobb számú zsidó lakosság Európában. Legfrissebb kutatások szerint 440-500 ezer, más adatok Stark Tibor történész számításai - szerint 450-550 ezerre tehető a vészkorszak magyar zsidó áldozatainak száma. Magyarország jelenlegi területére vonatkoztatva 490 ezerre becsülték a zsidó származású állampolgárokat, ebből a veszteség 210 ezer körüli lehet, de más adatok szerint a mai területre 1945-ben 190 ezer túlélőt regisztráltak. A túlélők becsült száma a háború alatti területen Elégették az iratokat Az auschwitzi tábort 1945 januárjában a Vörös Hadsereg elől menekülő nácik felszámolták, felrobbantottak két krematóriumot és elégették az irattár nagy részét. 48 ezer férfit és 18 ezer nőt hajtottak Németországba, hogy még néhány hónapig dolgoztassák őket, a táborban január 20-án tömegesen lőttek agyon embereket. Az auschwitzi tábort az 1. ukrán fronthoz tartozó 100. lvovi gyalogos hadosztály szabadította fel, a szovjet katonák 7650 csonttá soványodott embert találtak itt. A holokausztnak majdnem 13 millió áldozata volt, többségük, közel 6 millió zsidó, 3,3 millió szovjet hadifogoly, 2,5 millió nem zsidó származású lengyel állampolgár, németek, kelet- és nyugat-európai emberek százezrei. Névtelen közép-európai középhátvéd beszámolója a fegyelmi bizottság előtt arról, hogyan mentette meg Sykorát, a fiatal csatárt Tisztelt Fegyelmi Bizottság, kérem önöket, vegyék figyelembe, hogy hosszú, sportszerű és gazdag pályafutásom során mennyi méltánytalanságban, gúnyban és ócsárlásban volt részem. Mennyit kellett túrnom a törzsszurkolók, a fiatalabb, pimasz csatárok mocskolódását, a bírók csendes, ám annál maróbb gúnyát! Jól van, most akkor a lényegre térek, vagyis arra, ami Sykora nevű játékostársammal történt. Nagyon kellemetlen ez a dolog nekem, kérem. Sajnálatosan szerencsétlen eset ez, mondhatni, Igazi sorstragédia. Való igaz, a mérkőzés tizedik percében pusztán kollegiális figyelmességből megkérdeztem a Sykorát, hogy szolgál az egészsége, mire ő kissé meghatottan azt válaszolta, kiválóan, majd pedig a reményét fejezte ki, hogy nekem is hasonlóképpen jól megy sorom, s hogy elkerülnek a szerencsétlenségek viharfelhői. Nem gondoltam volna, hogy ez a kedves fiatalember ilyen költői is tud lenni. Sykora azt is elmondta, hogy a minap járt a városi állatkertben, és ott látott varacskos disznókat, lovakat, barmokat. Mire én a nagymamám síremlékéről beszéltem neki, illetve arról az élményemről, hogy szomorúságában is milyen szép volt a városi köztemető a halottak napján. Eztán az édesanyáinkról ejtettünk néhány szót, mert a labdarúgás rohanó és mind ridegebb világában én mindig is fontosnak tartottam a személyességet és a családi melegséget. Hogy eztán az izzadságom rácseppent volna Sykora arcára, lehetséges, ám hogy köptem volna, és hogy ő is köpött volna, nos ez az állítás egyszerűen merő rágalom. Fel nem foghatom, hogyan mondhatnak egyesek ilyet! És nem, nem Igaz, hogy eztán hosszan üldöztem volna, hogy tiszta erőből futottam volna utána, holott nem Is volt a közelben a labda. Kérem, hiteles szemtanúk igazolnak engem, hogy, számomra is érthetetlen módon, Sykora rohant nekem, s bár én Igyekeztem jobbra és balra is elugrani. Fogalmam sincs, mi lelhette. Talán hirtelen idegroham tört rá. Elvesztette a látását, vagy éppenséggel ellenkezőleg, misztikus látomása volt. Én ezt nem tudom, kérem. Egyszerűen nem térhettem ki az útjából, s ő nagy lendülettel rohant a mellkasomnak. Ez az ütközés természetesen borzasztó fájdalmakkal járhatott, hiszen Sykora nyomban a földre esett, s ott hangos jajszavakkal adta a világ, a tribün, a bíró, Illetve az imént felemlegetett édesanyja tudtára, hogy egészen pocsékul érzi magát. Ismerjük mármost á nagy fájdalmakkal küszködő játékosok hagyományos mozgásformáit. Póriasan fetrengésnek hívják az ilyesmit, de nekem ez a szó az eszembe sem jutott, kérem. Sykora nem játszotta meg magát, valóban fájhatott neki. Ezért aztán ő is jobbra és balra vetette magát, elfordult, és visszahengeredett, és én ahogy léptem, csakhogy segítsek neki, szegény a testével éppen belefordult a lendülő jobb lábamba. Nyomatékosan leszögezem, nem igaz tehát, hogy szándékosan rúgtam volna arcon. Kérem, én a kezemet, segítő jobbomat nyújtottam felé! Az is minden alapot nélkülöző, aljas rágalom, amit különben az ellenségeim terjesztenek, vagyis hogy ezt követően fojtogatni kezdtem volna a fiatal csatárt. Nem, nem, nem! Én a nyaki pulzusát igyekeztem kitapintani, hiszen szegény Sykora ekkor valóban mozdulatlanul hevert a füvön. De még biztosan élt. Hiszen a pulzusa vert, lélegzett még, sőt, most hirtelen az eszembe jutott, hiszen mondott is valamit. Azt hiszem, bocsánatot kért, és én nem igen értettem, miért teszi. Hiszen mi nem bántottuk egymást! Mi nem voltunk egymás ellenségei! Óvatosan, ahogy a segítségnyújtási tanfolyamon tanultuk, a vállalnál fogva megráztam. Próbáltam magához téríteni, és valóban adtam neki két-három olyasféle térítő pofonocskát, melyet az egészségügyi szakirodalom is előír Ilyen kritikus esetekben. Ah, valójában paskolás volt ez, kérem, nem is pofon. Majd pediglen friss levegőt legyeztem az arca elé, mert úgy láttam, hogy elsápad. Igen, hirtelen szinte krétafehér lett az arca, és én egy kicsit megijedtem. De hogy ütöttem volna?! Nem, kérem, egyáltalán nem ütöttem-vertem, mint ahogyan a bírói jelentésben állt. A bíró sporttárs sajnos téved. Nyilván egy másik mérkőzés emlékképeit keveri ezzel a mérkőzésével, gyakran előfordul az ilyesmi. Vagy valaki meghamisította a jelentést, orvul belefogalmazott. Hiszen Sykora a legyezgetésnek köszönhetően végre kinyitotta a szemét, arcát egészséges pír öntötte el, és én, hogy életmentő erőfeszítéselmet siker koronázta, örömömben segítettem neki fölkelni. Talpra állítottam volna, kérem, mert ha sokáig hever alant, még megfázik, influenzát, torokgyulladást, tüdőgyulladást kap. De kérem, tényleg nem mondhatok mást, egyszerűen ostobaság, hogy ekkor tört volna el Sykora balkarja. Fogalmam sincs, hogy mikor tört el a válla, és hogyan ficamodott ki a könyöke, és miként szakadt fel a pajesza, és a hajbőre egészen a koponya csúcsáig, ami okán egyes szurkolók azzal a váddal illettek, hogy megskalpoltam Sykorát. Azt sem értem, hogy a jobb kézfején miként keletkezhettek a stopli nyomok. Nagyon sajnálom, kérem, hogy nem sikerült felállítanom, és a játékba visszavonnom a fiatalembert. S ekkor történt, bizonyítékul elhoztam az országos meteorológiai jelentéséket is, kérem, hogy egy pillanatra kibukkant a felhők mögül a napkorong, éles fénynyalábok zuhantak a pályára, és minden fényben úszott, ragyogott, csillogott, olyan volt, mintha egy... egy késő barokk festményt láttam volna. A nagy fényesség miatt elvakultam magam is. Önkéntelenül tettem néhány lépést. Mármost azok a szemetek, akik azt állítják, hogy ekkor tapostam volna meg Sykorát, hogy ekkor léptem volna az arcába, a nyakára, és hogy ugráltam volna az ölén, hát nem is tudom. Én, kérem, nem vagyok hajlandó még csak védekezni sem az ilyen állítások ellen. Aki Ilyesmit mond rólam, túllép minden etikus határon, a gólvonalon, az öltözőfalon. Az igazság az, hogy ezután, mivel a legnagyobb jó szándékkal sem sikerült felállítanom Sykorát, hogy nem sikerült megmentenem, szomorú szívvel a kapunk felé indultam, s hagytam, hogy a játékostársai segítsenek neki, már amennyiben tudnak. Nem igen reménykedtem a dologban, hiszen ha nekem, rutinos középhátvédnek nem sikerült, ugyan miképpen sikerülhetne nekik. Néhányan Sykora játékos társai közül odajöttek hozzám, és gratuláltak, hálás szívvel, és a meghatottság könnyeivel a szemükben köszönték a segítségemet. Csakis ekkor kerülhetett valamiképpen a kezembe szegény Sykora letépett, vagy inkább elveszett bal füle. igen, tudom, hogy a csatár életben van, és a legjobb orvosdoktorok felügyelik további életét. Tudom, tisztelt bizottság, hiszen a nagyhegyl szanatóriumban, melynek legkevesebb tíz évig lesz a lakója, magam is meglátogattam, bonbont és virágot vittem neki. A szívem szakadt meg, kérem. Sykora, az én jó barátom, az én drága csapattársam nem ismert meg engem. Éppen az ágytálat hozták neki. Furcsa mosollyal mondta, jön a kishajóm, jön a kishajóm. S ahogy a folyosón lépdeltem elfelé, még hallottam, mit kiabál. Sykora a kapitány! Sykora a kapitány! SZÍV ERNŐ